"A Hesst alakító Harsányi Attila lassan vezeti a nézőt a megrökönyödést kiváltó fanatizmus felől az önmaga paródiáját nyújtó fantaszta figurája felé, előbb apróbb nyelvi megoldásokkal (Németország mint Jancsi és Juliska hazája), majd a jellemkomikum számos kellékét felhasználva. A bravúros fokozás, amelynek a nyers húst faló Hess elállatiasodását bemutató jelenete csak egyik aspektusa, egyre inkább közelebb enged az utolsó náci belső világához: a náci ideológia legszélsőségesebb kinyilatkoztatásához. Közben néhányunkban ott a szorongás: nehogy valaki ne értse, nehogy valaki komolyan vegye."

"Nehéz lesz bármely előadásnak Menszátor Héresz Attila női átváltozását fölülmúlnia, hiába tudjuk, hogy a fesztivál java még hátra van. Színész, szerep, díszlet, hang, szöveg, tartalom, önreflexió teljes egységét nyújtja a produkció. Egy monodráma, amelyben Mari egy percig sem hagyja lankadni a figyelmet, aki a talapzatba, falba építve vagy éppen saját sírgödrében is képes dinamikus, ironikus, szórakoztató és Jászai-kultuszra nézve is sokatmondó lenni."  

"A szerelem emlékké, nosztalgikussá válása kerül még véletlenül sem a megfelelő helyére, és be kell vallani: jó ez így. Illetve: ez csak így lehet jó, hiszen még európai komolysággal sem hozható át egy az egyben Orfeusz gyásza. Ooorfeusz tehát nem más, mint három test a kedves elvesztése utáni feltörő szerelemre hangolva. Talán közhelyesnek tűnik, prózában talán az is, mozdulatokban koránt sem."   

Zsongó, lágy júliusi est, Nyitott Műhely, a Körhinta-kör ifjú poétái felolvasóestet tartanak. Megkapó, intim helyszín, a bor sem utolsó, kellemesen elernyedek. Finomlelkű babérkoszorús barátom, ez idő szerint asztaltársam felém hajol: „Írhatnál pár sort erről az estéről…” Bólintok, naná, rendben, miért is ne, hisz az ember igencsak kézséges… addig a pillanatig, míg el nem telik pár nap, s a helyett, hogy sitty-sutty, mihamarabb fájlba varázsolna egy röpke eszmefuttatást, amint bekapcsolja gépét, untalan egy piros keretű tábla rémképét látja felsejleni az üres monitoron: Vigyázat, veszély!

"A Maladype előadásában nem a per­szo­názsok személyes történetére, nem a mese színrevitelére esik a hangsúly, hanem a létproblémák felmutatására. Ezért sem vé­letlen, hogy azok a jelenetek igazán ha­tá­sosak, amelyekben kiválóan működnek a shakespeare-i áthallások." - színházkritika ízelítőként július-augusztusi lapszámunkból.

A kritikából sajnálatos módon teljesen kimaradt a cikkben alapproblémaként felvetett ökológiai kérdés és az ehhez kapcsolódó valóság-problematika, a „Mi helyett nézzük?” kérdésköre. Cserébe ugyanolyan öncélúan köldöknéző projekcióként kezelte, mint amilyen az általa feltehetőleg olvasott és írt bölcsésztanulmányok többsége.

"Hányszor, de hányszor hallani. Hiszem, ha látom. A legmeggyőzőbb írásnak sincs akkora ereje, mint egy képnek. Erre szoktak hivatkozni nagy előszeretettel képzőművészek, filmesek, képszerkesztők. Meg bibliai példákra. Tamásra, Jézusra. Sámánok, woodook, táltosok (az első rendezők) képek nélkül űzték a legvalóságosabb, valóságokon túli mesterségüket." - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.

"Falrengető bejelentéssel indul az alfejezet: „A filmnézés alaphelyzete a vízió, vagyis az, hogy gyakorlatilag ébren álmodunk, valamilyen álmot látunk. Ebből látszik, hogy a modern korban egyáltalán nem tűnt el a látomások ősi világa”. Ezt is nehéz volna cáfolni, és éppen ezért tennék fel néhány apró kérdést vele kapcsolatban: ki cáfolta?" - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.

"Irodalom iránti vonzalma korán megmutatkozott: már kétévesen megszerette a Caporal cigarettát és a kocsmai verekedéseket, mint az a Jenőke, hova a nyavalyába dugtad a bagót? című óvodáskori novellájából és a Jenőke, feretném viffakapni a fogamat! című rövid elbeszéléséből is kiderül." - írja sok új információ mellett Székely Csaba komoly és megkerülhetetlen írásában Rejtő Jenő igazi életéről.

Budapesten a Repedtsarok Kávézóban, a Godot Irodalmi Estek hatodik rendezvényeként József Attila emlékestet tartottak kedden este. Álruhában tudósítónk a helyszínre érkezett, s megdöbbentő beszámolóval tért vissza.   

 A magyar nyelvű könyvkiadás nagy ünnepén 74 pavilonban több mint kétszáz könyves cég állította közszemlére kiadványait. Közöttük egész utcasort foglaltak el a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyar kiadók.

A regény régről visszatérő elemei az önműködőnek láttatott nyelv, az asszociativitás, a metaforikusság, az [ön]irónia, az önreflexió, a definiáló-kategorizáló szándék és annak kiparodizálása, a szándékosan alkalmazott közhelyek, az anekdotázás, és sorolhatnám még. Esterházy jól bánik ezekkel, de kérdés: nem túlságosan ismerősek már ezek az eszközök az olvasónak?

"Az Irodalmi Jelen megbízásából kétrészes elektronikus (e-mail) távinterjút készítettem Fejtő Ferenccel. Egyrészt arról, hogy köti-e valaminő személyes szál Aradhoz, másrészt: József Attila századik születésnapja küszöbén mit idézne föl emlékeiből, közös munkájukról. Leveleink örömmel váltogatták egymást. Írásom elején az egyik Fejtő-vallomás – Aradról – a végén a másik: József Attiláról." - Diurnus e-mail interjúja a 2005 márciusában megjelent lapszámunkból.

Az idei érettségi már éppen eltelt volna botrányok nélkül, amikor egy hazai közösségi oldalon a következő vélemény jelent meg egy magát „magyar hazafinak” valló diplomás férfitől...

A Párizsi Opera Garnier 2008-as évadának egyik kiemelkedő előadásában C.W. Gluck és Pina Bausch, két zseniális alkotó találkozik a görög mitológia legszebb szerelmi legendáján keresztül. - Fejér Zsuzsa írása Párizsból.

Az író könyökére támaszkodva elbóbiskolt. Az olvasó az asztal másik végén ül és… elbűvölten levélíráshoz készülődik. Előtte Emil Cioran könyve a gesztenyés aforizmával. Magas homlokú, csin­talan szemű fiatalasszony: Friedgard Thoma, kölni né­met­ta­nár­nő.