Szemed mélyébe,
lángoló öled tüzébe vetném magam,
hogy ott, és mindenütt,
újra megtaláljalak.

A 2018-as évben az Irodalmi Jelenen megjelent esszék közül az öt legjobbat, legolvasottabbat ajánljuk figyelmébe.

"A Sortűz jó sodrású, pergő prózai írás. Helyenként visszafogott, szaggatott. A stílus és az érdekfeszítő történések sorozata – e kettő szimbiózisa a művet erősíti." – Böszörményi Zoltán kritikája Király Farkas regényéről.

Az Irodalmi Jelen fiatal szerzőit huncut kis költői játékra kérte fel. Walt Withman Ének magamról című költeményét kellett továbbgondolniuk, amely Böszörményi Zoltánt, lapunk főszerkesztőjét is megihlette, Az irgalom ellipszise című verseskötetében szereplő Csak kezek, és lábak, és fejek és Randevú című verseiben hivatkozik a műre, egyes költői képeket vendégszövegként emel be. Szerzőink ezekhez a versekhez is kapcsolódhattak, nemcsak az amerikai költő szövegéhez. Arra voltunk kíváncsiak, a legfiatalabb költő-írónemzedék hogy viszonyul a testpoétikához, milyen új megközelítési formákat és kifejezésmódot használ a téma körüljárására.

Jelen esszében olyan reprezentatív kortárs magyar költők verseit fogom vizsgálni, mint Kemény István, Géher István, Bíró József, Nádasdy Ádám, Jónás Tamás, Rónai-Balázs Zoltán, Böszörményi Zoltán vagy Payer Imre. Lírai beszédmódjuk látszólag teljesen eltérő, mégis mindegyikük költészetében – elsősorban inkább tematikai-motivikus szinten, semmint az elsődleges lírai beszédmód szintjén – felfedezhetők hasonló törekvések és üzenetek, már amennyiben a kortárs magyar költészet kapcsán szabad az értelmezőnek az „üzenet”/„jelentés” terminusokat használnia.

Ő már tudta, hogy doktor Wembly ma eljön hozzám
reggel tíz körül a New Yorker Szállodába.

Öled lávaömlése égeti nyelvem,
s bennem valaki azt suttogja,
nem kéne elengednem téged soha már.

Délután négykor csak vérszegény jelek,

a félelem térképe, mint testben az erek.

A tűztorony tetején kétfejű sas forog,

Az Irodalmi Jelen Böszörményi Zoltán versével köszönti a nyolcvanéves Szilágyi Istvánt.

A collection of poems by Romanian-Hungarian poet and novelist, Zoltán Böszörményi. This poetry is quite current in approach and content but also reflects that special Eastern European angst that has accumulated in the collective consciousness of the region over its turbulent history. However, the alternation between free verse and formal style is entirely due to the fact that Hungarian language allows for an infinite variety of rhyme pairs and any form of meter, and much of contemporary Hungarian poetry is still produced in conventional form.

Tizenhat évesen nem akartam 
megváltani a világot, de valamilyen
forradalmat elképzeltem

hazudik minden tükör
korcs időt szül a pillanat
vermeli a szót
holnapra is legyen

Az Irodalmi Jelen szeptemberi TOP10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

A szív kapujában
gyöngyöző hajnal remeg,
a tárnákból
vérfolyó iramlik át az úttalan tájon,
sodrása lüktet,
sós illatú vágyban feldereng,

A béke ma sem látogat, /
rám ül a gond, szaggat a baj, /
az ágak között válogat /
álmot, látványt. Omlik a zaj.

Egyensúlyát veszti egy levél, /
lehull, /
időtér figyeli, míg földet ér. /
Ennyi vagyunk: /
a végtelen gyűrődései.

Bolondot  akarnak csinálni /
ebből az abnormális világból. Van hozzá eszük, /
idejük, pénzük, energiájuk – és egy kulcslyuk. /
Minek ez utóbbi?

Az Irodalmi Jelen augusztusi TOP10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

akiket nagyon szerettem, / hányszor szegték kedvem, / akikre vigyáztam, / és szívemen dédelgettem, / hányszor csaltak meg, / árultak el kevés / pénzért, olcsón, / s feszítették keresztre lelkem.