Szereplők:

II. Lajos, Magyar- és Csehország királya

Mária királyné

Ferdinánd, Ausztria főhercege

V. Károly, német-római császár

Lelle, a bába

Brodarics István, kancellár

Báthori István nádor

Török Bálint

Szapolyai János, Erdély vajdája

Bornemissza János, Lajos nevelője

Czettrich Ulrik, testőr és kamarás

Tomori Pál

Szerencsés Imre, kincstartő

Ceremóniamester

Török követ

Udvari nép (táncolók és ődöngők)

 

Játszódik: 1521 és 1526 között.

 

 

Első felvonás

 

1.

(Dobszó hallatszik. Az üres színpadra Lelle jön be.)

LELLE: Lelle vagyok, a bába. Ott voltam, amikor az Úr ezer és ötszáz és hatodik évében július primáján Candalei Anna királyasszonyban megindult az élet. Erős vérfolyással bocsátotta ki magából a magzatot. Jószerivel fekete volt az, amikor előbújt az anyja testéből. Sírást nem hallatott és csupaszon jött a világra, körmök nélkül… A koraszülött gyermek arca fekete volt s én fölé hajolva, csöpp kis szájába leheltem. „Az Atya nevében – mondtam – küldd vissza ide ezt a kis lelket.” Ráhajoltam az élettelen testre és belé leheltem másodszor is: „A Fiú nevében küldd vissza ide ezt a kis lelket!” Majd belé leheltem harmadszor is: „A Szentlélek nevében küldd vissza ide ezt a kis lelket!” Majd újra ráhajolva, összefogtam egyik kezén a mutató meg a közbülső ujját, meg a másikon is s azokat egymásra téve, keresztet formáltam velük. Majd ezzel a kereszttel háromszor az idő előtt született mellcsontjára sújtottam. Majd ismét reá hajoltam és belé leheltem a torkába háromszor: „Szent József nevében, anyánk Szűz Mária nevében, az Aprószentek nevében ne távoztasd el ezt a kis lelket!” Újabb három sújtás a mellére, de a lélek még ekkor sem tért vissza a gyermekkirályba, így végül ismét belé kellett lehelnem, s mondván: „Ég küldte, víz teremtette, föld kivetette, Jézus urunk nevében nem engedjük el ezt a kis lelket.” És amikor negyedszerre is belé leheltem, a pulya színében elváltozott: feketesége kékre váltott, kéksége bíborra, bíbora vörösre és a félig holt megelevenült, felszakadt belőle a sírás… (hallani, ahogy a csecsemő felsír) Konduljatok meg hát, budai Boldogasszony harangjai!

 (áttűnés)

 

 

2.

(Bécsújhely, 1521)

(Károly és Ferdinánd étellel megrakott asztal mellett ül, némán esznek. Távolabbról harangszó hallatszik.)

CEREMÓNIAMESTER: (besiet) Őfelsége II. Lajos, Magyarország és Csehország királya, Mária királyné társaságában megérkezett.

KÁROLY: (abbahagyja az evést) Na, végre. Ideméltóztatott nekik.

(Lajos és Mária be)

KÁROLY: (Lajoshoz) Nocsak, felséges sógor! Megemberesedtél, mióta nem láttunk! Hanem micsoda abúzus ez? Három napot késni egy fejedelmi találkozóról?!

LAJOS: (némi gúnnyal) Üdvözöljük a Szent Német-római Birodalom urát! Nemkülönben téged, Ferdinánd sógor, Ausztria főhercege.

FERDINÁND: Mégis, mi történt?

LAJOS: (ziláltan) Útközben idejövet – ó, rettenet! – kedvenc apródunkat, Dénest felnyársalta egy vaddisznó! (Károlyhoz) Képzelheti, felség, hogy odavagyok…

KÁROLY: Egy apród. Egy vaddisznó. Ezért megvárakoztatni minket?

FERDINÁND: Alig hiszem, hogy Magyarország ezt megengedheti magának.

MÁRIA: (Ferdinándhoz) Az a vaddisznó engem is megtámadott, öcsémuram. Csak Lajosunk vitézségének köszönhető, hogy itt vagyok köztetek.

KÁROLY: Köztudott, hogy a magyarok kitűnő vadászok.

MÁRIA: (egy vérfoltot mutat Lajos ingén) Íme, a bizonyíték: a vadkan vére… Ezt az inget nem mosatjuk ki soha. Megőrizzük öregkorunkig.

FERDINÁND: (epésen) Királylátogatás, véres ingben. Echte magyar vircsaft.

KÁROLY: A tárgyra! Ne húzzuk az időt.

FERDINÁND: Ne bizony, mert kihűl az étel. Ki szereti hidegen a tyúkhúslevest? (mohón kanalazni kezdi)

KÁROLY (Lajoshoz) Ha jól emlékszem, te kérted a mai találkozót.

MÁRIA: Nehéz időkben különösen fontos a rokonság ápolása.

KÁROLY: A törökre gondolsz, felséges húgom? Megint ijesztget titeket?

LAJOS: Kémeink Nándorfehérvártól délre masszív csapatösszevonásokat jelentenek.

FERDINÁND: Ezekről a csapatösszevonásokról rendre kiderül, hogy csak portyázgatások. Ott van ellenük a végvári katonaság… Mi a gond velük?

LAJOS: (lazán) A pénz, a pénz, a pénz.

FERDINÁND: Már vártam, hogy ide fogsz kilyukadni, fenséges sógoröcsém.

LAJOS: El fogjuk küldeni nektek az aktuális számadást: mennyi kellene, mennyink van, mennyit kérünk hozzá, hogy fenntartható legyen a védelmi rendszer.

FERDINÁND: A ti védelmi rendszereteket Ausztria tartsa fönn?

LAJOS: A kereszténységet, az egészet, egyedül Hunnia védelmezze meg?

KÁROLY: Erről egy bonmot jut eszembe, amit a minap az én jókedvű gyóntató bíborosom súgott a fülembe: ha léket kap egy csónak, kinek kell előbb kiugrania, hogy a lélekvesztő tovább fennmaradjon: a kövérnek vagy a soványnak? (nevet)

LAJOS: Az én gyóntatóm nem bíboros. Csak egy fekete kámzsás barát. Aki sose jókedvű, amikor a bűneimet ostorozza.

KÁROLY: (éllel) Mennyi is vagy te most, Lajos felség? Alig tizenhat? És máris vannak bűneid?

LAJOS: Csak egy, csak egy De ez súllyal nehezedik életemre.

KÁROLY: (éllel) Elárulnád nekünk, mi az? Hátha segíthetünk ebben is?

LAJOS: Az enyémre nincs feloldozás. Megbicsaklik tőle az Úristen is.

MÁRIA: Lajos, a bíboros megróna ezért: „Hogy beszélhet így egy keresztény uralkodó?” – mondaná.  

FERDINÁND: (Lajoshoz) Megbicsaklik az Isten? Micsoda szentségtelen kifejezés ez megint? Ha jól tudom, nagybátyád, Zsigmond lengyel király is intő levelet írt hozzád, pajzánságaid miatt.

LAJOS: (Ferdinándhoz) Drága sógor, ne tereld el a témát, mint róka a sajtot.

FERDINÁND: Mint róka a sajtot?

LAJOS: Mennyi katonát tudsz küldeni, ha baj van?

FERDINÁND: (Károlyhoz) Szerinted, felség, mennyit tudjak?

MÁRIA: Egy kicsivel többet annál, ami lehetséges, az lenne jó.

FERDINÁND: Egy kicsivel, hugica?

LAJOS: Ha szabad azt kérnem: kevesebb semmit. De azt azonnal!

FERDINÁND: Kevesebb semmi? Ezt kikérjük magunknak, Ausztria nevében! Tavaly is küldtünk nektek ötven zsoldost.

LAJOS: De elfelejtettétek őket fizetni, így végigrabolták Szlavóniát.

KÁROLY: Nos, történelmi léptékkel mérve, a semmi se semmi. A Birodalmi Gyűlés elé visszük az oszmán fenyegetés ügyét.

MÁRIA: Legfőbb ideje, felséges bátyám! A keresztény Európa egysége…

KÁROLY: (leinti) Persze, persze… De csak akkor, ha tényleg oly nagy lesz a veszély. Ámde ismerve a magyar és cseh király roppantul túlzó modorát… (abbahagyja, mert hirtelen Brodarics jelenik meg az Udvarmester kíséretében)

BRODARICS: Ezer bocsánat, hogy csak így…

LAJOS: Brodarics püspök úr! Mi történt?

