Irodalmi Jelen

Danilo Kiš sínterei és egy fesztivál sintérjei

2012. május. 29. - 09:35

HELYSZÍNI

A szabadkai könyvtárban a Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál házigazdái beszéltek a határon átlopott irodalomról, illetve Danilo Kiš életműve is számos szempontból új megvilágításba került.

Hatodik alkalommal szervezte meg a Szabadkai Írószövetség és a helyszínt biztosító Városi Könyvtár az Irodalmi Kiš-ernyő programsorozatot, melyet a huszadik századi világirodalom egyik legjelentősebb kozmopolitája, az utolsó jugoszláv írónak nevezett Danilo Kiš munkásságának szenteltek.

A 2012. május 24-i kerekasztal-beszélgetésen Kollár Árpád, Mikola Gyöngyi, Orcsik Roland, Petró Annamária, Berényi Emőke, Tolnai Ottó és Boško Krstić vettek részt, témája a Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál és a házigazdák együttműködése volt.

Tolnai Ottó árnyékában figyel: Kollár Árpád

Boško Krstić író vezette fel az estet. Danilo Kiš Családi cirkusz című trilógiája, a csempészkultúra, az apa, Eduárd Kiš, a Jugoszláv Államvasutak egykori főfelügyelőjének menetrendje és a mára elhagyatottá vált állomások szervezték gondolatmenetét. Tolnai Ottó a spliti, az újvidéki telepi sétány, az Adria, Graham Green vonatai, Kiš Fövenyórájának Pannon-tengere között vont párhuzamokat. Emellett azt a Kosztolányi-gondolatot idézte, hogy a vonatra felszállva milyen gyorsan bele lehet szeretni lányokba, nőkbe, és leszálláskor ugyanígy pillanatok alatt megtörténik a kiábrándulás is. Elmesélte még a 2010-es Sínbusz-fesztivállal kapcsolatos élményét, amikor boldogan indult útnak, büszkén, hogy otthona, Palics mellett is elhalad a legendás jármű. A határtalannak érzett szabadság-élmény a határnál szűnt meg benne, amikor észrevette, hogy otthon felejtette az útlevelét. A Sínbusz-feszt további része tehát számára a horgosi megállóban telt-múlt.

Csempészek az asztalnál

Ezt a gondolatmenetet szőtték tovább a beszélgetőtársak a Sín-tér Kulturális Egyesület és a személyes sín-tér élmények felelevenítésével. Orcsik Roland és Kollár Árpád tették mindezt a fesztivál elengedhetetlen kelléke, a megafon segítségével. Elmondták, jubiláris, ötödik alkalomhoz érkezett a Sínbusz-feszt. Úgy érzik, a kezdeti célok rendre megvalósultak, tehát a népek közötti átjáró megteremtődött, a szellemi határokat évről-évre sikerül felszámolni. A külföldiek meg a gyanútlan utasok rendre rácsodálkoznak a performanszoknak is nevezhető felolvasásokra. A kocsiablakon való kitekintés mellett pedig egyre nagyobb igény mutatkozik a ,,kiszállásra is” egy-egy megállóban. Az ott élő emberek gyakran már várják a szerelvényt. Tavaly például a horgosi asszonykórus egy dalcsokorral kedveskedett az utazóknak. Mikola Gyöngyi azt találta különösen érdekesnek, hogy immár a határőrök is bekapcsolódnak a ,,játékba” . Az első alkalommal még nyomkereső kutyákat mozgósítottak, szó szerint véve a ,,csempész” meghatározást a fesztivál nevében. Az irodalomkritikus kiemelte, mennyire más a vonaton utazás életérzése a mai, egészen fiatal szerzőknél és Boško Kristić vagy Tolnai nemzedékénél, ahogy Danilo Kišnél is. (Lásd erre vonatkozóan a Korai bánat című kisprózakötetet.) Nem beszélve Nabokovról, aki az Orient-expresszhez volt szokva. A fent említett lányok és nők utazásáról pedig Tolsztoj Anna Kareninája az, amelyre rögtön asszociálni lehet. Visszatérve a jelenhez, sőt megcélozva a jövőt elmondta, a szervezők közös projektre készülnek. Az IPA határon átnyúló pályázat keretében közös kiadványokat terveznek Kiš-megállók története nyomán, valamint egy antológiát a sínbuszon magyar és szerb íróktól eddig felolvasott szövegekből.

Berényi Emőke és Petró Annamari

A rengeteg fiatalt megmozgató rendezvény számbeli mérlegét Petró Annamária színész, szervező vonta meg. Eszerint a négy év „teljesítménye” hatvanegy részvevő, tizennégy zenei program (köztük a Sínbusz nevet viselő, a szerelvényben koncertet adó zenekar), három színházi előadás (a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi Maszk Egyesület), hat felolvasóest, két képzőművészeti kiállítás, egy kiadvány, egy újság, két filmes programsorozat és 306 kilométer.

Berényi Emőke a Magyar Szó napilap tudósítójaként volt eddig a rendezvénysorozat részese. Mint fogalmazott, beleszeretett a fesztiválba. Szerethetőségén túl rendkívül jelentősnek tartja a magyar-szerb kulturális kapcsolatok erősítése szempontjából is. Ezt a fesztiválon készült fotók és kisfilm tanúsítja, melyeket egy francia, illetve egy német fotós, filmes készített, aki a berlini dokumentumfilm-fesztiválon szerepel majd velük.

A zárógondolat Orcsik Rolandé volt, aki elmondta: meglehet, sokan harsánynak, ripacskodónak ítélik meg a Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivált, ők azonban úgy érzik, szükség van erre a (hang)erőre.

Az állandó hangerőt és irányt biztosító Orcsik Roland

Május 25-én délelőtt arról tanácskoztak, miként vált irodalommá Eduárd Kišnek az a bizonyos Közúti, vasúti, hajózási és légi menetrend című, az elmegyógyintézetbe kerüléséig szorgalmasan készített kiadása. Pontosabban a róla mintázott kiš-i próza szereplőjének, Eduard Samnak a mániákusan gyártott apokrif bibliájáról esett szó Bence Erika (Újvidék), Mirko Demić (Kragujevac), Cindori Šinković Marija (Belgrád–Szabadka), Dragana Francišković (Szabadka), Snježana Rončević (Szabadka) és Vári György (Budapest) közreműködésével.

De nem csak Danilo Kišről, hanem Ivo Andrićról is vitáztak a kelet-nyugati szellemi mozgást illetően, ezen felül kitértek a kiš-i szövegköziségre a vajdasági magyar irodalomban. Szót ejtettek a Borisz Davidovics síremléke című novelláskötetben emlegetett, elrendezett véletlennek nevezett jelenségről, a Belgrád és Párizs közötti vonatútról Branislav Nušić személyét megidézve. Snježana Rončević pedig tolmácsolta esszéjét, melynek Kiš és az utazás a témája, valamint az írónak dedikált versét.