Ezeket a könyveket szerettük 2019-ben, és ajánljuk az új évre is csendes téli estékhez egy jó forró fekete mellé.

Hogyan lehetne gyűlöltebbé, lenézettebbé, megvetettebbé tenni a magyarokat, a magyarságot, a magyar nemzetet, a magyar társadalmat, államot, közösséget?

A többi ismerete az erdőről nem ilyen megfellebbezhetetlen tudás. Például: a vaddisznók vajon azért vonulnak keresztül a bozóton olyan nagy csörtetéssel, mint egy harckocsioszlop, mert így tudnak közlekedni? Vagy tisztában vannak azzal, hogy nincs ugyanilyen kaliberű ellenségük? Azt gondolja, ezek a disznók igenis azért ilyen hangosak, mert nem félnek.

Olyan helyzetbe jutottunk, hogy újra drámai erővel mutatkozik meg egy igen ősi filozófiai (egészen pontosan: egy vallásos világmagyarázattal kapcsolatos) dilemma: vajon a világban a jó és a rossz nagyjából egyensúlyban van-e és nagyjából szimmetrikusan működik-e?

Kínában ritka látvány az olyan köztéri szobor, amely valaha élt élő embert ábrázol. Az azonban még ritkább, ha az ábrázolt alak nem kínai személy.
Most ez történt: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia közös szobra révén, amely Szórádi Zsigmond fehérvári szobrász alkotása, a park napok alatt a szerelmesek kertjévé lett, szerelem-lakatokkal, saját mitológiával rendelkező vonzásközponttá. Amihez azt kell még tudni, hogy Petőfi Szabadság, szerelem... kezdetű strófáját kötelező tananyagként legalább egymilliárd kínai ember tanulta meg kívülről.

A macskakaját szatyrába gyömöszölő öregember riadt arcát nézve már minden olyan öregre haragudott, aki korán reggel a boltokban, villamosokon randevúzik, siet egy soha ki nem deríthető cél felé, korán kezdi a napját, mintha attól tartana, ez lesz számára az utolsó. És gyűlölte a lakótelepet is, amit csak egy sugárút választ el a kertvárostól.

Tibinek, a karbantartók főnökének szerelmi bánata lett. A modern ember ilyenkor hittérítőnek áll, elmegy a szentinelézek szigetére, aztán ott hever a parti homokon, mint a legfrissebb Darwin-díjas, nyílvesszőkkel a hasában. Vagy keres magának egy új hobbit, és arra költi minden pénzét – magyarázza, ahogy kicsomagolja mellettem a meggyes pitét az alufóliából.

Két könyvnek készítem elő itt a szigeten a második kiadását. Az egyik: saját könyvem a páneurópai piknikről. Nézegetem saját fotóimat, amelyek a Securitate archívumából kerültek elő. Ez a karcsú fiatalember én voltam? S ezek a fiatal lányok...
A másik könyv: Tófalvi Zoltán munkája Szoboszlay Aladár peréről. A Magyar PEN Club jelentette meg. Ezt is megkapta a pápa Csíksomlyón Semjén Zsolttól, miként Vekov Károly könyvét is, ugyancsak Szoboszlayról. Azt is a PEN adta ki.
Hadd lássa Őszentsége, miféle tartományba érkezett. Ahol hatvan éve még papokat végeztek ki, 33 éves korukban. Mint Jézus Krisztust.

A késő délután napsugarai olyan precízen ragyogták be a Kincses Város járdáit, mintha maguk is igyekeztek volna a Kolozsvár Társaság székhelye felé irányítani az irodalom iránt érdeklődőket. 2019. augusztus 19-én este hat órától Fodor Sándor íróé volt a főszerep.

A szervezők változatos programokkal várták az érdeklődőket: író-olvasó találkozó, zenés előadás, bábszínház, versszínházi előadás váltotta egymást a színpadon.

2019-ben olyan Hunyadi-szobrot készíteni, amely mindenkinek – magyarnak, szerbnek, románnak, idősnek, fiatalnak, hozzáértőnek, laikusnak – tetszésére legyen, lehetetlen vállalkozás. Mégis, elszomorító a fanyalgás és hangulatkeltés, amely a szobrot fogadja a magyar nyilvánosságban. Szinte nem is esik szó arról, hogy végre, bár több mint fél évezrednek kellett eltelnie, de eljutottunk oda, hogy a nagy magyar várvédők közt is óriásnak számító Hunyadi Jánosnak szobra állhasson – ha nem is a várban, oda még nem jutottunk el, de – legalább a Duna-parton.

Pataki Tamás hírei szerint ugyanis 2050-ben Magyarország lett a világ legboldogabb országa, ahol a kényszerwellness mellett fontos jellemző, hogy a déli határt gyulai kolbászból font kerítéssel védik, gasztronómiai elrettentés céljából is. Azt mondják, jóból is megárt a sok.
Pataki Tamás bejelentette még többek között, hogy medvére támad egy család a szelfibottal, mert az állat beleállt a fényképükbe.

Fiktív napló a FISZ-táborról.

A Hámos személyiségét és politikai életművét felidéző előadások sorában hangzott el a magam szerény méltatása is. Ehhez kerestem elő azt a naplóbejegyzést, amely a Bécsi Napló 1987. évi 3. számának 5. oldalán jelent meg, immár – mintha csak tegnap lett volna – harminckét éve...

"Nem fogtok el, puccsisták!... Hátba lőni, micsoda aljas banda!... a fejem a földhöz csapódik... szabad vagyok... szabad."

Berecz András most nem magyar népmesékkel szólt hozzánk a színpadról.
Mese, az biztosan volt abban, amit előadott.
Meg ógörög mítosz is, meg modern betyárballada, egyszóval: történetek és zene.

Bár még csak nemrég kezdett el lantórákat venni, Szaddám szerzett egy saját dalt, amit el is tudott játszani pár nappal később.  Szaddám rendkívül boldog volt; alkotott valamit, aminek semmi köze nem volt a háborúhoz.

Ha Shakespeare járt volna Veronában, bizonyára bekerül néhány drámájába helyszín-, illetve díszletelemként az Amfiteátrum impozáns épülete, amely akkoriban talán még jobb állapotban is volt, mint napjainkban.

Mármint százéves. Nemrég töltötte be a századik életévét. Lawrence Ferlinghetti.

Márton László április 23-án ünnepli 60. születésnapját. Lapunk szerzőjét Abafáy-Deák Csillag írásával köszöntjük, aki hallgatója volt az Íróakadémián. Az azóta íróvá érett tanítvány köszöntésében benne rejtőzik (majdnem) minden, ami Márton László…