Ezek után lendületesen haladt. Olyan volt, mintha átszakadt volna egy gát a tudatában, csak dőltek és dőltek belőle a szavak. Felleghy élvezte, amint egyre változatosabb kifejezések jutottak eszébe, amikkel feltárhatta a „komcsik” által elkövetett embertelen tetteket, azokat a logikátlan intézkedéseket, amiket a gazdaságban hoztak, stb. (Igen, a stb. állt legtöbbször az ő mondatai végén is.)

Mindazok, akik beküldték novellájukat és a nevezési díjat is átutalták, de novellájuk még nem került fel a netre, kérem küldjék el az átutalás bizonylatát, de legalább annak dátumát és számát az ij@irodalmijelen.hu címre.

Az első sorokban ekkor már nem ült senki, a jelentkezők csoportokba verődve ácsorogtak az asztal közelében. Az A és B betűsökkel perceken belül megtelt a jobb oldali első széksor. A Cs betűnél Cserkesz Zsófi, meghatározhatatlan korú, idegesen pislogó nőnél a tanácsadó megszólalt.

Gyerekfejben katona harcol katonával, nem az ács lövöldöz a pékre. És a katona nem támadja a tévészerelőt, a csetnik se a pénztáros lányt. De ezek naiv képletek. Nem így differenciált a jugo rendszerváltás. Horvát-szerb, szerb-bosnyák, muszlim-keresztény, ortodox-katolikus, szerb-magyar, magyar-magyar, és van még lehetőség bőven. És én ezt nem értettem.

A rendszerváltás idején nem ez volt az egyetlen elhibázott elképzelés. De legalább újmódian lehetett pofára esni. Saját tápunk volt például az a csali, amire ráharaptunk, és amire ráfaragtunk. De ez az „öröm” még odébb volt.

Születésnapján kis zsámolyt eszkábáltak a leleményes ácsok, hogy el tudja fújni tortáján a gyertyákat. A nagy ebédlõben magasított lábú székre ültették, hogy felérje az asztalt. Titkos szolgák húzták alulról az asztalhoz ülõhelyét, hogy le ne egye díszes ruháját. Szobájában a nagy velencei tükröt lejjebb rakták, hogy csodálhassa magát. Haját feltornyozta és cukros vízzel kente, hogy magasabb legyen, mint ahogy a cipõje sarka, talpa is magasított volt.

A sárga rózsát két ujja közt lóbálta, a szirmok térdmagasságban. A Mignon kivételesen megmaradt annak, ami volt, dohányfüstös presszónak a város szívében. Közel a forgalomhoz, de mégis eldugott, alig észrevehető helyen. Az utolsó találkozásuk óta eltelt majd húsz év egyáltalán nem látszott meg a berendezésen, a közönségen is alig. Kávéfoltos csipketerítők, ólomkristály hamutartók, háromszögmintás mozaikpadló, kattogó-csörgő pénztárgép.

Lehetnék okos gyerek is, ha tanulnék ezt szokta mondani a Marcsi néni, meg hogy egyszer még az egyetemre is mehetnék. Megkérdeztem a Kocsis Pétert, aki már az egyetemre jár, hogy az milyen, azt mondta, jó de nagyon sokat kell tanulni.

A fiatalok egyre jobban hozzászoknak a város hangulatához. Az édességboltban a finom cukorkákat olyan papírba csomagolják, amilyenbe idehaza a nyers húst sem teszik. Érdekességeket is látnak: a Nyevszkij sugárúton éhségsztrájkolók vannak. Kitiltották őket a sugárútról, nem állíthatják ki festményeiket, rajzaikat a művészek.

st1\:*{behavior:url(#ieooui) } A hirdetésekben nem őt keresik, de próbálkoznia kell. Bemegy a postára, ott megír néhány pályázatot, kézzel. Harminc évig egyetlen cégnél dolgozott, írja, referencia kérhető. Feladja a leveleket, megkönnyebbül. Visszamegy a parkba. Munkaidő van, csak  nyugdíjasok és munkanélküliek ücsörögnek itt ilyenkor.

