A tematikailag és formailag is sokféle Nádasdy-versek úgy egyensúlyoznak a komolyság és a könnyed elegancia határán, mint kötéltáncos New York felhőkarcolói között. Ahelyett, hogy eldönteném, ez a végletekig komoly és felszabadultan őszinte kötet hol helyezkedik el a Nádasdy-életműben, egyszerűen csak hadd örüljek annak, hogy a szerző tudatában van „locsolási felelősségének”, és hogy a Jól láthatóan lógok ittben végső soron győz az élni akarás.

A valós és fiktív helyszíneken játszódó történetek egy pontban találkoznak: mindegyikben benne rejlik az elképzelhetőség potenciálja, hogy ez akár meg is történhetett volna valahol, valamikor. A kibontott témák a halál és a szerelem körül forognak, ami még banális is lehetne, ha lepusztult környékekkel és kilátástalan emberi sorsokkal nem szélesednék a spektrum. – Rimóczi László írása Bodor Ádám Sehol című kötetéről.

"A könyv fülszövegében Horváth László Imre regényéről a szerkesztők az írják, a mű „Machiavelli szabálykönyve mellett Rejtő Jenő emlékét” idézi. Machiavelli tanításai azért nem voltak annyira elvetemültek, hogy azokból egyenesen következtek volna a huszadik század diktátorainak rémtettei, Rejtő Jenő könnyed humorának visszhangját pedig nem leltem fel sehol olvasás közben." – Gáspár Ferenc kritikája A Kicsi emberéről.

"Lackfi János Istent szólongató líravilágának tágassága – a téma „egyneműsége” ellenére is – megkérdőjelezhetetlen. Akár egy kétirányú nyíl: képes egyszerre mutatni a ’sacra art’ hagyománya és a kortárs világértelmezés felé, miközben nem téveszti el a célkeresztre feszült Krisztust, a célközepet: Istent." – Lajtos Nóra Lackfi János kötetbe gyűjtött istenes verseiről.

"A kötet célcsoportja könnyedén behatárolható: nagyjából mindenki. A mai sikerorientált, gondosan építgetett karrierek és egók világában ez egy megalkuvásoktól mentes, leleplező jellemrajzgyűjtemény, jó ízű vakcina a seggfejesedés ellen." – Rimóczi László kritikája Hartay Csaba könyvéről.

„Szürkeség, szenvedés, és az a bizonyos bartóki hetedik ajtó, amely ha kinyílik, akkor jön az igazi haddelhadd, vagyis a visszafordíthatatlan, megjavíthatatlan nyomorúság.” – Gáspár Ferenc kritikája Tóth Krisztina novelláskötetéről.

„A kötet végére éppenséggel a korábban még kezdeményezői szerepkörben megjelenő apa tűnik el, és burkolózik csendbe, holott a versbeszélőben él a szándék, hogy megtanulja azt a nyelvet, amin Kali Szabolcs életében rajta kívül talán senki más nem tudott: az eltűnt, de soha el nem fogyó apakép nyelvét.” – Kovács Újszászy Péter írása Kali Ágnes debütkötetéről.

„Ezek a képek nem mindig derűsek, nem mindig tesz jót egy-egy novella, talán mert túl őszinték, hol élénkek, hol sötét tónusúak, hol vibrálóak, hol túszul ejtőek, hol együttérzést szeretnének.” – Rimóczi László kritikája Hekl Krisztina novelláskötetéről.

„Az alany kettőződése, sokszorozódása, a sokszorozódásban az önazonosság elvesztése, a súlypontok áthelyeződése nem egyszerűen megtörténik, hanem folyamatos, a cselekményszálak nincsenek elvarrva, hanem egymásba fonódnak, egymást folytatják.” – Simon Adri kritikája Kali Ágnes debütkötetéről.