BRODARICS: Most érkezett a hír: százötvenezer török Nándorfehérvár alatt!

(Mind felpattannak, a szín sötétbe borul.)

 

 

3.

(Álarcosbál a budai várban: színes maskarákba öltözött alakok verbunkos zenére ropják a táncot a háttérben. A színpad előterébe bejön Török Bálint.)

TÖRÖK: (a táncolók felé) Hol a király? (nincs válasz) A királlyal akarok beszélni. (semmi válasz) Hol a király? Senki se tudja? Hogy az a… (Összevissza forgolódva beleütközik egy szarvakat és ördögfarkat viselő alakba, aki gyerekesen lökdösődve lekapja a táncolók álarcát, és megforgatja őket.) A csudába, nem tudsz vigyázni, fickó?!

(Az alak ledobja álarcát: a király az.)

TÖRÖK: Felséged?

LAJOS: (kissé kapatos) Mit bámulsz, enyingi Török Bálint? Nem láttál még ördöggé vált királyt?

TÖRÖK: (Igyekszik túlkiáltani a zenét.) Baj van, felség! Rettenetes!

LAJOS: Pszt! Ne most, ne itt… Fel ne ébreszd őket… Azt álmodják, boldogok. (A táncolókra mutat.)

TÖRÖK: Szét kell küldeni a véres kardot. Nem tűr halasztást.

LAJOS: Megboldogult tanítóm, vén Bakócz Tamás szerint ami nem tűr halasztást, az már el is enyészett.

TÖRÖK: Elesett Nándorfehérvár!

LAJOS: Akkor te, Nándorfehérvár bánja, hogy lehetsz itt? Otthagytad a bajban szorongatott váradat?

TÖRÖK: Mea culpa, mea grandissima culpa! Lemondok a posztról…

LAJOS: S ha én, a király nem fogadom el?

TÖRÖK: Az lehetetlen, felség… Mit tehet egy főkapitány vár nélkül?

LAJOS: (lazán, miközben táncra pendül egy ledéren öltözött nővel) Hja! A pénz, A pénz. A pénz.

TÖRÖK: Úgy van. Sajnálatos módon nem kaptam meg a járandóságomat.

LAJOS: Ne képzeld, hogy én megkapom, ami nekem jár… Majd beszélek Szerencsés kincstartóval.

TÖRÖK: Azzal a rókaképűvel? Régóta üres a ládikája.

LAJOS: (lazán) Oda se neki… Majd beszélek a Fuggerrel. Legfeljebb átengedünk neki még egy csipetnyi pénzverési jogot, a többi mellé. De ne félj, a Magyar Királyság nem marad adósod.

(Bejön Mária.)

MÁRIA: Hát itt vagy, királyom? Ebben a maskarában?

LAJOS: Zettrich ötlete volt… Nem tetszik?

MÁRIA: Ördögszarv, ördögfarok. Ízléstelen.

LAJOS: Neked akartam tetszeni, királynőm. Hátha meglátod az angyalt a farok mögött?

TÖRÖK: (erőltetetten felnevet) Haha, milyen szellemes a felség.

MÁRIA: A nándorfehérvári bán mit keres itt?

LAJOS: Behajtja a tartozásunkat.

MÁRIA: Neki is tartozunk?

LAJOS: Nyolcezer dukáttal.

MÁRIA: (Törökhöz) És a vár? Aminek ön a főparancsnoka?

LAJOS: Ez az úr azt mondja: Nándorfehérvár nincs többé. Most kezdem felfogni… (Földhöz csapja a maszkját.)

TÖRÖK: A maroknyi felmentő bandériumommal még idejében visszafordultam.

MÁRIA: Maroknyi? Könyörgöm, miért maroknyi?

TÖRÖK: Sajnálatos módon nem kaptam meg őfelségétől a hetvenezer dukát várkapitányi járandóságomat se.

MÁRIA: (Lajoshoz) Nem felségárulás ez?

LAJOS: Majd Werbőczi eldönti.

MÁRIA: Neked kell eldönteni. Te vagy a legfőbb bíró.

LAJOS: Majd holnap. Holnaptól mindent, amit lehet, elintézek, rendbe hozok. De most kiszellőztetem a fejem! Pihenj csak le, királyném. Mindjárt jövök utánad. (áttűnés)

 

 

4.

(Lajos és Mária a királyi hálószobában. Lajos az ágyon fekszik, a fején borogatás.)

LAJOS: A fejem! Ezernyi hangya mászkál benne.

MÁRIA: Szólok, hogy hozzanak friss kötést.

LAJOS: Hagyd csak, mindjárt jobb lesz… Mit műveltem én éjszaka?

MÁRIA: Nem emlékszel? Kiütötted magad. Versenyt ittál a testőrőddel, Czettrich Ulrikkal, meg azzal a Török Bálinttal.

LAJOS: Akit el kéne ítélnem felségárulás miatt… Ez borzasztó.

MÁRIA: Végy egy nagy levegőt.

LAJOS: Nem látod, hogy tiszta ideg vagyok?!

MÁRIA: A feladatra gondolj: el kell ítélned felségárulásért.

LAJOS: Az egész udvar tudja, hogy adósa vagyok.

MÁRIA: (hidegen) El kell ítélned felségárulásért.

LAJOS: Gyűlölöm ezt a szót: elítélni.

MÁRIA: Egy királynak túl kell tennie magát ezen.

LAJOS: Látom a tekintetükön, mit gondolnak.

MÁRIA: Annál rosszabb nekik: a hűtlenség gondolatban is üldözendő.

LAJOS: Gondolatban? Ez lehetetlen.

MÁRIA: Mostantól nincs számodra lehetetlen. Mindent megtehetsz. A házasságunkkal nagykorú lettél.

LAJOS: Mindent megtehetek? Elborzaszt még a gondolata is, királyném. Vén Bornemissza, a nevelőm, kit épp most bocsátottam el, ugyanezt papolta: az embernek, ha király, nincs választási lehetősége. Királyként kell működnie, éjjel-nappal. Csakis így virágoztathatja fel országát.

MÁRIA: Csakis így. Ha rettegnek szeszélyedtől, felemelt hangodtól… Ha bizonyítod, hogy szilárdan ülsz a trónon.

LAJOS: Igazából én mindig tudom, mit kéne tennem, hogy féljenek tőlem – de nem teszem meg. Valami árnyékalak visszafog. Éjjelente, ha nem bírok aludni, izzó szemmel néz vissza rám a mennyezetről. Azt sziszegi: ne tegyek semmit, különben lecsap a végzet…

MÁRIA: Miféle végzet? Alattvalóid szeretnek. Jól nézel ki, a termeted derekas, ahogy egy uralkodóhoz illik. És jó kardforgató vagy, mindenkit legyőzöl a bajvívásban!

LAJOS: Ezt csivitelik a hízelgők. De a szemükön látom: mekkora hazugság a kiválóságom.

MÁRIA: Az nem lehet, hogy egy királynak, aki erős és fiatal, ennyire ne legyen önbizalma.

LAJOS: S én lázadok is a tehetetlenségem ellen. (kis szünet) Tudnál nekem segíteni, királynőm? A lázadásban?

MÁRIA: Nem vagyok királynő – csak királyné…

LAJOS: Mindig helyén van az eszed. És még a bőrödből is önbizalom árad. (Magához húzza Máriát, simogatja.) Ha érzem a bőröd illatát, erősnek érzem magam… Minden egyszerűnek tűnik és világosnak a jövő, de csak ha a közelemben vagy. Segítesz nekem?

MÁRIA: Túlbecsülsz, vén szerelmes.

LAJOS: Igen… Mi ketten már a tejfogam hullatásakor is egymás kezét fogtuk. Szerintem jobban ismersz önmagamnál… Találd ki, mit teszek most?

MÁRIA: Összehívod a Királyi Tanácsot.

LAJOS: Ragaszkodom hozzá, hogy te is jelen legyél!

(áttűnés)

 

 

5.

(Tanácskozóterem a budai Várban. Hosszú asztal, Lajos az asztalfőn, Báthori, Brodarics, Bornemissza várkapitány, Werbőczi és Mária a királytól jobbra-balra ülnek. Velük szemben áll Török Bálint, kezén bilincs. Hátul egy katona strázsál.)

WERBŐCZI: Kihirdetem a felségsértéssel vádolt enyingi Török Bálint, volt nándorfehérvári bán ügyében a Királyi Tanács határozatát… Enyingi Török Bálint úr bűnös haza- és felségárulás bűntettében. Javasoljuk ezért, sújtsa Szent István törvénye alapján a királyi felség őt fő- és vagyonvesztéssel. Fenntartják-e verdiktjüket a tanács tagjai?

