Acsai Roland, Bene Zoltán

Magokat vetni, hidakat építeni – Indián szalad a sorok között

2026. október. 07. - 11:57

Acsai Roland

Magokat vetni, hidakat építeni

(az Irodalmi Jelen 25 éves, ünnepi műsoráról)

Az Irodalmi Jelen a jelen helyett hétfő este egy kicsit a múlttal, a saját múltjával is foglalkozott. Tehette, mert volt mire visszaemlékeznie, és ezt a nagy számban megjelent, főleg írókból álló közönség előtt meg is tette.

Jó volt látni a PIM termeit megfrissítő pezsgést, mert, ahogy mondani szokták, tényleg „mindenki ott volt”. A magányos barlangjaikból kibújó, de csak látszólag távolságtartó író-medvéknek az ilyen esték hozzák el még ősszel is a tavaszt, az egymással való beszélgetés, találkozás alkalmait, még akkor is, ha csak „small talkok” ezek, és futó találkozások, de a kapcsolódás mégis megtörténik, ha pár percre is.

Az est az alapító főszerkesztő, Böszörményi Zoltán írásról szóló esszéjével kezdődött, melyből kiderült, hogy „a jó író igazi úr”. Ezután a Tallián Mariann és Lázár Balázs nagy gyakorlatú színészpáros adta elő az Irodalmi Jelen örökös főmunkatársainak (Faludy György, Szőcs Géza, Makkai Ádám, Méhes György) verseit.

Bege Magdolna és Böszörményi Zoltán fényképes, az elmúlt 25 évet felölelő múltidézését érdeklődve hallgattuk, hiszen nagy részünknek e pillanatok saját emlékeink is voltak. A közönség megtudhatta, hogy az Irodalmi Jelen 2001-ben még 16 oldalas volt, és a Nyugati Jelen című napilap irodalmi mellékleteként jelent meg, de csak 2002-ig, mert azután „kilépett a világba”, és végre Magyarországon is megvásárolható lett. 2008-ban az online térbe is beköltözött, közben újabb szerkesztők érkeztek (Mányoki Endre, Laik Eszter, Weiner Sennyei Tibor, Varga Melinda, Juhász Kristóf, Bene Zoltán stb.), és újabb érdekes rovatok, tematikus számok, konferenciák, lapszámbemutatók születtek. A lap összesen 132 díjat adott át, az első életműdíjakat Rakovszky Zsuzsa és Nádasdy Ádám kapták, de kötetkiadással is foglalkoznak, és eddig 250 körüli könyvet jelentettek meg.

Varga Melinda (az Irodalmi Jelen több rovatának szerkesztője) bemutatta az inspiráció köré épülő, nagy merítésű, ünnepi duplaszámukat, melyet ő gondozott, és arról beszélt, hogy szerkesztőként mindig szabad kezet kapott ötletei megvalósításához, melyek közül legjobban a fiatal, induló tehetségek mentorálását kedveli. Szavai szerint „akkor vagyunk érdekesek, ha mások vagyunk”, és az az ars poetikus vállalása, hogy az ihlet erejével mindenki túlléphessen a hétköznapokon, és elérhessen az ünnepig.

Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese a népi irodalom egyik apjának, Móricz Zsigmondnak a sorait idézte, melyeket a Nyugat folyóirat 25 éves, jubileumi ünnepségére írt, és amelyek szerint a legfontosabb cél „magvakat termelni a jövőnek”. Bege szerint az Irodalmi Jelen is ezt tette és teszi.

Böszörményi Zoltán zárta az estet, méghozzá nem kisebb szavakkal, mint hogy „minden irodalmi lapnak küldetése van”, és az Irodalmi Jelené elsősorban a „fájdalmasan megosztott” irodalmi élet közötti hídépítés. Számára az ideális irodalom párbeszéd, melyet az egymás iránti tisztelet és érdeklődés vezérel, és nem a politikai előítéletek, „szellemi tér, melyben a különböző szerzők meghallgatják egymást”. Kiemelte, hogy az Irodalmi Jelen mindig minden alkotó előtt nyitva állt, tiltólistát nem ismertek, és nem köteleződtek el politikai szekértáborok mellett, majd azzal búcsúzott a hallgatóságtól, hogy az elmúlt 25 év élete legszebb utazása volt, és reméli, hogy öt év múlva újra találkozunk.

Rám a legnagyobb hatást az tette, hogy az Irodalmi Jelen ennyiféle ideológiát, esztétikát, világnézetet képes magához mágnesezni. A megjelent írók nagy számának, és különbözőségének tekintetében már maga az est is az elmúlt 25 év igazolása volt, hiszen kevés olyan irodalmi lap van, amely az írótársadalomból ilyen széles, és sokszínűen közös halmazt tudjon kikerekíteni, mint az Irodalmi Jelen, és amelynek ilyen sok olvasója van: mert olvasók nélkül nem lenne teljes a képlet.

Boldog születésnapot Irodalmi Jelen!

Bene Zoltán

Indián szalad a sorok között

(Budapest, 2026. október 5.)

Lassan megtelnek a székek a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében. Régi szerzők, szerkesztők, olvasók találkoznak, az est pedig már a címével is kíváncsiságot ébreszt: Indián szalad a sorok között. A rendezvény az Irodalmi Jelen 25. évfordulóját ünnepli, és egyben bemutatja a jubileumra készült kétkötetes, antológiának beillő lapszámot.

Az este hét órakor kezdődő program apropója tehát egy negyedszázados történet. Az Irodalmi Jelen 2001 novemberében indult Aradon, kezdetben a Nyugati Jelen napilap havi mellékleteként. Azóta önálló folyóirattá nőtte ki magát, amely Erdélyben és Magyarországon egyaránt otthonra talált a magyar irodalmi életben.

A színpadon és a nézőtéren egyformán érződik, hogy a jubileum több egyszerű születésnapi ünnepségnél. A program ismertetője szerint az est a huszonöt éves folyóirat történetére tekint vissza, miközben az alkotói inspiráció kérdését is középpontba állítja. Az esemény alcíme – Avagy miért leszünk inspiráltak –, ennek a szándéknak a tömör megfogalmazása.

Bege Magdolna és Böszörnényi Zoltán képeket vetítve idézik föl, milyen utat tett meg a lap az indulás óta. Az első évek szerkesztőségi kísérletei, a formátumváltások, az önálló folyóirattá válás és a magyarországi terjeszkedés mérföldkövei ma már a lap történetének részét alkotják. A jubileum azonban nem csupán visszatekintés: a közönség előtt ott fekszik a frissen megjelent ünnepi antológia, amely a folytonosság jelképe is.

A díszteremben ülve nehéz nem arra gondolni, hogy az Irodalmi Jelen története egyben a határokon átívelő magyar irodalmi kapcsolatok története is. A folyóirat huszonöt éve alatt nemzedékek jelentek meg hasábjain, szerzők indultak innen vagy tértek vissza ide, és közben egy olyan közösség alakult ki a folyóirat körül, amely túlmutat egyetlen szerkesztőségen vagy városon. Erre a közösségre hívja föl a figyelmet az estre zsúfolásig megtelt terem is.

Amikor a gálát záró pazar fogadás után a vendégek lassan elindulnak kifelé a múzeumból, a jubileum legfontosabb üzenete talán már nem is a múlté. A huszonöt év természetesen számvetésre késztet, de a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében inkább az érződött: az Irodalmi Jelen története nem lezárult, hanem újabb fejezetéhez érkezett.