• Irodalmi Jelen

    Esterházy Péter (magyarhangja: dr. Bárdos): Égi zenget – fakított kiadás

     "EP, a gráfgróf léptet fakó lován. – Hadd látom – úgymond. De már lemegy a nap (a maga járásán). És látni semmit sem lehet a kurva sötétben."*Lapunk munkatársának a szegedi Vitamin estről publikált beszámolója meglehetősen nagy port kavart. Esterházy hívők és nem hívők, olvasók és kritikusok egyaránt hallatták hangjuk. Szeretnénk mosolyogva továbblépni, ezért is nagy öröm, hogy dr. Bárdos paródiáinak célpontja éppen EP. 

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    PESTI FUSER - Irodalmi Zöldségek 9.

    Super Fuser: Trá-ra-rá, tra-ra-rá! Piszok jó bevonuló zeném van, mi? És máris indulunk, csak leülök, ide ebbe a dizájnos berendezésbe, na, ennyi. Itt van a kezemben a kártya, nézzük, ki is a mai első vendég, hű, de szép ember, Istenemre, ismerem valahonnan, ja, persze, ezen én vagyok, nézzünk inkább egy másikat, nem igaz, ezen is én vagyok, te jó ég, tele van velem a kezem, ja persze, most jut eszembe, a szöveg a hátamra van írva, már nem az enyémre, a képem hátuljára, na, mindjárt olvasom, csak előbb megmutatom, dugjatok már ide egy kamerát, gyerekek, ez az, hadd lássanak valami szépet is a népek itt mindjárt az elején!  Igazán nem vagyok velem elfogult, de hát fene jóképű, mi? Dögleni tudnék utánam! (Hoho: taps!)

  • Irodalmi Jelen

    Tillmann J. A.: "Tűz által történik" – Konyhákon és kultúrákon keresztül

    Akár elindulhatnék emlékeimben egy érzéki utazásra; mondjuk „Itália ízeitől, a csapatin át a helyi húsokig, és tovább”. De több okból nem teszem. Mivel egy német szubkultúrából származom, egyhelyben is úton vagyok. Egyfolytában kultúrák – és konyhák – között közlekedek. Így nem kellett különösebben kimozdulnom ahhoz, hogy világjáró legyek. A különbségek komparativisztikáját úgyszólván kezdettől fogva művelem. (Egyébként azt tapasztalom, hogy délvidéki és erdélyi barátaim is így vannak ezzel. Helyből világjárók vagyunk. Hozzánk képest a többségi kultúra képviselői többnyire hátrányban, azaz helyben vannak ...)

  • Irodalmi Jelen

    Kozma (Kecskeméti) György: Erényes merény

    Vetsera Mary kalaposa,  Beate Spitzer felbukkant naplói Rudolf főhercegről és a Spitzer-szalonról, ahogy nagyapám unokatestvére, Szerb Antal tervezte Ritoók Emmával váltott leveleiben felmerülő regénytervben (OSZK 475. Fond)

  • Irodalmi Jelen

    Boldog Zoltán: Fordulópontok - METANOIA 8.

    Wein János, a vizek borásza életét tette fel arra, hogy eltüntesse a borvirágot a pesti polgárok arcáról, és kivegye a nehéz vízforralót polgárnők és cselédjeik kezéből. Donald kacsa pedig trójai falóként lopakodott be a gyermeki lélekbe, hogy máig meghatározza a huszonévesek politikai gondolkodását. Ehhez képest az első borotválkozás merően rusztikus felmagasztalása csak elhanyagolható személyes fordulópontnak tűnhet. - Boldog Zoltán mesterhármasa.

  • Irodalmi Jelen

    Kertész Dániel: Franciázás

    „Körülbelül száz festmény, köztük vagy negyven elsőrangú, egynéhány kitűnő szobormű, válogatott metszetek, rajzok, aquarellek, litográfiák, azonkívül pár díszes könyv alkotják ezt a kiállítást, amely, a háború után legelőször, végre alkalmat nyújt Budapestnek, hogy a mai francia képzőművészetről megfelelő képet nyerhessen.” (Olvasom a Nyugat 1929/6. számában François Gachot cikkét: Franciák a Nemzeti Szalonban.)

