A camera obscura, más néven lyukkamera egy lencse nélküli optikai eszköz. Valójában egy minden oldalról fénytől védett doboz – de akár szoba vagy autó is lehet (a német szocialista ipar emblematikus furgonjából, a Barkasból is készítettek már ilyet) −, amelybe a fény egy apró lyukon keresztül hatol be, s ez a behatoló fény a külvilág fordított állású képét rajzolja ki a camera obscurán belül, a réssel ellentétes oldalon. P. középiskolás korában, osztálykiránduláson járt Egerben, ahol egy ablaktalan szobában, egy asztal lapján bámulta elképedve a város valós idejű látképét. A líceum kupolájának két oldalán hengeres formájú szerkezeteket helyeztek el az építők, így az északi forgó hengerbe szerelt tükör és lencse segítségével az alatta lévő szinten található kis, besötétített szoba közepén álló fehér asztalon megjelenhetett Eger panorámája. Habár ez a szerkezet némiképp bonyolultabb, mint az átlagos lyukkamerák (tükröt és lencsét is használtak hozzá), mégis lenyűgözően egyszerű.

A levelek, újságcikkek és naplóbejegyzések alakítják elsősorban a regény történelemmel kapcsolatos részeit, de az egész cselekményre is igaz az állítás. A filmszerűségre asszociálhat az olvasó, hiszen amolyan flashbackszerűen, dózisokban kapjuk meg száz év emlékezetét a regény lapjain. Ezek a dokumentarista elemek nem annyira a történet előremozdítását, mintsem a szereplők karakterfejlődését szolgálják. A karakterfejlődés fokozatos, apró, szinte észrevehetetlen lépésekben történik. Első olvasatra csak annyit érzünk, egyre inkább tudunk azonosulni a szereplőkkel. Érdemes újraolvasni a regényt. Számomra a második olvasatra vált egyértelművé, hogy amint a szereplők belenőnek saját szerepeikbe, úgy érik maga a könyv is. A stílusok váltakozása egyre komolyabb – néhol komorabb – irányt vesz, ezáltal a könyv fejlődésregény és fejlődőregény is egyben. Ez a fajta fokozatos építkezés teszi egyszerre közönségregénnyé és gondolatébresztő alkotássá a művet. Ebben az aspektusában a Darabokra tépvét talán Szerb Antal Pendragon legendájához hasonlítanám, amely a komikumot ötvözte a történelmi esszékkel úgy, hogy a filozófus és az éjjeli őr számára is érthetővé, szerethetővé váljék. Böszörményi is ezt a célközönségek közötti átjárást teremti meg.

Fekete-fehér dagerrotípia,
Fortepan a Korról a vers,
ruhám fodrai cezúrák,
a pillanat frakkját magamra öltöm,
ingemen színes tavasz a magány.

ennek a ligetnek nincs kiterjedése de tömör nyári délután bármit ami szelíd és türelmes befogad megért sündisznót nevel sünmalacokkal lábnyomokba gyűjti a ritka vizet árnyékkal veszi körül a kiürült teraszos házat és árnyakat tart meg szeretőidet a vadszőlőszagú házban

Anya félek fekete sötéttől fekete sötétben megbújó szörnyektől megbújó szörnyektől s a vicsorgó csendtől vicsorgó csendben suttogó gonosztól.

A vonal túlsó oldalán a rendőr dühösen csapta le a kagylót. Kalmár Rozi, az elfoglalt nő nem értette, miért nem foglalkoznak vele. Problémáját súlyosnak ítélte, s úgy gondolta, csakis a rendőrség segíthet. Az a félóra volt számára a legértékesebb a teljes napból. Abban a harminc percben intézte magánügyeit, időnként szunyókált, vásárolt, szépült vagy szerelmeskedett.

2018 februárjában a Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó tehetségkutató pályázatot hirdetett határon túli középiskolások számára. A megmérettetésre közel száz fiatal vállalkozott, a legjobbak alkotótáborba kaptak meghívást, ahol kezdetét vette az a mai napig tartó műhelymunka, melynek gyümölcseit e kötetet lapozgatva ízlelgethetjük. Akad köztük fanyar, édes, pikáns; van zamatosra érett és itt-ott még kissé zöldes is. Ami azonban közös bennük: a lehetőség. Céljuk és feladatuk nem lehet kevesebb, mint a kortárs irodalom vérkeringésének felfrissítése, aminek tagadhatatlanul eljött az ideje. Égetően szükséges az új, lendületes nemzedék térhódítása, akik a XXI. század nyelvén szólva, mégis a tradíciók mentén alkotnak újat.
Rózsássy Barbara

A kedves olvasó a címet megpillantva azt gondolhatja, hogy botanikai szaktudása (is!) gyarapodni fog a kötet elolvasása közben. Ez sajnos nem így lesz. Megtanulhatja viszont, hogyan kell egy férfinak – menyasszonyi ruhában – harckocsit vezetnie, megmotoroztatnia egy rezesbandát, vagy például hogy mire lehet használni egy Viktória királynő korabeli műkincset. Mégiscsak egy oktató jellegű kiadvánnyal állunk tehát szemben: öntörvényű, bárdolatlan bolondkodás, abszurd-groteszk pikareszk regény a Vénusz légycsapója; a paródia paródiája, amely hol Stephen Leacockot, hol pedig Rejtő Jenőt juttatja eszünkbe. Vaszilkó Bence azonban profi módon játszik az őt ért hatásokkal: saját pompás stíluscsirizével ragasztja össze őket frenetikus humorú világgá.

