Zsávolya Zoltán Atom a tájra I. Idegen volt mind bűvész, mind bohóc, így a „manézs titka” távolinak maradt, furcsának meg Direktor Úr, aki ágált függöny széthúztán. És minderre jött rá, Karinthytól, mint ami int: A cirkusz. Arra, szörnyű torna, ami vigasztal humán hegyek (vagy hulla-) tetején: felhangzik ott torz reményünk, az őrült; egyszerre csak megcseng a hegedűszó s társult nyivákba zuhan a magánzó… Tananyag-tanulság, hát: szörnyű kések nyesték meg azt, ami Emberiség. Mely más lesz, biztos, nem tudom, egész’ más, ha korán közbeszólsz. Árnyalatok pattogtak volna – fazékról a zöldmáz. II. Kis kamaszt játszva két tánciskolába jártál eladdig, most jött harmadik. Meg nem tanultál rázni több szabályos ritmusra még, de reménytelen ez lett csak igazán, hol Laci bácsi celebrált! Spanyol etikett enyhébb őrülettel fogódzott össze e férfiúnál, hően diktálta, ám a „komonizmus” neki nem volt teljesen létező. Galoppugrásban közlekedte meg a távolságot félmúlt és fél szégyen félérett, félcédulás szintjei közt. Legújabbként „Mexico…, Mexico…” dallamra tolt követelményt magasba, riszálni rá reflektálatlanul. Kohó, olvasztótégely (társadalmi) lett ez a cirkusz. Összeforrtak idők: úri világ emléke, hő napalmja Vietnám visszhangjának s bús jövőkép tétova nyolcvanasok elejéről. Zagyva, nem hasonlító vegyülék állt fel a kétes, túlzó színpadon, intézményi, egyéni sűrűlés kevert oda parfümöt izzadtsághoz s a lábak alá fűrészport akár. Közönsége végig volt ennek. Kíbic álom kísért, beburkolt számos páros kibontakozást vagy körvonalat csak, mely kettős magányokba látszott futni csárdás, polonéz, egyebek varratában. És jött a vizsga a tánciskolában. Évfolyamtársnő fejjel magasabbként; az Élet szimbóluma, mintavétel várható próbákból: a test ilyen váltót állít egyidős férfi- s nőnek. Ez lett csak cirkusz a MÁV-művelőház kebelében! Vasútmodellezés állt horizontján egyiknek, és bódult tudatban komplett családalapítás gyúrta át a másik szőke fejét. Táncvizsgabankett kellett helyretolni sok felől érkező és sok irányba szétágazó gondolatot, törekvést, mint elnyomott hajat, kakastaréjt a mosdóban, sebtében, vizes fésű… III. Iciny-picinyke kis korrekció, ami szükséges még. Nincs visszalépés, és nem is kell, a múlt gödreibe, de cseppet változtatni rajtuk: már jó. Marék homokot bombatölcsér-mélybe! Ki tenyerébe felfog csipet földet, rizsporként kenheti szét a parókán: Nem szóltál közbe, korán, bizonyos, nem; neutrontöltet a fémfésű most, villan finoman, s szétszántja barázdád. A színpadról senki fenn nem marad.

Meglepetésére a szomszédék lánya, a kis tanítónő jött át befűteni. Lázasnak érezte magát. Vagy talán egy író mindig lázas? Hétköznap volt. Teri nem ment dolgozni. Teát főzött..

​​​​​​​Amit A rés olvasása közben érezhet az olvasó, az az, hogy a gondolkodás maga eseménnyé válik. Ezt tartom regényem egyik legfontosabb poétikai sajátosságának. A..