A szöveg sokat dolgozik a „meme” fogalmával, ami az internetnemzedéknek a sokszor újraposztolt vicces képeket jelenti, de társadalom- és irodalomtudományi berkekben egy ismétlődő építőkockát jelent.

A hatalom mára belakta a Világot, nincs hová menekülni előle. Minden társadalom ugyanolyan szerkezeti irányba változik, tehát az egyén teljes ellenőrzésére, birtokba vételére, irányítására tör. Mit tehetünk?

A földi társadalmak fejlődésének talán legfontosabb, talán végső szakaszához érkeztünk. A történelmi fejlődés során bűnnek minősülő tettek átértékelődnek, gyakran relativizálódnak, az egyéni felelősség eltűnik, és csak az számít igazi bűnnek, amely a hatalmi szerkezet aláásására irányul.

Láncot alkot köztünk a túlélő vágyakozás. Mindenki máshova gondol, mégis ugyanoda: haza. A haza idővel egyre soványabb lesz. És diszrofiás. Mint mi és a betegség szó, melyet botolva ejtünk. Majd oszlásnak indul. Akár a girbegörbén, grimaszokba merevedett, ruhátlan, mosdatlan, csontbőr fogolytárs-tetemek.

„Tizenkilenc kötetből mindössze egy hozta meg a sikert és elismerést, egykötetes szerzővé avatva Sigmond Istvánt. Tucatnyi kritika, több interjú, beszámoló az Irodalmi Jelen díjátadójáról őrzi a sikert – magyarországi és erdélyi folyóiratok kritikusai méltatják a szerzőt.” – Demeter Zsuzsa Sigmond Istvánról készült monográfiájából közlünk részletet.

A horizont
The Horizon

Minden lépésednél
ott vagyok vezetlek vonzom tekinteted
hajnalban itt lesem
a misére siető öreg papot
vérem ajándékával köszöntöm.

Mily könnyen levetem az álruhát
mit rám próbáltok adni
mert nem bírjátok nézni igaz valómat
fáitokra hegyeitekre házaitokra nincs időm.

Itt voltam már
mielőtt a kő kemény lett,
egész világunk meg sem foganhatott volna
gondolatom nélkül.

Reggel nyolc óra lett, mire kivilágosodott. Mircea addigra szépen, sorjában átvette a lehetőségeket, és arra a következtetésre jutott, hogy csakis a tetemek eltüntetése, esetleg a sebesültek elfogása lehet a küldetésük. Teljesen elhatalmasodott rajta ez a baljóslatú érzés. Hiába mondták többen is neki, hogy az ellenség valószínűleg visszavonult, és azért maradt abba a lövöldözés a házból.

A japán kísértethistória immár a magyar irodalomba is begyűrűzött, és egyből nászra kélt a lányregénnyel, pontosabban annak paródiájával. A regény hősei közül néhányan nem érik meg élve a végkifejletet, hanem érzelmes kísértetként bonyolítják tovább a cselekményt, és kicsit másképp viszik át fogukban tartva a szerelmet a túlsó partra, mint azt tájainkon megszoktuk. Véres darabokban.
Szilágyi-Nagy Ildikó, aki Emma Ovary néven már elbűvölő pimaszsággal megbotránkoztatott bennünket a Hatszor gyorsabban öl című regényében, ismét egy extravagáns regénnyel jelentkezik, melyben bravúrosan ötvöződik a humor, a horror, az erotika és a mélylélektan.

Ég a szülőágyon egy szépasszony arca,
kövér páracseppek legelésznek rajta.
Ki a kezét fogja: mintha Toldi Miklós,
a rádióból meg segít tolni Meat Loaf.
Elfordul az orvos, mert fogó kell neki,
ugyanis a baba ököllel törne ki.
Nem látja így senki, hogy tartja az ujját:
ahogy a tömegek Black Sabbathra zúzzák.
A másik kezét is kidugja, és rátol,
mintha fesztiválon bújna hálózsákból.
Elkapja a doktor, mielőtt leesne,
felsóhajt a padlón a megmentett csempe.
Felüvölt a gyermek. Minden összerezzen,
esemény történt a galaktikus rendben,
eltöpreng az egész Föld az elmúláson…
Így jött a világra Titántorkú Sámson.

A fénynek nem számít,
hogy hol törik meg:
a sportautó motorháztetőjén,
a vadászfegyver ravaszán,
a kedvesnek hitt szemében,
vagy annak a pohárnak a száján,
melyet utoljára a szádhoz emelsz.

Félek, hogy a hozzám közel állók
hozzám közel eső térben és időben halnak meg,
és a ravatalon a szájukban felejtik legféltettebb szavaikat.

Egy napra még visszatér a nyár,
végigbiceg a kórházfolyosón,
csattog a mankó, ahogy elhalad,
mit kerestek itt,
hol a madár se jár.

Bár a konkrét költészet gyökerei a reneszánsz képversekig nyúlnak vissza, Campos számára fontosabb a premodern-modern és avantgárd hagyomány. Legfőbb mintáit Mallarmé Kockadobásában (Un coup de dés), Apollinaire Kalligrammáiban (Calligrammes), Joyce Finnegan ébredésében.

évek redői simultak ki homlokomon,
ha ujjad ölem öblében játszott,
nyelved kalandra vágyó alpinista volt,
hegyi kutakból friss nedűk fakadtak,
kedvedre oltottad szomjad,
s ha elfáradtál,
hasam fövenyére hajtottad fejed.

„Lovász kopogott, majd választ sem várva benyitott az ajtón. Elkínzott arcú, csaknem fiatal férfi tekintett föl rá. Otromba íróasztal mögött ült, tollát forgatta ujjai közt. Szemközt vele pulykaképű öregasszony bámulta ingerülten kettejük között a levegőt, öregebb volt, mint a föld.” – Részlet Varga Dániel az Austerlitz-eset című regényéből.

Playful lexicon with a dada undertone that emphasizes quality of life over art by using art to focus attention on the absurd behavior of the power structure? Yes, this is Géza Szőcs.

Ötvennyolc mai magyar író novellája, verse, regényrészlete, esszéje, tárcája a másságról. Jótékonysági célra, magánszemélyek költségén készült kötet, amely bolti forgalomba nem kerül, valamennyi példányát a hátrányos helyzetűeket segítő magyarországi alapítványok, egyesületek kapják ajándékba, a kötetekért cserébe juttatott esetleges adományt mindannyian a rászorultak megsegítésére fordítják.

Murányi Sándor Olivér nemcsak időszámítás szerint, hanem az egyre gyorsabb ütemben változó korszak kihívásait érteni próbálva egy Tamási Áron utáni periódus elbeszélője. – Fried István ajánlóját olvashatják Murányi Sándor Olivér: MEDVENÉZŐ című kötetéhez, valamint egy elbeszélést a kötetből.