Kovács J. István színművésszel érdekes módon ismerkedtem meg. Itt, a Zichy-kastélyban sétáltam, és kopácsolást hallottam. Elindultam a hang irányába, benyitottam az ajtón, és egy nagy műhelyben találtam magam. Ő dolgozott ott, egy nagy, szim­bolikus hajó-makettet rakott össze. Azt mondta annakidején, hogy a Térszínház mindenese. Hogy is van ez? – kérdezem most tőle.

Akárhogy is, az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb regény- és elbeszélés-mű­vészete a Gion Nándoré. - írja Pécsi György legújabb, októberi számunkban. 

Mindák Gergely performansza a test apró rezdüléseit nagyítja látvánnyá oly módon, hogy a testéhez erősített fonalak, amelyek a mennyezethez erősített apró hurkokon szaladnak keresztül, és amelyek végeire aranyozott köveket kötöttek nehezékként, továbbít­ják a kezek és a hát mozdulatait.

Mi minden van a papír mögött? Mi egy ember arca, egy holtnak tűnő vagy élő betűrengeteg, mi egy politikai döntés vagy egy költői kép mögött, melyen oly könnyedén átugrik a fáradt szem? A függöny mögé bekukkantani mindenképp érdemes, érdekes; akkor is, ha nem egyszerű vagy nem könnyen feldolgozható a „látvány”, mert nem véletlen az, hogy az ember az olvasás által is gazdagodik.

"A kortárs képzőművészet ritkán találkozik olyan impozáns környezetben és olyan hiánypótló kiadás keretei között a szegedi közönséggel, mint amely Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet szegedi kállítását és könyvbemutatóját jellemezte 2008. szeptember 26-án a REÖK-ben."

"A szegedi Grand Café szeptember 17-én indított beszélgetéssorozatának első estjén Grecsó Krisztián Tánciskola című regénye kiváló állatorvosi lónak mutatkozott a kritikai beszédmód köznyelvi gyakorlására, de annál kevésbé gerjesztett vitát. A szegedi kötődésű Grecsóval és szövegével szemben egyöntetűnek tűnt az az állásfoglalás, hogy a vidékhez kapcsolódó kliséi nemhogy nem kísérlik meg új nézőpontból megjeleníteni a magyar vidéket, hanem inkább elmélyítik az ezzel kapcsolatos sztereotípiákat."  

Térey János a hazai színházban ritka gyakorlatot követve, a Radnóti Színház felkérésére írt drámát a mai magyar helyzetről. A minimalizált történet egy White Box nevű budai étteremben játszódik, ahol viszonylag jól kereső, művészekből, orvosokból, ügyvédekből álló társaság verődik össze egy téli este. Térey szövege a beszélgetés könnyed, önmagát alakító formáját használja a drámaiság ellenpontozására: a csipkelődéstől a mélyen sértő megjegyzésekig skálázó fecserészések a kapcsolati válságok viszonyrendszerét világítják be kíméletlen fénnyel.

"Perovics Zoltánnal, a Metanoia Színház vezetőjével készültünk interjút készíteni, akinek kérésére azonban nem kapcsoltuk be a diktafont. Ehelyett zsakettben, keménykalapban és egy deszkával indultunk neki a városnak." - Turi Timea írása.

"Urbán András Társulatának előadása az elmebeteg katonákkal és a megerőszakolt nők terapikus párbeszédeivel olyannyira terhelt mindenféle szorongással, hogy a kényes témák műanyag székének mélyére süllyesztik a nézőt. A női orgazmus aprólékos elemzésétől és részletes bemutatásától kezdve a szadista, mazochista katonajátékok a groteszken is túllendítik az előadást. A sok üresjárattal tarkított átálláson és a motivikusan visszatérő katonajátékon kívül a dialógusok teszik nézhetővé és egyszerre nézhetetlenné a színpadi eseményeket." 

"A Hesst alakító Harsányi Attila lassan vezeti a nézőt a megrökönyödést kiváltó fanatizmus felől az önmaga paródiáját nyújtó fantaszta figurája felé, előbb apróbb nyelvi megoldásokkal (Németország mint Jancsi és Juliska hazája), majd a jellemkomikum számos kellékét felhasználva. A bravúros fokozás, amelynek a nyers húst faló Hess elállatiasodását bemutató jelenete csak egyik aspektusa, egyre inkább közelebb enged az utolsó náci belső világához: a náci ideológia legszélsőségesebb kinyilatkoztatásához. Közben néhányunkban ott a szorongás: nehogy valaki ne értse, nehogy valaki komolyan vegye."

