Az éj puha... Pesten - Mészáros Sándor és Szőcs Géza egy regényről

Az alábbi értékelések Böszörményi Zoltán Az éj puha teste című regényének a budapesti, Centrál kávéházi könyvbemutatóján (2008. október 30.) hangzottak el. A közel egy órás beszélgetésből Szőcs Géza és Mészáros Sándor mondatait emeljük ki, mintegy kedvcsinálóként Böszörményi Zoltán új regényéhez.

Az éj puha... Pesten

Mészáros Sándor:

Engedjék meg, hogy bevezetőül mondjak három érvet, vagy gondolatot, hogy ezt a szép, ám mégiscsak testes könyvet miért érdemes elolvasni. Mivel nem marketing szakember vagyok, hanem irodalmár, megpróbálok három irodalmi választ adni, amiért azt gondolom, hogy ez fontos vagy mindenképpen figyelemre méltó könyv.

Az első talán az, és a legfontosabb, amely mindenképpen újdonságot jelent, hogy ez egy rendkívül jól szerkesztett könyv, mégpedig egy olyan fajta szerkezet, ami ritka a magyar irodalomban. Hasonlít talán a kínai szekrényhez, egymásba nyíló fiókok, telis-tele titkokkal. Négy regény van ebben, nehezen elmondhatóan egymásba forgatva. Ezek a regények önmagukban is figyelmet érdemelnének, de a könyv legfontosabb teljesítménye talán az, ahogy ezt a négy regényt egymásba olvasztja, és ennek a négy regénynek legnagyobb gazdagsága, ahogy egyik világból a másikba látunk, illetve – és talán ez a legfontosabb tulajdonsága, s talán ezzel is kellett volna kezdeni – hogy mégiscsak egy épeszű könyv, és nagyon olvasóbarát. Hiszen az olvasó számára mindig is fontos volt az, amit Roland Barth úgy fogalmaz meg, hogy „az ember mesélő állat", vagyis a világra adott válaszaink történetek elmondásából áll, a regényíró pedig az, aki valamiféleképpen adagolni tudja a feszültséget és várakozást, az elmondásnak és a kihagyásnak ütemével meg tud egy olyanfajta világot konstruálni vagy jeleníteni, ahol a történet valami többet mond el, mint amit az életben tapasztalunk. Nos, ennek a regénynek ez a négy története térben és időben nagyon távoli világokat kapcsol össze.

Egyszerűbben mondhatjuk úgy is, hogy emigráns könyv, ami alapvető kelet-európai tapasztalatot fog át, a kiszolgáltatottságot, a kilépést, és egy másik világba való belépésnek a szorongását. És egy fontos elem: a férfi magánya, ami a másik három regényben rendkívül erős, ugye a magyar próza – Móriczon kívül – alig írt arról, hogy a házasság gyötrelem, hogy a férfi és nő miféleképpen kínozza egymást. Ezek a regényben lévő szerelmi történetek tehát egymást is értelmezik. S hogy honnan is nézzük mindezt? A regénynek az egyik főhőse – természetesen szándékosan nem akarom elmondani a történetet, hiszen el kell olvasni – a férfimagány helyzetéből egy alapvető egzisztenciális és emberi tapasztalatot von le, amiről a magyar irodalom emigrációban keletkezett szövegeiben keveset beszélt, s akkor is egy általánosan felfogott sors felől beszéltek, nem pedig az egyén felől. Itt pedig egy fiatalember szorongásának és magányának, a belépésnek és egy másik világnak a törvényeinek a kiismerése, a pénztelenségnek és a nyomorúságnak az első helyzeteit ismerjük meg. Ugyanakkor fordítva, egy másik világ felől, ha úgy tetszik a felső középosztály felől a nyugat-európai világnak a kiismerhetetlensége, a furcsasága jelenik meg. Nem akarom elmondani, hogy miképpen épül fel a könyv, mert éppen az az egyik és fontos tulajdonsága, hogy mindig valamiképpen izgalmassá, rejtélyessé, tovább olvashatóvá teszi a könyvet, azt gondolom, hogy már ismerem és pont akkor hallgat el, történik egy váltás, és nem tudjuk, hogy milyen égtájba és hova is pottyanunk, és mindvégig fent tudja tartani 660 oldalon az érdeklődést és a feszültséget, ami nem kevés. Ezért nevezem egyszerre olvasóbarátnak a könyvet és ugyanakkor nehezen kiismerhetőnek, mert alapvetően nemcsak a személyes létnek, hanem az egzisztenciális viszonylagosságnak a tapasztalataival is rendelkezik. Nagyon furcsa életszerető, ám melankolikus könyv, a regény címét külön nem értelmezem, de ezt a fajta melankolikus élettapasztalatot, és világlátást összegzi. Inkább még egy tulajdonságát akarom elmondani, ami a Vanda örökhöz képest minőségi változást eredményezett. Az ugyanis egy nagyon jól olvasható könyv volt, ez pedig sokrétűen gazdag, egyszerre filozofikus és köznapi, a szegény és gazdag világot egymásba forgatja, és nagyon sokféle élethelyzetet. Ugye az előbb egy szálat kiválasztottam és onnan próbáltam értelmezni, de ugyanez elmondható a regény másik három száláról. Mert nem tudjuk, hogy hol van a középpontja, és talán pont ez lenne az első kérdés, hogy van-e a regénynek vagy a világnak ilyen értelemben középpontja? Azt szokták mondani, és ezt akartam kihagyni, hogy ez egy „világregény". Nagyon kevés olyan magyar regény van, amely nem egy szűk társadalmi réteget próbál megjeleníteni, hanem egy sokkal általánosabb tapasztalatot, s ezek valamiféleképpen értelmezik és átjárják egymást. Ez a gazdagsága és sokrétűsége az, amely nem csak vastaggá, hanem igen figyelemreméltó és fontos könyvé avatja „Az éj puha testét".

