Ugrás a tartalomra

Vénusz légycsapója

A kedves olvasó a címet megpillantva azt gondolhatja, hogy botanikai szaktudása (is!) gyarapodni fog a kötet elolvasása közben. Ez sajnos nem így lesz. Megtanulhatja viszont, hogyan kell egy férfinak – menyasszonyi ruhában – harckocsit vezetnie, megmotoroztatnia egy rezesbandát, vagy például hogy mire lehet használni egy Viktória királynő korabeli műkincset. Mégiscsak egy oktató jellegű kiadvánnyal állunk tehát szemben: öntörvényű, bárdolatlan bolondkodás, abszurd-groteszk pikareszk regény a Vénusz légycsapója; a paródia paródiája, amely hol Stephen Leacockot, hol pedig Rejtő Jenőt juttatja eszünkbe. Vaszilkó Bence azonban profi módon játszik az őt ért hatásokkal: saját pompás stíluscsirizével ragasztja össze őket frenetikus humorú világgá.

 

Vaszilkó Bence 2000-ben született Miskolcon, jelenleg Mezőkövesden él. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Ez az első kötete.

Vaszilkó Bence

2. fejezet

A Gróf már régóta kereste a megfelelő alkalmat egy rezesbanda megszelídítésére. Valójában nem is a bandára volt szüksége, hanem a hangszereikre. Feleslegesnek találta pusztán azért tartani, etetni a zenészeket, hogy zenéljenek. Azt ő is tudott, magának pedig sohasem mulasztotta el az élelemszerzést, a boltok tele voltak, rendszerint a zsebei is. Igaz, ez utóbbiról a pénztárosok nem értesültek, csak leltárnál.

A zenekar épp egy katonai díszünnepélyen vonult fel: kitüntetéseket osztottak. Ehhez kellett zenei alapot szolgáltatniuk, ezenfelül pedig azért, hogy elnyomják a csőcselék tiltakozásának hangját a katonai erőkkel szemben.

A Grófot szerencséjére egész Itália ismerte, sőt fél Európában is ismerősként kezelték, persze nem mindenütt jó ismerősként. Már tizenkét évesen megnyerte az Európai Hamiskártyások Versenyét, azóta egészen hatvannyolc éves koráig tartotta győztes pozícióját. Versenyei miatt bejárta Európát, minden nemzet uralkodóházának minimum egy tagját megkárosítva.

A terv egyszerű volt: lehúzza a részeg ezredesről az egyenruhát, magára ölti, és kivezényli a katonai zenekart a Hiéna elé, hogy zenéljenek a népnek is. Ettől kezdve a továbbiakban nagyon könnyű dolga lesz, mivel a Hiénát elhagyó víg kedélyű szesztárolók meglincselik a zenekart, ő meg addig szépen begyűjtheti a hangszereket.

Megkezdődött az ünnepély, harsogtak az ellenvélemények és a hangszerek. A nép őrjöngött a háttérben, két kampit már meg is botoztak egy kisebb eperfa törzsével.

A Gróf elcsalta az ezredest, mondván, hogy van grappája. Az ezredest még a Sorbonne-ról ismerte, ott növelték együtt az életszínvonalat. Legalábbis a kocsmárosokét. A háttérben töltött neki egy kis pohárba vizet. Az ezredes úr egyhúzóra lenyelte, de a folyadék szokatlan és számára borzasztó íze miatt elterült a fűben. A Grófnak sikerült elég gyorsan megfosztania az ezredest a ruháitól, amelyeket aztán magára is öltött. Az egyetlen problémát az okozta, hogy mivel az ezredes tíz centivel alacsonyabb volt nála, úgy nézett ki a ruhájában, mintha egy rövidlátó szabó hatéves fia varrta volna. Nem baj! A zenekar úgyis beveszi – gondolta. Biztos, hogy mostanra már elég illumináltak a terv véghezviteléhez.

