különös mű, gond csak nekem, ha én festeném ki, soha, de mégis, hozzá tartozik, kedves karom, micsoda tévedés, huppanunk egyet, hogy szántaná a hátam, egy dög vagyok, ő csak egy sasfióka, csőre rúzsozva, feketére, szemhéja zöld, meg sem mozdul, tavasz van, hajában sárga csík, mint egy kóc, baba, az is lehetne, megnyúlni próbál, ölelkezik, nem zavarja, nem zavarjuk, és suttog,

Zsenigyanús

a köldöke, látszik, ha akarod, ha nem, türemkedik, kiáll, mint kicsavart villanykörte vége, a
buszon, lehet, hogy villamos volt, vagy az is lehetett volna, már nem emlékszem, pedig kellene, ott voltam, két szememmel láttam, nem felcsúszott az ing, a blúz, a póló, csak addig ért, nem tovább, hogy rosszul vettek méretet, vagy hugától örökölte, ajándékba kapta és tiszteletből hordja, nem tudom, sima bőr, kitelve, most barnán, ritkábban fehéren, a farmer fölött rezgett is, rázkódott a busz, talán a villamos, döcögött, megszoktuk, ilyen az út, néhol hiányzott, egészen, néhol csak részben, előtüntek a mélyedések, az üregek, éreztük, mindenki kapaszkodott, ő is, a homályba, fiújába, szerelmébe, egyikbe is, másikba is, egyszerre mindkettőbe, kapaszkodott, nem tehetett mást, körme piros volt, égett, rózsaszin-fehér pöttyök terelték szemem, különös mű, gond csak nekem, ha én festeném ki, soha, de mégis, hozzá tartozik, kedves karom, micsoda tévedés, huppanunk egyet, hogy szántaná a hátam, egy dög vagyok, ő csak egy sasfióka, csőre rúzsozva, feketére, szemhéja zöld, meg sem mozdul, tavasz van, hajában sárga csík, mint egy kóc, baba, az is lehetne, megnyúlni próbál, ölelkezik, nem zavarja, nem zavarjuk, és suttog, mindenki hallja, barom, megpróbálsz megdugni, he, végre, lassít a busz, vagy talán a villamos, megáll, Üllői út, inkább a Blaha, éjszakai járat, tele van, zsúfolt, sötét a hangja az ajtónak, nyílik-csukódik, néha belehúzunk, bele, üres a megálló, senki sem száll fel, le sem, szellemjárat, gyorsulunk, ők is, iramba, bambán nézünk, álmosan, vakon, hol vagyunk, még sehol, szűrt a fény, csak kint van világos, a neonok fönt, szemben a kirakatok, az utolsó előtti járat, kettő körül, kanyarodunk, megszokásból, észre sem vesszük, nem vagyunk a célnál, pedig odatartunk, ösztönösen, nem ez az első út, át a városon, Körút, a kisebbik, a kalapos, összement, zsugodorom, mások is, törpék vagyunk, oda a rúzsa, hogy zsenigyanús a köldöke alatt is, látszik, mint egy kicsavart villanykörte vége, a buszon, lehet, hogy villamos volt, volt ezer watt is, bennük biztosan, csigolyám kopott, rándul erra-arra, hátamat a jobb vállamban érzem, a Duna fölött állunk, sokan, nincs jobb dolgom, lelépek, bennem, ami történt, akár lent a vízen, árnyak, sugarak, sirályok, úsznak, ki tudja meddig, épek, tiszták vagyunk, mint egy újszülött köldeke, már nem emlékszem, az anyám mondta vagy valaki más, tiszták vagyunk, mint egy újszölött köldöke.