Szemere

– Ki van ott? – szólt ki a szalonból fáradtan az ajtót döngölőhöz.

– Pál vagyok! Eressz be, beszédem van veled!

Kölcsey kénytelen-kelletlen csoszogott ki házi papucsában, hogy fogadja barátját.

– Kerülj beljebb! – mondta, de a férfi addigra már majd elsodorta lendületével.

– Láttam, megjelent a Hymnus. Gratulálok, barátom! Szép örökség.

– De? – húzta fel szemöldökét Ferenc.

– Hjaaaaj drága, drága Ferencem! Hát hányszor mondtam már? Itt vagyok neked! Bármit elmondhatsz. – lapogatta meg a hátát. – Ne egy nemzet igya melankóliád levét…

– Írjál jobbat, Szemere! – s rácsapta az ajtót.