Homunkulusz

Egy fontos prezentációt készítek, amikor csörög a telefonom. Színpadiasan felsóhajtok, a kollégám szánakozva néz rám, a főnökünk félóránként hív újabb és újabb ötletekkel, hogyan kellene átalakítani azt, amit addig megcsináltam. Nehogy már megint, sóhajtok nagyot. Egy barátom az, hogy azonnal találkozni akar, menjünk a szokásos helyünkre, történt valami, és segítenem kell. Nem lehet, végeznem kell ezzel itt, bökök a képernyőre, mintha láthatná, mi van rajta. Élet-halálkérdés, indulj, itt várlak, veti oda és leteszi. Még vagy fél óra van a munkaidőmből, ami amúgy semmit nem jelent, addig kell maradni, amíg el nem készül az anyag. Szólok a kollégámnak, hogy mi van, ő erősen csóválja a fejét, de nem mond semmit. Kérem, fedezzen, ha jön a főnök, telefonon meg persze elérhető leszek, ne aggódjon. Te tudod, szólal meg végül, de felelősséget nem vállalok érted, nekem fontos ez a munka, neked, úgy látszik, kevésbé. Elmegyek, barát az barát. Ő a legrégebbi, gyermekkorom óta, negyven éve ismerjük egymást. Mire odaérek a Pikolóba, már kikért két sört és két Unikumot, még leülni sincs időm, már emeli is a stampót, koccintani akar, végül lehúzza egy hajtásra, meg sem várja, amíg elhelyezkedem. Hogy mennyi ideig tart ez, kérdezem, mert még vissza kéne mennem a melóba, utána meg találkám lenne a feleségemmel, tudja, kezdem magyarázni, az utóbbi idők konfliktusait szeretnénk randizással megoldani, eljárunk, hogy újra felfedezzük egymást, udvarolunk, flörtölgetünk, egy mozi vagy vacsi, utána tánc, mikor hogy… Hogyhogy meddig, horkan fel, hát csak ennyit érek, és felkapja az elém készített Unikumot is, úgy hadonászik az asztal fölött, idehívlak, hogy segíts rajtam, mint a legjobb barátom, és te időről beszélsz, hogy nem érsz rám, vagy mi van? Az Unikum eltűnik a szájában, kortyol rá egy kis sört, és int a csaposnak, még kettőt… Most felhúzod magad vagy mi, mondom neki, veled is el kell majd járnom randizni, hogy megbékélj, és elfogadd, hogy nekem is van életem, nem úgy van most, mint volt régen, grund, iskola, egyetem, szabadság – megnősültünk, gyerek van, nálad is, nálam is, néha okés, hogy idejövünk, és nosztalgiázunk, de most munkaidőben rángattál ide, eljöttem, kockáztatom az állásomat, te meg ahelyett, hogy örülnél, inkább cseszegetsz… Jól van, jól van, ne rinyálj, most rólam van szó, nem rólad, vág közbe, be vagyok szarva, az van pont, amit mondasz, család, gyerek, én meg csináltam egy marhaságot, mert kellett a pénz, most meg keresik, de nincs meg a suska, abból mentünk nyaralni, mert azt is kell, nem, hát de, nem…? Megjön a második kör Unikum, felkapja a magáét, ledönti, öblít a sörrel, néz rám, mint aki választ vár. Mi van, habogom, te meghülyültél, sikkasztott pénzből vitted nyaralni a családot? Oké, oké, figyelj, tudod, ha visszateszem azt az összeget, akkor senki nem veszi észre, hogy átmenetileg kölcsönvettem, magyarázza, el tudom intézni, biztos lehetsz benne… na, igyál már, mutogat az Unikumra, de nincs kedvem hozzá. Neked teljesen elment az eszed, háborgok, a munkahelyi pénzből… Nem munkahelyi, integet a kezével