Okosabban teszi az, aki leveszi a polcról és leporol egy jó könyvet a szülők, vagy a nagyszülők hagyatékából. Persze, új kiadvány is szerezhet örömöt, bár ahhoz nem mindenütt könnyű hozzájutni. Faluhelyen, kisebb városokban rég bezárták a könyvesboltot, itt-ott az újságárus-bódéban lehet még rálelni a Gutenberg-galaxis egy-egy üstökösként elcsatangolt példányához a színes bulvármagazinok meg a turistáknak szánt, hivalkodó, méregdrága albumok között

Terjedelme hamarosan meghaladta a karácsonyi hízóét, húsvétra pedig már maga mögé utasította nagyságrendben az elefántot. És nem volt megállás. Nagyobbra nőtt az óriási dinoszaurusznál, és nemsokára Godzilla is olybá tűnt volna mellette, mint egy szerény nipp a nagymama vitrinjéből.

„Elsőre nem tűnt fel, hogy díszítőember volna, mert kicsit viseltes munkásbakancsban, kifejezetten viseltes sínadrágban és síanorákban álldogált ott, és a maszkja fölött SKI SPORT feliratú kötött sapkában várt a kávéjára.” – Varga Bence tárcája.

Ketten malmoznak a piaci csarnoknak is beillő legénységi hálóteremben, az ötven vaságy egyikén.
Két román katona. A román hadsereg leendő tartalékos tisztjei.
Egyikük a Kolozsvárról behívott Szőcs Géza. A másik, Aradról, én vagyok. Voltam. Két frissen végzett magyar szakos bölcsész, ismerősök a kincses város egyetemének folyosóiról, az irodalmi körről, alkalmi társaságokból. 

Megdermedt körülöttem a világ, amikor elmentél, te bátrak bátra. Felöltötted ruhádat, búcsút sem intve kisiettél a ködös őszbe. Itt hagytál minket a délibáb kezében tündöklő mindenségben.

Emlékeimben él, hogy mikor Balázs fiam megszületett, egy gyönyörű takarót hozott neki kolozsvári otthonunkba. Varázstakarót, mint mondta, hogy kisgyermekünket mindig megóvja a hidegtől, minden veszélytől és leselkedő ellenségtől. Férjemmel, Mózes Attilával hittünk is akkor, 1981-ben ebben a csodában, mesébe illő, furcsa álomban, elmondhatatlan varázslatban.

Hajlamosak vagyunk romantikus tévképzetekkel felcicomázni a végzet angyalát, pedig a halálban nincs semmi szép. Mocskos, bűzös és fájdalmas. De előbb vagy utóbb mindannyian találkozunk vele. Ezért éljünk teljes életet, hiszen ez a legnagyobb kincsünk, akkor is, ha összecsapnak a hullámok a fejünk fölött, és nem látjuk a felhő mögött a napfényt. Igyekezzünk úgy élni, hogy semmiért ne kelljen szégyenkeznünk, ha találkozunk vele.

Vadászat tulajdonképpen kétféle létezik: romantikus vadászat és romantikátlan, ha azonban jól meggondoljuk, csak a romantikus az igazi. Mert a hústermelő vadászat az részben mészárosmunka, részben, jobbik esetben az állattenyésztésnek egy módja. Az irtóvadászat pedig, a kártékony rágcsálók, kóbor ebek, macskák és hasonlók elleni hadjáratok ugyancsak nélkülözik a romantikát.

A rendes, becsületes székely gazda, ha már tavaszodik, kimászik a barlangjából, és elkezd a lényeges dolgok iránt érdeklődni. Ha szomszéddal találkozik, az adjonisten után megkérdezi, hogy ityeg a fityeg, majd hamarosan rátér a fázásra, mármint hogy fáztak-e a télen, s megvették-e már az újabb adag fát, és hogy hol és mennyiért.

Stuttgartban látta meg a napvilágot 1770. augusztus 27-én, és a filozófia ünnepelt fejedelmeként a porosz fővárosban, Berlinben hunyt el 1831. november 14-én. De az újkorban a szellem világában is gyorsan enyész a világi dicsőség, s már a nyomába tóduló trónkövetelők – akik részint köpenyegéből bújtak ki – alaposan megtépázták tekintélyét.

