Szokatlan, és éppen szokatlanságából adódóan nehéz év volt a 2020-as, amely ráadásul nem is ért véget december 31-én, hiszen idén is folytatódik − bár talán már látszik a fény az alagút végén. Olyan események történtek, amilyenekre aligha számítottunk, s olyan furcsán alakult az élet, ahogy azt talán sosem gondoltuk volna. Új pályázati felhívásunkkal éppen ezért a bezártságból, az elidegenedésből, a valós térben, közösen eltöltött idő hiányából eredő levertséget szeretnénk enyhíteni, s játszani hívjuk a szerzőket: arra kérjük őket, írjanak valami vidámat, s vegyenek részt humoreszk-pályázatunkon!
Az Irodalmi Jelen pályázatot hirdet olyan, legfeljebb 30 éves pályakezdő irodalomkritikusoknak, akik szeretnének fejlődni és megtanulni a kritikaírás csínját-bínját. A legígéretesebb pályamunkák szerzői (max. 5 fő) rendszeres publikációs lehetőséget kapnak, illetve egy éven keresztül egyéni foglalkozásban, fejlesztésben részesülnek, aminek keretében recenzióikat részletesen átbeszélik a kritika rovat szerkesztőjével mind tartalmi, mind grammatikai-stilisztikai szempontból.