Arany Jánosról azt tartják, hogy csendes ember volt. Hallgatag. Már gyermekkorában sem igazán szeretett a többi gyermekkel együtt játszani.

Fedák Sári és Molnár Ferenc időnként igen viharos életet élt. Az egyik veszekedésük után Molnár napokig nem ment haza. Amikor végre mégis megjelent Fedáknál, az éppen befejezte a főzést, aminek nagy mestere volt, és szerette, ha elismerik a konyhaművészetét. Molnár azonban minden alkalmat megragadott, hogy egyet-egyet szúrjon szerelmetes Fedákjába, ahogy ő hívta.

A hetvenes évek végén a Gyulai Várszínházban felépült a vízi színpad a vár melletti tavon. Sík Ferenc a Nemzeti Színház rendezője, aki a Gyulai Várszínház művészeti vezetője is volt, teljesen lázba jött a különleges lehetőségtől, és ott rendezte meg Lászlóffy Csaba Nappali virrasztás című darabját.

Egyszer egy zsúfolt madridi kocsmában valaki megkérdezte Cervantestől:

– Ön írta a könyvet? Ez lesz a spanyol irodalom legnagyobbika...

Cervantes vállat vont.

– Írtam egyet, aztán meglátjuk.

– Nekem nagyon tetszett! – vágta rá a zavart rajongó.

Egyszer egy zsúfolt madridi kocsmában arról vitáztak, hogy mi kell egy jó regényhez. Egyik asztalnál három vénember üldögélt, összesen négy foggal. Azt mondja az egyik:

– Szerintem először kell valaki, aki megírja.

– Igaza van, uram. De annak fantáziája is kell legyen – mondja egy másik.

– Egy író, fantáziával. Mi kellhet még? – kérdezi a harmadik.

86-ban azt még nem igazán lehetett sejteni, hogy az lesz az utolsó világbajnoksági részvételünk – legalábbis eddik. De ha mégis sejtette ezt valaki, akkor minden bizonnyal gondosan magában tartotta, mert egy ilyen átok közzétételének várható honfitársi reakcióira valószínűleg még egy titokban szerzett nyugati életbiztosítás sem nyújtott volna kellő fedezetet.

– Háló, itt Pleisz István beszél, hallgatom.

– Jó napot kívánok, a Közjóléti Minisztérium erkölcsi tárcájának megbízott titkára vagyok. Tisztelt uram, azért telefonálok a lakására, mert egy novemberi új kormányrendelet következtében Ön sajnálatos módon szembe került a törvénnyel.

– Hogy micsoda, mit követtem el mégis?

Molnár Ferenc oly sok mindenről volt híres, hogy az el sem férne egy szövegben. Ezért felsorolni inkább el sem kezdem, inkább kiragadnék egyet ebből a sokaságból: az éjszakát tartotta az élet természetes közegének, mondhatni a homo sapiens előfordulási helyének. Ennek megfelelően délután kettő előtt soha nem merészkedett ki az utcára, ráadásul mélyen megvetette a délelőtti napsütést, mint a normális ügymenetet, az ember életének békés folyását fenyegető tényezőt, amit ennek szimbólumaként „személyes sértésnek” fogott fel.

A kávéház zsúfolásig tele volt. Rejtő Jenő asztalán öt konyakos pohár sorakozott. Az író  egy kést egyensúlyozott a kezében. Tekintetét nem vette le a falnál álló pincérről.

– Ne mozduljon – mondta, majd felé hajította a kést. A penge a férfi válla mellett csapódott a falba.

Egy vendég felugrott a szomszéd asztalnál.

Fábri Zoltán egy filmjéhez statisztát keresett egy rövid jelenetre. Megkérte az egyik asszisztensét, hogy hozzon egy hétköznapi arcú nőt.

Másnap az asszisztens elégedetten állított be egy nővel, aki egyszerűen volt öltözve, haja rendezetlenül a homlokába hullott, arca fáradtnak tűnt.

