magyarokat is elárultak Trianonban,
vörös forradalmat varrtak a nyakunkba,
szeletnyi ország, mi megmaradt,
és a kongó harangok hangja bennünk és mindenütt.

Hiszem, a történelem végül minket igazol,
mert nincs és nem volt a földkerekségen
olyan ország és nemzet, amelyet ennyire
és ilyen igazságtalanul
kifosztottak és megcsonkítottak volna.

Döbbenetes kelet-közép-európai jelenség, hogy a Nyugat-Európába áramló vendégmunkások gyerekeit otthon nagyszülők, ismerősök vagy bérszülők nevelik. Böszörményi Zoltán kisregénye ezt a témát dolgozza föl valós történet alapján. Egy édesanyja után sóvárgó kislány könnyfakasztó vallomását olvashatjuk, és kötelességünk figyelmeztetni az olvasót, hogy a kortárs irodalom egyik legszomorúbb, legemberpróbálóbb művét tartja kezében. A személyes kálvária mögött ott sötétlik egy egész régió tragédiája.

A megváltás egy örök pillanat - Az Irodalmi Jelen húsvéti szonettkoszorúja

Fű nő a csend alatt. Megtépázott, csonka
ország él, emlékszik, nevel új virágot,
akaratát az ég fényeibe fonja.

Lóg az égen a fáradt hajnal lába.

Az ezüstfényű ragyogásban,
amerre nézek
fekete rózsák
vérben izzó vörös kemencéje.

Heverni szerettem s nézni az eget
S míg szemem előtt felhők
S rajokban legyek
Mézes csókjával altatott el a dél

lángját az égnek
magunkhoz öleljük,
tisztára mosva
bűneinket
vezekeljünk 

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

„Egyértelmű a szerzői szándék. Egyértelmű, hogy – Pascalhoz hasonlóan – szorongunk a lét (a szellem?) megfoghatatlan természete miatt, egyértelmű, hogy a létezés törékeny volta váltja ki a lélek megrendülését, egyértelmű, hogy a földi élet és a kényszerleszállás állapotában vergődő repülőgép között lényegi különbség nincs.” – Hegedűs Imre János kritikája Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című kötetéről.