Az Irodalmi Jelen Vigadó téri H2-es standjánál Böszörményi Zoltán és Bene Zoltán dedikálják köteteiket 13-án pénteken és 14-én szombaton 12 órakor.

Könyvajánlóink az alábbi linkekre kattintva olvashatók:

Böszörményi Zoltán: A rés

Böszörményi Zoltán: Az éj puha teste

„Jákob orrát már messziről megcsapta a bor illata. Kifinomult szaglása volt, mint a legtöbb állatnak és azoknak az embernek, akik sokat tartózkodnak a szabadban.”

„Söténd egy képzeletbeli település valahol a köztes-európai, közelebbről a magyar vidéken. Egy nagyfalu-kisváros, amely sötét mind fizikai, mind metafizikai értelemben. Miközben az utcáit rója délben, az embernek az a benyomása támadhat, még a nap se süt le rája. Ez persze nem igaz, mégis befészkelheti magát az érzés bárkibe, aki odalátogat. Söténd egy fekete lyuk.

Nagyvarjasi Szabó István (1949. március 7., Nagyvarjas, Arad megye) iskoláit szülőfalujában, majd a szomszédos Tornyán végezte, középiskolába Pécskán járt, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán végzett.

Ebben az esszégyűjteményben huszadik és huszonegyedik századi magyar költőkről és műveikről kialakult gondolataimat szeretném a versolvasókkal megosztani.

Húsz évvel ezelőtt, még német földön ismertem meg Nicolás Gómez Dávilát. Höchenschwandon, a varázslatos Fekete-erdő délnyugati csücskében, a svájci határtól egy ugrásra fekvő üdülőfaluban, pár napra rá, hogy Münchenből családommal együtt odaköltöztem 2006 kemény telén.

A felszín alatti egzisztenciális kérdések a mennyiségi szempontok mellett is nagyregénnyé avathatják a szöveget, amelyben az egzisztencia nemcsak filozófiai értelemben, hanem a mindennapiság szintjén is megjelenik.

Vélemények a kötetről

​​​​​​​Bollobás Enikő kötete Szőcs Géza költészetének bemutatására vállalkozik, a szerző tervei szerint a teljes életművet áttekintő sorozat első darabjaként.

A modernkori agora, a cselekmény középpontjában álló, a szereplők által már-már szakrális erővel felruházott szekér gurul, de a bürokrácia útvesztőiben döcögni kezd. A körülötte gyűrűző bonyodalmak, amelyek felborítják a narrátor-főszereplő nyugodt mederben folydogáló életét, próbára teszik a családját is. Ebben a világban minden karakter egy különálló (Gutenberg-)galaxis – esendők, mégis emberiek, szerethetők.

​​​​​​​A kilencvenes évek végén Prospero, a kiégett műsorvezető egy szerzői kalandfilmet akar forgatni a távoli Nádbogár-szigeten. Még a családját is magával viszi, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a szigeten véres diktatúra tombol, és polgárháború közeleg. Velük tart a stáb is, köztük egy drogfüggő metódusszínész, egy latin pornószínésznő, egy legendás operatőr és egy maszkmester, aki a legbrutálisabb munkáit a saját arcán viseli. A forgatás lassan pszichedelikus rémálomba fordul, a környéken elszabadulnak az invazív fajok és a szigetet uraló állatistenek is, nem beszélve az őrült balzsamozóról és a pszichopata gyerekéről, aki a helyi gyerekeket tartja rettegésben. Ha ez nem lenne elég, Prospero lánya a közeli terrorszervezetben akar kiteljesülni, a fia pedig bukásra ítélt szerelembe esik egy falubéli statisztalánnyal.
Ebben az abszurd kalandregényben parodisztikusan szépirodalmi, végtelen hosszúságú mondatokba folyik a retróval átitatott popkultúra, a filmművészetnek íródott szerelmi vallomás, a túlzó erőszak, a maró irónia és az öko-társadalmi reflexió. Mint egy kilencvenes években készült családi tévéfilm, mindent felzabáló nádbogarakkal, gyilkos százlábúkkal és rengeteg hallucinogén békával. 

​​​​​​​Lévai Aliz Mária kötete a szorongás, az erőszakba ágyazott világ, az otthontalanság érzetének lírája. És bár a 21. század ismert érzelmi sivatagát körvonalazza, ahol az elmagányosodás az anyaméhben kezdődik, meghökkentő nyíltsága mégis arcul üt. Verseit olvasva kénytelenek vagyunk szembenézni félelmeinkkel, esendőségünkkel, gyarlóságunkkal, akkor is, ha valóságos, megélt élettapasztalatokként, akkor is, ha a fantázia szüleményeiként vagy egyfajta szereplíraként értelmezzük sorait. E költészet egyértelmű szándéka, hogy kizökkentsen a komfortzónánkból, hogy kegyetlenségével nyűgözzön le. A szépség, a pátosz maximális elutasítását kimondatlanul is hirdetve: vérbeli Z-generációs debütálás. (Rózsássy Barbara)

Megjelent Magyar Miklós Impresszionizmus – Posztimpresszionizmus című kötete. A nagy sikerű Művészek és remekművek után, amely a képzőművészet kimeríthetetlen kincsestárából válogatva vesz szemügyre halhatatlan alkotásokat, a szerző figyelme most az impresszionista alkotók és műveik felé fordul a páratlanul izgalmas fejezetek során.

DÉLI RÉSZEGSÉG

                  „[…] vendége voltam”

                  Kosztolányi Dezső

Egy hatalmas úr, itt balról,

most lépett le a falról,

vendége voltam, mondja,

s beszél valami halról.

Valami hosszú halról,

szálkákról és filékről,

A Kossuth-díjas költő, író új verseskönyve a legutóbbi nyolc év lírai termését tárja elénk, hat ciklusba rendezve. A formailag változatos költeményekből kirajzolódik az elhunyt társ, Oláh János költő alakja, a családi múlt és jelen, egy önálló szakasz keretében a gyereknyelv játékossága, de napjaink fogyasztói társadalmának, ellentmondásos folyamatainak átgondolt, építő kritikája is.

Ragozinka – legenda és valóság címmel megjelent Utry Attila 15. kötete. A kisregény többek között az évezredek óta aktuális kérdésekre, háború vagy béke alternatívákra keresi választ: hogyan lehet elkerülni a második emberiségnek a Végítélet óráját? A borítón Uriel arkangyal (aki annakidején Noét is értesítette az első emberiség apokalipsziséről, az özönvízről) az Édenkert kapujában jelzi majd az őrangyaloknak, a második emberiségnek is a Sátán közeledtét.

a férfi és a nő meghallgatnak nevetnek
és otthagynak

elegük van belőlem belőled
az egész világból

Az idei év végére jelenik meg Deák-Sárosi László gondozásában és B. Tóth Klára illusztrációival a Három sing a jutalom című székely kiseposz, ebből kínálunk ízelítőt.

Könyvheti ajánlósorozatunk újabb részében Szakács István Péter Boszorkánykör című prózakötetére hívjuk fel az olvasó figyelmét.