Bandi a fűben
Épp csak felhúzta szemhéját a nap a pesti utcák fölé, egy kabát villant a fűben. Aztán egy láb is megjelent mellette, ahogy a nap arrébb gurult. Szép lassan kirajzolódott egy jól öltözött, vasalt inges alak. A fának dőlve aludt. Kemény, karimás kalapját a fejére húzta. A borosüveg még ott volt a kezében. Ivás közben érhette az álom.
A park felől, mint egy bárányfelhő, andalgott egy férfi. Földön fekvő barátját valósággal beterítette termetes alakja. Nem csinált semmit, csak állt hosszú percekig és nézte békés, szinte atyai tekintettel.
Az uraság végre felébredt.
– Szép jó reggelt, Bandi! – hangja, mint az erőleves, amit a kezében tartott. Szemében fáradt békesség.
„Bandi” nyögött egyet, majd fájdalmas lassúsággal bújt ki kalapja alól. Rásunyorított a férfira.
– Látom mennyei éjszakád volt. – bökött csücsörítve saját állkapcsára az érkező, jelezvén, lát rajta valami (nem) odavalót.
– Mennyei hölgy volt. Talán feleségül is venném! – révedt el egy pillanatra, majd grimaszolva letörölte álláról a rúzsfoltot. – Mit hoztál nekem drága barátom? Foglalj helyet!
– Minden tisztelettel: ezt visszautasítom. Frissen tisztíttatott a nadrág. Tessék! Tojással. Krúdy módra!
Odanyújtotta neki a levest, majd helyet foglalt a szemközti padon. Hatalmas kalapját maga mellé helyezte, olyan óvatosan, ahogy egy madártollat biggyesztenek egy huzatos ablakba. Jobb lábát komótosan, méltóságteljesen keresztbe fektette a balon, karjait a támlára nyújtotta, és csukott szemmel élvezte a hajnali fény ébredő erejét.
– Mi lenne veled nélkülem? – sóhajtott felháborodást színlelve. – De tudd, barátom! Kezedet fogom s őrizem a szemedet. – somolygott ki kackiás bajsza alól.
Bandi csuklott egyet.
– Én tolvajok reggelijét márpedig nem eszem! – húzta fel az orrát gúnyosan, ami már a levesben volt.
