Filip Tamás bizonyára kettős életet él. Könnyű neki, mert egy Magritte festette házhoz hasonló épületben lakik, ami fölött soha nem megy le a nap, és a fák lombjain át jól látható, hogy odabent éjjeli lámpák égnek, ráadásul a tenger is ott hullámzik valahol a lakás közelében. Időnként vasútra száll, mint a régi magánzók, de később veszi csak észre, hogy fülke helyett a szerelvény lépcsőjén, aktatáskáját magához szorítva kapaszkodnia kell, miközben figyeli az egyre gyorsuló tájat.

Régen várt verseskötetet vehet kézbe az olvasó: Mezey Katalin beszédes című Örökségét. Mezey líránk nagy szerencséjére mer érthető lenni, nem fél attól, hogy gondolatait megosztva kirajzolódik saját lényének az a karaktere, amely mindenki mástól megkülönbözteti, és egyénivé válik a hangja. Nem tart attól, hogy a lelkébe látnak, s nem tart az egyszerűségtől sem.

​​​​​​​Alig száz éve Budapestet, Magyarországot, de az egész nyugati világot milliós példányszámú kiadványok lepték el. Ezek a regényfüzetek egyszerre hoztak enyhülést és átkot, vakarhatták tőlük a fejüket irodalmárok, nézhették le sznobok, prédikálhatták ki moralisták, szabályozhatták politikusok, a nép lelkét féltő méltóságos magasságosok, attól még úgy, és talán jobban, fogyott, mint a cukor. Nem más ez, mint a ponyva, az ún. szépirodalom mostohagyermeke.

Utazunk. Lassan, szótlanul, döcögve, ölemben a versek. Útravalók. Útitársak. Belső kalandok, ismerős tájak. Helyek, Utak, Távolságok suhannak el vagy torpannak meg mellettem egy-egy állomásnál az írások által. Néha elkalandozom. Néha kizárul a külvilág. Néha elmerengek. Néha megkönnyezem. Pedig nem is hullámvasúton ülök. Vagy mégis?

Furcsa módon a Hitel folyóiratban publikáló Rév Júlia (1947–2023) annak ellenére lett az egyik legizgalmasabb magyar tényfeltáró dokumentumfilmes, hogy életében egyetlen munkáját sem engedélyezte a hatalom. Valahogy mindig rosszul jött ki neki a lépés, és politikai rendszerektől függetlenül örökös mellőzésre volt kárhoztatva.

Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő könyveiről már több ízben s több fórumon volt szerencsém tűnődni. Tegyük mindjárt hozzá, hogy szerzőnk nem csupán lírikus, hisz megjelent már novelláskötete, a Történetek az árnyékból, valamint a novellákat és verseket egyként tartalmazó Könnytelen madonnák is. Most pedig nyolcadik kötetét, az Ahogy világra jöttünk címűt vehetjük kézbe. Régi ismerősként köszönnek rám Lőrincz P.

Bevezető

Hamuszerda. Traian Pop Traian magyar nyelvű versgyűjteményének furcsán ható címe lényegében tükörfordítása a román Miercurea de cenuşǎ kifejezésnek, mely a magyar olvasó fülében összecsenghet a hamvazószerdával, a húsvét előtti negyvennapos böjt első napjának nevével. A vallás gyakorlói tudják, hogy ilyenkor a pap hamuba mártott ujjal keresztet rajzol a hívő homlokára, emlékeztetőként, hogy bűnös.

Szentgyörgyi László novellái realista igénnyel íródtak, érzékenyen és kritikusan reagálnak társadalmi jelenségekre, miközben „kisember-sorsok”, kiüresedett életek, krízishelyzetek kulminálnak a történetekben. A szerző elbeszélésmódja – melyben a realista regény és az abszurd dráma motívumkészlete keveredik – elsősorban azáltal tartja fenn az érdeklődést, hogy feszült várakozást teremt.

Gyermekek és gyermeklelküket megőrző felnőttek is előszeretettel nézegetik Sajdik Ferenc szívet melengető karikatúráit. Magam azok közé tartozom, akik még láthatták a televízióban a Pom Pom meséi és a Nagy ho-ho-horgász rajzfilmsorozatot.

