Jelige: frigyesi – Az Otthon, …csak egy álom, …ilyen az élet

Jelige: frigyesi

Hangot adunk a szónak, szabad kezet a sorsnak,
kérdéseket teszünk fel és várjuk a válaszokat.
Minden lépést egy újabb követ,
egyenes úton halad az élet.

Az Otthon

Lassan lépek előre,  gyakran hátra nézek,
megszokott tájat látok, ismerős illatot érzek.
A felhők az égen, a madarak a téren,
a városok zsivalya, csend a falu szélen.
Végig a poros úton követnek a lábnyomok,
mögöttem a szél elfújja, de én visszatalálok.
Emlékeim élesek, vannak rosszak és szépek,
minden lépésnél fel-fel villanak képek.
A büszkeség, ami megtölti a szívem,
amikor hazám kincsit nézem,
a félelem ami emészti a lelkem,
ha látom, hogy mindez biztonságban nincsen.
Az emlékek, melyek erőssé tesznek,
az álmaim a messzi távolba néznek.

Gyermekként minden álom valóság,
minden probléma csak múló apróság.
Sima bőrömön még nem tört meg a napfény,
szívemben még nem fuldoklott úgy a remény.
Azt hittem a hazámban élem le az életem,
más életet és más országot soha el nem képzeltem.
A hiányát az otthonnak soha nem éreztem,
jelentését igazán soha nem értettem.

Lassan lépek előre, mögöttem oly nagy a távolság,
hogy igazán már nem tudom mi is a valóság.
Gondolatban még a múltban járok,
de mostmár a jövőbe is belelátok.
Tudom, hogy utam nem hiába teszem,
kell, hogy jobbá, szebbé tegyem az életem.
Mögöttem a probléma sajnos nem apróság,
amit még megtehetek az most a valóság.
Új világba lépek, hogy új életet kezdjek,
a bajok ettől talán semmissé lesznek.

A lépteim nehezek, húzz vissza a szívem,
hiába jöttem el, otthon maradt az életem.
Hiába a változás, újra a múltba nézek,
egy pillanat alatt mindent felidézek.
Azok az illatok, a megszokott környezet,
ezekért érdemes ejteni könnyeket.
Megállok az úton és inkább visszamegyek,
nem felejtem honnan jöttem amíg élek.
A hiányát az otthonnak most először éreztem,
jelentését mélyen a szívemben életetem.

Lépteim könnyebbek, haladok az úton, érzem,
hogy mostmár nincs messze az otthon.
Végig a poros úton követnek a lábnyomok,
bárhová is megyek, mindig hazatalálok.

…csak egy álom

Nézek a távolba egy domb tetején,
nem látom mi van a látóhatár végén.
Gondolok egyet, letépek egy virágot,
elképzelem, ahogy látom az egész világot.
Lehunyom a szemem, hidegre vágyom,
Körbenézve látom, hó pihen a fákon.
Más lett a táj, fehérlik minden,
a virág a kezemben az egyetlen kincsem.
Tenger, hullámok, forróság a parton,
a viragot még mindig a kezemben tartom.
Olyan szép minden, bármire is gonolok,
a kezembe hullnak a színes szirmok.
Hirtelen megriadok és nem értem,
mi az, amit az előbb éreztem.
Persze mostmár tudom, csak egy álom,
ahol valóra válik minden, amire vágyom.
 

…ilyen az élet

Hangot adunk a szónak, szabad kezet a sorsnak,
kérdéseket teszünk fel és várjuk a válaszokat.
Minden lépést egy újabb követ,
egyenes úton halad az élet.
Vannak kitérők, ismeretlen utak,
de nem mindegyik a helyes irányba mutat.
Mégis rálépünk, letérünk az útról,
hogy megismerjük életünk egy másik irányból.
Keressük a változást, ami jobb napokat hoz,
próbálunk kerülni, mindent ami rossz.
Ha akadályt látunk, másfelé megyünk,
remélve, hogy így sima útra tévedünk.
Az út végén mégis ugyanoda érkezünk,
másik énünk szorosan fogja két kezünk.
Az utunk mindig egy irányba vezet,
miközben minden lépést egy újabb követ.