A kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakja Stefanovits Péter. Számtalan kiállítása, művészeti életben való aktív részvételét, valamint oktatói tevékenységét mind a szakma, mind pedig a közönség jól ismeri. Grafikus, ám

Két novelláskötet után Erőtér címmel regénnyel jelentkezett Prax Levente, aki egyébként verseket is ír a maga egyéni, frappáns és nyers hangján. Új műve is különös, és nem túlzás, hogy kilóg a sorból...

Az orosz széplány valóban jó könyv volt. Annyira jó, hogy irigykedtem az íróra, de persze tudtam, hogy az orosz széplányról csak egy orosz író tud ennyire jó könyvet írni. Ma már nem is nagyon emlékszem rá – hiszen ez majdnem harminc éve történt –, csak az élményre. Azóta is lelkesen vásárolom a szerző, vagyis Viktor Jerofejev műveit, de szomorúan kell megállapítanom, hogy egyik sem éri el Az orosz széplány színvonalát. Lehet, hogy én lettem nyűgösebb, vagy a szép lány volt túl szép. Nem mintha a szerző többi könyve érdektelen lenne. Csak nem olyan. Főleg, hogy nem regény, ahogy ez a mostani sem az.

Valamikor a magyar középkorban bolyongunk remeteként a Pilis hegyei között, megriadt szarvasként vágtázunk az erdőben, mint kiéhezett ló térünk haza a királyi birtok istállójába, farkasokat űzünk, vagy farkasként menekülünk.

Finy Petra legutóbbi regénye több szempontból is rendkívül bátor, nem mindennapi, merész vállalkozás. Egyfelől olyan korszakról ír, amelyet ő maga személyesen még nem élhetett át, másrészt az 1968-as prágai események és annak magyar vonatkozásai, valamint a hatvanas évek „fridzsider-szocializmusának” korszaka még bőven tartalmaz „fehér foltot” íróknak, történészeknek egyaránt.

Emlékszünk még a Rózsaszín Cicákra? Vagy Tom Jones híres számára, a Delilahra, amit mi magyarok, csak Dilájláként emlegettünk? Az orosz órákra a suliban, a jelentésre, amelynek a szövege mindig távárissal (elvtárssal) kezdődött?

A mű első változatát, gondolom, sokan ismerik. Mikor először (2008-ban) az Ulpius-ház gondozásában megjelent, sokat beszéltek róla kritikusok és olvasók egyaránt, s azóta – a szerző közlése szerint – több mint 9000 példányt adtak el belőle itthon (értem alatta Erdélyt és az anyaországot). Népszerű külföldön is, lefordították németre, románra, oroszra, franciára, angolra, a legnagyobb sikere ez utóbbi nyelven volt, megjelenésekor a hónap könyve lett.

„Kávéház nélkül nincs irodalom” – írta Márai Sándor és valóban: a 19. század második felétől a II. világháború végéig tartott a magyar kávéházak reneszánsza. Az aranykor kávéházi rengetegében pedig mindig volt öt-hat olyan hely, amit „irodalmi” vagy „művészkávéháznak” nevezhetünk. Nyáry Krisztián ezeket a helyeket veszi sorra, kitágítva ezt a közel százéves időszakot kétszáz évre: Berzsenyitől Kertész Imréig.

Sir Kingsley William Amis (1922–1995) angol regényíró, költő, kritikus és tanár. Több mint 20 regényt, hat verseskötetet, memoárt, rengeteg novellát, rádió- és televíziós forgatókönyveket, valamint társadalom- és irodalomkritikai művet írt. Leginkább szatirikus írásairól ismert.

Mindannyian tanultunk az 1526. augusztus 29-én (valójában szeptember 8. lehetett) lezajlott mohácsi csatáról, amelyben katasztrofális vereséget szenvedtünk az Oszmán Birodalom hatalmas haderejétől. A magyar hadtörténet egyik legtöbbet emlegetett eseménye nemzetünk nagy tragédiájaként maradt meg emlékezetünkben. Ezt őrzik nyelvünkben a „több is veszett Mohácsnál” és a „nekünk Mohács kell” szállóigék, utalva a veszteség nagyságára. Életét vesztette II. Lajos király, Tomori Pál kalocsai érsek, Szapolyai György főúr, Szepesi gróf, Szalkai László esztergomi érsek.

Történetek. Könnyedek, tragikomikusak, alföldiek. A gyulai születésű Kiss László Mi kell a boldogsághoz novelláskötetében helyet kapó írások nem kívánnak hosszas fejtörést. Nyelvezete fiatalos és szókimondó – vagánynak is nevezhetnénk. Tartalma megtalálható az utcán, a buszon, a szomszédos tömbház valamelyik szobájában, bármelyikünk életében. Hiszen kinek nem voltak nagyra törő, megbukott tervei? Megalázó szakítása? Ki nem került kellemetlen, égető szituációba (mint például a meztelen exed fotóját nézegetni, miközben online történelemórát tartasz képernyőmegosztással)?