"Nehéz lesz bármely előadásnak Menszátor Héresz Attila női átváltozását fölülmúlnia, hiába tudjuk, hogy a fesztivál java még hátra van. Színész, szerep, díszlet, hang, szöveg, tartalom, önreflexió teljes egységét nyújtja a produkció. Egy monodráma, amelyben Mari egy percig sem hagyja lankadni a figyelmet, aki a talapzatba, falba építve vagy éppen saját sírgödrében is képes dinamikus, ironikus, szórakoztató és Jászai-kultuszra nézve is sokatmondó lenni."  

"A szerelem emlékké, nosztalgikussá válása kerül még véletlenül sem a megfelelő helyére, és be kell vallani: jó ez így. Illetve: ez csak így lehet jó, hiszen még európai komolysággal sem hozható át egy az egyben Orfeusz gyásza. Ooorfeusz tehát nem más, mint három test a kedves elvesztése utáni feltörő szerelemre hangolva. Talán közhelyesnek tűnik, prózában talán az is, mozdulatokban koránt sem."   

Zsongó, lágy júliusi est, Nyitott Műhely, a Körhinta-kör ifjú poétái felolvasóestet tartanak. Megkapó, intim helyszín, a bor sem utolsó, kellemesen elernyedek. Finomlelkű babérkoszorús barátom, ez idő szerint asztaltársam felém hajol: „Írhatnál pár sort erről az estéről…” Bólintok, naná, rendben, miért is ne, hisz az ember igencsak kézséges… addig a pillanatig, míg el nem telik pár nap, s a helyett, hogy sitty-sutty, mihamarabb fájlba varázsolna egy röpke eszmefuttatást, amint bekapcsolja gépét, untalan egy piros keretű tábla rémképét látja felsejleni az üres monitoron: Vigyázat, veszély!

"A Maladype előadásában nem a per­szo­názsok személyes történetére, nem a mese színrevitelére esik a hangsúly, hanem a létproblémák felmutatására. Ezért sem vé­letlen, hogy azok a jelenetek igazán ha­tá­sosak, amelyekben kiválóan működnek a shakespeare-i áthallások." - színházkritika ízelítőként július-augusztusi lapszámunkból.

A kritikából sajnálatos módon teljesen kimaradt a cikkben alapproblémaként felvetett ökológiai kérdés és az ehhez kapcsolódó valóság-problematika, a „Mi helyett nézzük?” kérdésköre. Cserébe ugyanolyan öncélúan köldöknéző projekcióként kezelte, mint amilyen az általa feltehetőleg olvasott és írt bölcsésztanulmányok többsége.

"Hányszor, de hányszor hallani. Hiszem, ha látom. A legmeggyőzőbb írásnak sincs akkora ereje, mint egy képnek. Erre szoktak hivatkozni nagy előszeretettel képzőművészek, filmesek, képszerkesztők. Meg bibliai példákra. Tamásra, Jézusra. Sámánok, woodook, táltosok (az első rendezők) képek nélkül űzték a legvalóságosabb, valóságokon túli mesterségüket." - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.

"Falrengető bejelentéssel indul az alfejezet: „A filmnézés alaphelyzete a vízió, vagyis az, hogy gyakorlatilag ébren álmodunk, valamilyen álmot látunk. Ebből látszik, hogy a modern korban egyáltalán nem tűnt el a látomások ősi világa”. Ezt is nehéz volna cáfolni, és éppen ezért tennék fel néhány apró kérdést vele kapcsolatban: ki cáfolta?" - Folytatás az Irodalmi Jelen július–augusztusi számából.

"Irodalom iránti vonzalma korán megmutatkozott: már kétévesen megszerette a Caporal cigarettát és a kocsmai verekedéseket, mint az a Jenőke, hova a nyavalyába dugtad a bagót? című óvodáskori novellájából és a Jenőke, feretném viffakapni a fogamat! című rövid elbeszéléséből is kiderül." - írja sok új információ mellett Székely Csaba komoly és megkerülhetetlen írásában Rejtő Jenő igazi életéről.

Budapesten a Repedtsarok Kávézóban, a Godot Irodalmi Estek hatodik rendezvényeként József Attila emlékestet tartottak kedden este. Álruhában tudósítónk a helyszínre érkezett, s megdöbbentő beszámolóval tért vissza.   

 A magyar nyelvű könyvkiadás nagy ünnepén 74 pavilonban több mint kétszáz könyves cég állította közszemlére kiadványait. Közöttük egész utcasort foglaltak el a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyar kiadók.