mennyi erő és mennyi fájdalom, mennyi szerencse, mennyi áldozat, mennyi pokol és mennyi kárhozat, hány feltámadás, miféle akarat,

Dalolsz, hogy ne gondolj semmire. Ne halld elrontott életed nevetni.

Nagyanyám könyörület-kirakata a csak derékig felhúzott takaró.

Fotómondó rovatunkban Székelyhidi Zsolt versei Méhes Károly illusztrációval!

A nő egy hullámzó búzamezőről álmodik.  Jó lenne szövetséget kötni a hajnallal,  hogy tovább maradjon.

Érik a cseresznye, füge bimbózik lázad idegen otthonában. Megvívott időnket sorba rakjuk a roskadozó polcokon.

Nem kell térdelnem ahhoz, hogy értsem a magasságot.

A szavak méregfogai meg egyre hatástalanabbak, az ember, ha kellően bölcs, szép lassan, egy beszéd nélküli birodalomba száműzi magát, hogy a zongoraszóhoz költészetet szerezzen.

Istennél van menedéked.

S lengenek a klasszikus redőnyök, az ablakos int, de ő dönt, van aki felszáll, ha rámutat,  s a légben kíván Jó utat!

az a férfi, aki kalapban vitte a kenyeret, mintha még mindig háború lenne

épp akkor sokadjára is öregeimtől búcsúzkodtam

télközepi összefonnyadt avarmaradékot

gereblyézve az öreg diófa alatt:

lehet-e verset írni haláluk napjáról

Az egyik félfánál parányi polcon páncélos játékkatona posztol.

Jézus felállt az asztaltól, felkapta a gömböcskét, zsebre vágta és elballagott

Nem is leszünk már egymás hajába akadt faág, másikba érő folyamár,

Egyszerre nincs a más a kintben és benn.  Helyette zsúfoltság. Helyette: mások.

magzatvíz dallamfodrai.

Órákig, napokig, hetekig, évekig állt ott. Nem evett, és nem ivott,  csak nézett befelé.

látod, a szívem, milyen fehér, hallod, milyen tökéletes hullámokban zenél bennem is az élet. 

az asztalon bögrényi csönd alszik