Jelige: Tűzvirág Ettél már körtét, szőlőt, mézédeset, S mikor szél keze tépi punk fák haját Hallod a torz elmúlás halk sikolyát, Mely fázó madarakkal búcsút intet?

Jelige: Bíró-toll Ülj le kérlek ide a romrafújd ki magad kérlekakár sírhat is a szemed

Jelige: GyöngyhalászBoldogságtól keletre hogy boldogulna ember, jószág? Lesz-e erő, folyton feltámadni habokból, hamuból, habókosokból?

Jelige: Hommage Mert visszahull a kőmedrében a patakcsordogál az időa Kárpátok alatt

Jelszó:  PENTIND   Ki nyitja meg a titkosított KÖNYVET?      Az összegöngyölt lapok sűrűjét          lezárja még a hét erős pecsét.            Ember, vigyázz! Ha  megrontott a vétek,            nem törheted föl ezt a hét  pecsétet!  

Jelige: A kis herceg Ha magyarul szól valakihozzám e nagy világbavirágba borul árva szívem,millió virágba...

Jelige: Ha nem akarsz boldog lenni, nem is lehetsz azSok idő után látták egymást boldogan más karjában, de olyan kapcsolatuk többé nem volt mással. Ők együtt voltak tökéletesek, de rosszat tettek. Másnak mondták, hogy "Szeretlek", mégsem így éreztek. 

Jelige: Tépő Donát Még egy sklukk a smokkból aztán lazúrfényben lubickoló irhámon feszül a szétkentség – de hét szentség, hogy túlfacsarok minden álmot itt a fogpasztahegy tetején kínlódva enyhe sértődöttségszimptómámmal nap, mint nap birkózva veszem észre, hogy  tüdőcsúcshurutomból kényszeresen furcsa zajok törnek fel hazámról – a nyelvet blézeresebbrere suvickolva.

Jelige: Kirakatmajom Mi lészen velünk, emberekkel, ha egyszer szem elöl tévesztem? Elrabolhatják óriás sasok vagy szívós esőfelhők. A viharzóna gigászi repülőgépeket is befalt már.  

Jelige: Adhykari Köröttünk minden szerte robban e sok színű változás viharokban csak a lélek énünk tud, örök maradandó éneket ismeri a boldogság titkait,szennyeződött anyagon túli tájakat szuper kultúrákba induló űrhajón,remélhetünk helyet amennyiben világos lehet sötét káoszban bármely sors helyzet!

Jelige: Papír-alap  Napról napra süllyed el szigetünk – ezen a csodás földön, mint szívünk tájékain maholnap mélyvizek legalja lesz: az óceáné vagy emlékeinké, lemerülve minden, amit építettünk…

Jelige: NagysomkútA templom templom,       a színház színház maradjon!és nők a nők, szelídek, kedvesek,      és mi férfiak férfiak maradjunk!Ne zúzzák szét a szentélyeket!

A zsűri visszavonja az I. díjat a Naftalin című novellától, mivel utólag kiderült, a szerző szabálytalanul változtatta meg írását. A továbbiakban a díjak a következőképpen alakulnak:

      Kenguruk a Körúton     Az Irodalmi Jelen 2009-es pályázatának válogatott novellái      Megrendelhető: az IJK-shop-ban     

 A világ prózairodalmát át- és átjárják a vándormotívumok, az egyetemes kultúrszimbólumok,  mégis az adott szöveg és történelmi, művelődéstörténeti hátterük, ennek megfogalmazása (kibontása) dönti, mennyire élő a vándormotívummal operáló írás. A gyakorlat szerint akár irodalmi korszakonként feltámadhat egy-egy motívum. Értékéből le se von, hozzá sem ad, mindösszesen arról van szó, a "helyzet" ismerős, de az olvasó dönti el, mennyit kapott – helyhez, időhöz, viszonyokhoz képest – a korábban látott képlet.

Amikor az olvasó váratlanul ilyesféle novellába fut bele teljes homlokkal, és nemigen képes első olvasatra mit kezdeni vele, hiszen egyfelől túl személyes, másfelől túl általános, óhatatlanul felteszi a kérdést, önéletrajzi indíttatású, netán talált ötlet a téma. A második olvasat után két dolgot tart lehetőnek, és ki is egyezik magával: ha önéletrajzi alaphelyzetű történet, akkor el vagyon pocsékolva az esély. Gyerekhalál, és nem mellesleg a házasság totális beomlása (azaz a létezés lényegei) aligha úszható meg egy bármilyen veretes, Istennel társalgó novellával. Ha a másik lehetőség a valóság, talált ötlet, akkor hittérítő szöveg, Isten mindent jobban tud, és azt mindig jobban tudja. Ha így, akkor nem érdekes. A hit nem alkalmaz fakezű térítőt.

A szerelmes prózaíró türelmesen megvárja, míg elmúlik az egyik szerelem, jön a másik, a másik szerelem összerázza odabent az elsőt, kiemeli, rávilágít meghatározó pontjaira, olvasható és élvezhető dialógusokat szül alá, olvasható, és az olvasó számára élvezhető határhelyzeteket választ a sok-sok érdektelenből. Az előző szerelem őrjítő tárgya puszta novella-alappá nemesül.  Az előző nő illata, érintése eltűnik, a mindent összekuszáló vágy is. Utat enged, hogy megfogalmazzuk. 

Fogalmam nincs, mi itten ez a sok hitves-hitvesi, és bár figyelek, megközelítő elképzelésem nincs, mi volna a „kezdetben csilingelőnek tetsző bariton”. Különös bariton. Ugyanis a szerző a két szimbólummá emelt tartozék – pityegés és az elhajtott férfi – mögé Éva örök (és átkos) kíváncsiságát, tudásvágyát szorítja (milyen lehet a többi?). Profánabbul: a pénztárosnő dugni akar, mert. Nem derül ki, miért nem a férjjel, miért az öltönyös vásárlóval, a biztonsági őrrel, a hentesfiúval, egyebekkel. A balesetet, mármint hogy dugni akar, de azonnal, és tömegekkel, ráfogja a nyuszira (a sörre).  

Bevallom, nem vallom, a szerző levele érkeztét követően erősen gondolkoznom kellett, melyik is a két írás. Nem emlékeztem rájuk a cím felől. Előkeresve aztán már igen. Jó kis tárcanovella. De ezen túl aztán semmi. Tárca, amit az ember hümmögve elolvas a reggeli kávé mellé, és elfelejti. A tárca és a novella lényegi különbsége, hogy a tárca az „eladhatóság” felől, a novella a valóság felől íródik. Amíg a tárca azzal, hogy általánosít, egyszerre semlegesít is, a novella az egyedi felől karakterizál, messziről felismerhető kontúrokkal rajzolja a választott alanyt, esetet. 

Az őrültet első olvasatra kiszúrtam. Tele suta közelítéssel, ismétléssel, bizonytalansággal, ugyanakkor egy penge női (remélem) szem szikrázó megfigyeléseivel, olyanokkal, amit csak női (remélem) radar fog a világból, lát és ért meg, képes megfogalmazni, képes helyzetbe hozni, béapplikálni egy – amúgy – igen egyszerű kis történetbe.