BÁTHORI: Bűnös.

BORNEMISSZA: Bűnös

MÁRIA: Bűnös.

WERBŐCZI: (kis szünet után) Őfelsége verdiktje?

LAJOS: Vívjon az életéért a királlyal, első vérig. Ha győz, megkegyelmeztetik neki.

WERBŐCZI: Hm… Ilyesmire nincs precedens.

LAJOS: A gyámom, boldog emlékezetű Bakócz Tamás szerint a precedens egy olyan véreb, akinek a helye a király vadászkopói között van. De én most nem vadászok, Werbőczi uram.

BORNEMISSZA: (vakarja a fejét) Kedves fiam, felség…

BÁTHORI: (behízelgőn) Édes Lajos… a lovagkirályok kora rég elmúlt…

LAJOS: De a becsületé nem… Hozzátok a kardokat!

BORNEMISSZA: (Máriához) Királyasszonynak egy szava sincs ehhez?

MÁRIA: Én támogatom a királyt abban, hogy az Udvar visszaszerezze szavahihetőségét.

BORNEMISSZA: Én, mint őfelsége nevelője, ellenzem és…

LAJOS: (melegen) Apókám, vedd már észre: nincs szükségem többé nevelőre…

(Czettrich, a testőr, behozza a kardokat.)

CZETTRICH: Tehát első vérig. (kiosztja a kardokat)

Nem feledve, hogy a király személye sérthetetlen. Rajta!

(Lajos és Török összeakaszkodnak, vívnak.)

MÁRIA: (Feláll, az ablakhoz lép, tüntetőleg kinéz az ablakon) Nézni se bírom… Ha baja esnék…

BRODARICS: Nem kell aggódni a királyért. Láttam bajvívni már. Úgy viharzik előre, akár Parisz nyila, midőn Akhilleusz inába fúródik, ellenállhatatlanul. Látják?

(Lajos támad, Török hátrál, Lajos egy pillanatra leengedi a kardot, Török odaszúr Lajos fejéhez, Mária felsikít, a királyhoz szalad.)

TÖRÖK: Találtam… ugye, találtam?

CZETTRICH: Nincs vér, szerencsére!

LAJOS: A penge éle fogamat karcolta… Csak annyi ez, mint amikor tömést csinál a fogdoktor. (Mindenki nevet a tréfán, kissé erőltetetten.)

TÖRÖK: Bocsánatért esedezem, fenség!

LAJOS: Enyingi Török Bálint, szabad vagy. Visszavonulhatsz birtokaidra… Szedj össze minden fegyverforgatót és jelentsd nekünk, hogy készen állsz a harcra, hogy visszavegyük Nándort! (a többiekhez) A törvénynapnak vége. Holnap szétküldjük a véres kardot: népfölkelés! Két hét adatik, hogy a zászlósurak menetkészen a bandériumukkal Rákos mezején legyenek a muszlimok ellen… Menjetek, Krisztus nevében! Két hét múlva találkozunk.

(Mind kimennek, csak Mária és Lajos marad a színen.)

LAJOS: Nos, tetszett az alakításom?

MÁRIA: Úgy beszéltél, mintha saját ellenzéked lennél… És csaltál, csakhogy veszíthess… Azt hiszed, nem vettem észre? Egy pillanatra leengedted a karod, hogy ez a szélhámos dúvad betalálhasson. Megölhetett volna! És akkor jönne Ferdinánd a trónigénnyel. És nekem szívem szakadna meg…

LAJOS: Nincs még trónörökösünk, az igaz… De oly fiatalok vagyunk. Sok még az időnk.

MÁRIA: Nap mint nap fohászkodom a Teremtőhöz, hogy tényleg elég legyen.

LAJOS: S én meghozom neked az áldozatot.

MÁRIA: Áldozatot?

LAJOS: Nem ismered anyám történetét? Belehalt abba, hogy életet adott nekem.

MÁRIA: Ez hát a te bűnöd, amiről beszéltél? Ne félj. Az én egészségem szívós, a hitem törhetetlen. Olyan vagyok, mint a tömény arany. Nem fogsz velem kudarcot vallani.

LAJOS: Akkor te nem látod őket.

MÁRIA: Kicsodákat?

LAJOS: A halottakat. Dübörög a föld alattuk, ahogy közelednek… Megannyi páncélos csontváz a felperzselt városok utcáin.

MÁRIA: Ebből elég! Mostantól mindent rendbe teszünk. Együtt, kéz a kézben. Kivel kezdjük?

LAJOS: Egy nyuszifejű farkassal: a kincstartómmal. (Megráz egy kis asztali csengettyűt, belép Szerencsés kincstárnok.)

 

 

6.

(A palota folyosóján: a színpad másik oldalán. Brodarics, Török, Báthory és Bornemissza beszélgetve jönnek.)

BRODARICS: Szépen beszélt őfelsége, meg kell adni. Már-már úgy, mint egy igazi király.

TÖRÖK: Ugyan már! Mint aki most szállt le a hintalóról.

BÁTHORI: Az a legnagyobb baj, hogy hiszi is, amit mond.

BRODARICS: Két hét alatt összeszedni a bandériumokat? Merész, de nem lehetetlen.

TÖRÖK: De Brodarics uram, népfölkelés, aratásidőben?! Ki fogja betakarítani a dézsmát? A tizedet?

BÁTHORY: Az ám! Nándor messze van. És már amúgy is mindegy. Történt, ami történt. Vonja vissza a rendeletét.

TÖRÖK: Beszélni kell a királynéval. Az tud hatni rá. Nehogy már Szent Mihály-nap előtt elinduljon a sereg.

BORNEMISSZA: A gőgös, kacsaszájú Habsburgtól ne várjatok semmi jót! Az ármányának köszönhető, hogy mint nevelőt, elbocsátott Lajosunk… Engem, aki az első szavakat a szájába adtam, aki szép magyarra tanítottam – és most egy idegen nő rabolja el a szívét!

BÁTHORI: Bánja a kánya a kacsaszáját, csak állítsa le bezsongott Lajosunkat.

BORNEMISSZA: Egy osztrák lotyó… Aki ahelyett, hogy szülne, mindennap vadászik és férfimód üli meg a lovat.

TÖRÖK: Alighanem nemcsak azt. (nevetnek)

BORNEMISSZA: Ha Lajosunk beszél, ennek a Máriának a szavait mondja… Lefogadom, két hejehuja közt jelentéseket firkál a Ferdinándnak. Igazi böjti boszorka. Bájitallal kábítja Lajost… Valaki látta állítólag Valpurgis éjjelén egy ördöggel hancúrozni.

BÁTHORI: Állítólag?

TÖRÖK: Névtelen bejelentés érkezett a pápai nunciaturára.

BRODARICS: Véletlenül nem maga őfelsége volt ez a kisördög? (nevetnek)

BÁTHORI: Nevessetek csak… De én félek: nem ért véget még nála a gyerekkor és azt képzeli, játék katonák vagyunk… Keresztül hajszolná, hogy még idén levonuljunk Nándor alá… Közben se élelem, se felszerelés. Vészes hebehurgyaság!

TÖRÖK: Ebből ugyan nem eszik!

BÁTHORI: De nem ám, a kis furkó! (két ujjával mutatja a ’furkót”, nevetnek)

(kimennek, áttűnés)

 

 

7.

(Az 5. jelenet folytatása. Lajos, Mária, Szerencsés Imre kincstárnok.)

SZERENCSÉS: Felség?

MÁRIA: Kincstartó uram, Szerencsés, látni akarjuk a kalkulust.

SZERENCSÉS: A… micsodát?

LAJOS: A számadáskönyveket, amikben az országlás kiadásait és bevételeit mint kincstartóm, vezetted. Mert vezetted, igaz? Voltál oly szerencsés?

SZERENCSÉS: I… igen… Én nem… szóval mi nem…

MÁRIA: Most igen vagy nem?

LAJOS: (Máriához) Úgy vélem, ez egy igennek tűnő nem. Pénzembereknél gyakorta előfordul. Jobb, ha megszokod.

MÁRIA: Úgy értsük, hogy nem tudjuk, mennyi a korona pénze? Mennyit szabad költenie a királynak?

LAJOS: (lazán) Jaj, Mária, ne légy már ilyen indiszkrét. Mindenkit zavarba hozol.

MÁRIA: Jelenleg hány dukát van a kincstárban?

LAJOS: (Szerencséshez) Könnyű választ kérünk. Uraságod csak bólintson, ha semmi.