Kávét melegít a rezsón. Amíg felforr, úgy szereti, ha forr egyet, felkapcsolja az udvari villanyt, hogy megnézze, el kell lapátolnia, hogy a tyúkok ne fulladjanak bele a baromfiudvaron, vagy megvárhatja a koradélutánt. Soknak találja, túl vastag a hófehér paplan. Nem vár, hogy felforrjon a kávé, langyosan issza.

A lányom, tíz hónaposan keresztnevén szólítgatja az anyját.A csapat egy platós IFA-val érkezett a mérkőzésre. Előttünk disznókat szállítottak rajta. A trágyaszag átjárta a ruhánkat. Anyám nem tudta eltalálni, hol a fenébe járhattam, hogy olyan bűzös mindenem. Persze, Nagy Miskát tíz éve, hogy nem veszik be a vadásztársaságba, nem való ő az „élcsapatba”! Pedig sok jó elvtárs kis helyen is elfér. Fiam hatévesen, harsogva mondta a mikrofonba a mikulást váró verset.

Egy napon azután a kutya itt hagyta őt. Könnyeivel küszködve temette el hűséges társát
egy árnyat adó fa alá és elhatározta szeretetét nem pazarolja másik jószágra, egyedül él a
nagy házban.

A Kossuth Gimnázium kőtámos vaskerítésénél anyuka fáradtan ereszkedett le, hogy lekászálódjak róla, hogy szusszanjon végre egy keveset, amikor egyre erősödő, csattogó hangon lánctalpasok tűntek fel a szürke macskakövön, s ekkor anyuka ölbe kapott,  s szapora léptekkel majd futva tette meg vélem azt a párszáz métert a vasútállomásig.

Aki csak bent volt a bisztróban kirohant az utcára. Ági, Panna volt osztálytársát, Lórit vette észre a tömegben. Odaszaladt hozzá, hogy megtudja, mi a helyzet. Lóri azt mondta a város keleti részén, a varroda felől jönnek. Ágival megfordult a világ. Pannának ma van az első napja a varrodában.

A szertartás rövid és megható volt. Ibi néninek is tetszett volna. Amint vége lett a beszédnek a sírnál, újra eleredt az eső, hogy elmondhassuk, a természet is siratja drága halottunkat. Elgondolkodva sétáltam kifelé a temetőkertből, amikor valami megcsillant a murvás úton.

Az egyetemen legalább voltak csajok. Egyetemistaként nem szégyen csórónak lenni. És manapság nem szégyen, ha egy lány könnyen adja magát. Az élet a diploma után fordul keményre. Mekkora esélye van egy diplomás Mekis pultosnak az életreszóló versenyben, ahol a tét minden, szabályok nincsenek, és akármi áruba bocsátható, akármi, amit csak nem szégyellsz. És egyébként is, maradt-e bármi szégyellnivaló az egy csóróságon kívül?

„Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!” /Székely János/

Szórják a pénzt  és szűkölködünk. Válság van , engem is elvitt , fogalmam sincs miért , hogyan …   Azt hiszik , a kenyér , a hús , a munka hiánya nem politizál ? Igen , a nagyházban  csak erről beszélnek. Ez a színtiszta politika. 
Egyébként technikus vagyok . Értek a szakmámhoz , számítógéphez . Akármit el tudok végezni. Nem kellünk. Nem kellek.

Egy óra séta után elértem a házamhoz. Az utcatábla mind jellegében, mind tartalmában megváltozott: a jó öreg Marx utca már Kossuth nevét viselte. Morcossal szaladtunk az otthonunkhoz, ott lihegve próbáltuk felmérni a helyet, ahol még világított a kinti lámpa. A ház színe maradt a régi, csak fakóbb árnyalatot vett fel.