Gombi, a kis fehér korcs piros nyakörvvel a település kedvence. Olyan szép, hogy bármelyik fajeb megirigyelhetné.

955. augusztus 10. A magyar és a német seregek döntő csatája Augsburgnál, a Lech mezején.

1954. július 4. A magyar és a német futballcsapat világbajnoki döntője Bernben.

Lehel megfújja kürtjét, és az Aranycsapat támadásba lendül. Puskás sorra kicselez egy sváb középpályást, egy frank beállóst és egy bajor hátvédet, majd Bulcsúhoz passzol. A közönség tombol, a csata szintén.

A megrázó, az elkeserítő, a felkavaró valójában nem is annyira az, hogy mi történik. Hanem az, hogy történik – annak ellenére, hogy. Annak dacára, hogy. Azzal együtt, hogy.

− Ezért maga nagyon megütheti a bokáját. Nyilvános intézményben semmi helye a nacionalizmusnak, hát még az irredentizmusnak! Ha nem tudná – sziszegte, és mutatóujját úgy nyomta rá a tangóharmonikára, mint aki így jelzi: a bűnelkövetés eszközét, a betiltott nótát nyekergő masinát márpedig a nép nevében lefoglalja.

Talán mégis jó az, hogy egyetlenegy szóval üstökön ragadhatjuk sorsunkat, amelynek örökös jobbágyai vagyunk, akár hiszünk benne, akár nem.

Ugye azt mindenki tudja, hogy karantén van, de a székelyeknél még ez is sajátságos. Úgy pár hétig megszeppentünk, mert nem tudtuk, mit kezdjünk az új helyzettel, az ordonáncákkal, a kijáró cédulákkal, mert ilyet még nem ettünk. Talán még sosem nyomtak le a történelem folyamán a torkunkon ilyen dicstelen dolgot. Mert a székely, ha baj van, magától is tudja, hogy meg kell húznia magát, nem hülyéskedik, behúzza a csápjait, s fülel, várja, amíg elül a baj. Csak utána merészkedik ki a barlangjából.

Egy idő óta rutinszerűen óvják az embereket a „csinált” hírektől, megtévesztő információktól. Ezért kötelességünk figyelmeztetni az olvasót, hogy a közölt hírek félretájékoztató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk, és a bennük foglaltak vagy a belőlük kiolvashatók nemhogy a szerkesztőség, de még a szerző véleményét sem tükrözik. – Hudy Árpád rendkívüli hírösszefoglalója.

„Olvastam a Mennyei harmóniában, hogy a Mester a kékvérű korszakából nem őrzött meg semmit, csak egy hatalmas barokk íróasztalt, annál ír. Na már most, le tetszik ülni a Mesternek reggel írni, és olyanja van, hogy nem jut eszébe semmi értelmes, érti ugye?” Bólintott. „Na és akkor most jön a kímélő fejvakaró. Ez ugyanis nem egy akármilyen fejvakaró, ez egy ihletet hozó fejvakaró. Csak vakarint egyet a Mester ezzel fentről lefelé a sörényén, vár egy cseppet, és máris türemkednek a gondolatok, szinte folynak a tollából. Próbálja ki, majd meglátja, milyen jó!”

A hozzászólások, amelyek közül néhányat 6500 alkalommal osztottak meg a Facebookon, és Lieber fényképével kísérték, olyan állításokat tesznek, amelyek tévesen sugallják, hogy a harvardi tudósnak köze lenne a COVID–19 kitöréséhez, amely a kínai Vuhanban kezdődött 2019 végén.

Milyen olvasmányok jutnak eszünkbe a közbeszédet ma megtöltő szavakról, mint vírus, koronavírus, járvány, karantén? A Dekameron, nemdebár. Meg Camus regénye a pestisről.
Körbejárta a világhálót egy idézet. Dean R. Koontz A Sötétség Szeme című regényének egy bekezdése, amely egy 2020-ban a kínai Vuhan városából elszabadult vírusról szól. A fantasy műfajban született könyv iránt most akkora kereslet támadt, hogy megszerezhetetlen. (Gondolom, a vélhető utánnyomásig.)