SZERENCSÉS: (bólint)

MÁRIA: Jóságos ég! És hol vannak a koronajavak? A bányák hozadéka? A királyi taxák? A városok adói? A kereskedelmi harmincad?

SZERENCSÉS: Zálogban, felséges asszonyom. Elmentek, a kölcsönök fedezetére. Hogy a végvárakat fenn tudjuk tartani.

MÁRIA: A végvárak helyőrsége valósággal éhezik… Személyesen tapasztaltam a Szerémségben! Hová tűnik a koronabirtokok jövedelme?

SZERENCSÉS: Az ünnepi lakomákra, a lovagi tornákra, a tüzijátékokra megy.

MÁRIA: Nem lesznek többé tűzijátékok.

SZERENCSÉS: Csodálnám. Őfelsége (kis meghajlás Lajos felé) tudtommal ragaszkodik a szivárvány minden színéhez…

MÁRIA: (Lajoshoz, éllel) A szivárvány minden színe… Ugyebár, fontosabb, mint a valóság?

LAJOS: (lazán) Nos, te szerencsés Szerencsés, mi a javaslatod?

SZERENCSÉS: Az aranycsinálás, felség.

LAJOS: Bájos ötlet!

SZERENCSÉS: Ha felhatalmazást kapnék rá, Melchior mester receptjét ajánlanám, aki már boldog emlékű Ulászló királyunkat is szolgálta volt…

MÁRIA: No és? Sikerült aranyat tojnia?

SZERENCSÉS: Csak türelem kérdése, felséges asszony. Hogy előhívjuk az ultra matériát. Én máris el tudnám kezdeni. (zsebéből papírt vesz elő, beleolvas) „Végy, Isten nevében, egy fontot tiszta kénből, dörzsöld szét erősen márványkőn, és itasd át másfél font igen tiszta olajjal, amelyet a filozófusok használnak, csinálj az egészből egy masszát, amelyet kis üstbe teszel és tűzben felolvasztatsz. Ennek utána vedd a másik aranyszínű vizet, ki mondatik ájernek, ezt desztilláld háromszor és a harmad desztillációban találsz tüzet a töküveg fenekén és… (Abbahagyja, mert Lajos egy kézmozdulattal megállítja.)

LAJOS: Remek! Ezt a Melchiort visszahívjuk. Lesz itt arany, dögivel…

MÁRIA: Elkéstél, királyom. Nem olvastad a prágai híreket.

LAJOS: Prága türelmes hely. Nem ilyen hisztérikus. Ott még engem is szeretnek…

MÁRIA: Melchior mestert Prágában tetten érték, amint aranyat hamisít. S a bíróság a te nevedben halálra ítélte.

LAJOS: Kegyelemben részesítem. (fejét fogja)

MÁRIA: Mi a baj?  

LAJOS: Megint dübörögnek.

MÁRIA: Kicsodák?

LAJOS: Itt, a fejemben.

MÁRIA: Képzelődsz.

LAJOS: Persze. De furcsa, hogy mihelyt a csatára gondolok…

MÁRIA: Érthető. De szedd össze magad. Légy határozott.

LAJOS: Az vagyok. Amíg itt vagy velem.

MÁRIA: (átöleli Lajost) Nem lesz semmi baj.

LAJOS: (kis szünet után, Szerencsésre) Ezzel a manóval most mi legyen? csak rajtunk hízlalja itt magát!

SZERENCSÉS: Bocsánatért esedezem!

LAJOS: Én is, hogy ki kell rúgjalak.

MÁRIA: Kirúgni? Sikkasztásért halálra kell ítélni!

LAJOS: Ne túlozzunk, kincstartó uram aránylag tisztességesen lopott. Mondhatni, szemérmesen, tisztelettudóan. Ha Thurzó uramhoz hasonlítjuk. (Szerencséshez) Add elő a lopásjegyzéket. Amit az aranydénárok vándorútjáról vezettél, te szerencsés. Hogy – téged is beleértve – ki mennyit zsebelt be?

LAJOS: (Szerencséshez) Mit rémüldözöl? Áthelyezlek Prágába. Csak istállót fogsz cserélni, nem fejet. Hagyd itt a listádat és menj. (Szerencsés ki)

MÁRIA: Elismerésem, ezt jól csináltad! Most alighanem fejükre olvashatod, amit a közjavakból eldézsmáltak. Íme, az ész diadala a tapasztalaton…

LAJOS: Félek az észtől, királyném. Hunniában nem vezet sehova. Csak szálldos a vaksötétben, mint eltévedt madár.

MÁRIA: Hát nincs egyetlen ember, akiben behunyt szemmel is bízhatunk?

LAJOS: Van egy ember. Egyetlen egy.

MÁRIA: Ismerem? (Lajos bólint)

LAJOS: Brodarics az. Vele talán még megmenthető ez az ország…

 

 

Második felvonás

 

1.

(Ugyanott, öt év múlva. Brodarics és Lajos.)

LAJOS: (bejön, kis ideig némán figyeli az elmélyült Brodaricsot) Magadban beszélsz, kancellár uram? Mi történt? (kis szünet) Valami nagy baj, ugye? (kis szünet) Szulejmán?

BRODARICS: Díszszemlét tartott Sztambulban. Vagy kétszázezer katona vonult fel, egy teljes napon át. Az eget rengette az üvöltésük: „Budára!”

LAJOS: Hát akkor ennek szólt az álmom! Azt álmodtam, hogy bajvívás után a páncélomban aludtam el: de éjjel rám rozsdásodott és reggel a kamarások sem bírták levenni rólam… Szörnyű érzés volt, mondhatom.

BRODARICS: Az álmok Erasmus szerint aligha bírnak beteljesedni. Csak azt mutatják meg, mitől kell óvakodnunk.

LAJOS: Saját páncélomtól óvakodjak? Bíz’Isten, szívesen tenném. (kis szünet) De mondd, jó Brodaricsom, ha ma elindul az a pokoli áradat, mennyi idő alatt érhet határainkhoz?

BRODARICS: Két hónap elég. .

LAJOS: A sereget… szerinted fel tudjuk állítani addig?

BRODARICS: Isten kezében vagyunk.

LAJOS: Ettől félek én. (kis szünet) Elsőül mit javasolsz?

BRODARICS: Vessen ki az országgyűlés egyszeri hadiadót minden birtokosra.

LAJOS: Azt képzeled, megszavazzák?

BRODARICS: Ha felséged kiáll és meggyőzi őket, minden bizonnyal.

LAJOS: Még Hunyadi Mátyásnak sem sikerült. Pénzt facsarni a kövér zsebeikből.

BRODARICS: Őt ki nem állhatta a nemesség. Mert erős volt. Csak halála óta imádják.

LAJOS: Engem, azt mondják, szeretnek, mert gyengének tartanak. De elátkoznak majd, ha netán felnövök a feladathoz.

BRODARICS: El fogom készíttetni felséged aktuális horosz­kópját. Ha pozitív lesz a jóslat, az nagy erkölcsi erőt ad mindnyájunknak.

LAJOS: Gondolod, én kedves kancellárom, Isten is olvasgatja majd? Mátyás királynak, egy héttel a halála előtt a tudós papírszamarak azt jósolták, örök életű lesz.

BRODARICS: Mátyás nem hitt a horoszkópokban, mégis megcsináltatta őket a hadjáratai előtt. A győzelmei mindig igazolták a jóslatot.

LAJOS: Senki se kerülheti ki a reménykedés ostoba állapotát. (kis szünet) Ki vezesse a sereget?

BRODARICS: Honvédő harcban maga a király.

LAJOS: Én, aki egy macskát is sajnálnék agyonütni?

BRODARICS: Tomori Pált ajánlanám.

LAJOS: A kalocsai érseket? Ne tréfálj.

BRODARICS: Odakint vár, a Haditanáccsal. Jöhetnek?

(Lajos rábólint, bejön Tomori.)

TOMORI: Felség…

BRODARICS: S a többiek?

TOMORI: Palatinus uram, Báthori épp a lányát házasítja.

BRODARICS: Szapolyai nagyuram?

TOMORI Erdély vajdája valami kólikától ágynak esett.

LAJOS: Kólikától? Ismerem ezt a kólikát. Úgy hívják, hogy trónigény.

BRODARICS: Enyingi gróf Török Bálint?

TOMORI: Mézesheteit csurgatja.

(Mária jön be.)

LAJOS: Hát így állunk.

BRODARICS: Példás büntetést javaslok.

LAJOS: Öngyilkosság lenne. Már másnap agyoncsapna valamelyik fegyverhordozója.

