-
Irodalmi Jelen
„Mit tudnék én regényélményként megírni?”
HELYSZÍNI
A FISZ és a Púder Bárszínház közös, Prózarázás nevű programsorozatának ötödik „csendesülésén” Darvasi Ferenc volt a meghívott, akivel a rendezvény immár állandó moderátorának számító Falvai Mátyás beszélgetett.
-
Irodalmi Jelen
A Kitakart Psyche utóéletei
HELYSZÍNI
Szabadkán négy női szerző mutatkozott be, akik a nőiséget középpontba helyező antológiák kapcsán beszélgettek az íráshoz és Jugoszláviához fűződő viszonyukról.
-
Irodalmi Jelen
„Hisztis alkat vagyok” – Szigethy Gábor a Hadikban
HELYSZÍNI
Szigethy Gábort nem kell sokáig nyaggatni, hogy mesélni kezdjen: a színháztörténész-rendező-íróból csak úgy dőlnek a történetek. Idén ő a POSZT-ra kerülő darabok egyik válogatója, és mint a Kortárs estjén megvallotta, nem vállalna semmilyen színház élén igazgatói posztot.
-
Irodalmi Jelen
A repülőszőnyegtől a szarvassá vált szultánkisasszonyig
HELYSZÍNI
Volt egri diákként a törökökről leginkább az Egri csillagok jut eszembe, a napokban viszont betekintést nyerhettem a török népmesék fantasztikus gazdagságába is. A Magyar Írószövetség klubjában mutatták be A szarvas-szultánkisasszony című török népmesegyűjteményt, mely a Magyar Napló gondozásában jelent meg.
-
Irodalmi Jelen
A színes fametszet megújítója
HELYSZÍNI
A magyar földön alig, Amerikában viszont annál inkább ismert Domján József Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.
-
Irodalmi Jelen
Fényképen a láthatatlan
HELYSZÍNI
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában bemutatták Pierre Poulain izraeli fotóművész Lencsén át a bölcsességig című, a fényképezés és a filozófia kapcsolatát tárgyaló, gyakorlati kézikönyvét. A kötetről maga a szerző tartott előadást.
-
Irodalmi Jelen
„A színház a jelenkor művészete”
HELYSZÍNI
Kolozsvári színház tegnap és ma címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Kolozsvár Társaság a teátrum múltjáról és az intézmény aktuális problémáiról.
-
Irodalmi Jelen
Ez volt a Hay-ben: nem csak dióhéjban
HELYSZÍNI
A Hay Fesztiválról bizonyára nem sokan hallottak eddig, ami nem is csoda: a kezdetként helyszínül szolgáló brit városkáról elnevezett irodalmi és művészeti programsorozat most először szerepelt idehaza.
-
Irodalmi Jelen
Állhatatosan a mondatokért
HELYSZÍNI
Varga Mátyás költővel, bencés szerzetessel parsifal, parsifal című kötetéről beszélgetett Mikola Gyöngyi Szegeden, 2012. május 2-án. Szóba került a „papköltő” meghatározás tagadása, a versekben megszólaló „kis tahó”, valamint a test fontossága.
-
Irodalmi Jelen
Az Irodalmi Jelen-díjak átadása
VIDEÓ
Az Irodalmi Jelen-díjak átadásáról szóló videoösszeállításunkat láthatják. Felolvasnak a díjazottak, az estet vezeti: Böszörményi Zoltán.
Kapcsolódó anyag: tudósítás a díjátadóról -
Irodalmi Jelen
Az író, a rocksztár és a musical
A Háy–Lovasi szerzőpáros A kéz című darabját Kaposváron mutatták be. A Forrás áprilisi számában közölte a zenés mű szövegkönyvét és ennek kapcsán beszélgetést szervezett az alkotókkal.
Kapcsolódó anyag: írás A kéz bemutatójáról
-
Irodalmi Jelen
Sárkányok, rovásírás és egy székely szamuráj: Irodalmi Jelen-díjátadó a Zsivágóban
HELYSZÍNI
Farkas Wellmann Éva, Fried István, Gergely Zsuzsa, Mandics György és Murányi Sándor Olivér vehették át a 2011-es Irodalmi Jelen-díjakat a Zsivágó Kávéházban, Mircea Cărtărescuhoz pedig hazájában juttatják el az elismerést.
-
Irodalmi Jelen
Pajzán próza és székely humor
Orbán János Dénes és Murányi Sándor Olivér irodalmi estje
Különleges esemény miatt telt meg az óbudai Márton Áron Szakkollégium Brassai terme. Itt mérkőzött meg az erdélyi irodalom két meghatározó alakja.
-
Irodalmi Jelen
Kétes tartalmak, kényes hatalmak
HELYSZÍNI
A Werk Akadémián a művészet és a cenzúra viszonyáról beszélgetett Győrffy László képzőművész, Kincses Károly fotómuzeológus és dr. Legeza Dénes szerzői jogász – az est házigazdája az akadémia igazgatója, Réz András volt.
-
Irodalmi Jelen
A megosztó Quisling-mű
A Bolgár Kulturális Intézet vendége volt a norvég írónő, Cecilie Loveid, aki a hazájában nagy port felkavart drámájáról beszélgetett vendéglátóival: Antall Istvánnal, Kovács Katáng Ferenccel és Szondi Györggyel. -
Irodalmi Jelen
Felelősek vagyunk-e az álmainkért?
Isten és az angyalok helyett emberekkel álmodunk, de ma már nem megfejtjük, hanem inkább értelmezzük az álmokat. Heller Ágnes új, Az álom filozófiája című kötetét többek közt ezekkel a témákkal mutatták be a szegedi Grand Caféban 2012. április 23-án.
-
Irodalmi Jelen
A vén cigány – Nagy Versmondás és konferencia (FILM)
Kápolnásnyéken és Székesfehérváron a Nagy Versmondáson, valamint A 12 legszebb magyar vers konferencián jártunk, amelynek témája Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeménye volt. Kisfilmünkben megnézhetik az épülő hangkatedrálist, és ízelítőt láthatnak a háromnapos rendezvényből.
-
Irodalmi Jelen
Kortárs balett Kolozsváron
Igor Sztravinszkij Tavaszi Áldozat és Claude Bolling Umbrella című darabjának ősbemutatóját láthatta nemrég a közönség a Kolozsvári Magyar Operában. Jakab Melindának, a produkciók rendező-koreográfusának egyik célja az volt, hogy a fiatalokkal is megszerettesse a tánc művészetét.
-
Irodalmi Jelen
Búcsú a festett madártól
Meghökkentő, botrányos és tragikus sorsú író életéről írt regényt Janusz Głowacki, a neves lengyel szerző. A honfitársa körüli legendák homályát próbálta eloszlatni a Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeként, a Goodnight, Jerzy bemutatóján.
-
Irodalmi Jelen
Az Y-generáció szerkesztői
A debreceni KULTOK – KULTműhelyek Országos Konferenciája kétnapos rendezvényén a legfiatalabb folyóirat-generáció mutatkozott be. Szó esett blog és online folyóirat különbségéről, internetes kritikáról, dizájnról és az írószervezeti tagság fontosságáról.