Jelige: ghost 023 – Hazám, Sírnak a fák, Út a remény felé

Jelige: ghost 023

Elmúlt a háború, s jő egy jobb élet,
Játszva szaladni nevetve a széllel
S én a szemedből a szemedbe nézve élek,
Hát ne menj el új élet, kérlek,

Hazám

Hatalmas a búzamező
S a távolból ezernyi erdő
Ameddig a szem ellát
Ezen a földön ezer virág.
 

Szólít engem a zene, s tánc
Bartók, Liszt, s Kodály.
Dalra fakadok én is,
Hisz magyar vagyok mégis.

Szomjam, hogy eloltsam,
Vígan borért osontam.
Ittam is én eleget,
S szemem lassan elernyedt.

Álmomban láttam a Tiszát,
S körülöttem ezer most a virág.
Tovább ringat csónakom,
Hisz ez az én otthonom.

Sírnak a fák

Az öreg tölgy azt mondta,
Hogy tegnap süvített a szél
S letörte szép ágaim
Erre a bükk: az semmi
Engem az emberek már félig kivágtak.
S most a bölcs fűz:
Én meg mindig vízben állok;
S néha elsodor magával az ár.

Sírnak a fák, sírnak...ki törődik velünk,
Ha már nem leszünk!
Velünk van a természet, csak az van nekünk.
Sírnak a fák, sírnak…ki törődik velünk…

Az ezüstfenyő azt mondá:
A fél völgy leégett.
Kinek ártottunk, mondd Élet!?
Ha az ember maga pusztít el,
A Föld haldoklani kezd.
Ne pusztíts el ember, kérlek,
Mert mi vagyunk maga az Élet!
 

Út a remény felé

Egy új kezdet s remény
Oly tiszta a rét, s az ég.
Csillagokat nézem az égen,
S már nem is érdekel az ében.
Nem félek, ha eljő a háború,
Hisz nem kap el a bánat, s bú.

Harcolok, ameddig csak kell!
Csak így kél majd a nap fel,
S kezed nyújtod felém,
Mint a Tűzcsóva az ég felé
Szemeddel mit mondasz,
Az érintésed felolvaszt.

Minket vár egy jobb világ,
Ne kövessünk el több hibát
Nevessünk hát végre már,
S ne sodorjon magával az ár.
Szárnyalok a hegyek közt szabadon,
Mint sasmadár a parlagon.

Eljő újra a csend egyszer,
S nézhetem újra a tengert.
Tőled búcsúzni oly nehéz nekem,
Te vagy az élet, s te vagy velem,
De tudom ez egy új kezdet.

Elmúlt a háború, s jő egy jobb élet,
Játszva szaladni nevetve a széllel
S én a szemedből a szemedbe nézve élek,
Hát ne menj el új élet, kérlek,
Mert velem van a szíved,
Ami engem éltet.