TOMORI: Ideje rendbe tenni a dolgokat. Én, ha királyom parancsot ad…

LAJOS: (leinti) Ha túléljük, rögtön a csata után. Akkor várom a javaslatodat.

TOMORI Semmi gond, győzni fogunk. Mi ferencesek, mától kezdve minden reggel külön fohásszal kezdjük a napot. Felidézve a nagy Kapisztrán emlékét. Hogy Isten megtartson minket…

LAJOS: Ez a része rendben van a dolognak. Mi legyen a következő?

TOMORI: A véres kard. Körülhordozni minden településen.

BRODARICS: Az Országgyűlés, a Diéta szavazzon meg, törvénybe foglalva egyszeri hadiadót.

TOMORI: Sürgősséggel.

BRODARICS: Ajánlja fel az egyház a templomi kincseket, pénzverésre.

TOMORI: S a főurak az arany marhájukat.

MÁRIA: A marháikat? (nevet)

LAJOS: Mire gondoltál, királyném?

MÁRIA: A magyar természetre. Nehezen hajlik, könnyen törik, ha marháról van szó.

LAJOS: Az országgyűlés megdolgozása a mi feladatunk lesz. (Máriára néz, jelentőségteljesen) A többiért kancellár úr és főparancsnok Tomori uram a felelős. (kis szünet, Lajos feláll, Brodarics és Tomori kimennek)

LAJOS: (Máriához) Mondd, miért teszed ezt?

MÁRIA: Lajosom, egy pillanat…

LAJOS: Miért hagytál magamra? Itt ültél, csak hallgattál, kacarásztál. Semmi lényeges nem jutott eszembe miattad! (Ököllel az asztalra csap, idegesen fel-alá járkál.)

MÁRIA: Szegény királyom, reszketsz az idegtől… Éjjel meg csak forgolódol… Egy jó kiadós alvás kéne neked… Tudod, mit? Idd ki ezt a kelyhet s rendben leszel! Visszatér az erőd, ha kiiszod s ledőlsz…

LAJOS: (átveszi az italt) Mi ez, vajákosok itala? (megszagolja) Az illata jó.

MÁRIA: Áfra itala. Friss palástfű, fehér fagyöngy, aszaló, kicsinyke kamella, és cickafark, összemetélve, harmadnapig csepegtetett ördögolajjal. Megnyugovást hoz ideggörcsre, alattomos búra. Egy pohárka borral elegyítve izmaidat megacélozza – nélkülözhetetlen egy fáradt uralkodónak. (Lajos kiissza, mindketten nevetve ledőlnek az ágyra. Sötét.)

(Kopogás hallatszik, fény vetül a színre. Mária a hátsó ajtóhoz lép, és kinyitja. Ferdinánd lép be.)

LAJOS: Ferdinánd sógor! Ez ám a meglepetés!

FERDINÁND: Kérlek, halkabban! Rangrejtve vagyok itt, mint Wilhelm őrgróf, a saját titoknokom…

LAJOS: (Máriához) Gratulálok e titkos csomaghoz, királyném.

MÁRIA: Még Brodarics se tudhat róla.

FERDINÁND: Mi, Habsburgok, mindig tisztában vagyunk összbirodalmi felelősségünkkel. 

LAJOS: Összbirodalmit mondtál, sógor? Nyilván csak nyelvbotlásból…

MÁRIA: (Lajoshoz) Ne vedd rossz néven tőle: kisgyerek korában dadogott.

FERDINÁND: De most fontos dolgot fogok mondani.

MÁRIA: A megbeszélést vadászattal leplezzük. A kíséret a palota hátsó kapujánál várakozik. Induljunk!

(áttűnés)

 

 

2.

(A magaslesen. Bejönnek Lajos és Ferdinánd.)

FERDINÁND: Hol vagyunk?

LAJOS: Gödöllő mellett, egy magaslesen.

FERDINÁND: (körbepillant) Biztos. hogy nem hallgatódzik senki? Négyszemközt vagyunk?

LAJOS: Csak én hallgatlak, sógor. Bökd ki a titkodat.

FERDINÁND: Szulejmán Pétervárad ostromára készül. És ti? Hogy álltok a toborzással?

LAJOS: Hm… még nem állt össze a sereg… De nektek is küldtünk segélykérő levelet. Amire még nem válaszoltál.

FERDINÁND: Ezért vagyok itt. (Iratot vesz elő és olvasni kezdi.) „A Jupiter bolygó, amely a régiek szerint Magyarország és a magyarok jelölője, száműzetve áll az Ikrek jelében, ráadásul a Mars terminusában, így ha most csatára kerül sor, nem arathatunk győzelmet. A királyi felség születésének évfordulójakor a Szaturnusz negyedfény sugarát vetette a Napra, vagyis a királyi felségre nehéz év vár, balszerencsével és szenvedéssel telve. És mivel a Nap a tizenegyedik ház ura, segítőitől, barátaitól segedelmet kapni nem fog. A visszatérésben pedig a felkelő jel ura a Nap, így igen nagy veszélyt jelent a királyi felség számára.”

LAJOS: Mi ez?

FERDINÁND: A horoszkópod. A minap készíttettük el Menyhárt mesterrel.

LAJOS: És miért mondod ezt el nekem?

FERDINÁND: Ha Pétervárad is elesik, a ti erőitekkel Magyarország védhetetlen lesz.

LAJOS: Ergo: bújjak el egy csipkebokorban?

FERDINÁND: Jobbat ajánlok: mondj le.

LAJOS: A te javadra?

FERDINÁND: A Habsburg-ház javára.

(Kintről a hajtók kiáltozása hallatszik, majd bejön Mária, kezében vérző nyulat tart.)

MÁRIA: Látjátok, nyulat ejtettem.

LAJOS: Felséges öcséd nagyobb vadra pályázik: azt kéri tőlem, mondjak le.

FERDINÁND: Miért ne? Magyarország így a családon belül marad és megmenekül. Hát nem egy isteni idea?

(Vadászkürtök hangja hallatszik, majd gyors áttűnés.)

 

 

3.

(A királyi hálószoba. A reggel fénye épp áttör a nagy függönyökön. A királyi pár még alszik a nagy ágyban, amikor kintről felharsan a vadászkürtök hangja. Mária felpattan, Lajos sóhajtva tápászkodik fel.)

LAJOS: (dörzsöli a homlokát) Ó, hogy az a…!

MÁRIA: A reggeli vadászat, tudod. Meghívtad a nádort a gődöllői vadasparkba…

LAJOS: A ménkű csapjon bele! (fejbe vágja saját magát)

MÁRIA: Nem használt az Áfra itala? Megint a rémálom a lovasokkal?

LAJOS: Képzeld… itt volt inkognitóban Ferdinánd és felajánlotta a lemondásomat.

MÁRIA: A te lemondásodat?!

LAJOS: Pusztán humanitárius okokból.

MÁRIA: Mi?

LAJOS: Mert hogy végzetes a horoszkópom: vereség, szenvedés, halál…

MÁRIA: A horoszkópod? Mesebeszéd!

LAJOS: Hogyhogy?

MÁRIA: Menyhárt mesterrel én is épp a minap készíttettem el terólad. Az áll benne, nagy diadalt aratsz a törökön. Itt van az asztalon, nem olvastad el?

LAJOS: Menyhárt mester? Hány ilyen Menyhárt mestert etetünk?

MÁRIA: Mit mondasz? Hogy megnyugodtál? Remélem is! Mert éjjel jó hírt kaptunk: Őszentsége, a pápa pénzt küldött a hadra.

LAJOS: Hohó! (Örömében feldobja a párnáját.)

MÁRIA: Ne örülj annyira… A pénzzel együtt egy bizalmas emberét is, bizonyos Burgio nevűt. Hogy ellenőrizzen és jelentést küldjön az előkészületeinkről.

(Bejön Brodarics.)

BRODARICS: Ezer bocsánat, hogy lábbal tiprom az etikettet, de sajnos…

LAJOS: (közbevág) Pétervárad?

BRODARICS: Elesett. Hősi védekezés után.

LAJOS: (Brodaricshoz) Ne kímélj, van még valami? Tájfun? Földrengés? Sáskajárás?

BRODARICS: Kint vár az Országgyűlés küldöttsége. Bejöhetnek?

LAJOS: Ne aggódj, titkárok titkára. Megszoktam, hogy lojalitásból ízekre szednek.

(Bejön Báthori nádor, Szapolyai, Tomori és Török Bálint.)

BÁTHORI: Örömmel jelentem, felség, hogy Rákos mezején együtt a főnemesség.

