Jelige: HŰSÉG

Szeretlek Hazám! El sem mondhatom
Mennyire! Eszemmel fel sem foghatom,
Csak hangtalan jajjal kiáltozom érted;
Ébredj Hazám! Dobbanjon meg szíved!

 

 

 

 

HAZÁM

 

Szeretlek Hazám! Néked szült Anyám!
Az áldott Nap, itt süt le rám.
Szeretem hegyeid, völgyeid, rónáid,
Erdeid, patakjaid, folyóid, tavaid!

 

Ó! Hogy szeretem az Alföld füves rétjét,
Hol a mezei virágok milliárdnyi kelyhét,
Szorgos méhek lepik, arany mézet gyűjtve,
Hogy népednek, mindig édes legyen étke!

 

Nem lobogó lánggal szeretlek tégedet,
De úgy, mint jó anyját a gyermek;
Ragaszkodással, síró szenvedéllyel,
Ami a lelket sosem hagyhatja el!

 

Féltelek Hazám! Mivé leszel?
A Kárpátok-közt, nem elveszni kell!
Kapaszkodj erősen a bércek lábába,
Századok ontotta vér, ne legyen hiába!

 

Ó, Hazám, ó népem! Én emlékszem,
Mily gazdagság rejlik, most is e földben!
Ne vesztegessük el apáink örökét,
Népünk élvezze minden kincsét!

 

Ne úgy legyen, hogy minden egyre megy,
Úgy szép Hazám, mindened tönkre megy!
Sok idegen szájnak lettél etetője,
Közben, saját néped veszik el éhében!

 

Hazám! Dobbanjon egy nagyot a szíved!
Érezze néped, megvan még mindened,
De büszke, Magyar-módi szeretetre vágyol,
Amit nem kapsz meg, csak az igaz magyartól!

 

Fel, Atyám- fiai! Kezünk erejéért,
Drága hazánk, nékünk ad mindenét!
Búzakalászból az érett magokat,
Miket csak népe vethet és arathat!

 

Szeretlek, Hazám! El sem mondhatom
Mennyire! Eszemmel fel sem foghatom,
Csak hangtalan jajjal kiáltozom érted;
Ébredj hazám! Dobbanjon meg szíved!
 

 

 

 

A KÖLTÉSZET NAPJÁRA

 

A költőnek, aki írja a verseket,
Mára már öröm az is, ha ünnepet
Jelölnek ki a számára. Évente egy napot,
Ha már tiszteletet és olvasót nem kapott!

 

Hová lett az írott szó varázsa,
Mely régen, nemzeteket hívott harcba?
Felforralta az ifjak piros vérét,
Szerelemre lobbantotta a lányok szívét?

 

Hol van az ember, aki verseket olvasott?
Talán közülünk, már mind eltávozott?
Vagy behódolt a haladó technikának?
Senki nem hisz a szó csodájának?

 

Pedig; csodálatos a szó ereje!
Minden érzést kifejezhetsz vele.
Ha lelked víg, táncol verseidben a rím.
Ha szomorú vagy, könnycsepp a rím. Sír!

 

Keljetek életre mind, ti versek,
S mondjátok el az embereknek,
Hogy milyen nagy múltú az írás.
Majdnem olyan ősi, mint a sírás!

 

A sírás; betű szótag, szó, dallam,
Mint a lélek, megfoghatatlan!
Misztikus, mégis értelmezhető
Érzéseket kifejező, ősi erő!

 

A sírás helyett, jobb volna talán,
Ha több vers szólna az emberek ajkán!
A jó, s a rossz, egymásnak feszülve,
Rímekbe csengve csapnának össze!

 

A reménytelenség mondatja velem is,
De lesz idő, melybe értelmet az visz,
Aki el tud olvasni majd, egy ősi költeményt;
Az évezredeket átélt emberiség örök regéjét!

 

Költőtársaim! Holtak és élők!

 

Figyeljetek rám egy percre!
Közületek ne lázadjon most egy se!
Lesznek még idők, mikor a versek,
Verseitek által lesznek ítéltetve,

 

S nem lesz oly ősi, szép egy se,
Mint amilyeneket Ti írtatok!
Tűrjétek csendben a mellőztetést.
Tudjátok; egyszer beérik minden vetés!

 

A verseiteket, egyszer elolvassák,
S ha jó helyre kerül belőlük a tudás,
Szárba szökken, mint a búzakalász,
Így eljut az emberekhez az éltető, ősi láz!
 

 

 

 

ÁPRILISI VERS

 

Köszöntjük az Áprilist!
Ezt a bolondost, ezt a hamist,
Akiben még ott a Tél hidege,
Mert van egy saját kisördöge,
S évszakokat kever benne!
Változik színe és melege.
Hózáport csap a szemünkbe,
Majd, cipőnk merül a vizébe.

 

Itt az Április, a hamis!
Jött, s minket a szabadba visz.
Voltunk eleget bezárva,
Házunk börtön fogságába.
Napsugarat terít elénk,
Ha Tél után megfürödnénk.
Tenger napsugár a Tenger,
Nem fulladhat bele ember!

 

Hirtelen szél kerekedik!
A Nap kicsit röstelkedik,
Hogy az a bolondos Április,
Arca elé felleget visz.
Összeszedi fénysugarát,
Minden iját, s annak fiát,
Ragyogtassák, szép orcáját!
 

 

Április, magára maradt bajával!
Mit is kezdjen unalmával?
Veszekszik a Szél fiával,
Aki játszik fák ágával,
Ám nem bír el vele maga!
Segítségül a telet hívja;
Fagyasztaná meg a szelet!
Tél mondja; már nem lehet.

 

A Nap sugara már meleg,
Hogy ráz tőle a hideg.
Mindjárt meg is enyhülök,
Innen messze költözök!
Április, nagyon búsul.
Bajával bárkihez fordul,
Senki nem segít rajta.
Sajnos, neki nincs barátja!

 

Mérgében ágakat tör,
Bánatában felhőt gyötör,
Könnyével megtelik a gödör!
Hideg is, meg meleg is,
Mindig ilyen az Április.
Kicsit bolondos, kicsit hamis,
Mégis szeretjük így is,
Mert minket a Nyár felé visz!