Szfinxek és dinoszauruszok, hűtlen feleségek és botrányos szomszédok, botcsinálta időutazók és ősi istenek színesítik e könyv világát, mert ahogy a címbeli ajtónak, az életnek is mindig van másik oldala – néha megdöbbentő és megrázó, néha vicces és megható, de mindenképpen őrült érdekes. Vagy csak szimplán őrült. Rettegés és suttogás, megcsalás és becsapás, nyomor és humor tizenkilenc páratlan novellában.

Szabó Fanni költészete elvont és furcsa, nehéz és zavartkeltő. Megosztó, mint az igazi ínyencségek. Ám akit magával ragad, annak rendhagyó élményei lesznek, egy egzotikus filozófiai és érzelmi világutazás. Tudatos fürdőzés a kollektív tudattalanban. Meghökkentő, hogy milyen témákat talál magának a költő, és miként kivitelezi azokat. Bámulatos szinte felelőtlen, merész alternativitása, ahogy pengeélen táncol, ahogy mindig úgy csűri-csavarja a gondolatokat és a nyelvet, ahogy mi nem tennénk.
Umami. Az ötödik íz.

ott vagyok,
egészen közel hozzád,
érzed a mindig hideg lábam,
ahogy hátadhoz ér?
nem röppenek el,
te vagy a szárnyam.

Mit rád adott a földi ittlét,
gyűretlenül s mielőbb vedd le.
Esetleges, ki merre, mit lép –
ne válaszolj a gyűlöletre.

„Nagy dolog a gyerekkor” – írta Radnóti Miklós, és bizonyítja újra első regényével Regős Mátyás.

L. Takács Bálint első kötete szabad és öntörvényű könyv, kacskaringós utazás a valóság másik oldalára. A Bad trip történetei egyszerre pszichedelikus rémálmok és szikár elmetájképek a psziché bugyraiból. A könyv nem kórtörténet, és nem kortörténet – bár a kortárs popkultúra számtalan motívuma is megjelenik benne –, hanem felfedezés, kísérletezés, társadalom- és létkritika, hallucinogén-újhullám-minimál-prózában. A jó szöveg túlmutat önmagán, érzéki élményt ad, és gondolkodásra késztet. L. Takács Bálint szövegei ilyenek – látásmódja és hangütése eredeti, humora feketén csillog, szavai a helyükön vannak: irodalmi DMT a gépelfek és sárkánykristályok korából.

Hogyan születik a végzet asszonya? Mikor lesz a szemérmes kislány ártatlanságából pusztító női vonzerő? A kötet novelláiban több huszonéves lány igyekszik létrehozni a sebezhetetlen femme fatale alakját. Próbálkozásaik sorra kudarcba fulladnak, bukásuk íve mégis törvényszerű. Mint a kalitkából kieresztett madár röpte: szabad, merész, kétségbeesett és védtelen.

A hagymaszerkezetűen összeillesztett novellák egymásra boruló héjai mind mélyebben mart sebeket takarnak – a férfiaktól és a valóságtól való végső elszakadásig. Fékevesztett szexualitás, elkeseredett útkeresés, kiüresedett magány és a teljes mentális összeomlásig tartó zuhanás dúl és lebeg mozdulatlanul a kötet lapjain.

1915 tavasza, Fiume. Az olaszok átállnak az antanthatalmakhoz, emiatt egy kivándorolt fiatal magyar parasztasszony nem tud visszamenni Amerikába, ahonnan az ott született lányával az itthon hagyott fiáért jött haza. Visszamegy hát szlavóniai falujába, a szeretetlen anyjához és gyenge apjához. Maga marad, próbál a két gyerekkel élni, ahogy lehet, barátságokkal, szerelmekkel, küszködéssel. Átcsap fölöttük a háború, az összeomlás káosza, az asszonynak a gyerekekkel menekülnie kell Magyarországra. Átéli a forradalmat, a kommünt, otthont talál egy nyugalmazott tanítónál, de a történelem ott is utoléri, új és új otthont kell teremtenie, küzdenie magáért és a két gyerekéért. Mégis újra és újra ezzel az imádsággal fekszik le minden este: Istennek legyen hála.

Kíméletlen és karcos költészet a Bánkövi Dorottyáé. Ez ne riassza vissza a nyájas olvasót, mert izgalmas és rendhagyó, gyakran sokkoló, de nem ritkán gyönyörű verseket fog találni ebben a könyvben, melyek lírai alanya hol a femme fatale, hol a bizonytalan, félénk nő/kamaszlány, de leginkább a világ történéseit különleges szemszögből ábrázoló és értelmező érzelmes gondolkodó. Ám legyen karnális vagy metafizikus vers, a szerző a legparányibb félelem és gátlás nélkül tárulkozik ki, és zavarba ejtően bánik el mindenki mással is. Szerencsés az, akivel csak pimaszul. Bizony, olyan dolgokról olvashatunk itt, amikről még a poéták sem merészeltek beszélni.

Énünk egy idő után önmagát sírja ki,
elapad, mint a patak.
Túl sok halottat halmoztam fel –
kidobálom a pillanataikat.

Mariska tornyos kontyára kötött fehér nejlon kendőcskében a vasalóállvány mellett állt. Morgolódva vette le a férfi válláról a méltatlanná vált ruhadarabot. Lekefélte, vizes ruhával átdörzsölte majd nedves vászon alatt gondosan átgőzölte. A férfi ezalatt prüszkölve, fújtatva lezuhanyozott és evés vagy egyetlen szó nélkül bedőlt az ágyába.