SZAPOLYAI: És a köznemesség? Miért nem azzal kezded? A nemzet törzsökös részével?

BÁTHORI: Miért nem inkább fapapucs? Vajda uram az élőfába is belekötne.

LAJOS: Nyugodjatok le, nagyuraim. A lényeg, hogy a Diéta megszavazza a hadiadót. Ezen áll vagy bukik minden… Megszavazzátok, ugye?

SZAPOLYAI: Megszavazzuk!

BÁTHORI: Isten engem úgy segéljen.

LAJOS: Ennek örömére iszunk, urak… áldomás, indulj!

(Lajos csettint az ujjával, erre a szín hátterében szolgálók egy asztalt tolnak be, boros kupákkal.)

LAJOS: Igyunk Magyarországra, barátaim! (Koccintanak, isznak.)

SZAPOLYAI: Megesszük őket ozsonnára.

TÖRÖK: Még írmagjuk se marad.

LAJOS: Feltéve, ha megszavazzátok az adót.

SZAPOLYAI: Megszavazzuk.

TÖRÖK: Megszavazzuk!

BÁTHORI: Megszavazzuk!

(Éljenzés, földhöz csapják poharaikat, a háttérben éljenző tömeg, zene és tüzijáték.)

BRODARICS: Milyen szép is ez… Az ünnepély. Még ha nem is tudjuk, mi végre van.

LAJOS: Megünnepelni, hogy legyőztük lelkünk vacogását. Ma mindenki a király vendége.

SZAPOLYAI: Már megbocsáss, felség, de tele voltál sirámmal, mint a törött nyakú veréb… Mitől lettél hirtelen ily gazdag?

LAJOS: A ti elszántságotoktól, hogy megvéditek a hazát. Melengeti a lelkem az összefogásotok, magyarok!

(A szín sötétbe borul.)

 

 

Harmadik felvonás

 

1.

(A sötét színen kiáltás hallatszik.)

LAJOS HANGJA: Nem szavazták meg?!

(A szín kivilágosodik, a háttérben a király páncélja falhoz támasztva.)

(Lajos be, Brodariccsal együtt.)

BRODARICS: Eszükben sem volt.

LAJOS: Mondd, Brodarics, mi történik itt?

BRODARICS: Furcsa nép a magyar. Olykor összetéveszti a gőgöt a szabadsággal.

LAJOS: Mire gondolsz?

BRODARICS: Egy konkrét gőgre.

LAJOS: Szapolyai?

BRODARICS: Vesztünkre kitátotta a száját.

LAJOS: Akkor még ötszázezer köznemes is kitátja. Egyéb nem fog történni. (kis szünet) Mindennap magamon érzem a gúnyos tekintetét: „Az uralkodás férfi feladat s te még zöldfülű vagy hozzá.” Kárörvendve nézi, ahogy vállamra veszem az ördögöt. Tarkómon a forró leheletével futok előle, ahogy egy szabadulóművész a vásári cirkuszban.

(Bejön Szapolyai.)

SZAPOLYAI: Felség, a rákos mezei diéta feloszlott. Nem határoztuk el, hogy a nemesség hadiadót fizessen. A várak fenntartása és a mozgósítás továbbra is a király feladata.

LAJOS: Ezzel a torkunknak szegeztétek a kést – vagyis ki-ki a sajátjának is.

SZAPOLYAI: Felség, ne akarja bebizonyítani, hogy a béka hátán szőr is nőhet… A nemesség ragaszkodik alkotmányos jogaihoz, ez de facto kimondatott.

LAJOS: A bibliai Józsefet is feláldozták testvérei…

SZAPOLYAI: Mert gyenge volt, mint a kutya vacsorája… (kis szünet) Mint Erdély vajdája, engedélyt kérek, hogy visszavonuljak székhelyemre.

BRODARICS: S az erdélyi had? Készenlétben van-e már?

SZAPOLYAI: Korai lenne indítani, ha nem tudjuk, merre támad a török.

BRODARICS: A legújabb hír szerint elérték Eszéket. Ebből kiokoskodható, hogy az irány nem Erdély, hanem a Dráva és a Dunántúl.

LAJOS: Elvárjuk tehát, hogy nagyuram haladéktalanul indítsa az erdélyi sereget Tolnára. Ott lesz a gyülekező, holnapután mi is oda indulunk.

SZAPOLYAI: Ahogy felséged parancsolja. Suba subához, guba gubához! (kis hideg fejbólintással) Az Isten óvjon minket! (kimegy)

LAJOS: (Brodaricshoz) Suba subához, guba gubához… Szerinted mit jelentsen ez?

BRODARICS: Attól tartok, két Szapolyai létezik: az egyik röstelli, ami után a másik vágyakozik

LAJOS: Jó Brodaricsom, félek, a helyzet rosszabb. Mert ez az ember mindig azt kívánja, amit röstell. Elixír neki a szégyen. Ha nem ő lesz egyszer a király, vesszen inkább minden…

BRODARICS: Felséged hogy képes ilyet feltételezni? Mint mindannyian, a maga módján ő is szereti ifjú királyát.

LAJOS: Mint hangya az esőt. Mint disznó a kést.

BRODARICS: Nem ő az egyedüli, aki itt túlértékeli magát.

LAJOS: De titkon mindannyian azt gondoljátok, gyenge fickó vagyok.

BRODARICS: (kissé túljátszva) De felség!

LAJOS: Afféle fordított Mátyás király, igaz? Amihez nyúlok, odavan. Kinek hiányoznék, ha eltűnnék csendesen?

BRODARICS: Senecánál olvasható: felmagasztosul, akinek pajzsa a szorgos alázat.

LAJOS: Senecának könnyű volt. És neked is, Brodarics, úgy fűzni a szavakat, mint a gyöngyöt. Irigyellek: van valamid, amire büszke lehetsz. Én meg csak futok-futok a tett után, amit vár tőlem a keresztény világ.

BRODARICS: De talán még utolérhetjük. Szulejmán serege még nem érte el a Drávát. Mire eléri, Báthori bandériuma megszállja a gázlókat. Sok arra a mocsár, feltartja az oszmánt addig, míg Szapolyai és Frangepán Kristóf serege megérkezik. Így kiegészülve neki gyürkőzhetünk a csatának. Mit szól hozzá felséged?

LAJOS: Így elsőre tetszik a terv.

BRODARICS: Hogy megvalósulhasson, kell néhány apróság. Például ne essen pár napig az eső, Báthorinak ne gyötörje lábát túlzottan a csúz, sikerüljön a török előtt a gázlókat titokban tartani és így tovább.

LAJOS: Pofonegyszerű…

BRODARICS: Persze, nem tudjuk, Szapolyainak mennyi katonája van. Amikor erről faggattam, az volt a válasz: „Bokorból ugrott ember ne legyen kíváncsi.”

LAJOS: Bokorból ugrott ember… Valamikor mind azok voltunk.

BRODARICS: Én csak egy kancellár vagyok, nincs kutyabőröm. A származásom bizonytalan. Mit mondhattam erre?

LAJOS: Legfőbb ideje elrendelni a mozgósítást. A vármegyék és a jobbágyság… A véres kard körbehordozása…

BRODARICS: Már megtörtént. Volt, ahol csirketolvajoknak nézték őket.

LAJOS: Csirketolvajoknak? (keserűen mosolyog) Brodarics, te író vagy, nemcsak egyházfi. Megírhatnád egyszer e rémségeket.

(Bejön Mária.)

MÁRIA: Gyorsfutár jött: Szulejmán tegnap átkelt a Dráván.

LAJOS: Elkéstünk: Oda a kiváló haditerv…

MÁRIA: Mi lesz most?

LAJOS: Már holnap táborba szállunk. Tehát a gyülekező hely: Tolna. (Brodaricsnak) Add ki a parancsot a zászlós uraknak és a vármegyéknek: mindenki a király táborába!

BRODARICS: Istennel mindenki a király táborába! (kisiet)

MÁRIA: (Közelebb megy a kitámasztott, fekete páncélhoz, nézi.) Eddig csak lovon láttalak benne… Ellenállhatatlannak tűntél… Sorra megnyerted a párviadalokat…

LAJOS: Ha felöltöm, most is erősnek érzem majd magam.

