Irodalmi Jelen

Versek versus versek

2012. május. 25. - 11:58

HELYSZÍNI

Első Verspárbaját rendezte az Irodalmi Jelen a margitszigeti Holdudvarban: a költészetben mérte össze erejét a két „küzdő” fél: Böszörményi Zoltán és Jónás Tamás. A nemes lírai viadalból a költemények kerültek ki győztesként.

Versek versus versek

Mi lehetne alkalmasabb hely egy lovagias párbajra, mint az Ybl Miklós tervei alapján készült Margit-szigeti Kaszinó – az egykori „Casino” –, amely ma Holdudvar néven fogadja a szórakozni vágyó urakat és úrleányokat. Még a tizenkilencedik században rakatta le alapjait József nádor, majd Ybl alakította át nagyvendéglővé; a Kaszinó nevet 1937-ben kapta. A második világháborúban megrongálódott,1949-ben nyitották meg újra, de nem sokáig működhetett. Sok évi méltatlan kihasználatlanság után most ismét régi-új fényekben ragyog.

A lenyűgözően tágas belső szolgált a nemes verspárbaj helyszínéül – a tér méreteinek köszönhetően akár lovagi tornát is lehetett volna itt rendezni. Az újraértelmezett-átdizájnolt, freskó méretű reprodukciók alatt találkozott a két küzdő fél: Böszörményi Zoltán és Jónás Tamás. Közös párbajsegédjük, Boldog Zoltán röviden bemutatta a közönségnek az „összecsapó” költőket, hangsúlyozva, hogy alapvetően a versek bocsátkoznak nemes küzdelembe, és nem a személyek. S hogy a viadal erkölcsi alapjaival is tisztában legyen a hallgatóság, Boldog Zoltán idézte Jókai Mór párbajról szóló sorait, melyek az Egy magyar nábob lapjain magyarázzák a küzdelem erényeit: „Egyszóval, mikor a felek nem vérszomjból, nem dühből keresik a párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívök erejét, véleményük tartósságát a halál kapuja előtt is bevallják; rendesen ilyenkor szoktak a párbajsegédek pisztolyt adni a vívók kezébe. Azok hidegvérrel fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A párbaj végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég van téve, a sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.”

Ha a felolvasókon sérelem nem esett is, verseik felváltva küzdöttek meg a közönség tetszéséért, amely egy erre az alkalomra készült kiadványban is követhette a szövegeket. A felváltva elhangzó költeményeket zenei betétek szakították meg, lélegzetvételnyi szünetet hagyva a költői leckét az „ellenfélnek” újra és újra feladó szövegek között, melyek végül úgy simultak össze, ahogy a vívók tökéletesre csiszolt mozdulatai olvadnak közös tánccá a páston. A fel-feldobott sorokra mindig megjött a felelet, hogy aztán újabb formációba csavarodjanak a mondatok: nem csak vers és vers között teremtve kapcsolatot, de egymásba öltve a költemények sorozatát is.

„Ez itt a Haydn tér” – mondja Böszörményi, „Miskolc, gyermekváros” – feleli Jónás; „Elmém élesre töltve! Vacog a kerék, ráng alatta / a remény kettévágott teste” – mondja Böszörményi, „az elméd gyötröd s faggatod / a jelen mit jelent / a cél hogy megbecsüld mi van / a jelentéktelent” – feleli Jónás. „Ügyeltem rá, hogy józan ésszel öljek. / Kegyetlenségről szó sem lehetett” – mondja Jónás, „Ülök a lugasban, / Torkomon a csend szorító keze” – feleli Böszörményi; „Tudtom nélkül készültem neked éveken át, mint / évmilliókon keresztül a kozmoszi nagy kő Földbe csapódni” – mondja Jónás, „Ez a Desirdesarts: / az elkerülhetetlen. / Kettős életünk odakint és idebent. / A mágia: eldönteni: lenni kinn, / vagy odabent” – mondja Böszörményi.

A verspárbajból verspárok kerülnek ki győztesen: az egymást kioltó erők helyett itt egymást erősítik az interferálódó sorok, melyek új kontextust teremtenek a költeményeknek. Böszörményinek a kozmikustól az atomig „zoomoló” perspektívája és Jónásnak a föld porából induló, felfelé tekintő látásmódja találkozik félúton, de ahogy a Verspárbaj kiadványának borítója is láttatja: végül mindketten felfelé néznek. Két hang, kétféle versnyelv, két költői attitűd érett össze duetté a Verspárbaj végére, ahonnan nem távozott vesztes: sem a megméretkezők közül, sem a közönség soraiból. Sőt, az Irodalmi Jelen egy régi olvasójának, Pap-Klára Mártának köszönhetően a költők stílszerűen klasszikus jutalmat, igazi babérkoszorút is kaptak.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek a helyszínről: