Böszörményi Zoltán: El nem küldött levél Faludy Györgynek; Az emlékezet felelőssége – beszélgetés Faludy György özvegyével, Faludy Fannival

Böszörményi Zoltán

El nem küldött levél Faludy Györgynek

Miközben a Hirosimai Béke Emlékparkban

a vízszintes rönkütővel, Panna lányom és én

a Békeharangot kongatjuk – eszembe jut az a szonett,

mely angol nyelven a Franklin Delano Rooseveltről

elnevezett repülőerőd oldalán volt olvasható,

melynek pilótája mindennél fontosabbnak

tartotta a célpontot,

s ronda kéjgyilkos lett, mert közben élvezett.

Panna egyenletesen kongatja a harangot.

Misztikus hang szüremlik át az idő szövetén.

Kevesen tudják, hogy a Little Boy első kijelölt célpontja

Kiotó volt, de végül az amerikaiak Hirosimára dobták le,

hogy védjenek higgadt, bölcs gyávasággal:

egy szikra emberészt.

A múzeumban megdöbbent szomorúsággal

nézzük a kiállított fotográfiákat,

a pusztítást, melyre nincs gyógyír,

csak eleven fájdalom,

mely felemészt, ránk vetül,

megállíthatatlan dadogásba fúl.

Egy pillanatra megtorpan az emlékezet,

vízpára permetét isszák a sajgó felhők,

…a hold

öklével mindent szétver

és mindent összetold.

Többször beszéltél a Csendes-óceán hadszínteréről,

elmondom Pannának mindazt, amiről oly sokszor

meséltél nekünk, a tátott szájúaknak.

12791584 – ez volt a hadseregben a szolgálati számod,

ha összeadod őket, az eredmény harminchét,

három meg hét tíz, egy meg nulla az egy.

Az egyes a kínai filozófiában

talán a legmélyebb jelentésű szám.

Nem egyszerűen az első szám,

hanem a kezdet, az egység és minden létező forrása.

A Tao megszüli az egyet.

Az egy megszüli a kettőt.

A kettő megszüli a hármat.

A három megszüli a tízezer létezőt.

S már nem a föld göröngye

vagyok, hanem az éj

gyöngykagylójának gyöngye.

Ez olyan, mintha bolond görcs lenne a gondolat.

Nem old meg semmit, de mégis örök rendet teremt.

Diderot mondhatta volna ezt halálos ágyán,

miközben II. Katalin, orosz cárnő járt a fejében

– s a könyvtára, melyet neki eladott –,

de ő sem úgy viselkedett, mint Spárta királya,

Ágisz, ki nem engedte népét igába hajtani.

Katalin cárnő Pugacsovot,

a paraszt- és kozákfelkelők vezérét

a Bolotnaja téren fejeztette le, majd testét felnégyeltette.

A történelemben, ahogyan többször megjegyezted:

az uralkodó erő minden álságosság

és tragédia kútforrása.

Soha nem ejtettél szót a szerelemről,

ezer füllel hallgatott benned a vézna gondolat,

tengerpartok homokos iszapjába merült

számtalan, forró tekintetű éjszaka.

A szerelmet szádra hiábavalóan sosem vetted,

csak verseid őrzik ma is lángját,

lehullott a csillagverte égbolt a pálmafákra,

ott született újra és újra tüzes vágyad, mert:

vágy nélkül még nem volt szerelmes senki,

vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

Húsz éve, amióta átkeltél a Styx folyón, és ránk testáltad

a mondatot: a százarcú népnek mi kell:

evolúció vagy revolúció? – nem történt semmi – béke sincs,

egyik szobából rámoljuk a másikba gondolatainkat.

A Mohács erejű nyarakban szédült szelek borzolják

a virágok haját, Odüsszeusz újra magába száll,

mint csempészárút kínálja a piacon háborúellenes

portékáját.

Megbánta Tróját, a falovat, az öldöklést, a harci dolgokat,

és a szőke parton azon tűnődik, miért lesz mindig másé,

de sohasem az övé az öröm, a kétség illata.

Az egyenes betűvel szedett sorok Faludy György verseiből valók.