MÁRIA: Szapolyairól azt tartja a pletyka: éjszakára se veti le…

LAJOS: Nyilván azért van legbelül is neki… Ha egyszer nem lehet páncél az emberek csupasz szeretete! Tudod, mit? Ha túlélem a vérontást, ha megvédtük Hunniát, új életet kezdünk. Vagy abbahagyjuk ezt a régit: lemondok a trónról Szapolyai javára. Hadd gyűjtse be az erős ember a dicsőség művirágait… Nekem, ha lesznek, se kellenek… Velem tartasz-e akkor is? Vagy másodszorra jobban tetszene egy kívül-belül páncélos alak?

MÁRIA: Nekem te tetszel, királyom. S tudod, miért? Mert nem tetszel magadnak.

LAJOS: Ha nem lennék király, elengednék minden köteléket. Eltünnék egy lélekvesztőben. Sodorjon az ár, amerre akar. De tudom, hogy nem térhetek ki, ahogy Herkules se a Hydrának becézett szörny elől.

MÁRIA: Erről jut eszembe: tegnap a Herkules-szobor mellett egy török koldust láttam alamizsnáért óbégatni. Nagyon különös, nem?

BRODARICS: (betoppan) Ezer bocsánat, hogy már megint…

LAJOS: Tudom: a török koldus…

BRODARICS: Még hogy koldus?! Bertram Csausz, a szultán követe!

SZULTÁNI KÖVET: (Bejön, ledobja koldusgöncét, kicsit meghajol.) Üdv néked, Lajos király! A világbíró padisah parancsára álruhát öltve jöttem, hogy ne maradjon rejtve az igazhitűek előtt lelketek roppant káosza… És a pogány Herkulest idéző szobrotok előtt, amint dölyfösen lenyisszantja a szörny fejét, Allah büntetését kértem a ti fejetekre is, király!

(Közben bejön Báthori és kihúzva a kardját, teátrálisan a követ felé suhint.)

BÁTHORI: Sértegeted Magyarország és Csehország királyát, te kutya?! Miszlikbe váglak ám!

BRODARICS: (a követ mellé lép) Nyugalom, Báthori uram, nyugalom! Ez itt most a diplomácia.

LAJOS: Csikorogjon a kicsorbult mosolyod, akár az enyém. Látod? (mutatja a torz mosolyt) 

(Bejön Czettrich és Török Bálint.)

CZETTRICH: Nicsak, egy igazi török!

TÖRÖK BÁLINT: Egy paradicsommadár.

CZETTRICH: Mulatságos.

TÖRÖK BÁLINT: Még hogy diplomácia! Ezek a kutyák Nándorfehérvár őrségének szabad elvonulást ígértek s a végén – mindenki tudja – lekaszabolták őket… Bilincsbe verni a nyomorultat! Herkules lábához kikötni, hogy levizeljék a budai kutyák!

KÖVET: Beszélj csak, gyaur, beszélj. Szavaid szennyes kavicsokként hullanak a semmibe… A legyőzhetetlen padisah a fátum erejével hatalmasodik felettetek! Nem fogsz megmenekülni te sem, Allah engem úgy segéljen!

TÖRÖK BÁLINT: (Lajoshoz) Felséged tűri ezt?

LAJOS: Mindenki távozzék. Négyszemközt kell beszélnem a követtel.

(Mind kimennek, Török Bálint kivételével.)

TÖRÖK: Maradok. Mint testőrparancsnok, én vagyok felelős a király testi épségéért.

LAJOS: (a követhez) Halál követe, ne kímélj. Halljuk a hadüzenetet.

KÖVET: A padisah különös kegyelméből ma még a béke követe vagyok. Tudjad: csapataink tegnap átkeltek a Dráván. Az igaz hit diadalittas harcosai két napon át szakadatlanul meneteltek a hadihídon! Te pedig két napot kapsz, hogy énáltalam nyilatkozz: elfogadod-e az athnamét, mint a Seregek Urának legkedvesebb alattvalója? Ha igen, hajatok szála se görbül, ha te is úgy akarod, király. Ha nem: Allah legyen nektek irgalmas!

TÖRÖK: (a követhez) Kutyafejű, befejezted? (Térdre löki, és megbilincseli.)

LAJOS: Mit művelsz?!

TÖRÖK: Ott rohad majd a Vár kazamatáiban…

LAJOS: Megtiltom!

TÖRÖK: Elfelejti, felség, mit műveltek Nándor védőivel? Ezért valakinek felelnie kell!

LAJOS: Kioldozni! Ez parancs. Magyarország arcát nem csúfíthatjuk el. Kíséretet adsz hozzá, egész a Dráváig.

TÖRÖK: Legalább hadd korbácsoltassam meg, csak egy kicsit, útravalóul.

A hírnevem! Hogy Török Bálinttal nem lehet kukoricázni!

(Odalentről ekkor lantkísérettel egy gúnydal hallatszik fel.)

DAL:

  Az a hírös Fejér vára

  Török Bálint nagy szép háza

  Töröké lett izibe, izibe!

  Lajos király deli bánja

  A nadrágját nem találja

  Úgy fut el, úgy fut el…

  Török Bálint mit se bánja,

  Nem lesz többé ország bánja,

  Megszalad! Megszalad!

TÖRÖK: (magán kívül) Felkoncoltatom!

LAJOS: Ugyan már, kedveském! Csak egy kóbor igric. Egy eltévedt dalnok, aki siratja a világot. Azért, ami még történni fog…

(áttűnés)   

 

 

2.

(A szín megvilágosodik. Lajos ablaknál áll, kinéz a térre. Odalentről nyugtalan zsivajgás hallatszik. Bejön Mária.)

MÁRIA: A nagy Hunyadi forog sírjában.

LAJOS: Hallgatóztál?

MÁRIA: A fenevad legkedvesebb alattvalója?! Nem gondolod, hogy…

LAJOS: (szavába vág) Nem gondolom. Csak eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg… (nem folytatja)

MÁRIA: Beléd látok: te most egyszerre szeretnéd visszautasítani is, meg elfogadni is az arcátlan ajánlatot… Hogy átengedjük Bécsig a muszlim siserahadat.

LAJOS: Én is beléd, királyném: próbálod palástolni szemérmesen, hogy te a családod folytán egyszerre vagy érdekelt abban, hogy létezzek is, meg ne is, túléljem a csatát és ne éljem túl.

MÁRIA: Hagyd abba, az Istenért!

LAJOS: Bécs felől nézve az én egész uralkodásom egy provokáció, egy abúzus. Hiszen megállapodás volt, hogy Mátyás után Ferdinándot illesse Magyarország koronája, nem igaz?

MÁRIA: Csitt! Hallgass, ha kicsit is szeretsz.

LAJOS: Nagyon szeretlek! (átölelik egymást) Ha a karjaimban tartalak, nincs Szulejmán, se Bécs…

MÁRIA: Nézd a Holdat, hogy ragyog…

LAJOS: Én vagyok a Holdkirály! Árva kisgyerekként a dajkám mondta el a Hajnalcsillag meséjét: holdkirály és szélkirály versenyt száguld a végtelen űrben, hogy elsőnek érjen a Hajnalcsillagra, kiterjesztvén földi birodalmát.

MÁRIA: És odaértél elsőnek? Elfoglaltad a hajnalcsillagot?

LAJOS: Még tart a verseny.

MÁRIA: Garantálom: te fogsz elsőnek odaérni.

LAJOS: Már a karomban tartom.

MÁRIA: (melegen) Ne kapkodd el, király!

LAJOS: Érezted valaha is az élet sűrűségét? Ahogy én most? Mintha minden perc duplán számítana…

MÁRIA: S a Hajnalcsillag? Mi tetszik rajta?

LAJOS: A Nap. Ahogy elsőként füröszti meg fényében, hajnalon.

MÁRIA: Te vagy nekem a Nap. Csak el ne veszítselek.

LAJOS: Visszatérek hozzád. Ígérem.

MÁRIA: Követelem! Hajolj fölém. Boríts be magaddal. Repüljünk! Hagyjuk el a testet, testben fürödve, királyom. (Egymáshoz simulnak.)

(áttűnés)

 

 

3.

(A tolnai táborban, a király sátrában. Lajos levelet ír.)

(Bejön Lelle.)

LELLE: Ez a király sátra?

LAJOS: Ki engedett be, jóasszony? Ide akárki nem léphet be.

LELLE: Szűzanyám! Te vagy a király?

LAJOS: Az írnoka.

LELLE: Látni akarom a királyt! Az én kis királyomat.

LAJOS: Kis királyod?! Vigyázz a szavaidra, vénség.

LELLE: Az arcocskája, mintha tűzből születne, koromfekete volt, a vézna kis teste vérvörös. Nem kapott levegőt. Az anyja vérében fürdött. Már odaát, a túlparton lebegett a lélek. De én a vajákosok imájával visszahoztam őt.

