„Az olvasó persze számít arra, hogy nem igazán sikeres egzisztenciák, inkább a társadalom szegényebbjei, periféria-közeli életek töltik meg a panelt, s nem is csalódik: identitás- és szerepvesztett szereplők, nagyvárosi elmagányosodás, értelmetlen, céltalan sorsok, mindez a maga nyomasztó, kiábrándító realitásában.” – Zsidó Ferenc Huszonnégy című „blokkregényéről” Lafferton Luca írt.

„A Királyok imádása jelenet a világkultúrára nyit ablakot. Mágusok jönnek napkeletről, közük lehetett a kozmoszhoz, mert csillag vezeti őket, ajándékuk szimbolikus értéke-értelme súlyos, az arany Krisztus királyságát, a tömjén az isteni lényt-lényeget, a mirha a szenvedést jelenti, de fajuk, arcbőrük alapján három kontinens, Európa, Ázsia, Afrika fiai ők.” Hegedűs Imre János írása.

Vajon mitől szabad az, akit saját léte sújt, s ezt még elfogadni is képes? Mitől szabad az, aki nem tud, de nem is akar résztvevő megfigyelőből nem cselekvő megfigyelővé válni? Aki valójában nem engedi meg magának azt, amit most legtöbbünk szabadság alatt ért?

„Az elbeszélő asszociációkkal teremt sajátos telepatikus kapcsolatot sűrűn elmélkedő hősei között, akik fejezetváltáskor néha közvetlenül veszik fel egymás gondolatfonalát. Mentális rokonságukon keresztül mutatja be, milyen lehet meglátni önmagunkat egy idegenben, majd végignézni, ahogy elemésztik a bennünket is zaklató démonok.” – Florin Lăzărescu regényét Frei Gabriella ismerteti.

„A versbeli beszélő rajta tartja tekintetét a világvége folyamatain, de nem elkeseredett, esztétizálja a pusztulás képeit, láttamoz, jegyez; hátradől egy múlt századi karosszékben, és nem nagyon érdeklik a modern költészeti elvárások.” – Boldogh Dezső verseskötete Rimóczi László olvasatában.

Az Irodalmi Jelen márciusi TOP 10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

„A könyv határozottan újraolvasós, aki csak kölcsönkéri, utólag úgyis beszerzi majd, hogy legyen egy saját, amit bármikor lekaphat a polcról, bárhol felütheti, ha hirtelen bölcsességre és útmutatásra szomjazik, netán szellemi székrekedés uralkodna el rajta. Ez a kötet működik, és talán így összegezhetnénk lényegét: a keleti filozófia találkozása a magyar virtussal.” Novák Valentin "lemondóembere", Maj Om Ce mester kalandjait Rimóczi László követte nyomon.

"A nem túl távoli jövőben játszódó történet Magyarországán már kétszázezer igazhitű él, karcsú minaret ágaskodik a Gellért-hegyi Sziklatemplom mellett, s a müezzin énekére még a nagy multicégeknél is abbahagyják a munkát Mohamed követői" – Réti László Európa, falak mögött című regényét Gáspár Ferenc recenzeálta.

„Karakterei nem mosódnak össze, erőteljesek, határozott rajzolatúak, mintha mindegyik a neki járó helyért tülekedne a papíron. Kurvák, csövesek, stricik, cigányok. Dobozos sörök, olcsó borok, beletörődések, a hiányok lassú megszokása, esetleg reménykedés egy majdani elrendeződésben, csak ne kelljen sokat tenni érte. A szokásos rücskös magyar szoció.” – Rimóczi László kritikája Gerlóczy Márton „túlélőregényéről”.

„Ha esetleg kedvet kaptál volna a könyvhöz, de kicsit még mindig vonakodsz, azt ajánljuk, hogy a Mágussal kezdd. Mi ezt tartjuk a kötet legsikerültebb darabjának. Itt aztán van minden! Ármány, csalás, autósüldözés, budiszex, ahonnan mindenki »szarosan« tér vissza, emberkínzás vidéki módra és sok-sok házi tej. Garantáljuk, hogy ezt élvezni fogod.” – Molnár Dávid kedvcsinálója Csender Levente Örök utcájához.

