A közléskényszeres ápoltak állandó feszültség alatt tartják az oldalakat, így nem alszunk bele egy-egy esetleges önreflexióba. Kórtörténet? Látlelet? Vagy csak egy kellemes beöntés? Inkább elektrosokk. Egy biztos: ha lázban ég az emberi test, az néha önismerethez vezethet. Felkészítő olvasmány leendő ápoltaknak, miközben jól szórakozunk az elképzelt fertőtlenítőszagban.

Az író már csak olyan, hogy rendszerint képes bevonzani írásai tárgyait. A többit intézi ő. Ezek az erős, combos novellák nagy munkabírású olvasókat keresnek. Talán az év egyik leghasznosabb, legforgathatóbb és legérdemesebb novelláskötetét tartjuk a kezünkben.

"A Sortűz jó sodrású, pergő prózai írás. Helyenként visszafogott, szaggatott. A stílus és az érdekfeszítő történések sorozata – e kettő szimbiózisa a művet erősíti." – Böszörményi Zoltán kritikája Király Farkas regényéről.

„Pejin Lea verseiben a legérdekesebb szerintem az önazonosság problematizálása: az identitás nála nem állapot, hanem folyamat. Véget nem érő munka. Nem statikus tér, hanem rögzíthetetlen történés. Soha le nem záruló, állandó munka, erőfeszítés – nem utolsósorban kísérlet.” – A Nyugati csiga körfűrésszel álmodik kötetet Payer Imre értékelte.

„Az állandóság megteremtésére irányuló kísérlet sikertelen marad. A szerelem látószögén kívül eső dolgokat esély sincs részleteikben átélni, részleteikben feltüntetni a kisregényben. Így fullad kudarcba minden, ami elkezdődik: az új élet reménye egy másik országban, a megismerkedés idegen emberekkel – hőseinket elkerüli a sikerélmény.” – Horváth László Imre könyvét Szente Anita recenzeálta.

„Talán meglepő, hogy a főszereplő nem az agressziót emeli ki az ivás legsúlyosabb következményeként, hanem a kiszámíthatatlanságot, azaz még józan pillanataiban sem tudhatjuk, milyen állapotban és hangulatban van az illető.” – A mindig időszerű alkoholizmus-témakörben barangoló Karafiáth Orsolya könyvét Lafferton Luca mutatja be.

"A regény nem csupán swifti utópia, hanem egyfajta énregény is. Különösen úgy, hogy a 2040-ben íródott prológusból kiderül: sok hajdani blogbejegyzést, naplójegyzetet sikerült később „feltámasztani”, megmenteni az enyészettől, s ezek a szintén egyes szám első személyű részletek az általunk jól ismert jelen társadalmának felbomló és széteső részeit mutatják be eleven képekkel." – Bene Zoltán Áramszünet című új regényét Gáspár Ferenc mutatja be.

„Amíg nálunk baráttól vagy nagymamától kell kölcsönkérni, és nehéz megtakarítani, Thaiföldön igyekeznek minél gyorsabban megszabadítani a turistát a pénzétől, a szegény vidéki családok pedig, egyéb választás nem lévén, olykor áruba bocsátják tizenéves lányaikat.” – Dominka Ede Harald recenziója Sándor Anikó „egzotikus kalandregényéről”.

"Legjobban a tölgyeseket kedveli; szinte minden év- és napszakban ecseteli az erdő szépségét, színeit. Nyáron a leggyönyörűbb, de őt mégis téli havas varázsa ragadja meg." – Muth Ágota Gizella kritikája Robert Walser regényéről.

„A megtarthatatlanba kár kapaszkodni. Meg kell tanulni az elengedést is. És meg kell tanulni azt is, hogy az elengedés nem azonos a reménytelenséggel.” – Lőrincz P. Gabriella Átszállás előtt című kötetét Oláh András értékelte.

„Ez a könyv kaland. Borzasztó, fájdalmas, szánalmas, megalázó, röhögtető, és olykor, talán egy kicsit, talán csak bekezdések, mit bekezdések, egyes mondatok, szavak vagy betűk erejéig dicsőséges kaland is. Adrian Mole újabb kínszenvedései Transzilvániában, vérben és szeszben, és egyéb, itt meg nem nevezhető nedvekben.” – Juhász Kristóf kritikája Demeter Szilárd Hármasoltáráról.

A szavak eredete bevezet bennünket a huszonegyedik században is önálló néptudattal rendelkező székely nép történetébe, egész korai időszakig, az V–IX. századig. A nyelvészeti mű segítségével a magyar nyelvet s annak működését is sokkal jobban átlátjuk.

Giorgio Pressburger – sajnos – utolsó kötetét veheti kézbe az olvasó a Trieszti történetekkel. A hét elbeszélés a létezés és elmúlás szokatlan módozatait vonultatja fel, fekete humorral és klasszikus bölcselettel, miközben belengi a várost a bóra és a soknyelvű kultúra szelleme. – Laik Eszter kritikája.

„Bízvást osztható Orbán János Dénes véleménye, aki Sántha Attila kitüntetésekor a Janus Pannonius-ünnepség keretében kifejtette, hogy ez a szótár nemcsak szótár, hanem egyfajta erdélyi novella- és versgyűjtemény, mely az erdélyi szavak kapcsán utazást tesz lehetővé az erdélyi magyar nyelv tündérvölgyében.” – Sántha Attila monumentális vállalkozását, a Bühnagy székely szótárt Mandics György mutatja be.

Franco tábornok alkotott egy nem teljesen dilettáns, de sematikus családregényt, ezzel szemben Kadhafi csak a banális és értelmetlen A zöld könyvet tette le a diktátorirodalom asztalára néhány népnevelő novellával egyetemben. Khomeini ajatollah egyik kardinális művében zavarba ejtően sokat foglalkozik a tevemolesztálás témájával, ellenben Szaddám Huszein romantikus történelmi regényekkel kényeztette alattvalóit. Ízléstelenség és maró giccs egykori kötelező olvasmányokban. Rimóczi László írása diktátorok oeuvre-jéről.

Két olvasó – egy eset. Szeifert Natália mélylélektannal és finomsággal átszőtt, valódi nőkről szóló álmatlanság-regényét Deák Csillag és Kölüs Lajos olvasta. Két nézőpont, a férfié és a nőé, amint egymást megközelítik; összeérnek, egymáshoz simulnak. Két olvasónapló Az altató szerekről.

„Murokffy a magyar virtus allegóriája. Urbánus körülmények között is létezni képes szerencsefi ő, nem szegénylegény, kuruc, betyár vagy bujdosó – mégiscsak középnemesi sarjadék –, de az ő társaságukban is elboldogulna, még Rózsa Sándor sem rúgná el a tábortűz mellől.” – Pataki Tamás modern pikareszkjét Juhász Kristóf mutatja be.