LAJOS: Mit locsogsz itt összevissza?

LELLE: Királyom túl korán érkezett erre a világra. A megmentett lélek sokáig vergődik a lét érdes kövei közt. Elhoztam királyomnak a vajákosok vigaszát.

LAJOS: A vajákosokat egy királyi rendelet halállal bünteti.

LELLE: Lehetetlen. Az én királyom nem ilyen. (kis szünet) Te ismered őt.

LAJOS: Gondolod?

LELLE: Mondd meg neki, tapodtat se mozduljon innét. Ne menjen tovább Tolnánál. Ezt üzeni Lelle, a bába.

LAJOS: (nevet) A bába? Minek nézed te Magyarország királyát, te bába?

(Egy madár vijjogását hallani.)

LELLE: Hallod a halál madarát, írnok?

LAJOS: Egy eltévedt kuvik a párját keresi. Mindent, csak nem a halált, te vénség… De most már takarodj! Ami itt történik, ahhoz semmi közöd!

LELLE: Tegnap, ahogy vadbojtorjánt, cickafarkat meg zöld varangyot szedtem a felcsernek, akkor jajgatott először… És mára virradóra egy szép dámszarvas friss teteme feküdt a mohácsi mezőn… még meleg volt a vére, amikor a héják felfedezték…

(Újra hallani a madár vijjogását.)

LELLE: Írnok, mondd meg a királynak, el ne hagyja Tolnát! Megteszed, te kedves írnok? Akarod, hogy gyorsan megmasszírozzam a hátad? Meglátod, milyen boldog leszel – csak a királynak szóljatok… Boldogasszony Anyánk nevében kérlek! S te is, te névtelen, ki minden fában, bokorban, bogáncsban benne laksz, te is segíts…

(Bejön Tomori, Török, Brodarics, Báthori, Lelle eltűnik.)

TÖRÖK: (Lelle után) Hát ez ki volt?

LAJOS: A bába.

TÖRÖK: Miféle bába?

LAJOS: Vagy javasasszony, erdei boszorka, mit tudom én. Akik, ha pillanatokra is, megédesítik a létezés keservét.

BRODARICS: Visszahozom. (kisiet)

BÁTHORI: (nem érti) Valami merénylet?

LAJOS: Csalétek. Rábírni engem, maradjak köztetek, zsarnoknak.

TOMORI: Felség, az én katonaagyamnak ez magas…

LAJOS: Kapcsolj át, jó Tomori, agyadnak püspökrekeszébe, és felelj: mit éreztél, amikor örök szegénységet fogadva, szétosztogattad palotád kincseit?

TOMORI: Boldogságot.

LAJOS: Ezt fogom érezni én is, ha már nem leszek király.

(Visszajön Brodarics.)

BRODARICS: Húsz testőr vigyázza a sátrat, de senki se látta azt a repülő boszorkányt bejönni vagy kimenni, felség…

BÁTHORI: Hát csak úgy kóvályognak itt ki-be a szellemek, mint a kásás birka?! Hogy van ez?

TÖRÖK: Ha valaki csata előtt hallucinál, az normális dolog. Kelmed igazán tudhatná, Báthori uram, még Dózsa György idejéből, hehe.

BÁTHORI: Megint pattogsz, Bálint fiam, akár a tormába esett féreg? Agyoncsapjalak?

LAJOS: Folytatnám, ha szabad megzavarnom egy percre ezt az otthonos civakodást… Ezt írtam Szapolyainak: „Minden egyéb ügyét s tervét félretéve siessen hozzám, az összes erdélyi csapataival, mindenkit, akit csak lehet, hozzon a király táborába, nemcsak a nemeseket és harcosokat, hanem a földművelőket is.” (Felmutatja a teleírt papírt.)

LAJOS: Úgy döntöttem, Tomori úr, a boldog lesz a fővezér, de jómagam is jelen leszek. Csak az a kérdés, hová rendeljem a vajdát? Mohács mezejére, vagy vonuljunk vissza kissé északabbra?

TOMORI: A vajda serege még vadludak szárnyán repülve se érhet ide hamarább, mint az oszmán.

BÁTHORI: Már miért is ne? A jó katona nem csigafogaton jár, Tomori uram!

TOMORI: Ne bocsátkozzunk harcba. Csak ha a két sereg már egyesült.

TÖRÖK: Jó ég, feladjuk a fél országot?

LAJOS: Egyáltalán: mekkora Szulejmán hada?

TOMORI: Lehet vagy százezer fő.

LAJOS: Mi meg jó, ha huszonötezren…

BRODARICS: Négyszeres túlerő.

BÁTHORI: A hárem őrökkel és markotányos népséggel együtt. Nem igazán ellenfelek!

LAJOS: S az idegen zsoldosok?

BRODARICS: Holnapután hazamennek.

LAJOS: Tréfálsz?

BRODARICS: Csak két hónapra tudtam felfogadni őket a pénzhiány miatt.

TÖRÖK: (Báthorihoz) Lett volna bezzeg elég időnk, ha nádor uram idejében megtalálja a Drávát.

BÁTHORI: Megint a farok csóválja a kutyát? Ne beszéljen az, akinek csak akkorka hadi képessége vagyon, mint egy bolhavese! Lásd: Nándorfehérvár…

TÖRÖK: Azt akarja, Báthori uram, belehengergessem a padlatba?!

BÁTHORI: Csak bőgsz, mint a nádi birka? Nem bírsz bogot kötni a nyelvedre?

TÖRÖK: (kihúzza a kardját) Na nézzük, mire megyünk mi ketten!

LAJOS: (csüggedten) Szívem két szomorúsága, faljátok fel egymást…

BÁTHORI: Akkor mi legyen a haditerv?

TOMORI: Azonnali támadás a lovassággal.

BRODARICS: Istenkísértés!

TOMORI: De itt van az időtényező. Láttuk ugye, azt a dombhátat a mohácsi mező szélén? Ott kell fölfejlődnie a ruméliai hadtestnek.

BRODARICS: Én ott csak a szultáni sereg sátrait látom.

TOMORI: Épp ez az egyetlen esélyünk: hogy fedezetlenül. Egy villámgyors rohammal foglyul ejthetjük a szultánt, mielőtt a ruméliaiak odaérnek. Ez az első haditerv.

BÁTHORI: És a második?

TOMORI: Visszavonulunk Fehérvárig. Ott várjuk be az erdélyi hadat.

BÁTHORI: A nemesség nevében követelem a csatát! Még itt, a mohácsi mezőn meg kell történnie!

LAJOS: (maga elé) A mohácsi mezőn…

TOMORI: Tehát támadunk, az egész nehézlovassággal.

LAJOS: Támadunk. Isten minket úgy segéljen!

 

 

4.

(A szín sötétbe borul, majd kékes fény önti el. Lajos a sátor pamlagján fekszik. Bejön Brodarics.)

BRODARICS: Felállt a hadrend, felség.

LAJOS: Azt álmodtam, meghaltam. A Lelle ölében. Nem volt rossz a halál. Lelle elringatott. És halkan morajlott a tenger.

(A háttérben Lelle alakja, ahogy életre kelti, ringatja az újszülöttet. A tenger zúgását hallani.)

LAJOS: (Feláll, fejére illeszti páncélsisakját.) Kész vagyok. Indulhatunk, Brodarics.

(Kimennek, megszólalnak a harci dobok. A tenger zúgása hallatszik – Debussy: A tenger –, majd egyre erősödő csatazaj.)

(Az üres színre Mária ront be.)

MÁRIA: Hol a király, Czettrich?

VISSZHANG: Hol a király? Hol a király?!

(Bejön Báthori, Czettrich, Török és Brodarics, vállukon fekete koporsót hoznak, leteszik Mária lábánál.)

MÁRIA: (felemeli a szemfedőt) Nincsen arca. Fekete sár az arca… Ki ez? Lajos?! Nem ismerem fel… Bizonyos, hogy ő?

CZETTRICH: Bizonyos, királyném.

MÁRIA: Lehetetlen… (felsír) Ó, Holdkirály!

TÖRÖK: A fog.

MÁRIA: (könnyek között) Miféle fog?

TÖRÖK: Az a kis törés a felség fogán.  A kardom hegyétől. Emlékszik?

MÁRIA: (Letérdel a koporsó mellé.) A kis törés… A kardod hegyétől… (arcát kezébe temeti) Jaj néked, szép arcú Magyarország!

(Függöny)

 

---

A képen: II. Lajos magyar király (1506–1526) portréja – Tiziano Vecellio festménye