Cápák, pókok, farkasok – avagy állatmesék kicsit másképpen

Mindannyian találkoztunk már segítő állatokkal a meseirodalom végtelenjében: táltos paripák, aranyszőrű bárányok, aranyhalak, gyertyás szarvasok, csizmás kandúrok, csodatévő kismalacok és a legváltozatosabb szárnyas, lábas, uszonyos jószágok akadhatnak utunkba vándorlásaink és próbatételeink közben. No de ki hallott már igazságos dögkeselyűről, jószívű krokodilról, vagy segítőkész százlábúról?

Zalka Csenge Virág Cápatestvér – Népmesék félreértett állatokról című kötetében bizony épp ilyen különleges teremtésekre bukkanunk. Meg még sok-sok társukra a világ minden tájáról. Szerzőnk egyébként a meseirodalom szintúgy különleges egyénisége: többnyelvű, nemzetközi mesemondó, angolul és spanyolul is mond mesét, valamint egyszerre kutató, gyűjtő, fordító, szerző, és előadóművész is. Továbbá diplomás régész, illetve az Egyesült Államokban szerzett Mesemondás (Storytelling) mesterdiplomát és egy Kulturális Tanulmányok doktori fokozatot is. Számos kötete jelent már meg, mesegyűjtemények és tudományos munkák egyaránt. A Cápatestvér történetei inkább kisebbekhez szólnak, kiválóak esti mesének, vagy akár már önállóan olvasó gyermekeknek is. Ám itt is jelen vannak a korábbi könyvekre jellemző, meséket követő rövid megjegyzések a történetek eredetéről és hátteréről, esetleg különböző változatairól, a fordítás, vagy kisebb-nagyobb átfogalmazás körülményeiről, illetve érdekességek a bennük szereplő állatokról. A kötet végén pedig rendkívül alapos forrásmegjelölést találunk – vagyis e könyvet is épp olyan örömmel forgathatják mesevágyó gyerekek vagy szülők, mint mesekutatók és történészek. Sőt! Olyan emberek is, akiknek munkája állatokkal kapcsolatos, illetve hivatásuk része a természet világának megismertetése a nagyközönséggel, például állatkerti dolgozók, vadőrök, vagy erdészek.

Korunk sajnos a szélsőségek és az átgondolatlan véleménynyilvánítások ideje, amelyeket nyilván a világháló is erősít, hiszen lépten-nyomon belebotlunk olyan gesztusokba, hogy egyrészt etessük tenyerünkből az erdőben a barnamedvét, mert milyen aranyos, másrészt, percnyi tűnődés nélkül, óvjuk lángszóróval otthonunk békéjét minden olyan istencsudája elől, amelynek négynél több lába van.

Bevezetőjében (méltatlanul alulértékelt állatok) Zalka Csenge Virág is leszögezi, hogy célja nem a didaktikus bájolgás:

„Természetesen nem azt állítom, hogy egyes állatok nem veszélyesek, vagy nem képesek kárt okozni. Senkinek nem ajánlom, hogy a könyvet olvasva kiszaladjon az erdőbe farkast ölelgetni, vagy kitárja háza ajtaját a patkányok előtt (bár ismerek nagyon helyes házi patkányokat). Szintén nem volt célom, hogy minden mese konfliktusmentes, boldog és idilli legyen – hiszen nehézségek, küzdelmek nélkül nincs is igazán izgalmas történet. Csupán szerettem volna megmutatni, hogy az állatok mesevilága éppen olyan színes és izgalmas, mint az embereké. Hogy méltatlanul alulértékelt, félreértett lények is lehetnek hősök, gyógyítók, segítők. Hogy ők is a természet részét képezik, és helyük van a világon.”

És ne feledjük: ezeket a meséket (tudtommal) először olvashatjuk magyar fordításban! Általuk pedig számos nép, különböző állatokhoz kötődő, izgalmas, hazánkban kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert legendáriumába nyerünk bepillantást! Tekinthetjük e művet a világ afféle bestiárium-válogatásának is. Lássuk, hogyan ábrázolja egy észt legenda a farkas teremtését:

„Fadarabokat, ágakat, köveket hordott össze, meg mindenféle mohát, maradék bőrt, növényt és virágot. Ezt azonban nem érezte elégségesnek, ezért beóvakodott a közeli faluba és a kovács műhelyéből lopott két fényes szikrát meg egy marék vasszeget. A szerzeményeivel leült egy tisztáson és munkához látott.