is, nem, nem onnan van, ez a csatornára összeszedett pénz, az ereszcsatorna, tudod… Nem, fingom sincs, miféle eresz? Felcsattanok, olyan ideges vagyok, alig tudom magam türtőztetni, miféle eresz, te idióta? Igyál már, szedáld le magad, ha ugrálsz, az nem segít… hát az eresz a házon, ahol lakunk, tudod, a társasház… lukas a csatorna a tetőn, áznak a teraszok… Pont leszarom, vágok közbe, mérgemben felhajtom az Unikumot, leöblítem egy korty sörrel…, mi közöm a házatokhoz? Éppen ezt magyarázom, de túl ideges vagy, nem figyelsz… int a csaposnak, még kettőt. Igyál, és figyelj, emeli fel az ujját, összegyűjtöttem a lakóktól az ereszcsatornára a pénzt, és meg kell rendelnem a munkát néhány napon belül, ezért kell vissza… nagyot sóhajt, mint aki túl van a nehezén. Csak én nem értem, vagy tényleg… na nem… ez nem lehet… Te most hülyéskedsz velem igaz? Kiabálok. Ugye nem azt akarod mondani, hogy tőlem akarsz pénzt kérni? Reszket a kezem az idegtől, amíg iszom, remeg a pohár, sör folyik a zakómra, hogyaza… csattanok fel. Lecsapom a poharat, akkor meg a mandzsettámra löttyen, a kurva életbe, dühöngök, próbálom lesöpörni, de már átázott. Figyelj, igen, kéne másfél misi holnapra, neked ez nem lehet gond, jó állás, jó fizetés… néz rám, mint egy megszeppent kiskutya, istenem, ez az én barátom, egy részeg sikkasztó, mi lett velünk? Nincs nekem egy vasam sem, vetem oda, és biztosra veszem, azt hiszi, hazudok, pedig ez az igazság. Nem hogy pénzem nincs, de jócskán tele vagyok adóssággal is. Másfél millió most a földhöz verne anyagilag. Komoly kiadásaim vannak minden hónapban, és ezen nem tudok változtatni. Neked ez nem pénz, mutat rám az üres söröspoharával, és persze csak kölcsönbe kéne, visszafizetem, megígérem. Bezzeg ha tudnád, mekkora összeg ez nekem, gondolom, de hangosan csak annyit mondok, nem tudok ennyi pénzt összeszedni, mástól kell kérned. Kérlelni kezd, ne csináld már, nem mehetek el innen a suska nélkül, átutalod a telódról és meg is vagyunk, iszunk egy áldomást, én pedig visszautalom neked, ha kell, akár részletekben… int a csaposnak, még kettőt mindenből. Figyelj, mondom, nekem indulnom kell, máris késésben vagyok, nem tudok segíteni, és a helyzet az, ebben a dologban nem is akarok, ez nagyon gázos ügy, lenyúlni mások pénzét, nem akarom, hogy bármi közöm legyen ehhez. Szedelődzködöm, amikor a pia megérkezik elém, eltolom, ez is a tiéd, idd meg, mondom, indulnék kifelé, amikor rekedtes hangon megszólal: én nem akartam ezt, de nem hagytál más választást, ismerem ám a kis titkodat, meg hogy hová rakod a pénzt, ha nem akarod, hogy a kedves feleséged is megtudja, akkor adj másfél millát, és hallgatok örökre. Mosolyog. Legszívesebben orrba vágnám, de nem tehetem, olyat mondott, amitől mindig is rettegtem. Hogy a kis titkom kitudódik. A feleségem semmiképpen nem tudhatja meg. Visszaülök a helyemre, felhajtom az Unikumot. Várnod kell, sóhajtom, kell pár tranzakció, amíg előteremtem a zsét. Elégedetten mosolyog, meghúzza a sörét. Magam elé veszem a telefont, nem láthatja, mit csinálok. Az óra szerint most kéne találkoznom a feleségemmel.