„Demeter Zsuzsa József Attila-i allúziónak nevezi a „tenyeredben tartod szívemet” verssort, és ő, a monográfiaíró sem tesz mást, tenyerébe helyezi a verseket, verssorokat, trópusokat, s felmutatja azokat.” – Hegedűs Imre János értékelése Demeter Zsuzsa monográfiájáról.

Talán a kelet-európai népek irodalmát jól ismerők számára is ritkaság egy lett szerző magyarországi debütálása – és nem is akármilyen: Nora Ikstena regénye egy anya és leánya történetén keresztül mutatja be az egykor szovjet elnyomásban vegetáló Lettország küzdelmeit. Nehéz megrendültség nélkül letenni a könyvet.

„Varga Melinda kötete azzal több kortársai lírai vallomásainál, hogy nemcsak érzéseket közvetít, hanem drámai helyzetképeket is megrajzol” – állítja Mandics György Varga Melinda Sem a férfiban, sem a tájban kötete kapcsán.

Mi a székelység lényege? Székely-e a székely, ha nem Székelyföldön él? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai lennének ők? Egy ősi, elkószált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai római légionáriusok dédunokái? Attila és Csaba királyfi egyenes ági rokonai?

„A tiniszlengek horpadásain megülő polgári humor újabb és újabb lendületet ad a sok-sok sztorinak, a kötet zamatát mégis a fültaláló fiú belső vívódásai, pánikkal oltott eszmefuttatásai adják: mi lesz, ha...? Mi lesz, ha valaki meglátja ezzel a füllel, vagy ha baktériumok telepedtek meg rajta, ő meg lazán csak fogdossa...?” – Lackfi János regénye Rimóczi László olvasatában.

„Szkárosi költészetére jellemző a ritmus iránti érzékenység, a repetíciós megoldás, amely arra készteti a befogadót, hogy maga is a vers előadója legyen olvasás közben. Ezzel párhuzamosan a vendégszövegek, beidézések kavalkádját találjuk a kötetben, feltűnik itt Petőfi ugyanúgy, ahogy Adriano Spatola, de a magyar népdalok világa, formai megoldása is fellelhető a szerző költészetében.” – Szkárosi Endre újabb kötetét Petőcz András mutatja be.

„A történet ugyan rémálom-narratívaként jelenik meg, de nem a misztikus horrornovellák, sokkal inkább Franz Kafka világát idézi. Erre utal a sajátos humor is, amely távoli rokona Kafkáénak, aki kacagva olvasta fel komor történeteit baráti körben.” – Bene Adrián kritikája Murakami Haruki egyetlen elbeszélést tartalmazó kötetéről.

„Az isteneknek szóló bikaáldozat, valamint a harci jelenetek precíz, kegyetlenül látványos ábrázolása mellett szembeötlik az a kevésbé hangoztatott történelmi tény is, miszerint a szajhák legalább annyira fontos kellékei egy háborúnak, mint a posztó, a vas, az étel és a víz.” – Horváth László Imre kötetét Rimóczi László recenzeálta.

A regény az utolsó lobbanáson keresztül mutatja be a szerelmeket, a szétvált, majd újra összekapcsolódó életutakat, az ellentétes értékrendeket; egyúttal számvetés és búcsú is a szerelemtől. – Temesi Ferenc könyve Balázs Géza olvasatában.

„Az író ördögi ügyességgel és graciőz könnyedséggel játszik, bolondozik, bűvészkedik a nyelvvel, a hagyományokkal (doktori dolgozat születhet roppant tágas szellemi rádiuszáról, közvetlen és közvetett allúzióiról, idézéstechnikájáról) – a minimál prózától a székely klasszikusok ördögös elbeszélésein át Umberto Eco kultikus nagyregényéig.” – Pécsi Györgyi recenziója Orbán János Dénes regényéről.