Az emlékezet felelőssége

Böszörményi Zoltán beszélgetése Faludy György özvegyével, Faludy Fannival az emlékezésről, az igazságról és az örökségről 

– Boldog vagy?
– Köszönöm, megvagyok. Eddig két hosszú boldog periódust könyvelhetek el. Az első és a legboldogabb időszak 1980 és 2006 közé esik. A második a 2009 és 2014 közötti időszakot öleli fel. Jelenleg a harmadik periódusra várok. 
– Ahogy meséled, 1980 és 2006 között voltál a legboldogabb. Eszerint boldog gyermekkorod volt. Például köztudott, hogy 16 éves korodban remekül beszéltél oroszul. Ez is az otthon kapott örökség része volt. Ma is fontos számodra az a nagybetűs hagyomány, amit otthonról hoztál?
– Ez az örökségem. Meghatároz és az életemen végig elkísér. 
– Faludy György halála után számos valós és valótlan történet jelent meg a sajtóban. Volt-e lehetőséged reagálni ezekre, illetve befolyásolni a rólad kialakuló képet?
– Az alkotásnak – mert az újságírásban is meg kellene lennie az alkotás folyamatának – legtöbbször nem is lehettem a részese. Mondok példákat. Még Gyurka életében összebarátkoztam egy újságírónővel, S. Zsuzsával, aki elég sokszor kitalált rólunk, és Gyurka halála után már csak rólam készített „híreket” úgy, hogy még a válaszokat is megírta helyettem, majd megkért, hogy hagyjam jóvá ezeket az anyagokat. Hogy miért tette ezt, és én miért mentem bele ebbe?  Az okokat most nem fejtegetném. Később sok olyan eset volt, hogy felhívott egy-egy bulvárlap újságírója, hogy „együtt találjunk ki már valamit”, mert neki ma is legalább egy anyagot le kell adnia, és neki is meg kell élnie valamiből stb. El kellett telnie egy kis időnek, hogy utána már ne érdekeljen, mit írnak rólam. Nagyfokú nyomás alá tettek azáltal is, hogy egész nap csörgött a telefonom, és nagyon sokszor végighallgattam a következő kötőmondatot (hadd nevezzem most ezt így): „Nélküled is meg tudom ám írni a rólad szóló cikket, de sokkal keményebb lesz, mintha megszólalnál benne.” A „valamin” afféle figyelemfelkeltő hülyeséget értett. Egy ideig majdnem napi szinten fordult elő a leírt esetek valamelyike vagy azok kombinációja. Hozzáteszem, hogy sokszor, amikor meguntam, hogy az illető újságíró már nyolcadjára kérte, hogy „okézd már le az anyagot, mert le kell adnom”, egy barátom, akit erre kértem rosszallóan, ugyanakkor mégis megértően jóváhagyta az írást helyettem az e-mail-fiókomról. Aztán olyan is megtörtént, hogy egy-egy kijelentésemet kiforgatták, félreértelmezték vagy egyszerűen csak felnagyították, feltupírozták. Például körülbelül a következőt nyilatkoztam: „Öt év után nem fizetem tovább – vagy mert nem akarom, vagy mert nem tudom, vagy mindkettő – a Faludy Alapítvány kiadásait, mivel a fennállásának ötéves időtartama alatt egyetlen forint állami dotációt sem kaptam…”. No, ebből aztán a következő címek és hírek is kerekedtek: „Csődbe ment” vagy „Nehéz anyagi helyzetbe került” stb. Kérdezem én, hol van itt az ok–okozati összefüggés? Egy alapítvány, ahogyan egy Kft. is, önálló jogi személy. Attól, hogy én nem tudom vagy nem akarom fizetni egy alapítvány kiadásait, miért kell feltétlenül csődbe mennem? Aztán ebből táplálkozott az, hogy: „Rengeteg pénzzel tartozik”, „Eladósodott” és ezeknek megannyi variációja. 