*

…nem hallak jól, drágám, kicsit hangosabban, nem, nem otthon, randira jöttem, igen, randi, mi van, te sem hallasz, aha, randizok, nem, nem, a férjemmel, tudod, annyi szar felgyűlt, muszáj kiadni a gőzt, már hónapok óta csak veszekedtünk, a gyerek szóba sem áll velünk, mert mindig mindenért összekapunk, zeng a ház… láttunk egy filmet, amiben a házaspár randizni kezd, és összejönnek újra, jó ötletnek tűnt, ez lesz a harmadik alkalom, az előzők jók voltak, bár az elsőn feszengtünk, nem találtuk a közös nevezőt, de a másodikon már rutinosak voltunk, előre megbeszéltük otthon, mi hogy legyen, és így sikerült is ellazulni…, aha, moziba mentünk, aztán pizzázóba, mint amikor még udvarolt nekem… rendes pasi, de megváltozott, mindig csak a meló, otthon meg feszt ideges, feszült, mindenbe beleköt, és nincs ideje semmire, nem volt a gyerekkel közös programja már hetek óta, mindig csak azt hallom, akvizíció, mörcsölés, azt sem tudom, mit jelentenek, meg tranzakciók, tudás transzfer, beszt prektisz és hasonlók, megjegyeztem már mindet, annyit emlegeti, meg is kérdeztem a ChatGPT-t, mit jelentenek, de úgy sem értem…, ja ja, teljesen ráfordult ezekre, mi már nem érdekeljük, csak ha kirángatjuk valahogy ebből a kényszeres világából…, nem, egy bárban vagyok, ma azt játsszuk, hogy megismerkedünk, beszélgetünk és meglátjuk, meddig jutunk, ez volt abban a filmben, tudod… csak abból aztán krimi lett, menekültek egész éjjel, a végén meg megöltek valakit, és csak úgy szabadultak, ezt a részt kihagynám, haha, érted, kihagynám, haha… egy pohár pezsgőt kérek…, nem, nem tőled, drágám, de én közben ideértem, ülök a bárpultnál, egy szemrevaló barmen tölti az italomat…, nem, ne hozz zavarba, szóval várom, hogy a férjem megpróbáljon felszedni itt a bárban… mondjuk, itt lehetne már… késik, mint mindig, de ha egyszer én késnék, kiakadna, kiabálna, hogy az ő idejével én ne szórakozzak… ugye, hogy igazam van, szerinted is egy tuskó, ha így heveskedik… remélem, hoz valami engesztelő ajándékot, ha már késik, időtlen idők óta nem kaptam tőle semmit, csak sálat meg táskát… persze, drágám, igazad van, a táska okés, tudom én, de egy szép lánc medállal is lehet szép, nem, de hát nem?..., na ugye, haha, sokat dolgozik, de sokat is keres, költhetne rám is egy kicsit…, jó hogy, kétségtelen, szép ház, jó kocsi, de azokban azért az én fizum is benne van, lássuk be… ja, ha így nézed, akkor nem sok, de a tanári fizuk ilyenek, én mindent hazaadok… egy-két gerenda a házban az én pénzemből van, és milyen lenne az a ház gerendák nélkül, nemde, ugye… mondja, kérem, mennyi az idő… nem te, édes, a sármos mixertől kérdeztem, már jócskán késik a nyomorult, ne is próbáld védeni, randink van és el se jön, már mióta ülök itt és dumálok veled … még egyet, legyen szíves… igen, megint a mixer, de hát kivel beszél az ember lánya egy bárban, ha nem azzal, aki kiszolgálja…, nem fogok berúgni, ne félts te engem, meg hát amúgy miért is ne, egyedül egy szingli nő, akár meg is tehetném… hogy mi, bocs, nem hallottam… most dugulj el, drágám, a jóképű barmen mondana valamit… aha, értem, köszönöm… jól van, itt vagyok, ne sápítozz, képzeld, a pult végéről egy öltönyös pasas meghívott erre az italra, ezt mondta a mixer… nem, nem a férjem, bár neki kellett volna, az volt a terv, hogy ő hív meg, de ha egyszer nincs itt… jön is, jóképű ötvenes, őszülő halánték, leteszem, drága, majd hívlak később, szia szia, puszi, na jó, már itt is van, szi…