„Meg kell tanulnom, hogy kell meghalni,

mert élni az ember tudja, miként kell,

meg kell tanulnom az énekbe eltűnő madaraktól,

a rózsába lecsúszó égtől,

s a pataktól, mely gondtalanul elvész

a halak pénzein.”

(Eugen Jebeleanu: Lecke. Fordította Beke Sándor)

A Kádár korszakban felnövekvő nemzedékek egyik fontos művészeti élménye volt Csontváry mellett Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző). Az ő munkásságuk jelentette a szocreál sematikus egyformaságával szemben az elementárisan újat, különöset, a modernitás szellemét. De míg Csontváry népszerűsége máig törtetlen maradt, Vasarely munkássága felett mintha eljárt volna az idő. Igaz ez világszerte. Az egykori sztárművész kiszorult a köztudatból, ám mostanában megfordulni látszanak a trendek.

Vannak könyvek, amelyek már a címükkel is szép emlékeket idéznek. Ha egy borítón az áll, hogy Kincses tojás, arról minden boldog gyermekkorral megáldott embernek a húsvéti tojáskeresés vagy valami hasonló jut eszébe.

Kégl Ildikó legújabb verseskötetét kezünkbe véve joggal merülhet fel bennünk a gyanú, hogy a könyv olvasásakor érdemes a kert toposzát mitológiai és hagyománytörténeti kontextusba helyeznünk. Ehhez azonban érdemes előbb azon eltűnődni, hogy a kert motívuma hová tágítható vagy épp redukálható. Ahogyan az kijelenthető, hogy minden erdő végtelen számú fából áll, legyen az a végtelen valójában csak húsz vagy tíz fa, úgy talán az sem vitatható, hogy lehet kert egyetlen balkonláda vagy csokornyi virág is.

Lengyel Péter 1939-ben született Budapesten, eredeti neve Merényi Péter. Édesapja, Merényi Endre, hadifogságban halt meg 1943-ban. Lengyel Sándor vegyész fogadta örökbe, az ő nevét vette fel. Iskoláit a fővárosban és Veszprémben végezte (ekkor írta első novelláját). 1962-ben az ELTE BTK spanyol-olasz szakán szerzett diplomát, 1963-64 közt egyetemi lektor Havannában. 1965-ben adja ki első írását, 1967-ben megjelent első novelláskötete, a Két sötétedés.

Egy húszezrest apánktól kölcsönkérni egy szutykos, novemberi napon – ez a költészet? Akár válhat költészetté ez a hétköznapinak tűnő gesztus is. Első ránézésre a Parnasszus vidékétől távol esőnek tűnik számos olyan téma, amely Luzsicza István Ágain megtart című kötetében megjelenik, a szerző azonban bebizonyítja, hogy hogyan lehet az emberi élet apró mozzanatait univerzálissá növeszteni.

„Meg kell tanulnom, hogy kell meghalni,

mert élni az ember tudja, miként kell,

meg kell tanulnom az énekbe eltűnő madaraktól,

a rózsába lecsúszó égtől,

s a pataktól, mely gondtalanul elvész

a halak pénzein.”

(Eugen Jebeleanu: Lecke. Fordította Beke Sándor)

A szobrász, festő, grafikus és akcióművész Bartusz György tavaly töltötte be a „kilencvenet”, tiszteletére Szabó Lilla PhD művészettörténész vaskos kiadványt jelentetett meg Bartusz címmel.

A természetfelettihez való viszonyulás sajátos érzetünk, egyszerre tudunk iszonyodni tőle, vagy olykor benne nyugalmat találunk. Az ünnepi asztalnál szintén gyakran felmerülő kérdés, hogy hiszünk-e valamiben, egyre inkább energiamezőkkel és ősi mitológiákkal való ismerkedéssé szelídül.

Kezdjük egy kis műhelyi tűnődéssel a munkát: hogyan írjunk antológiáról? Ha az egy kötetben szereplő szerzők száma harminc körül van, a feladatot becsületesen nem, csak tisztességtelenül, avagy valami elegáns trükkel lehet megoldani. Becsületes megoldás: minden szerző kap egy bekezdésnyi gondolatot.