– Hogyan történhetett mindez?  
– Úgy, hogy már egyáltalán nem érdekelt, mit írnak rólam. Ez a kép akkor változott meg, amikor már több helyen nyíltan provokáltak. Akkor valami elpattant bennem, hiszen én nem ez vagyok, nem ehhez szoktattak. Hogy miből fejlődött mivé ez az egész? Faludy György védő karjaiból kiesve ostoba és hazug személyek célpontjává váltam.
– Ennek következtében szükségét érezted, hogy elmondd a saját igazadat?
– A legfontosabb: ma nincs olyan hivatal, amely megvizsgálná, hogy egy megjelent írás állításai megfelelnek-e a valóságnak. A bíróságok csak azt tudják vizsgálni, hogy történt-e személyi jogsértés. Mennyire sértőek a leírtak. Persze vékony jégen táncol az, akinek sérültek a személyiségi jogai, mert a beleérző képesség sok emberből hiányzik, az előítéletek viszont annál makacsabbak. „Ez a róla kialakult általános vélemény”. „Magának kereste a bajt” stb. De azért, mi, „Nyájas olvasók” tudjuk, hogy ilyen olcsó közhelyekkel bizonyos intelligencia fölött nem dobálóznak az emberek.
– Egészen Strasbourgig mentél a perrel. És már célegyenesben is voltál. Mi történt?
– Igen. Három ügyet próbáltam összefogni, amelyek mindegyikében szemléletképességi jogsértést követtek el ellenem. A Strasbourgi Bíróság utolsó levelében a következő áll magyarra lefordítva: „A kérvényét, amelyet 2018. május 3-án kaptam meg (április 21-i dátumozással), amelyben a nagytanács meghallgatását kéri, tudomásul vettem. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a kérvénye nem felel meg az alábbi kritériumnak, miszerint a döntés utáni három hónapban el kell érnie a bíróságot, így nem lesz elfogadható…” De mire várta a Strasbourgi Bíróság a választ? „…minden fellebbezési kérelem nyomós indokkal történhet, és el kell juttatnia a mai naptól számítva három hónapon belül, 2018. április 23-a éjfél előtt.”
– Magyarán: késve adta fel a levelet az ügyvédi iroda.
– Illetve nem tájékoztatott engem kellő alapossággal, hozzáértés híján. Óriási különbség az, hogy egy levelet meddig kell feladni vagy meddig kell odaérkeznie. Azért is sajnálom, mert véleményem szerint az addigi megalapozott érvelésem a Strasbourgi Bíróságnál célirányba tette az ügyet. Másképpen fogalmazva: éppen győzhettünk volna is, de azt már soha nem tudjuk meg.

– Később feljelentetted az ügyvédi irodát?
– Nem. Pedig az alkalmasságuk igencsak vitatható. De ha újra kapok valakit, aki a közhelyeknek determinált: „Ma veled, holnap velem...” vagy „Egyik holló a másiknak...”
– Megbántál valamit az elmúlt 20 évben?
– A rólam teljesen és feleslegesen megjelent kamu „hírek” és újságcikkek egyikével megbántottam három számomra fontos embert, amit utólag nagyon sajnálok. Képzeld el, mit érzel, amikor fölröppen egy hír, kipattan egy pletyka és te tudod, hogy nem igaz, mégsem tudod magadról lemosni. Teljesen talán soha. Amikor rábólintasz valamilyen sajtóban megjelentetésre váró „idiotizmusra” – ahogyan Gyurka a felesleges hülyeségeket nevezte –, abban a reményben, hogy talán egy időre békén hagynak, később azt már csak nagyon indokolt esetben tudod magadról levakarni. Hiába érvelsz azzal, hogy nem ezt akartad, vagy legalábbis nem így akartad, a legtöbbször végigkísér.
– Mostanában írnak még rólad?
– Mivel már nem minősülök közszereplőnek (hála legyen az Úrnak!), ezért bizonyos intelligencia fölött az emberek már nem találgatják „keretbe” foglalva, hogy miért is mentem hozzá Gyurkához, mi motivált a vele töltött négy és fél év alatt stb., hanem elfogadják az egészet kortörténetnek. Az életmű része lettem. Faludy engem választott, és nem bánta meg. Utolsó hozzám írt egysorosa is erről tanúskodik: „Szép volt veled az élet Fanny”. Akta lezárva. De a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy én húsz éve minden nap próbálom nem kimondani, hogy még mindig hiányzik. 
– Mi szerzett legutóbb örömet számodra?

