Tenger vagy akvárium: vitaest Izsó Zita kötetéről

HELYSZÍNI

A JAK kritikai sorozatában, az Impulzusban ezúttal Izsó Zita Tengerlakó című verseskötetének értelmezéséhez kaptunk impulzusokat Benedek Anna műsorvezetése mellett Bartók Imrétől, Csobánka Zsuzsától és Lengyel Imre Zsolttól.

Tenger vagy akvárium:

vitaest Izsó Zita kötetéről

A József Attila Kör beszélgetéssorozata érdekes kritikai szituációt teremt: az írott bírálattal ellentétben személyes közelségbe hozza a megszólaló kritikus(oka)t és a szerzőt, akinek kötetét taglalják. Saját boncolását asszisztálja hát végig az alkotó? Olyasféle helyzet, de az est végén természetesen reagálhat a műveivel kapcsolatos észrevételekre. Izsó Zita nem élt ezzel a lehetőséggel, már maga a fiatal költő csendesen rejtőzködő jelenléte is meglepetés volt az est végén. Bár a Roham kávézóban jelenlévők családias létszámát tekintve nehéz lett volna valóban rejtőzködni, és a meghívott kritikusok is inkább a magánbeszélgetés regiszterén, olykor alig hallható hangon nyilatkoztak meg – ez talán épp a jelen lévő szerző iránti tapintat, visszafogottság egyik önkéntelen gesztusa volt –, de az udvariasságtól függetlenül markáns véleménykülönbségek mutatkoztak a megszólalók között a Tengerlakó kapcsán.

Középen a szerző, Izsó Zita

Az első kötetek időzítésének problémáját Lengyel Imre Zsolt azzal az általános képlettel írta le, hogy tapasztalata szerint vagy egy tökéletesre „programozott” versnyelvvel áll elő a szerző, vagy érezhetően a fiókból összesöpört művek válogatásával – a Tengerlakó a kettő között mozog. A kötet koherenciáját vizsgálva abban mind a négy hozzászóló egyetértett, hogy egységes motívumvilág helyett – mint Benedek Anna összefoglalta – bizonyos versek összeolvashatók a motívumaik alapján, míg mások sajnos (és bosszantóan, érezhettük ki a véleményekből) nem sorolhatók sehová. Bartók Imre úgy fogalmazott: neki folyamatosan emlékeztetnie kellett önmagát, hogy a Tengerlakó című kötetet olvassa, mert a címbe kódolt üzenet vajmi kevés helyen bontakozik ki a versek összességéből. Mindenképp a vízhez, a tengerhez, és az akváriumhoz kapcsolható a kötetben végigvonuló lebegés, folyékonyság, elmosódottság – jegyezte meg Csobánka Zsuzsa – mind a beszélő személyében, mind a kommunikációs helyzetek érzelmi töltetének megfoghatatlanságában.

Csobánka Zsuzsa, elnézően

A vissza-visszatérő motívumok (például az otthontalanság, a bűn, a személytelenség) közös kitapogatása után Benedek Anna a kortárs művek koordinátarendszerében való elhelyezésre biztatta a kritikusokat, „bedobva” mindjárt Deres Kornélia és Krusovszky Dénes nevét, de az összehasonlításból nem jött ki jól Izsó Zita kötete. Ami Deresnél jól körülhatárolható fogalmi rendszer, annak megfejtéséhez itt nem adott kulcsot kezünkbe a költő – észrevételezte Lengyel Imre Zsolt –; de ellenpontozta is pozitív példával: neki azok a versek tetszenek, ahol a szövegekben teljesen felépül az allegória és hasznosul is; ha rejtélyes marad a vers, de működni kezd. Bartók Imre említette a verseskötetről megjelent egyik kritikában elődként aposztrofált Borbély Szilárd nevét, de meglátása szerint a Tengerlakó ígéretes vershelyzetei végül alulmaradnak az összehasonlításban Borbély leginkább rokonítható,  A testhez című kötetével.

Épp a kötet stilisztikai és szerkezeti következetlenségei mentén alakult ki két eltérő álláspont a vendégek között arról, hogy – Bartók Imre szavait kölcsönözve a vita summázatához – „a versíró nehéz helyzetben van: vagy tökéleteset alkot, vagy nem”. Míg Bartók Imre az est legkövetkezetesebb bírálójaként az utóbbit vallotta, addig Benedek Anna és Lengyel Imre Zsolt részéről sokkal megengedőbb vélemény rajzolódott ki. Ha egy kötetben már megvannak azok a „felcsillanások”, amelyeket Izsó Zita szóképei hordoznak (Benedek Anna), ha azt érezzük, hogy „bizonyos pontjain összekapcsolódik velünk a szöveg” (Lengyel Imre Zsolt), az már igen jó eredmény.

Benedek Anna, a moderátor

Konszenzusosan, de nem maradéktalanul pozitívan értékelték a kritikusok Izsó Zita hasonlatait, melyek ugyan fő erősségei szövegeinek, de egyhangúak is – jegyezte meg a „kérlelhetetlen” Bartók Imre: a folytonos „olyan, mint” ismétlődések a kötet prózaiságát erősítik, és a hasonlaton kívül Izsó nem is él más költői képpel. Lengyel Imre Zsolt, Csobánka Zsuzsa és Benedek Anna is bőven szállított példákat arra, hogy helyenként viszont mennyire jó a szöveg: a domborodó sírt a terhes nő hasához, a nyelvet egy gyűrött szőnyeghez, vagy az összehúzódó sebet a fázós testen összehúzott kabáthoz hasonlító sorok nagyon is beleégnek az olvasó agyába.

A beszélgetés végén két motívum, a nőiség és az istenhit példáit, nyomait keresték a kritikusok, de alapvetően mindkettőt megoldatlannak találták a kötetben. Ügyesen megoldatlan, tehetjük hozzá: nem deríthető ki az elmosódás szándékoltsága vagy véletlensége. Bartók Imre inkább a hibának betudható következetlenségeket látja nyomasztónak, amelyek végül is apróságok, és egy éles szemű szerkesztő munkájával mind kigyomlálhatók lettek volna.

A roham most elmaradt, de a hangulat megvolt

A kötet végén felsorolt idézet- és névgyűjteményt (Ted Hughestól Szilágyi Domokoson át Julio Cortazarig) a kritikusok felesleges függeléknek találták, ami lassacskán általános gyakorlat a fiatal író-költőgenerációnál, funkciója azonban nemigen van. A félig megoldott problémákkal együtt is izgalmas kötet a Tengerlakó – összegezte Benedek Anna az est tanulságait, és a kérésére a kritikusok által felolvasott, különösen jól sikerült sorok is azt üzenték: érdemes lesz figyelni Izsó Zita következő kötetére.

Szöveg és fotók: Laik Eszter