Későn indult, mert a lánya reggel felhívta, hogy nem tudná-e a gyerekeket elvinni az iskolába, az ő kocsija ugyanis lerobbant. A tömegközlekedést firtató kérdésére nem kapott egyértelmű választ, azzal meg nem akart érvelni, hogy neki el kell utaznia. A lánya egészen kicsi kora óta az „apu mindig készen áll” skatulyában tartotta, amiből, ha harmincöt éven át egyszer sem próbált kitörni, akkor ma már végképp értelmetlennek találta azt. Majd háromnegyed órájába került a reggeli tumultusban iskolába juttatnia a két csemetét.

FABULA. A homár és a marhahúskonzerv, amit doktor Faustroll láncon hordott a nyakában: Egy marhahúskonzerv, mely láncon lógott, mint egy látcső: meglátott egy homárt, ki mint édes testvére, úgy hasonlított rá. Kemény páncélt viselt, melyen felirat hirdette, hogy belül, akár a konzervben, csontot nem találni (Boneless and economical)… A már letelepedett marhahúskonzerv szerelemre lobbant…

Noé elvált anyósa és apósa elég sok pénzt öltek a nászajándékba, és emiatt voltak elvárásaik is. Angéla az első három nap összesen nyolc alkalommal hívta fel a lányát, hogy megkérdezze, merre mennek, és hogy megérkeztek-e biztonságosan az aznapra kitűzött szállásra. A részletes programot elkérte Noétól, aki el is küldte neki indulás előtt. Ő ezt szakmai kérdésnek tartotta, Angéla elszámolásnak.

először csak a kulcsot, a szemüveget, a pénztárcát, a tollat keresed, aztán hosszan eltöprengsz a boltban a polcok útvesztőiben, mit is kellene venni, a lista valahol a bicegős konyhaasztal sarkán hever, aztán kimarad az olaj, a cukor, a liszt, állítólag ezek alapvetőek, de neked épp a tejföl hiányzik ebédfőzéskor, még jó, hogy szemben van egy boltocska, de így se lett jó a leves, kár volt  megsózni, telnek a napok, de nem mész fodrászhoz, meg akarod várni, hogy lenőjön a festék, ettől a rozsdavöröstől olyan az arcod, mint egy összegy

„Négy éve keresem az igazit, és rájöttem, hogy a párkapcsolatok sokkal jobban működnének nők és a férfiak nélkül.”

Kutatóorvos vagyok, és elég jól beépültem ebbe az intézetbe. Nem kéne, hogy csip-csup ügyek miatt... Még a pártba is beléptem, pedig rühelem őket, de rájöttem, így nem csesztetnek majd. Régen elfelejtettem mindent, ami a szüleimnek fontos volt. Csak a karrier... illetve nem is. Csak hagyjanak békén. Hogy nyugi legyen, na.

A füge az első. Második helyre az epret teszem, hasonló megfontolásokból. Egyenlő mértékben képviseli mindkét nemet, ez számomra döntő kritérium, bár itt csak a teljesen érett gyümölcs jön számításba, a fügék rendkívül gazdag érettségi fokozataival szemben. Ellenben: az epernek van egy tulajdonsága, ami a fügének nincs: illata!

E.-nek

Időzve, utazva nyitok
belső könyveket. Míg örvénylik szellemem:
útjait örömmel szenvedem…
Korpuszok feszítve, ékezet, mély szemek:
tompa fény, töredék, titok…

„Nemes érzemények” prózában és zenében – Jókai és Liszt című rendezvényével zárta a Jókai-bicentenáriumot a Magyar Írószövetség Csongrád-Csanád vármegyei írócsoportja, az Areión Kulturális Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Műhelye. Az estet február 20-án Aradon, 25-én Szegeden láthatta és hallhatta a közönség. A két eseményen Bene Zoltán József Attila-díjas író és Reke Balázs Móricz Zsigmond-ösztöndíjas író, filmesztéta kifejezetten erre az alkalomra írott Jókai-inspirációi mellett Liszt Ferenc művei hangzottak el a Szeged Classic Trio (Varga Laura fuvolaművész, Klebniczki György zongoraművész és Vizsolyi Lívia fagottművész) tolmácsolásában.
A következő novella Reke Balázs írása.