Borbély Károly festményeinek szemlélése mindig szellemi kalandot, benső utazást jelent – legyen szó játékos figuralitású templomi stációkról, fák erezetével kísérletező nyomdatechnikai szöszmötölésekről, vagy épp nagyvonalú, pasztelles gesztusokról. Ami a gazdag életúttal bíró, számos elismeréssel, többek között Apáczai Csere János-díjjal kitüntetett festőművész, művészetpedagógus és -terapeuta minden alkotását áthatja és alapvetően összeköti, az a kedély. Legdrámaibb témájú munkáiból is sugárzik valami őserejű, ősgyökerű, napfényes termőföld-szagú derű.

Gárdos Péter az Uramisten, Szamárköhögés, Hajnali láz című filmek után, utolsó filmjének, a szülei szerelmének igaz történetét feldolgozó Hajnali láznak sikeres regényfeldolgozását követően már nemcsak filmrendezőként, de íróként is nagy népszerűségre tett szert. A Semmelweis Ignác rövid boldogsága immáron ötödik, pontosabban szólva negyedik regénye (Hajnali Láz, Királyi játék, Hét mocskos nap, átdolgozva: Szemérmetlen történetek).

Mondják, akit a múzsa pártfogásába vesz, arról nem feledkezik meg, ha látja, hogy kegyeltje megérdemli a törődést. Így történt Sánduly Lajos esetében is: első verseskönyve után viszonylag rövid időn belül megírhatta a következőt. A Versszemek a Szentület emelt szintű folytatása, továbbgondolása.

A Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca című kiadvány dr. Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténész, Szendrey Júlia-kutató legújabb ajándéka az olvasótársadalom számára. A címet nagy elődje, a Petőfi Sándor-kutató dr. Kerényi Ferenc mai napig érvényes és megkerülhetetlen Petőfi-monográfiájának egyik fejezetcíme ihlette. Gyimesi ezzel a választással tiszteleg a már elhunyt irodalomtörténész életműve előtt. Nem véletlenül. Kerényi kötetének egyik nagy erénye érvényességén és alaposságán túl az olvasmányosság és érthetőség.

Már az Édesszájúak cím is sejteni engedi: a regény hősei nők lesznek, mégpedig fiatal nők. Nem is tévedünk, mert a millenniumi időkben (1893-94) játszódó mű középpontjában a négy Zimmerl lány: Teréz (Trézsi), Janka, Kató és Alojzia (Lola) története áll. Pontosabban a házasságszerzés, a férjfogás, ami az egyetlen tisztes életpályát jelentette a korszakban a nők többsége számára. A Zimmerl lányok viszont a jól prosperáló Stefánia úti vendéglős gyermekeiként ebből a szempontból egyszerre voltak könnyebb és nehezebb helyzetben hasonló korú sorstársaiknál.

Az utalás-vers fogalma és a művészi gesztus-érték jelensége

Azon gondolkoztam, miért van az, hogy magyar szerző regényéről kevésbé szívesen írok elmarasztaló kritikát, ám ha külföldi író műve kerül a kezembe, akkor aztán nincs megállás! Adok neki jobbról-balról, míg csak padlóra nem kerül a szerencsétlen. Pedig hát valaki – méghozzá az idegen nyelvet és kultúrát remekül ismerő magyar személy –, lefordította ezt a bizonyos művet a mi csodálatos anyanyelvünkre, szerkesztő, vagy szerkesztők megszerkesztették, esetleg megnézte egy kontrollfordító is, egyszóval magyarok dolgoztak vele rogyásig.

Boldogító és igaz közhely: hazánkban a történelmi regény az utóbbi évtizedekben reneszánszát éli. S nemcsak a regény, hanem maga a történelemmel, hadtörténettel meg minden effélével való, nem csupán elméleti bíbelődés: egyre több a hagyományzőrző egyesület, népszerűbb a kísérleti régészet. Ma már kellő elszántsággal bárki megtanulhat maga tapasztotta sárkemencében lepényt sütni vagy honfoglalás kori módszerekkel a maga gyűjtötte vasércből kiskanalat kovácsolni.

A népmesék is tudják, hogy a viszolygás és a szerelmi vonzás kéz a kézben jár. A királylánynak meg kell csókolnia a békát, hogy az királyfivá változzon, a hercegnőnek ágyba kell bújnia a medvével, a farkassal vagy a szörnyeteggel, hogy az elátkozott herceg visszanyerje végre az alakját.
De mi történik, ha a béka, a farkas vagy a szörnyeteg nem változik vissza?