Egy héttel később azonban kiderült, hogy gyermeke lesz. Együtt mentek el az orvoshoz, s Géza izgatottan várta a rendelő előterében. Mikor Gréta kilépett, csak a kismama könyvet mutatta fel, s Géza szeme megtelt könnyel. Gyengéden átölelte, s azt mondta: „olyan boldog vagyok”. Milyen szerelmesen nézett rá, milyen forrón csókolta.

Remény

Mint fáradt vándor, batyuval a hátán, oly lassan vánszorog az idő. Éjjel két óra van. Gréta hanyatt fekszik az ágyon, nem jön az enyhet adó álom, mely felgyorsítaná az idő múlását. Az elsuhanó autók lámpájának fénye táncoló árnyékokat vetít a falra, ezeket nézi.
Öt éve házasodtak össze Gézával. Azóta csak azon a pár éjszakán nem aludtak együtt, amit Grétának a gyerekek születése után a kórházban kellett töltenie. Az asszony nagyon várta ezt a nyaralást. A férje az utóbbi időben kissé hűvösen viselkedett vele. Régebben órát lehetett igazítani hozzá. Minden délután pontban öt órakor megfordult a kulcs a zárban, a gyerekek tárt karokkal futottak apjuk ölébe. Ő megmelegítette a vacsorát, s szeretettel nézte a férjét, amíg evett.  Azonban az utóbbi időben Géza későn jár haza. Van úgy, hogy a kicsik már alszanak, s Gréta ilyenkor türelmetlenül nézi az órát, nem köti le semmi. Amikor megemlítette, hogy úgy érzi, valami nincs rendben, Géza elhárította avval, hogy fáradt, nagy a hajtás az üzemben. Gréta azt remélte, ez a két hét, amit most együtt töltenek, elegendő lesz ahhoz, hogy újra fellobbantsa férjében a szenvedélyt. Négy napja vannak itt, és minden jel arra mutat, hogy reményei valóra válnak. Tegnap csodás napot töltöttek együtt. Délelőtt Badacsonyba kirándultak a gyerekekkel. Kézen fogva járták végig a hangulatos utcákat, a kicsit Géza tartotta a karján, a „nagylány” pedig előttük szaladgált. Gréta boldog volt, s úgy érezte a férje is az. Ellátogattak ahhoz a pincéhez is, ahol nászútjuk idején a házigazda kedvesen invitálta őket. Grétának akkor kicsit sok is volt a jóból. Este mikor hazaértek, rémes hányingert érzett. Azt gondolta, kicsit többet kóstolgatott a kelleténél. Egy héttel később azonban kiderült, hogy gyermeke lesz. Együtt mentek el az orvoshoz, s Géza izgatottan várta a rendelő előterében. Mikor Gréta kilépett, csak a kismama könyvet mutatta fel, s Géza szeme megtelt könnyel. Gyengéden átölelte, s azt mondta: „olyan boldog vagyok”. Milyen szerelmesen nézett rá, milyen forrón csókolta. Gréta érzései a férje iránt erősebbek, mint akkor voltak. Felnéz rá, bízik benne, ő jelenti a biztonságot, s a szerelem sem halványult semmit. Sőt… Két gyönyörű kislánya született. A kicsinek pont olyan tengerkék szeme van, mint az apjának. Az idősebb Gréta sötétbarna szemeit örökölte.
Egy ideje nem jön egy autó sem. Nyomasztó a sötétségbe burkolózó csend. Gréta felkapcsolja az éjjeli lámpát a feje felett, s ujjával megbillenti a körtét fátyolként övező üveggyöngyöket.
A gyerekek tegnap korán elaludtak, s ők kimentek a partra megnézni a naplementét, mint már annyiszor. Kéz a kézben sétáltak a parton. Grétát megihlette a bársonyosan simogató nyári szellő, a kecsesen fodrozódó Balaton vize. Kibontakozott férje öleléséből, s elindult a víz felé. Géza a parton állt és nézte, ahogy ő alámerül a lágy habokban. Amikor kijött a vízből vékony selyemruhája rátapadt testére. Fázom – suttogta, s a férjéhez bújt. Érezte, hogy Géza kívánja őt, s még szorosabban hozzásimult.  Aztán hazáig szaladtak, s úgy szerették egymást, mintha először tették volna. Gréta megpróbálta rábeszélni a férjét, hogy ne védekezzenek. Szeretne még egy kisfiút, sőt ha tehetné, öt gyereket szülne. Gyermekkorában is mindig azt mondta, hogy neki öt gyereke lesz. Géza azonban arra kérte várjanak még, hisz Panka még csak egy éves. Ő nem vitatkozott, megszokta, hogy fontos kérdésekben a férje dönt. Szeretkezés után sokáig feküdtek egymás mellett, válluk, csípőjük összeért. A meghitt csendet Géza törte meg. Indulnom kell – mondta. Már két hónapja megvette a jegyet a Forma–1-re. Gréta megpróbálta lebeszélni róla, hogy elmenjen, mert ennek a nyaralásnak minden percét vele akarta tölteni. Géza megnyugtatta, hogy holnap este visszaindul, s éjfél előtt már újra együtt lesznek. Meglepetést is hoz, mert Gréta holnap tölti be huszonharmadik évét.
Már hajnal 5 óra van, s Géza még mindig nem érkezett meg. Talán fáradt volt és otthon alszik, s csak reggel indul el. Rémesen hosszú ez az éjszaka. Már csicseregnek a madarak, s Gréta nem tud tovább ágyban maradni. Felkel, kávét főz, rágyújt egy cigarettára. Csak a gyerekek ébrednének már fel, hogy ne legyen olyan egyedül. A kávét tálcára rakja, a kistányér alá szalvétát tesz, majd kimegy a teraszra, bevárni a reggelt. Amikor a tálcát az asztalra teszi, megpillant egy darab papírt, melyet színes kavicsok borítanak, nehogy magával ragadja a nyári szellő. Gréta arcán boldog mosoly, szívét melegség járja át. Olyan messzinek tűnik, mikor utoljára szerelmes levelet kapott a férjétől.
A levelet előbb a szívéhez szorítja, majd megcsókolja, s kéjes örömmel lassan bontogatni kezdi. „Elhagylak. Mire ezt a levelet olvasod, én már Hamburgban vagyok. Vigyázz a gyerekekre”.
Gréta újra és újra átfutja a pár sort. Nehezen kap levegőt, fejében tomboló zúgást érez. Ez lehetetlen! Ezt nem tehette! – gondolja döbbenten, s remegő lábakkal megy be a házba. Kinyitja a szekrényt. A bőrönd, s Géza ruhái nincsenek ott. Mindennek vége. Értelmét vesztette az élet, nem akarok nélküle élni – követik egymást a zavaros gondolatok. Percekig áll némán, lelkében maró fájdalommal, majd belép a gyerekszobába. Nézi a két békésen alvó gyermeket. S veletek mi lesz? – teszi fel a kérdést magában, s valahonnan belülről, nem a fejéből, a szívéből érkezik a válasz. Mi lenne? Felneveled őket. Anya vagy.