„Nemes érzemények” prózában és zenében – Jókai és Liszt című rendezvényével zárta a Jókai-bicentenáriumot a Magyar Írószövetség Csongrád-Csanád vármegyei írócsoportja, az Areión Kulturális Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Műhelye. Az estet február 20-án Aradon, 25-én Szegeden láthatta és hallhatta a közönség. A két eseményen Bene Zoltán József Attila-díjas író és Reke Balázs Móricz Zsigmond-ösztöndíjas író, filmesztéta kifejezetten erre az alkalomra írott Jókai-inspirációi mellett Liszt Ferenc művei hangzottak el a Szeged Classic Trio (Varga Laura fuvolaművész, Klebniczki György zongoraművész és Vizsolyi Lívia fagottművész) tolmácsolásában.
A következő novella Bene Zoltán írása.

Zoltán tehetetlenül visszahuppant. Az az esős délután jutott eszébe, amikor udvariasan felsegített egy bottal közlekedő idős nénit a zsúfolásig megtelt villamosra. A néni megköszönte, majd kapaszkodót keresett, mert a villamos elindult, de csak az őt felsegítő fiatalemberbe tudott csimpaszkodni.

MOSTOHA: Hamupipőke, te meg mit állsz ott, mint a bálám szamara?

HAMUPIPŐKE: Bocsánat, csak elméláztam, hogy mit fogok felvenni a bálra.

MOSTOHA: Micsoda? Hogy te a bálra? Ne nevettess, Hamupipőke… Még szégyent vallanánk miattad… Nézz csak az otromba, súlyos facipődre…nincs is olyan ruhád, és nem is tudsz táncolni, kész nevetség lennél. És különben is… szerinted ki fogja kivasalni a ruhánkat? Megcsinálni a hajunkat, kipucolni a cipőnket? Ez lesz a te bálod! Estére pedig kitalálok neked valami jó kis feladatot, hogy addig se unatkozz.

Csak ritkán, lopva tudtak beszélgetni egymással a rabok. Tilos volt a csoportosulás, csattogott a hátukon és az arcukon a gumibot, ha hárman-négyen összedugták a fejüket a barakkok háta mögött vagy kinn, az arctalanná turkált, eltorzított mező valamelyik árkában vagy aknájában.

De a foglyok szemükkel is tudnak értekezni. A szemből kiolvasható a fájdalom, a kín, az indulat, a jóság, a szelídség.

Megkötöm én a fekete kendőm, elmegyek a falusi titkárhoz, talán segít rajtunk! Megkötöm az állam alatt, szép fekete selyem, szegény Samu fiacskám, az Isten legyen velem!

Ne menj Ilkám párttitkárhoz, román az is, nem segít a magunkfajtán!

Jónás sarkon fordult, nekilátott a munkának. Miután a sövényt rendbe tette, kigyomlálta az ágyásokat. Legyen rend a kertben, látom, nincs segítsége, és egyelőre nem jövök vissza, dünnyögte. Esetleg ősszel, ha akarja. Szofi bólintott, és bement a szobába, hogy pénzt hozzon.

Cecille titkos pantomimet ad elő a remek művészkocsmában, a fejgörcsöket, az agysorvadást, a léleknyomást – és egyéb fájdalmakat csillapító: La Mi Graine-ben, ahol egy egész falat betöltő, a múlt század eleji (Moulin Rouge-i,) éjszakák hangulatát is megidéző festmény-freskó vonzza magába a vendégeket. A bár miniszínházként is funkcionál. Avant garde! Siká-torokból belső kertbe…

Furcsán néznek rám, ahogy felszállok a buszra. Ráncolódó homlokok, suttogások mindenfelől. Akit látnak már elmúlt tíz, de fiatalabbnak tűnik, inkább hét- vagy nyolcévesnek. Ennyi idős gyerek felügyelet nélkül. Ez nincs rendben. De senki sem szólít meg, mindenkiben erősebb a „nem az én dolgom”. Tudom, nem fognak segítséget hívni. Mindegyikük kezében ott a telefon, de senki sem tárcsázza a rendőrséget vagy bármilyen segélyvonalat, hogy eltűnt gyereket jelentsen be.

Ez nem az én szalagavatóm, hanem a lányomé, az apám unokájáé, valószínűleg az egyetlen, amin részt vehet életében, mármint az unokái szalagavatóit tekintve. Annak idején a fiamnak nem volt, thanks to Covid, most a lányomnak van, a kicsi fiamnak megint nem lesz, mert mi is lábbal szavazunk, no way, hogy tíz év múlva még itt melegedünk a többi békával a levesben.