Túllopózva a falra szerelt leveles ládákon, lélekben felkészülve arra, hogy egy még eddig nem látott fogsor fog valahol csattanni vagy esetleg valami maró emésztőnedv zúdul a nyakába, huzatot érzett. Tiszta libabőr lett ettől, aztán óvatosan megfordulva bátran belökte a pinceajtót, ahonnan jött a huzat, de nem történt semmi. Lépett még kettőt, hármat, amikor valaki a háta mögött megfogta a vállát.

A halálfélelemnél is nagyobb félelem, hogy nem találtam meg, és ott van valami, ami én vagyok, de rosszul és pontatlanul kerestem, és most elveszítem, mert nem vagyok elég erős, hol föld fölött, hol föld alatt! Mindent át kell kutatnom, hogy teljes legyen a leltár. A nyugtalanság, hogy úton kell lennem, hogy ez ne történhessen meg. A hit, hogy csak így lehet értelme az életemnek, hogy magam megtaláljam, és ne veszítsem el, hogy nem lehet enyém az arcom, és rajtam múlik, megtalálom-e. Ezt az őrült keresést végigcsinálni, és mindig koncentrálni, hogy el ne rontsam.

A földi dolgok nem Isten kezébe való dolgok. Az embernek a saját sorsát el kell bírnia, és megvívnia. Erőt, azt igen, azt meríthet Istenből. De nem a hitet kell az embernek felépítenie. Az embernek más a dolga a földön. Felnőttként kell Istenre bíznia az életét. Ez a földi világ nem mindig Isten birodalma. Itt van a hitetlenség is, és sok más sötét erő.

–    A férfiakról azt hittem, hogy fekete kitinpáncélból van a lábuk, úgy mint a bogaraknak, nem gondoltam, hogy csizma.

Csak egy dolog érdekelte, amiért a találkozót kérte. El akarta mesélni, be akarta jelenteni. Fontos volt Anett véleménye. A legfontosabb. Végül kibuggyant belőle, mint túlcsorduló kád oldalán az illatos hab, férjhez megy.

Két napig észre sem vette a rozsdás, használaton kívüli postaláda fedelénél kikandikáló képeslap tetejét, csak mikor már eláztatta egy rövid, nyári zivatar, és a betűk éles feketéje, kontúrtalan szürkévé fakult, akkor pillantotta meg, és vette remegő, májfoltos kezébe. Sosem kapott levelet, újságot nem járatott, villanya, gáza nem volt. A parlament látképe, mögötte giccses, fáradt-sárga naplemente, a műanyag fólia szélei felkunkorodva és az ázott színek elkenve alatta. Határozott, cirádás betűkkel, Apuka, 20-án dolgom van arrafelé, délelőtt beugrom, beszélnünk kell.

Gyuri bácsi gyakran emlegette, hogy ha lenne valaki, aki megírná az ő életét, kitelne abból három vastag regény is, de az is lehet, hogyha elkezdene mesélni, csak a katonaság idejéből három könyvre való is összejönne. Kezdett érdekelni a dolog és mondtam neki, bemegyek néha esténként hozzá, hogy meséljen. Biztos voltam benne, hogy sok érdekes dolgot fog elmondani, főleg mióta meggyőződtem arról, hogy kiváló a memóriája. Iskolába nem sokat járt, de mindent megjegyzett első hallásra. Néha azzal szórakoztak a faluban, hogy felolvastak neki egy oldalnyi szöveget, verset, és ő ezeket azonnal hibátlanul megismételte.

Edinát tíz kilós bőröndjével nincs ki segítse, nincs több kezünk, amolyan bőrönd-toló-szekér sincs, vagy lehet hogy van, csak nekünk nem jutott. Biztos ezt is Nagy Vezérünk rendezte így, jegyzi meg Bandi. Ez már a beharangozott Aranykorszak. Minden nap bemondja a TV, ha kikapcsolod, akkor a rádió, ha azt is kikapcsolod, látod kiírva jó nagy betűkkel. Ha olvasni nem tudsz, látod mindenütt az óriási fényképet, el ne felejtsd, ki csinálta, és csinálja most is. Az Aranykorszakot. Ha úgy teszel, mintha nem láttad volna, akkor is számon kérik, iskolában versek, munkahelyen minden értekezlet erről szól. Megoldhatatlannak tűnik az előrehaladás. Itt a reptéren is.

A macska nehéz volt, tagjai merevek. Kinyúlt testét próbáltam gömbölyíteni, hogy ölbéli babácskára hasonlítson, ám ahogy fejét arcomhoz emeltem, derekamig értek lábai. Hirtelen rájöttem, az utcán hiába ügyetlenkedem, majd fenn az albérletben igényeimhez formálom védencemet. Ha ugyan sikerül. Mert kedvencem halálában is öntörvényű. Ez tetszett, loholtam a bubámmal, már fenn is voltunk a negyedik emeleten. Életemben először éreztem, hogy egyedüllétem előny. Ha lenne itt valaki más, nem hozhattam volna fel ezt a kandúrkát.

