Koranyár, napszállta, Verstörténés

HELYSZÍNI

Hogyan történik a vers? Például úgy, hogy május utolsó előtti napján az ember leereszkedik a pesti belváros zegzugos pincéjébe, a CD-fűbe, teleszívja tüdejét a bornemesítő hűvös-penészes illattal, és átadja magát a zsongásnak.

Koranyár, napszállta, Verstörténés

Ez a zsongás merőben különbözik a felszín fecsegő, turistazajos forgatagától. Idelent a mélyben söröskorsók koccannak az asztalhoz, halkszavú beszélgetés terebélyesedik lassan, ahogy apránként beszállingóznak a felolvasók. A költők csak a versben pontosak.

Egyre több asztalt kell összetolni – most mi leszünk a közönség és az előadók együtt, eggyé vegyülve, ez lesz itt a színpad, és mikrofon helyett elég lesz a figyelmünk. Mint a gyerek, aki a játék puszta öröméért játszik: verset olvasni és hallgatni jó. A Verstörténés élő estjei a személyességet jelentik: akik a rovatban szólalnak meg hétről hétre, itt az őket hallgatótól karnyújtásnyira mondják el a maguk hangján, kísérve a maguk arcjátékával a költeményeket. Csupa emelkedettség tehát? Jaj, dehogy. Szerencsére. Az élő Verstörténés a dalnokok szellemi tivornyája is: hencegés, ugratás, komolytalankodás, tréfa a nyelvvel, nyelvöltés a magasztos költészetre, de az évődés mellett főképp kíváncsiság a másikra.

Szőke Imre és a csirkecomb

A sorrend spontán alakul, Mányoki nem dirigens-alkat: belemerül a zsongásba, mint egy gyógyító sókkal teli fürdőbe. Kúrálja magát a Verstörivel és újjászületik benne. Azért mégis ő a rovatvezető: „Gyerekek, most akkor olvasunk vagy beszélgetünk?” Könnyebb egy zsák bolhát egyben tartani, mint tizenegynéhány költőt és velük járó barátaikat a belső pincehelységben marasztalni, dohányzásos és italbeszerzéses kiszökdösés nélkül. De aztán mégis. Korányi Mátyás a lantjába csap. És mindjárt egy majdnem-hosszúverssel a költészetről: Azt írd. Ironikus, epés, Kántás Balázs szerint nem más, mint a költők szervezeti és működési szabályzata. Jó riposzt rá Payer Imre, aki tőle már-már elvárhatóan fergeteges előadást kerekít a nyolc versből, amelyet felolvas. Imi kiált, lesújt, vezekel, kacagtat, röhögtet, majd elkomolyít, és akkor a végén még csakazértis felolvas egyet, s mivel nem hagy kiskaput, mondja nevetve, a Terror című lesz az.

Mányoki Endre mindenre figyel

Payer Imi után rögtön szünetet is kell tartani. Így viszont van idő, hogy megcsodáljuk Jakatics-Szabó Veronika és Rónai-Balázs Zoltán frissen elkészült, még nyomdameleg verses-képregényes kötetét, amelyet ők a „Mi Kis Hibridünknek” becéznek. Kántás Balázs is új kötetet dedikál, a Röntgenképet. Belefülelünk egy beszélgetésbe: Szabó Imola Julianna és újonnan létrejött alkotócsoportja, a Hímzőkör másnap tartja bemutatkozó estjét. Többen a könyvheti dedikálásukra invitálnak. Aztán visszaszállingózik a költősereg. Immár teli a pince, az összetolt asztalokon bőven túlterjed a hallgatóság is, barátságosra leheljük be a dohos levegőt. Egyszerre lélegzünk.

Szőke Imre folytatja, a kőbányai Aranysast verselte meg, kemény naturália, vaskos humorral, vastagon tálalva. De tud lágyabban is szólni: az Ebédben Jónás Tamást idézi meg. Így most már Jónás is jelen van, vers által. Szabó Imola az ellentét: leheletfinom mondatszövet, csipkefüggönyön áttetsző emlékek. Pontosan megrajzolt szereplők, epikus vers. Egy prózavers és egy verspróza, ahogy ő jellemzi „gyerekeit”.

Hajlékonyság és könnyedség - Szabó Imola Julianna

Rónai-Balázs Zoltán bezengi a pince vasajtó mögött rejtőző tereit is. Élesszemű és politikus, soraiban nem csak a csattanó csattan. Bora színházi élményeket ültetett át lírába. A Katona József Színház Hullám és gumikötél című előadására (mely a Szabó Lőrinc–Mikes Klára–Korzáti Erzsébet háromszögről szól) született a S miért egészen. A Magyar Színház Gyanús mozgások előadása pedig a Magányos kirajzásokat ihlette.

Bora előtt söre

Acsai Roland a Kerecsen-ciklus három darabjából építi fel szépen kerecsen-hármasoltárát. Ha természet-líra, akkor Acsai, bólintunk elismerően. És maradunk a tájnál: Sós Dórától A hangya mélyen érzéki és érzékletes: szinte bőrünket forrósítja át a megverselt szigetre érkező vihar szele, magunkon érezzük az első kövér esőcseppeket. Páradús, telített sorok. Baki Júliára azért kell odafigyelni, mert olyan szerény: a halkszavú felolvasások szokták az igazi felfedezéseket rejteni, hátrahagyni a töprengenivalót, s most így van ez a Véglegesítéssel.

Verstörténés-életkép

Freund Éva az est legszebb altja, akár énekelhetne is, de nem csak orgánuma okán: versben megszólaló zenét ír. Lehetne lírai rap is, a legmagasabb fokon. Ötletes szóképzések, egyedi rímek, ritmusban skandált sorok. Viola Szandra az „istennel való játékot” verselte meg – ő mondja így. Bámulatosan sokféleképp – így látjuk mi. Akár A keresztfánál, akár a Víztörés vagy a Párhuzam soraiban: a tükröződéssel játszik, s a tükörképben kirajzolódó isteni arccal. A kört Nagy Zopán zárja, aki egy kis hezitálás után lemond négyoldalas, sűrű költeményéről, amelynek felolvasásához még segítséget is kérne, de úgy dönt: győzzön a rövidség. Haiku-kötetéből mond el néhány darabot, a végén egy dupla-haikut. Ha Payer Imi a versmondás remek színésze, akkor Nagy Zopán a hétköznapi természetesség megkapó előadója: csendes beszédhangon, meg-megállva, kis szünetekkel olvassa fel verseit, az utolsó szavával méltón lezárva az estet: „Ámen”.

Korányi Matyi még a "Borbadal" előtt

A keretet Korányi Mátyás adja meg: ő köszöntötte a költőket, hát ő is búcsúztatja: a Borbadal hexameterei vidám útjára bocsátói a megittasult lelkeknek és testeknek. A pincelépcsőn felérve már csak a lebukott nap maradék fénye szóródik az utcára, a turistazsongást még visszacsengő sorok tartják távol a fültől. Hát így történik a vers.

Szöveg és fotók: Laik Eszter