Egy este Szabó Lőrinc és Kosztolányi a Hadik kávéházban azzal ugratta Karinthyt, hogy úgy énekel, mint egy kappan. Bizonyítandó, hogy az állítás igaztalan, jeles írónk dalra fakadt. A szomszéd asztalnál ült Ignotus Hugó. A dal első soraira felnézett, tekintetét a bohém társaságra emelte. Akkurátusan összehajtogatta az újságját, és az asztalra tette. Kivárt két strófát, majd megszólalt:

Néhány éve megszűnt a Pázmányon a Vörös István által vezetett esztétika szak, melynek a fiam is hallgatója volt. Bár az intézmény tagadta, mindenki tudni vélte, hogy a döntés mögött politikai okok húzódnak. Ekkoriban történt, hogy a Magyar Műfordító Egyesület egyik rendezvényen odamentem Nádasdy Ádámhoz, hogy dedikáltassam vele Dante Isteni színjátékát, amit ő fordított.

Egyetlen egyszer találkoztam Faludy Gyuri bácsival szemtől szemben.

Örkény István egyperces műfajára jellemző, hogy a szerző csak a legszükségesebb dolgokat közli. Az írásokban nincs felesleg, nincs hasztalan töltelék. A rövidsége miatt rendszeresen kérdezték, hogy mennyi időbe telik megírni ezeket a szövegeket. Eleinte megpróbált megfelelő választ adni. Miután megunta az ismétlődő kérdést, röviden így válaszolt:

– Annyi idő alatt írom meg, amennyi időbe telik megérteni őket.

Krasznahorkai Lászlóról köztudott, hogy szereti a vajas-mézes pirítóst. Rendszeresen írás közben fogyasztja nagy szeretettel. Morzsázás helyett az zavarta eleinte, hogy a méz miatt különböző billentyűk beragadtak. Főleg a mondatvégi írásjelek és a gondolatjel.

Arra a kérdésre, hogy hogyan jellemezné írói stílusát, ennyit felelt csupán:

– Ezek univerzális mondatok, amelyek hömpölyögnek, sodródnak a végtelen felé.

Emlékeztek még Petőfi versére, amit Arany fiának írt? Kedves, ugye?

Hát, én ismerem a körülményeket.

Lacika vidáman futott keresztapjához, de az a bizonyos csípés túl erősre sikeredett. A gyerek bőgött, Sándor kétségbeesett. Eszeveszett hajsza kerekedett belőle.

Ha megkérdezték volna, mire gondolt közben, biztos nem magasztos eszmék jöttek volna a szájára:

Épp csak felhúzta szemhéját a nap a pesti utcák fölé, egy kabát villant a fűben. Aztán egy láb is megjelent mellette, ahogy a nap arrébb gurult. Szép lassan kirajzolódott egy jól öltözött, vasalt inges alak. A fának dőlve aludt. Kemény, karimás kalapját a fejére húzta. A borosüveg még ott volt a kezében. Ivás közben érhette az álom.

– Ki van ott? – szólt ki a szalonból fáradtan az ajtót döngölőhöz.

– Pál vagyok! Eressz be, beszédem van veled!

Kölcsey kénytelen-kelletlen csoszogott ki házi papucsában, hogy fogadja barátját.

– Kerülj beljebb! – mondta, de a férfi addigra már majd elsodorta lendületével.

– Láttam, megjelent a Hymnus. Gratulálok, barátom! Szép örökség.

1839 nyarán a 16 éves Petőfi Ostffyassonyfára érkezett tehetős rokonaihoz. Itt ismerte meg és szeretett bele kamasz szerelemmel Csáfordi Tóth Rózába.

„Fűzfa Balázs Toldy Ferenc-díjas magyar irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi docens,” előadásaiban gyakran emlegeti, hogy milyen csodálatos és gazdag a magyar nyelv.

„ Képzeljék el tisztelt Hölgyeim és Uraim, hazamegy a gyermekük az iskolából, Önök megkérdezik mit tanult irodalom órán, mire a gyermek Petőfit idézve válaszol: „Tüzesen süt le a nyári nap sugára.”