Szőcs Géza:

A szerző mintegy köztes megoldást alkalmazott, ahhoz képest, hogy hajdanában a regények és a színdarabok szereplőinek jól meghatározható neve volt: vagy úgy hívták őket, hogy Werther, vagy úgy, hogy Kárpáti Zoltán, vagy Bovaryné  vagy Aljosa Karamazov, vagy Raszkonyikov, aztán eljutottunk oda, hogy Kafkánál a hős már csak egy betűvel jelzett K. és később már csak a Férfi és Nő szerepel a regényben. Nem is tudjuk sem a helyét, sem az időpontját a drámának, csak azt, hogy Sartre valamelyik kollegája írta, s hogy a főszereplő a Férfi meg a Nő. Ezek egy olyan deperszonalizálódási folyamat különböző stációit jelzik, amely megfosztja a partikuláristól a személyiséget, azért hogy általános vagy egyetemes lehessen. Jelen regényben valahol feleúton vagyunk, mert semleges, mindenhol használatos nevekkel találkozunk, mintahogy azt sem tudjuk, hogy az emberek milyen pénznemben fizetnek. Noha gyanítjuk persze, hogy az az óceán, amelyen átrepül a hős, az nem lehet más, mint az Atlanti-óceán. Nekem a könyvben összegyűjtött életanyagnak a tömbszerűsége volt imponáló. Ilyen esetben nem elsősorban a részletek, hanem a nagy összefüggések, a nagy vonalak számítanak. Egy nagy tablószerű erénye van ennek a könyvnek.
Amikor egy regényt olvasnak, azt általában – ha eltekintünk a legnagyobb, az univerzális zsenik műveitől – két dolog végett olvassák. Az egyik, hogy hogyan van megírva, a másik, hogy miről szól; még ha ez nem bontható is mindig szét. (De azért tudjuk, hogy Krúdyt nem ugyanazért olvassuk, mint Móricz Zsigmondot.) Ezt a képletet lefordítva a magunk kis szűk mai viszonyaira, mondhatjuk, hogy Esterházy Pétert főként azért olvassuk, hogy hogyan van megírva, míg mondjuk Bodor Ádámban, nem az az érdekes, hogy hogyan van megírva, hanem, hogy mit is írt meg.
Ezt a regényt biztos nem a stiláris értékei miatt fogják olvasni, tehát nem a hogyanja miatt, hanem amiatt, hogy a hetvenes, nyolcvanas évtizedek generációinak az életérzése, a becsvágyai, az ethosza, az értékválasztásai, a stílusválasztása, az egész élettel kapcsolatos nézetrendszerének a kialakítása, teljes értékuniverzuma ilyen vagy olyan tükrözésben benne van.

Egyetértek Mészáros Sándorral abban, hogy természetesen éles pengével nem választható szét egy regényben a mit és hogyan. Jelen esetben is hosszan lehetne idéznünk bravúrosan megoldott leírásokat vagy párbeszédeket - emlékezzünk például arra a miniatűrként Örkény tollára méltó epizódra, amikor a regény főhőse az utaskísérőt faggatja a repülőn arról, hogy az ilyen típusú gépek gyakran le szoktak-e zuhanni. Vagy arra az álmomban-se-jöjjön-elő, erőteljes leírásra, amely a disszidáltak családja körül sertepertélő politikai rendőrség teremtette atmoszférát idézi föl. Stb.
Az itt elhangzottakhoz még annyit: ha például egy baleset okait elemezzük, ezekről mindenki mást-mást fog mondani. A helyszínelő rendőr azt fogja mondani: a balesetet a gyorshajtás okozta. A szakértő meg fogja állapítani, hogy rossz volt a fék, emiatt történt a baleset. A jogász szerint a szembejövő jármű vezetője átlépte a záróvonalat, És akkor jön a filozófus, vagy a pszichológus, és azt mondja: ugyan kérem, ennek a balesetnek az okai sorsszerűek, de ahhoz, hogy megértsük őket, egy egész regényt volna szükséges megírni...
   Nos, Böszörményi Zoltán megírta ezt az "egész  regényt", tessék, el lehet olvasni.

(Munkatársunktól)