Végül kissé ferde szemmel, gyanakodva ugyan, de elfogadták a parancsot, Kimentek a Hiéna elé zenélni. Minden simán ment, csak a Gróf nem számolt azzal, hogy az öltözete nem megfelelő a Hiéna közönsége számára, ilyen csillogó gombokkal mindenképpen felhívja magára a figyelmet.

 

Nem nehéz kitalálni, mi lett a Gróf sorsa ezek után.

A szép, nyári, forró mediterrán délutánon úgy elkalapálták, mint még soha. A három zenész, a klarinétos, a szárnykürtös és a trombitás – tagbaszakadt legények – felkapták, és kimenekítették ál-felettesüket, aki lógott, mint a rongybaba. A Gróf akkor eszmélt fel, mikor már eltávolodtak a tömegverekedés magjától, és felajánlotta, hogy elviszi a nápolyi őrsre a zenészeket a kis sárga Vespáján. A banda – minden előítéletével együtt – felült a pótkocsira, és nekiindult a nápolyi országútnak. Félúton a Gróf véletlenszerűen belevezette a kismotort az árokba, ami után a zenészek ottmaradtak fetrengve, mint segélyosztás után. A Grófnak az ütközés meg se kottyant, bár kissé felborzolta az idegeit és a haját.

– No, inasok! – ordibált cigarettától rekedt hangján. – Most kicsit pihennek. Ennek örömére betömöm a szájukat egy falat kenyérrel, nehogy éhen haljanak itt nekem, ha véletlenül nem jön erre egy teremtett lélek sem.

A villanypásztor drótját szakította le az út menti legelőről, és megkötözte vele megmentőit.

– A viszontlátásra! Az új hangszereiket felvehetik a kaszárnyában!

Gyorsan elhajtott a nápolyi kikötőbe. A kismotor minden gond nélkül haladt mindaddig, míg ki nem ürült a tankja. Tolnia kellett volna a motort, de sajnos a hetvenhét éves teste kezdett kifáradni. Ekkor – nem várt történésként – megjelent egy katonai teherautó Nápoly felől. Az autóból egyesével ugrált ki egy szakasz katona és két tiszt. A jármű Rómába szállította volna őket, hogy elfojtsák a zavargásokat, melyek amiatt törtek ki, hogy Olaszország nem jutott ki a futball-világbajnokságra.

– Ezredes úr! – szalutáltak a tisztek és a közlegények egyaránt.

– Ascolto Signori! A zavargások Rómában túlnőttek a római hadtest eszén és erején.

– Leginkább az eszén!… Én is ezért igyekszem a nápolyi kikötőbe. Legyenek szívesek elvinni oda, mert lerobbant a robogóm, és oda kell érnem egy órán belül.

– Parancsára, ezredes úr! A négyes számú hadtest menetelve megközelíti Rómát! Velük megy… Hogy is hívják önt ezredes úr?

A Gróf csak egy olasz tisztnek ismerte a nevét, ezért így mutatkozott be:

– Garibaldi ezredesnek hívnak.

Szerencséjére a tiszt ezt a nevet sem ismerte, így készségesen szalutálva folytatta tovább:

– Velük megy Garibaldi ezredes. Menetoszlopba rendeződj! In-dulj!

A Gróf kettesben maradt a másik tiszttel:

– Van önnek jogosítványa? – kérdezte a Gróf.

– Igen!

– Legyen szíves lezárni a teherautó hátulján a ponyvát!

– Parancsára, ezredes úr!

A tiszt eltűnt a pótkocsi mögött. A Gróf eközben elfoglalta a sofőrülést, és a teherautó nagy porfelhőt kavarva megindult Nápoly felé. A visszapillantó tükörből még látta a tiszt értetlen tekintetét. Szerencséjére ebben a járműben elég volt az üzemanyag mindkettőjük számára. A tank tele volt, a kesztyűtartóban pedig talált egy üveg megbúvó Limoncellót, amit egy hajtásra kiivott, s az üres üveget a rend kedvéért kihajította a zárt ablakon.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.