Jó könyvnek is kell a cégér: irodalom és marketing

HELYSZÍNI

Az irodalom és a piac kapcsolatáról beszélgetett szerzői/fordítói, valamint kiadói szemszögből Annamaria Pop, Lackfi János, Sugár S. András és Szuba Jolanta a Könyvhét LapNap rendezvényén.

Jó könyvnek is kell a cégér:

irodalom és marketing

Bár a Petőfi Irodalmi Múzeumban zajló beszélgetésen több tanulságos és szórakoztató történetet is hallhattunk írók és könyvek menedzselésének problémáiról, az igazán feszítő és kényes kérdéseket mintha elegánsan megkerülték volna a hozzászólók. A meghívott vendégek azonban jól reprezentálták a téma más-más szempontból jelentős szereplőit. Lackfi János az a típusú szerző, aki nem dől hátra, ha megjelent egy könyv – mutatta be a moderátor, Kőrössi P. József az író-műfordítót –, hanem hihetetlen aktivitással menedzseli művei utóéletét is. Lackfi most júniusban tartott volna idei századik író-olvasó találkozójánál, csakhogy egy hirtelen betegség ennek megálljt parancsolt, mesélte az író. Vagyis nem lehet sokáig büntetlenül „ezerrel pörögni”. Így most egy ideig „csak mérsékelt cégére leszek önmagamnak” – tette hozzá Lackfi, aki jó példa arra, milyen sokat számít a kiadói marketingben a szerző állhatatos tevékenysége.

Szuba Jolanta, aki közgazdászként áll az Év Kiadója címet elnyert Kossuth Kiadó élén, megerősítette ezt, és külföldi példát hozott fel: a nyugati kiadók afféle filmes castinghoz hasonlóan keresik a megfelelő szerzőt, aki a későbbiekben maximálisan alkalmas a saját reklámjának is lenni, a fotózástól a road-showkig. A szépirodalom persze ennél kifinomultabban működik, mégis sok minden átszivárog a bestselleres marketingmódszerből, és döntő lehet a szerző személyes „sármja”, aktivitása, ismertsége.

Hogy nem csak az írók maguk tehetnek sokat műveik népszerűsítéséért, azt Annamaria Pop személye támasztotta alá, aki román–magyar fordítóként szinte egyszemélyes intézményként tevékenykedik, ahogyan Kőrössi P. József jellemezte a negyven kötetes műfordítót. Annamariát a gyökerei keresése terelte a folytonosan farkasszemet néző két nép kultúrájának ápolása felé, és szerencsés az a magyar író, aki a „kezei közé kerül”. A neves fordító ugyanis a szerzők és a megfelelő kiadó felkutatásától a megjelentetésen át a felolvasókörutak megszervezéséig mindent maga végez és szervez a könyvek körül. Ezen a beszélgetésen is ontotta a történeteket magából arról, milyen fogásokkal érte el, hogy egyáltalán a kilencvenes évek közepétől szóba álljanak a román kiadók magyarországi szerzőkkel. Azóta sokkal jobb a helyzet, és kiterjedt sajtóbeli kapcsolatainak, valamint egy szellemes ötletnek köszönhetően az is előfordult már, hogy vezércikké tudta tenni magyar író látogatását.

A sajtómegjelenésekhez, interjúkhoz azonban mindig jól jön valami figyelemfelkeltő tényező, mint Sugár S. András, a Scolar Kiadó marketingmenedzsere megállapította. Példaként dán szerzőjüket, Janne Tellert említette, akit hazájában először betiltottak, majd kötelező olvasmánnyá tettek. De mindennél fontosabb, hogy brandet tudjon építeni a kiadó: önmagából és a szerzőjéből is. Külföldi író esetében egyáltalán nem mindegy az adott ország biztosította anyagi támogatás mértéke. A Scolar profiljában markánsan szereplő északi írók országai ugyanis köztudottan rendkívül hangsúlyosan támogatják alkotóik külföldi megjelenéseit, beleértve a „jelenlét-revüt”, ahogy Sugár András nevezte az írók utaztatásával, bemutatók megszervezésével járó „showt”. Ez egy magyar kiadó büdzséjéből kivitelezhetetlen volna. A kiadók anyagi lehetőségei közötti különbségeket Sugár csak annyiban érintette, hogy nyilvánvalóan versenyelőnyt élveznek a kereskedelmi hálózatok kiadói, szemben a független műhelyekkel, de az ebből adódó hazai anomáliákra sajnos már nem tértek ki a megszólalók (holott évtizedek óta megoldatlan probléma, hogy a kereskedelmi szisztémából adódóan a kisebb kiadók önállóan többnyire labdába sem rúghatnak).

A konkrét módszerek kérdésében Szuba Jolanta és Sugár S. András is természetesnek tartották, hogy a kiadók figyelemmel kísérik egymást, és sokszor alkalmazzák is a bevált „fogásokat”: így a Kossuth kezdetben úttörő vállalkozását, a „hírkeres” terjesztést (vagyis a könyvek forgalmazását a hírlapárusoknál) ma már rengetegen próbálják. Minden formát meg kell ragadni – jelentette ki Sugár, és hogy demonstrálja, rögtön szét is osztotta a közönség soraiban a Scolar legújabb szórólapját. Szuba Jolanta a hozzávetőleges számok szintjén is nyilatkozott: a Kossuthnál száz könyvből körülbelül negyven nulla-mínuszos (veszteséges vagy nullszaldós), negyven nulla-pluszos, húsz pedig egyértelműen nyereséges. Arra azonban, hogy ez mennyire kiszámíthatatlan, Sugár több példát is hozott, az egyik: rendkívül igényes, szépen kivitelezett világirodalmi sorozatuk egyszerűen „nem megy”.

Érdekes kérdés lett volna az erőviszonyok különbözőségét vizsgálva, hogy a hazai viszonyokhoz képest busásan költekező marketinggel vajon mindent el lehet-e adni, és mennyire van ez torzító hatással a piacra; vagy létezik-e értő és jogos visszacsatolás a termék, ez esetben a könyv valódi minőségéről, ha azt hatalmas „csinnadrattával” sózták a vevőre, hiszen például egy hűtőszekrénnyel lényegesen nehezebb büntetlenül becsapni a vásárlót. Bár ezeknek az inkább elméleti kérdéseknek a megvitatására már nem maradt idő, annyit egyértelműen leszűrhettünk a diskurzusból, hogy hazai terepen egyelőre döntő jelentősége van a Lackfi János- és Annamaria Pop-típusú alkotók szüntelen, személyes aktivitásának, amely mellé nélkülözhetetlen a Scolar által felvázolt kiadói brand, vagy a Kossuth által is gyakorolt többfrontos marketing.

Szöveg és fotók: Laik Eszter