*

Mondd, honnan tudtad meg, kérdezem a barátomat sörrel a kezemben, várunk, hogy megszólaljon a telefonom, addig ülünk és próbálom kitölteni az időt, ez meg amúgy is érdekel, senki nem tudhat erről, akkor ő honnan, annyira diszkréten jártam el, az egész ügyhöz egy független számlát csatoltam, amiről csak én tudok, még a bank sem ugyanaz, mint a családi. Ellazulva támaszkodik a boxban, ez egy amolyan régi vágású söröző, nem nagy, mégis boxok vannak, sötétre pácolt fából, piros műbőr bevonattal, ötféle sört mérnek, és mind jó, nem ezek a modern ipa meg búzasör pancsok, nem is kézműves sörök, azokat sem szeretem, nem is értem, miért gondolják olyan sokan, hogy értenek a sörfőzéshez, amikor csak löttyöket gyártanak…, bár aranyáron adják, biztos ez az értelme, a profit, amit lehúznak a sok sznobon, akik ezekre a levekre esküsznek. Itt jó cseh sörök vannak és egy magyar, de az is iható. Az mindegy, mondja, az ember legyen diszkrét ilyen dolgokban, mosolyog félrészegen, önelégülten, hogy elérte a célját, megkapja a pénzt. És mióta tudod, tapogatózom, hátha akkor kiderül, mikor követtem el a hibát. Nem régóta, magyaráz leereszkedően, tudod, azt hiszed, hogy annyira okos vagy, de könnyű ám túljárni az eszeden, főleg, ha az ember ismer egy megbízható személyt, aki ismer valakit, akinek az ismerőse a te ismerősöd, haha, nem nehéz ez, csak össze kell rakni egy kirakóst. Ha mindent tudsz, próbálkozom, akkor azt is, hogy mennyi adósságom halmozódott fel emiatt, szóval nincs igazán miből adjak neked. Aki ilyeneket csinál, az készüljön fel a következményekre, mondja bölcsen, megoldod ezt is, mint mindig… viszont már fogy a türelmem, meddig kell még várnunk? A sör jó, de más dolgom is lenne, teszi hozzá. Elgondolkozom, mit tudhat, mert a fenyegetésből az derül ki, nem az igazságot, de legalábbis nem a teljes igazságot… És láttad is a nőt, kérdezem, tudod, ki az, ugye, egy ilyenért megéri, nem? Bizonytalanul csóválja a fejét, nem láttam, de tudom, ki az… hirtelen elmosolyodik, de biztos vagyok benne, hogy megéri, csak azt nem értem, akkor miért nem hagyod ott a feleséged, még randiztok is, hogy együtt maradhassatok, miközben kitartasz egy kurvát? Szóval szart sem tudsz, gondolom, és előveszem a telómat, mintha ellenőrizném, jött-e üzenet, de egy SMS-sel leállítom a megindított akciót. Felállok, ezt elcseszted, hülyegyerek, vágom a fejéhez, kutyagumit se kapsz tőlem, nem pénzt, és ezentúl nem akarok hallani rólad, kerülj el messzire, dögölj meg! Ülj vissza, még nem végeztünk, mondja metszőn. Hirtelen hideg fut végig a gerincemen.

*

Tud magácska élni, mondja a jóvágású ötvenes, már délután pezsgőzik, tán csak nem ünnepel valamit, ünnepel bizony, az életet, látszik magácskán, hogy szereti a jó dolgokat és meg is engedheti magának, ünnepeljünk együtt, ha nincs ellene kifogása, én is szeretem a szépet, és most igen szép társaságba keveredtem… dől a pasasból az olcsó hízelgés, többre számítottam, úgy néz ki, mint George Clooney, és annyi esze sincs, mint Dumb és Dumbernek összesen. Nézze, mondom, köszönöm az italt, megtisztelő a figyelme, de valójában várok valakire, szóval ne melegedjünk ebbe bele túlságosan… A férfi stílust vált, kihűl a tekintete, nézze, mondja, a férje nem fog jönni, mert a nőjével van éppen, akinek havonta több pénzt utal, mint amennyit a saját családjára fordít, szóval akár maradhatunk, és folytathatjuk is ezt az izgalmas ismerkedést. A pohár kiesik a kezemből, a sármos mixer odapattan, törlőruhával összeszedi a cserepeket és a kiömlött italt, és azonnal újabb pezsgőt varázsol elém. Bambán nézem az öltönyös pasast, legszívesebben elszaladnék, de megbénultam a félelemtől.

*

Éppen most meséli el a feleségednek egy emberem, hogy évek óta csalod őt egy kitartott nővel, akinek rengeteg pénzt utalsz minden hónapban, mondja a barátom enyhén fátyolos hangon, a sokadik Unikum–sör kombó elfogyasztása után. Azt szeretném, ha azt a pénzt nekem utalnád, teszi hozzá leereszkedőn, neked már úgysem lesz rá szükséged. Ereszcsatornáról nincs is szó, igaz, tapogatózom, átverés az egész. Elgondolkozik, valószínűleg azon, hogy is lehet elmondani azt, ami megpecsételi negyvenéves barátságunkat. Több dolgok vannak földön s égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes, szavalja végül, rejtélyesen mosolyog hozzá. Ez minden, kérdem, az általános iskolai anyagból idézel, miközben tönkreteszed az életemet? Az arca előtt mozgatja a kezét, mintha legyet hessegetne el, rájövök, nemet akar inteni, de berúgott, most üt be neki a pia. Utalj el… számládról titkos számládról pénzt nekem, mindet, minden forintot, és akkor… akkor hogy miféle ember vagy te… ország-világ tudomására hozom, nem hozom, na, akkor, hebegi. Rendelek neki még egy Unikumot, beletöltöm, elalszik. Taxiért loholok.

*

A telefonja képernyőjére meredek, úgy érzem, mintha egy sci-fit néznék, ágy, mindenütt csövek, vezetékek, üvegbúra alatt egy ember, vagy nem is tudom, apró, mint egy gyermek, de a vonásai, mint egy felnőtté, mégsem emberi, inkább valami homunkulusz, a torkában gégecső, ami ütemesen emelkedik, süllyed, lélegeztető… ki ez, kérdezem, felkapom a poharam, felhörpintem a pezsgő maradékát, szükségem van rá, még száguldozik az ereimben az adrenalin, le kéne nyugodnom, de nem könnyű, ha előttem üt ki a férjem egy erőteljes középkorú férfit, aki most is itt fekszik a pult alatt, a bárszékem előtt, rátehetném a lábam, de inkább kényelmetlenül felhúzom, véletlenül se érjek hozzá, ki ez, ismétlem meg. A fiam, mondja, az elsőszülött fiam. Bambán nézhetek, mint amikor az az idegen férfi a férjem szeretőjéről kezdett beszélni, mert magyarázkodni kezd, lassan, habogva kezd bele, hogy régebben volt egy hosszú kapcsolata, de vége lett jóval azelőtt, hogy mi megismerkedtünk volna, és abból a kapcsolatból lett egy gyermek, egy kisfiú. Boldogok voltak, össze akartak házasodni, családként élni, de egy éjszaka a gyermek elaludt, és nem ébredt fel, hirtelen csecsemőhalál, mondta a mentős, leállt a szíve. Sikerült újraéleszteni, de az oxigénhiánytól az agya megsérült. Monoton hangon, kifejezéstelenül beszél, mint aki életében először mond ki valami fontosat… én vagyok a felelős, aznap éjjel én voltam vele, az anyja elment meglátogatni a szüleit, és én elaludtam, későn vettem észre… a gyerek gyakorlatilag nem létezik, nincsen tudata, inkább, mint egy növény, mondja színtelenül, csak gépekkel lehet életben tartani, az orvosok lemondtak róla. A kapcsolatnak vége lett, nem bírtak egymás szemébe nézni, mindkettejüknek súlyos bűntudata volt. Az anya képtelen volt elengedni a gyereket, inkább választottak egy svájci klinikát, ami ilyen esetekre rendezkedett be. Már tíz éve, hogy ott fekszik, magatehetetlenül, mozdulatlanul… sóhajt, nem néz rám. Közben nő, a teste fejlődik bizonyos fokig, ezért ilyen aránytalan, ijesztő, már felismerhetetlen a kis csecsemő arca, a mosolya… vagy nem is tudom… Még nem, azóta még egyszer sem láttam a fiamat, csak ezen az applikáción keresztül, bök a telefonra, az anyjának küldök pénzt minden hónapban, sokszázezer forintot arra, hogy életben tartsák… Viszolyogva nézem a képernyőt, az ágyat, az apró, aszott kis testet, keresném a férjem vonásait az arcán, de akkor távolabbi perspektívára vált a kamera, tágas, félhomályos csarnok, hosszú sorokban ágyak, sok-sok sor, mindben egy öntudatlan test, együtt lélegeznek, együtt táplálkoznak a közös csövekből, együtt álmodnak a biztonságos meleg félhomályban. Menjünk, látogassuk meg, súgom a férjemnek.