Egy férfiembert hallucináltam. Ájulásig szerettük egymást. Pár perccel később, ebben a kábulatban szülni készültem.

Ő lenne egyféle kortárs magyar Sylvia Plath? Jó barátjaként tudom, hogy ez csak narrátori szinten elképzelhető.

A rendőrök szerint kilencszer gyilkolt. Az orvos szakértő állította, hogy elmebeteg, így nem börtönbe, hanem elmemegfigyelőbe került. Mindez harmincéves történet. Amikor az intézetből szélnek eresztették, azt írták a kartonjára: „pszichés zavarai fennállnak, de már nem veszélyes a környezetére."

„Közhely, de társas magány uralja az emberek életét a XXI. században, a pokoli zűrzavar pedig egyre erősebb, mondom ezt úgy, hogy közben próbálok nem politikai, társadalmi példákat hozni.” – másállapot, őrület az írás, mire képes a magány, az elidegenedés, egy nehezebb életperiódus, egy komoly trauma? Pörgős, feszes történetek poklot megjárt nőkről – Döme Barbarával a Nők a cekkerben című novelláskötetéről beszélgetett Varga Melinda.

s ha napjaink őszi levele pereg
ülünk a megkopott szobában
tenyerembe fogom őszülő fejed
meghalunk egy táguló világban

Előttem fekszik a szőlőtőke alatt a mózeskosárban. Gesztenyebarna haja és pufók arcocskája van. Hat hónapos. Békésen szuszog, de ha ébren lenne, akkor sem láthatna. Nézem, sírhatnékom van, de az angyalok nem tudnak sírni.

A dráma megtörtént eseten alapul. A magyar honfoglalással nagyjából egy időben, a Kr. u. 9. század vége felé Formosus pápa holttestét utódja, VI. István kiásatta, koholt vádak alapján perbe fogatta, halálra ítéltette és a holttestet különös kegyetlenséggel kivégeztette.

„Megdöbbentő élmény volt, mennyire új, a korábbinál komplexebb olvasatot kínált az M. L., a gyilkos ebben a vesztegzáras, láthatatlan vírusoktól fenyegetett időszakunkban. Meglepett a motívumok örökérvényűsége, hogy milyen időszerűen reflektál a kötet a most megélt bezártságra és összezártságra, a tehetetlenségre, a kiszolgáltatottságra.” – Abafáy-Deák Csillag írása Márton László kötetéről.

„Márton László ahhoz hasonló eljárással formálja meg a lapokon anyagát, amikor a fotográfus több rétegben fényképezi egymásra az elé táruló látványvilágokat, némelyik réteget haloványabban, a másikat finom torzulásokkal, itt kevesebb, ott több fénnyel, s az így születő műalkotás kiad egy csakis a szemünk előtt leképződő, saját valóságot.” – Laik Eszter kritikája.

A felgyújtott nagyteremben zajló eseménysor a világirodalom legborzalmasabb jelenetei közé tartozik, nem utolsósorban sokrétűsége és nagyszabású volta miatt. – A műrészletet Márton László új fordításában közöljük.

Márton Lászlóról nehéz elképzelni, hogy olykor pihen is. Pedig valamikor biztosan erőt kell gyűjteni a „mázsás” műfordítások és a súlyos témák ihlette regények között, de úgy tűnik, a pihenőidőben inkább drámákat ír. A hónap alkotóját arról kérdezgettük, miként csinálja mindezt.

az előző pillanat
nem örökre eltűnt idő
hanem örök jelen
melyben világok sorakoznak

Csokrot kötsz, amelyet aztán nőnek hívunk.
Kirakatba teszel. Kitéped hajamat,
vágyaimat, kacagásomat,
hogy fölismerd a női seb illatát.

A szél visszafújja kitépett hajamat.
Belé fonod színes álmaimat, ráncaimat.
Nőbe zársz, melyet kirakatnak hívunk,
és már nem ismersz meg engem.
Megfakult, vigyorgó önarckép.

 

Új, fekete égbolt keletkezett

kifogyhatatlan kedvvel mesél
hétfejű varrógépről

Medréből szomorúan kihajolt,
a fény fáradt hullámaira,
őszülő vízre horgolta az Írást.

Langyos virággyökerek között magára húzta az ajtót, hogy fényvisszaverődésben érje a gyönyör.

Fölébe hajolnak a mulandóság sárga virágai.

Bánki Éva 1966-ban, Nagykanizsán született, egy Felvidékről kitelepített családban. Budapesten érettségizett, majd az ELTE magyar–portugál szakán végzett. A diploma megszerzését követően ösztöndíjasként hosszú időt töltött Lisszabonban és Santiago de Compostelában, a spanyolországi Galicia Autonóm Közösség székhelyén. Az első trubadúr, IX. Vilmos aquitániai herceg költészetéről írott PhD-dolgozatát 1996-ban védte meg. A Károli Gáspár Református Egyetem docense, az intézmény kreatív írás specializációjának egyik alapítója és kidolgozója. Szépíróként egy novelláskötete, két regénye és egy regénytrilógiája jelent meg eddig.

Vajon mi a helyes állítás: minden egyes emberi élet szent − vagy a csoport megmaradása számít mindenek fölött? Még ha a faj előbbre való is az egyénnél, igaz ez vajon a faj egy-egy populációjára is? Bánki Éva regényének egyik legfontosabb kérdése pontosan ez: tömeg- vagy bolytársadalom?