Ljudmila Ulickaja valós meséi
HELYSZÍNI
Az orosz írónő Történetek gyerekekről és felnőttekről című, új mesekönyvének bemutatóján egyúttal Kisbali Anna fordítóra is emlékeztek az egybegyűltek.
Ljudmila Ulickaja valós meséi
A bemutató helyszínéül szolgáló, nemrég megnyílt Rózsavölgyi Szalon igazi, kellemes „irodalmi kuckó”. Nagy az érdeklődés, szinte már állóhely sem akad sehol. Annak is köszönhető ez, hogy nagyrészt családok vannak jelen: kis- és nagyobb gyerekekkel, nagymamákkal, nagypapákkal, és itt vannak a programban résztvevők rokonai, barátai, kollégái is.
A Magvető Kiadó rendezvénye Bali Dávid, a Bartók Béla Konzervatórium hallgatója zongorajátékával kezdődött: egy Debussy-darabbal, melynek igen szomorú apropója volt. Egy nagyon szuggesztív tekintetű, szép, fiatal lány kivetített képe nézett le ránk. Ő Kisbali Anna, Ulickaja mesekönyvének fordítója, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el huszonhat évesen, és ez a könyv volt utolsó munkája. Ezen az estén rá is emlékeztünk. Elsőként Kiss Ilona, Kisbali Anna édesanyja lépett ki a pódiumra, majd oroszul és magyarul egyaránt felolvasta a levelet, amelyet az orosz írónőtől kapott – ebben Ljudmila Ulickaja őszinte részvétét fejezte ki, és nagyon sajnálta, hogy nem vehet részt a budapesti bemutatón.
A könyvpremieren maguk a mesék mutatták be magukat, önmagukért beszélve: Tompos Kátya és Harkányi Endre színművészek olvastak fel két-két történetet, melyeket egyáltalán nem lehet szokványos mesének nevezni. A Történetek gyerekekről és felnőttekről lapjain nincsenek tündérek, varázslatok, nincs happy end és rózsaszín világ: a való világ jelenik meg e mesékben, valós emberi sorsokkal. A hat történetből álló gyűjteményben képet kapunk a második világháború sújtotta Szovjetunió nyomorúságos környezetéről, a mindennapi gondokról, az emberi dilemmákról. A meséket a közelmúltban díjazott gyermekkönyv, a Dobozváros szerzője, Lakatos István illusztrálta.
A Csodakáposzta című mesét Harkányi Endre olvasta fel, majd Tompos Kátyától hallhattuk a Papírállatokcímű történetet. Ennek főszereplője egy Génya nevű esetlen, vézna, beteges kisfiú, akit minden gyerek kiközösít, kicsúfol és kinevet, nem veszik komolyan. Génya és családja nem tud mit kezdeni a 
helyzettel. Az édesanya azt találja ki, hogy nem kerülni kell az osztálytársakat, hanem meghívni őket Génya születésnapjára, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a gyerekek. Bár a nagymama nagyon rossz ötletnek tartja, végül megrendezik a születésnapot. A gyerekek mind eljönnek, persze ajándék nélkül, csak egy csokor pitypangot kap az ünnepelt. Megesznek, megisznak mindent, valaki még a zsebébe is töm egy kis süteményt, aztán elkezdenek unatkozni. Gényával egyikük sem törődik. Az édesanyja, hogy feldobja a hangulatot, megkéri Gényát, hogy zongorázzon a többieknek. A gyerekek felkapják a fejüket és elcsodálkoznak: az osztálytársuk tud zongorázni?! De Génya nem akar játszani, így maga az édesanyja ül le a zongora mellé. Gényát elönti a büszkeség, hogy mindenki az anyukáját figyeli. De ekkor még nem is sejti, hogy ezen a napon az ő élete is meg fog változni. Amíg szól a zongorajáték, ő mindenféle tárgyakat és állatokat kezd hajtogatni papírból. A gyerekek először csak messziről figyelik, később már sorban álltak az asztalnál és könyörögnek neki, hogy még hajtogasson, szinte versengenek érte. És Génya csak úgy osztogatja a papírállatokat. Az osztálytársak pedig már nem ellenségesek vele, sőt…
A mesében megszólaló után az élő zongorajátéké lett a főszerep, Bali Dávid előadásában, majd újabb két mesét hallgathattunk meg a színművészektől: a Minden jó, ha… és a Szögek című történeteket.
A színpad közepén, egy kis asztalon mécses égett és koszorú díszlett, a fordítóra emlékeztetve.
Szöveg és fotók: Grecz Andrea
Kapcsolódó anyag:
Ljudmila Ulickaja levele Kisbali Anna édesanyjának.
