Jelige: Molyhos Napvirág – Szó-kincs, Tépett sarcok, Fény vagy, Levegő!

Jelige: Molyhos Napvirág

Betakarlak leplemmel
ahányszor csak felragyogsz,
olyan színűvel, ahogy
a szívverést láthatják a vakok.

Szó-kincs

Itt száz harctól, kudarctól
csepeg vér alá
Nyelvünk tűzben izzik, bent
perzsel, ég a táj.

Hát írni kell, nyögni kell
ezer év szavát
E szenvedés tölti ki
szemed szép tavát.

Tán nem hiszed, de sorsunk
temet még, habár
Legmélyebb sötétből is
lehet fény akár.

Légszomj fojt a világban,
kerget és talán
Levegőm e szó, szívem
Benned él, Hazám.

Tépett sarcok

hangbafúlt álarc
arcba dúlt álharc
szalad mellettem
az élet,
körbe körbe
csak görbe képek
élnek
(ha ez az élet)
csak én állok,
bámulva várom,
hogy sodrásom
kitörjön
vagy betörjön
a forgatagba
s ha forgat, abba
ne hagyjam.
Tört ágak,
szívek, harcok,
Letépve heverő
ruhák és arcok
Simítva maró,
gyilkoló sóhajok,
vattaszínű, felhőmódra
oszladó óhajok
Az élet pörög
a homok pereg
eltűnt az ég,
szemed porral tele
tested -az úr -
döntésre képtelen,
megbénít, rettent, béklyóz a végtelen
Dobbanni! El innen!
Ki, amíg lehet!
Majd elkapják tested
a csillagos egek.
 

Fény vagy, Levegő!

Tudod én itt vagyok.
Te meg ott.
Csak a lepel van közöttünk
amely, mint az est egy zajjal telt nap után
jótékony borítja rá gondolataimra
a fekete ruhát.
Magával hozza persze a gyászt,
de csak egy egész kicsit,
olyan picit,
hogy egy szellő fuvallata magával viszi
ha akarom
ha hagyom
és ha akarni hagyom.

Ha becsukom a szemem
csak olyan ritkán jön a fekete,
hogy szinte már megölelem.
Te színes vagy.
Olyan színes,
hogy gömbbe lehetne tenni
és jöhetne ezer est is
egy se tudna befedni.
És én mégis…
Betakarlak leplemmel
ahányszor csak felragyogsz,
olyan színűvel, ahogy
a szívverést láthatják a vakok.
S színed nem fekete lesz, hanem egészen FEHÉR
szinte átlátszó, IGEN! te leszel a lég
ha fátylad levenném
és hagynám, hogy fényed örökké lássam,
a levegőt fosztanám meg magamtól,
ami éltet… minden halandót..
Az én levegőm mégis más:
jeges fuvallat, méla vágy.
Szívem néha, folyton, facsarja a döntés:
- Fény vagy levegő?
- Arc legyen vagy festék?

S hallom, ahogy súg belűl könnyesen, gyönge szóval:
fény
Fény
Fényt!

Hallom, ahogy kívül sír rettegve, hideg csókkal:
Lég!
lég
lég…
Fényedért talán
megfulladnék
de még azt se tudok
Szememre, szívemre
száz leplet szorítok
s tüdőmet teleszívva kérem az eget:
Küldjön napod elé egy bárányfelleget!
És tartsa is ott olyan
soká
Hogy soha ne érezzem
többé a hiányt..

Hogy élhessek rabként,
végtelen
Hogy lássak a sötétben,
fénytelen
Hogy kapjak levegőt,
színtelen…
 

Te vagy a FÉNY,

LÉGZETEM.