  • Spuller Ferenc

    TERROR, APÁTIA, EKSZTÁZIS, SZOLIPSZIZMUS, ORGIA

    "egy festészeti kiállításról lesz szó, szétmorzsolt írás szerint, a hang és fegyelme közötti úgynevezett távolság nélkül. antifunkcionalitás ez, a halálláttamozás ellenmérgéből eredő lázadó váteszsóvárgás, és, az árnyalás is élesben megjelenve így, a felmagasztosítás fohásza, amit a festő, e cadavre psychique követel ki a régi ragaszkodásokból." – Spuller Ferenc közlése és hanno képei

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Bölcsészlány olvas 6. - Metakönyv - Walter Moers: Az Álmodó Könyvek Városa

    Vastag. Sok különös oldal van benne. És rengeteg könyv az elején. Aztán meg bévül.Azt mondhatnám: belezuhanós fajta könyv, amely a saját életed mellett éjszakáról éjszakára tovább sodor, muszáj olvasni, de emellett roppant tömény; egyszerre nem célszerű sokat harapni belőle. Nehéz behatárolni, hogy szépirodalom-e, avagy már a határát súrolgatja erről vagy arról az oldalról, de szerencsére senki sem kötelez erre. Aki kihívásokra vágyik, annak ideális: ez egy könyv, amivel meg kell küzdeni, kihívni, majd legyőzni, de úgy, hogy ezáltal az olvasó lesz több. Legalábbis egy különleges világban tett utazás élményével.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Próba

    Próba

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Bölcsészlány olvas 4. - Múzeumok nappala - Az ÁRGUS 2008/1-es számáról...

     És a téma elénk kúszik észrevétlen: ismét a régi és új, de ezúttal a tálalás kérdéskörét feszegeti: hogyan mutassuk meg a világnak az összegyűjtött kincseket? A múzeum és a változó világ kapcsolata az egyik legizgalmasabb kérdés. Hogy óvjuk meg, hogy meg is maradjon, de ne is legyen unalmas, se konzervatív, se nagyon futurisztikus? Mi a modernség kellő mértéke, hogyan lehet a teljesség igényével átadni a felgyülemlett tudást, és egyáltalán, mi is az a rengeteg minden a múzeumok poros raktárában és mit lehet vele kezdeni? Már rég nem a tárgyakról van szó és nem is a múltról, hanem a jelenről; a jelen pillanatban Kongóban és Budapesten vagy bárhol másutt élő Emberről. 

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Bölcsészlány olvas 3. - ÉLETÜNK 2008. június - július

    A Vas megyéhez kötődő Életünk dupla, nyári számában ezúttal az Aranykort járja körül több oldalról: feltűnően sok cikk, kritika, vers vagy mű áttételesen vagy szó szerint a régi, elmúlt és tökéletes időkre utal ilyen vagy olyan formában.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Bölcsészlány olvas 2. - JELENKOR 2008/június

    Elsősorban a pécsi színházak idei évadjába nyerünk bepillantást, előadásaiba, sőt, bizonyos előadások színvonaláról is kapunk szubjektív véleményeket; igaz, aki nem látta s nem ismeri azokat, annak szinte „édesmindegy”. Annyiban talán nem, hogy ha lehetősége adódik megnézni valamit, tudni fogja, melyiket válassza majd.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Rutkai Bori dalszövege a COMBINO

    "Én akkor vagyok igazán hazafias, ha azt gondolom, hogy én vagyok a hatos villamos. / S bennem utazik haza a nép. / A villamos mélye az anyaméh." - dalszöveg a magyarok kisasszonyától.

  • Irodalmi Jelen

    Bölcsészlány olvas 1. - TISZATÁJ 2008/június

    "Legyen hát büszke magára az, aki kísérletet tesz felzárkózni a mai létező, élő irodalomhoz és annak tudományos részéhez, akár régimódin, papíron, akár modernebb hozzáállással, Interneten keresztül jut a világlátást tágító információkhoz. Kezdjük hát az ismerkedést egy definíció szerint színtisztán irodalmi műfajú folyóirattal, a Tiszatájjal." - Az Irodalmi Jelen Online felkérésére egy fiatal bölcsészlány leírja milyennek is látja a ma megjelenő irodalmi folyóiratokat, kortárs műveket. Elsőként a Tiszatáj 2008-as júniusi számáról számol be nekünk.