– A Böszörményi Zoltán Faludy György halálának 20. évfordulójára írt versének olvasása közben átélt katarzis. Emelkedett lelkiállapotba kerültem. Ezt történt velem két nappal ezelőtt. De Zoltán nem „irigy”, ezért ezt a versét is megosztja veletek is.
– Az elmúlt húsz évben milyen jelentős irodalmi munkák születtek Faludy Györgyről, és napvilágra kerültek-e eddig ismeretlen vagy kiadatlan művei?
– Hát – hát. Van olyan személy, aki feltűnési viszketegségből Faludy György nevében rólam próbálja terjeszteni ostoba kitalációit és együgyű véleményét. Úgy próbálja megtörténté tenni a storyt, hogy leírja, Faludy ekkor és ekkor ezt és ezt gondolta rólam. Ez ám egy hiteles kórkép! Ajajaj! – De itt szögezzük le: ez csak ennek a mindenáron figyelemre vágyó személynek a kórképe, nem pedig a Faludyval kötött házasságunké. Ez nagy különbség. Valamint egy kis figyelem reményében az „író” még attól sem riad vissza, hogy Faludy Mester általa kreált haldoklását ecsetelje. Ez önmagában is gyomorforgató egy jóérzésű ember számára. Mindezt úgy illeszti bele a maga gyermeteg világképébe, hogy Faludy Mester az abszolút jó, én pedig a rossz megtestesítője vagyok. Erről mondta egyszer drága Szőcs Géza, hogy a világban semmi sem fekete vagy fehér. Hadd egészítsem ki a gondolatát: talán csak egy gyermek képzeletében. Az ilyen hiteltelen irományokra pedig ne fecséreljünk több időt. Akad azért itt néhány író és publicista is, aki a Faludy György név alatt Faludy Györgyről ír. Én most egy remekműre hívnám fel a nyájas olvasók figyelmét: a Ne uszítsatok levelezésre című levélválogatásra Faludy György hagyatékából. Egyszerűen nem lehet letenni a könyvet, annyira lebilincselő. A leveleket Csiszár Gábor – aki többek között Faludy-kutató is – olyan érzékkel szerkesztette egyetlen, humorral átszőtt egésszé, hogy az olvasó szinte észrevétlenül sodródik egyik levéltől a másikig. Véleményem szerint ez Faludy György, levelezőtársai és Csiszár Gábor közös alkotása. Gratulálok, Gábor – zseniális munka!  Ilyen sokszor már rég törtem ki ennyire jóleső kacagásban, mint a könyv olvasása közben. És még valami (a könyvről): kiviláglik belőle Faludy György velünk maradt szellem(iség)e.

                                       K. Fannynak

A sokadik volt. Elfeküdtünk az ágyon
mezítlenül. Átfogtam fél karommal
és sejtettem, hogy nagyon kellemes lesz
egy csipetnyi szokványos unalommal.

Több lett. Bal mellét csókoltam, s magamtól
kérdeztem: mihez hasonlít? Talán
miniatűr, halványpiros vadrózsa 
vagy még bimbós, parányi tulipán?

Egy pillanat, s hirtelen minden más volt.
Elájultam, vagy éppen ébredek?
Szemet hunytam. Apró, vadrózsaszín kör
kezdett forogni homlokom megett.

Nem parfümje, de bőre aromája
söpört el mindent. Nem marad velem
gond, félelem, barát, halál, reménység
emlék, se múlt, csupán a szerelem.

Egymásba csomagolva csak mi ketten
vagyunk a Földön. Egy váll lett a vállunk,
de súlytalanul összedörgölődztünk,
és egymás köldökénél meditálunk.

Ha elmegy tőlem is itt marad nálam
egy szál hajával fogaim között,
vagy magam köré csavarom árnyékát,
bár úgy érzem, hogy tébolyunk közös.

Sokan vannak, kik erről mit se tudnak,
vagy nem akarják hallani, pedig
csak egyedül azt hívom szerelemnek
a lepedőnktől fel az egekig.

                                   Faludy György