A kiskatona hasra vágódott, mikor a karszalagos a puskatussal a hátára csapott. A vezér szája habzott már az indulattól, magából kikelve sziszegte a legény nevét: „Ugurn!” Az riadtan pattant fel mindjárt, a pillantása találkozott Erbanéval, aki fellélegzett, ahogyan lekerült nyakáról a kötél. A galuskásan elordított vezényszó hatására jobbról-balról megragadták, talpra állították, a parancsnok célzott.

Aztán talált még a családi táskában három doboz cigarettát, két mosdószappant. Beraktuk egy nejlonzacskóba. Kezembe vettem, végigmentem a kocsisoron, majd egy út menti fa árnyékában megálltam. S ahogy jöttek felém a Daciák, integettem nekik. Megvételre kínáltam a portékát. Egy Moszkvics lassított, majd megállt. Vezetője a nyitott ablakon – Eladó?

Elhaladt az egykori börtön előtt, majd Jelky András szobra mellett. Ha arra járt, mindig szánt néhány pillanatot a szegény, világot bejárt szabólegénynek, a nagyapjára emlékezvén, aki szintén hányatott sorsú szabó volt. Ő nem abból a városból származott, az apja mozdonyvezető volt, de egy romániai kocsmában el találta énekelni a magyar Himnuszt, emiatt agyon akarták lőni, menekülniük kellett, így kerültek a városba.

Észre sem vette a gonosz boszorka területének őrzőit, a varjakat. A vasorrú, a kunyhója háta mögött ritka állatfajokat tartott. Kedvence Brown, a százlábú. Csigákat gyűjtött neki, férgeivel és falevelekkel etette. Brownnak 70 pár lába volt, ez a százlábúak körében igen soknak számít, ugyanis a százlábúaknak 17-70 pár lábuk van. A bába készítette is a zsákot. Éppen elkapta volna, amikor a kismalac előtt feltárult a menekvés útja.

Látja a beteg arcán a rémületet. Már számtalan változatban látta ezt. Látja, hogy a beteg rémült szeme kék, ahogy a fiának is. Erről eszébe jut, hogy hamarosan kimennek a városon túlra. Ahol legutóbb a feleségével végre egyezségre jutottak: Pont a Duna partján annak a kis dombnak tetején fogják felépíteni a házat! Ekkor hirtelen valami megmozdul benne.

Mire a pékáruhoz értünk, fulladni kezdett, és a meleg buktát úgy kellett kikotorjam a szájából. Durván ellökött magától.A frottírtürülközőt már a kocsi mellé rakta, mert a szemhéja megdagadt, egészen rálógott a szemére, de azért tovább botorkált az edények felé, keresztül a kétszáz forintos részlegen.

Első megdöbbenését lenyelve, ránézett a lányra. Tizenhat év körül lehetett, és felismerte. Laura nagynénje, így nézhetett ki fiatal korában, a fekete-fehér fényképeken. – Komm herein Wolfi! Und spiel, spiel mit mir!  Az utolsó mondatot hevesebben ejtett ki, mint az azt megelőzőeket. A szoba megremegett, a könyvek lepotyogtak, az egyik épp Laurára esett, de nem tett benne kárt. Átesett rajta.  Leült mellé a földre, és játszottak. A játékba belemelegedve nem tűnt fel neki, hogy egyre öregebb lesz Laura.

– Úgy kell neked, te híres. Tudod, valójában miért álmodtál ilyen lidérceset? – Tán Cilleire gondolsz? Vagy Garai nádorra? – Frászt!    Mátyás visszaült az ágy szélére, és tátott szájjal várta a választ. – Hát akkor? – Azért, édes felséges uram, mert ez a jutalmad. – Jutalmam? – Igen. Azért, mert tegnap megint megcsaltál.

Az este baromira kirúgtak a hámból. Frankó kis összeröffenés volt. Most azonban a háta közepére kívánta a puccos vendégsereget, de azért bűntudatosan igyekezett jó képet vágni.

Nem jó ez így! – gondolta a néni. Itt van a nagy porta, amit majd felver a gaz, mert ő tavasszal még biztosan nem lesz olyan állapotban, hogy kertészkedni tudjon.  Egyébként meg  elférnének a kertben mindnyájan, ha egy kicsit rendbe hoznák, úgyis jön a tavasz, lehetne a hétvégeken sütögetni, mostanában ez a divat…Persze, előre tudja a választ. Az idő, meg az elfoglaltság, meg majd egyszer.

Libbenő papírfalatot pöccint a família grillsütőjébe, épp a mustáros karajt nyaldosó lángok közé, majd kikapja, tovaröpíti egészen a legközelebbi erdőig, ahol hanyag mozdulattal a szárazságtól zizegő avarra hajítja a gyújtóst. A felcsapó tűzkígyók közt menekülni képtelen fatörzsek szűkölnek kétségbeesetten. Velünk, emberekkel szeret a leginkább kitolni.