„Minden visszafelé áramlik és távolodik, és ebben a kozmikus körforgásban legfeljebb csak kapkodjuk a fejünk, vagy még azt sem tesszük, hanem csak csendben örülünk annak, ha kialakul valamiféle nyugalom, harmónia.” – Fodor Balázs verseskötetét Petőcz András elemzi.

„Gaston Bachelard A tér poétikája című munkájában azt állítja, hogy a házat úgy képzeljük el, mint egy függőleges lényt. Ez az antropomorfizáló gesztus mintha Payer Imre verseiben is értelmet nyerne azáltal, hogy nála a házak-utcák-arcok hármas konstellációban szerepelnek: »Arcok, utcák, házak.«; »Utcák, házak, arcok törölt lábjegyzete« (Fényből van a fal).” – Payer Imre új verseskötetét Lajtos Nóra mutatja be.

Fegyverek közt hallgatnak a múzsák ‒ tartja a régi mondás. De „ostorzúgásban” – ahogy azt Farkas Árpád^⁕ Ostorzúgásban ének című verskötete tanúsítja – nem némulnak el. A zsarnokság elleni tiltakozás mindig nagy témája a költészetnek.

„A lírai én árvasága, magánya – az elveszített személyek, barátok, mesterek, (kulturális, történelmi) korszakok halálának tragikuma ellenére – nem kétségbeejtő, hiszen valamilyen formában mégiscsak élnek, vele vannak, meghatározzák azt, amit érez és gondol, ahogy cselekszik, ahogyan él.” – Borsodi L. László recenziója Király László kötetéről.

„A kötet gerince egy iszonyatos karriertörténet, tündöklés és bukás, mindez a horror, a kegyetlenség és a durva szex bizarr keverékével. A szerző szerény eszközökkel dolgozik, már-már naplószerű szerkezettel, tárgyilagos, egységes stílusban, ezzel is tovább fokozva a monolitikus drámát.” – Rimóczi László kritikája.

Kedves Vince Barátom!

A Székelyföld bemutatkozó estjén adtad kezembe legújabb, Szárnyvonal című, a létezésben helyünket kereső versköteted.

A múlt, az elmúlás, a nosztalgikus emlékidézés, a tragikum súlyos elemei Mezey Katalin prózai munkáinak. Egy vele készült interjúban így vall erről: „Legfőbb múzsám egyébként is az elmúlás. Azok a sorsok, életek, amelyek elmúltak, de nélkülük megérthetetlen a jelen.

„Olga az önerejéből felemelkedő nő példája, aki pontosan látja helyzetét és azt, hogy miként tud a szegénységből kitörni: tanulással. Meg is tesz mindent, hogy tanítónő lehessen. Herberttel való szerelmében és kapcsolatában is képes megőrizni egyéniségét, tartását.” – Muth Ágota kritikája.

„Szisztematikusan tömörít, gubancol, majd kisimít, mintha egy korszakokon, generációkon, országokon és világokon átívelő össztársadalmi katasztrófa előszeléről üzenne a kis történetek egyesített erejével. Teremtés és pusztítás, mikro- és makrokozmoszok harca zajlik az akut ötlettolulás határmezsgyéjén.” Rimóczi László írása Ménes Attila Műanyag szalonnájáról.

„A fordulatok erőlködés nélküliek, az egész nem művi, nem túlírt, nem papírízű, nem mesterkélt, a »kéj« szó pedig új értelmet kap, mégpedig borzasztót.” – Rimóczi László kritikája Márkus András regényéről.

„Amolyan kicsinységünket föltáró könyv ez. A pop-horror panelt idéző alapcsapat (hősünk, a narkós, értelmiségi lúzer srác és jelentéktelen barátnője, a nimfomán, okkult csaj és kattant, folyamatosan telefont nyomkodó pasija, meg a gengszterautós török mint kemény fickó) egyetlen visszatérő, rituális cselekedete egy vécépapír-gurigából, papírszemétből tákolt kastély építgetése.” – Juhász Kristóf kritikája Farkas Balázs könyvéről.