Az új állat gerincét egy erős kerítésdeszkából alkotta meg. A fejét farönkből faragta, majd friss gallyakból bordákat hajlított neki, és azokat bőrszíjjal kötötte össze. A lábai égerfa botokból készültek, a lágyéka palából, a szíve helyére egy simára csiszolt kő került. Az Ördög egy lila virágú farkasboroszlángallyat biggyesztett farokként az állat hátsójára, majd beborította az egész testét puha, tömött mohával. Végül pedig megalkotta a karmait, fogait vasszögekből, a két szemét pedig a két ragyogó szikrából.”

Igen, jól olvastuk: ebben a mesében az Ördög teremti a farkast Jumal, a Teremtő jóváhagyásával. Ám Jumal tudja, hogy az Ördög rosszban sántikál, a farkas nem válik a gonosz eszközévé, hanem épp ellenkezőleg: azóta is védelmezi a teremtett világot minden ártó entitástól.

Más mesék hősei nem isteni entitások, hanem teljesen hétköznapi emberek, akik valami fontos dolgot tanulhatnak egy állattal való találkozásból. Mint az Ember és a keselyű című, vicces maja mese, melyben a lusta Alberto meggyőzi a dögkeselyűt, hogy cseréljen vele alakot: így ugyanis nem kell majd dolgoznia, csak szálldos, rárepül a dögre, és munka nélkül is jóllakhat. A keselyű rá is áll a cserére, és nagyon rendesen viselkedik dolgozó férjként:

„ – Hát te meg mitől vagy ilyen büdös? – fintorodott el Francisca, amint belépett az ajtón. A keselyűférjet ugyanis jellegzetes dögszag kísérte.

– Leizzadtam a munkában – felelte az újdonsült Alberto. A felesége döbbenten nézett rá; álmában sem hitte volna, hogy a férje dolgozik a földeken. A keselyű-Alberto látta, hogy Franciscát zavarja a bűz, ezért fogta magát, és alaposan megfürdött. Hosszas csutakolás után a szag nem szűnt meg teljesen, de valamelyest enyhült. Attól fogva reggel és este is mosakodott, és szép lassan olyan szaga lett, mint egy átlagos embernek. Francisca nem panaszkodhatott: a férje csodás változáson ment keresztül. Korán reggel kelt, segített a ház körül, tűzifát vágott, majd kiment a földekre, és dolgozott tisztességgel napestig.”

A lusta Alberto viszont egyáltalán nem érzi jól magát keselyűként, a döghús nem ízlik neki, és barátokat sem tud szerezni, így visszakönyörgi a keselyűtől emberi alakját. Aki persze megígérteti vele, hogy eztán szorgosan fog dolgozni, és a feleségét is jobban megbecsüli majd. És úgy is lesz!

Két keleti mesének is (egy kínainak és a szintén Kína területén élő miao népnek) emberi főhőse egy tudós, aki eleve érdeklődéssel, a megértés szándékával fordul a teremtett világ felé. Előbbiben a jószívű bölcs nem hagyja, hogy családja felássa a félretett ezüstpénzt megdézsmáló termeszek fészkét, s hálából a termeszek királynője sokkal nagyobb kinccsel jutalmazza őt.

Utóbbiban a hős egy óriásivá növekedni képes csodaszázlábú segítségével arat győzelmet démonok és rablók fölött, és elnyeri a kormányzó lányának kezét.

Mindkét történet alapgesztusa a kíváncsiság, a velünk együtt, vagy körülöttünk élő apró lények felé való jó szándékú odafordulás.

A könyvet Megyeri Annamária apróbb s nagyobb, színes illusztrációi díszítik, kedvesen és sok humorral. Hol itt, hol ott bukkan föl egy jópofa kis állatka. Kedvencem a lemmingnek önfeledten táncikáló hóbagoly.

Kevés olyan mesekönyv létezik, amely egyszerre olvasmányos, önfeledten szórakoztató, erőlködéstől mentesen tanító, valamint elfeledett, vagy ismeretlen népek hiedelemvilágába és ősi bölcsességébe nyújt betekintést. Zalka Csenge Virág ezúttal is tökéletesen eltalálta a helyes arányokat.

Zalka Csenge Virág: Mesék félreértett állatokról. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2025.