Horvát irodalmi est az Írószövetségben

Dinko Telećan

Horvát írókat láttak vendégül október utolsó napján a Nagyvilág szerkesztői, a folyóirat Közelmúlt és jelen a horvát irodalomban számának bemutatására. Számtalan érdekesség elhangzott a horvát-magyar kulturális kapcsolatokról, s ahogy Fenyvesi Ottó idézte Antun Šoljant: „A közös élet tapasztalata azonban maradandó nyomot hagyott az azt ismerő népek lelkében: ők tudják, hogy az összetartozás sosem eszményi, de lehetséges. Tudják, hogy csakis egymás különbözőségének tiszteletben tartásával lehet összetartozni.”

Horvát irodalmi est

az Írószövetségben

A világirodalmi folyóirat főszerkesztője, Fázsy Anikó röviden ismertette a horvát különszám ötletét és megvalósítását, hogyan találkozott egy francia ösztöndíj során Lukács Laura, a lap munkatársa és Marko Gregorić, s a francia közvetítő nyelv segítségével miként sikerült e két kis nép irodalombarátait megörvendeztetni.
„Az igazi kozmopolitizmus [..] nem egyéb, mint Mások elismerése és elfogadása” – idézett újra Antun Šoljánnak A Közép-európai Kezdeményezés szemszögéből című 1990-es tanulmányából Fenyvesi Ottó, majd a kilenc évszázados horvát-magyar együttélés főbb pillanataira (Könyves Kálmán, Zrínyi, Új Symposion) irányította a figyelmet. „A magyarok felfedezték az Adriát és Horvátországot, de a horvát kultúrát még nem” – mondta. Szerencsére egyre több friss fordítás olvasható, 2002-ben megjelent a Magánszférák reinkarnációja, 2003-ban pedig A melankólia krónikája (Posztmodern horvát költők antológiája). S most is kiadásra vár egy kortárs horvát versantológia, A káosz vigasza. Egyre több magyar szerző alkotása jelenik meg horvátul, s idén állította össze Kiss Gy. Csaba az Adriai képek című, klasszikus magyar írók műveit tartalmazó „útleírást”.

Fenyvesi Ottó

Nem nyúlt ilyen messzire a horvát irodalomban Marko Gregorić a Nagyvilág szeptemberi számának összeállításakor, öt évtized terméséből válogatott, szem előtt tartva, hogy „egy nemzet történetét az őt körülvevő népek történelme is meghatározza”. A szövegek kiválasztásánál három szempontja volt: Legyenek köztük olyanak, melyek szerinte fontosak a horvát irodalomban, és még nem jelentek meg magyarul. Mint a regényíróként ismert Antun Šoljan két novellája (Eső, Bombázás). Kerüljenek fényre a horvát irodalom „titkos gyöngyszemei”! Például Miroslav Krleža festészeti esszéje, s szöveg mellett illusztrációként szerepelnek az írásában elemzett Miljenko Stančić képei is. Ante Stamać esszéjében (Teiresziász közöttük, századszor) földközi-tengeri mítoszok évezredes sziklái közt hajózik. S bemutatkozási lehetőséget kaptak a lapban a fiatal nemzedék képviselői, akik közül Neven Ušumović és Dinko Telećan személyesen, magyarul üdvözölte a hallgatóságot.

Neven Ušumović

Bodor Ádám, Hamvas Béla, Kertész Imre, Esterházy Péter műveit horvátra ültető Neven Ušumović elmesélte, hogy horvát tannyelvű gimnáziumi cseperedése idején Szathmári István ismertette meg Csáth Géza és Kosztolányi világával, Szabadkán azonban többnyire szerbül beszélgettek magyar barátaival, így később, a zágrábi egyetemen tanult meg jól magyarul. Ahol Kiss Gy. Csaba is oktatta, aki szintén megjelent az Írószövetségben tartott esten. Jelenleg Szlovéniában lakik, de a horvátországi Umag városának könyvtárában dolgozik. Életéről is árulkodik Exkurzió című regényének részlete: „Idetartozik a Mészároltam a háborúban graffiti, amit 1993-ban, a szabadkai Radijalac negyedben, egy felhőkarcoló oldalán találtam. Akkor éppen csak a nagymamám élt Szabadkán, a többiek mind elköltöztek, mentek, amerre láttak, egyedül nekem sikerült addig ügyeskedni, míg szerét nem ejtettem, hogy átjussak a határon. Én, aki bunyevácként nőttem föl, és a szerb ekavica nyelvjárás városi változatát beszéltem, 1991-ig szívesen vallottam magam horvátnak, ápolva ezt a számomra akkor még gyakorlatilag absztrakt különbözőséget, valamiféle személyes jegyként, amely elválaszt és különlegessé tesz a környezetemben. Amikor átköltöztem Horvátországba, szembe kellett néznem azzal, hogy immár teljesen felfűtve dübörög a gépezet, vagyis javában folyik az identitás fényezése, csiszolása, és új, bizonytalan határok keretében ez a fajta horvát identitás megszerzi az elsőbbséget a társadalmi magatartás és a tömegviselkedési minták sorozatgyártásában.” (A nyelv mint aknamező)

Dinko Telećan eddig három verseskötetet és egy filozófiai esszégyűjteményt publikált, valamint egy költői útikönyvet pakisztániai utazásáról, de Hamvas Béláról formálódó könyve is napvilágot lát előbb-utóbb. Honnan ez a horvát lírától ennyire eltérő poétikai nyelv? – kérdezte fordítója, Fenyvesi Ottó horvátul Dinkót, a horvát írók pedig magyarul figyelmeztették, így nem biztos, hogy a közönség érteni fogja. Válaszában a költő elmondta, hogy a kortárs horvát alkotókat olyan ars poeticák vezérlik, melyek tőle távol állnak, ezért jobban ihlették a régi idők német, angol, spanyol költői, közülük választott példaképeket magának. Mély gondolatiságú versei is olvashatók a Nagyvilág honlapján, ahol a szeptemberi szám teljes szövege elérhető PDF-ben. Delimir Rešicki ugyan kimaradt ebből a sokat változott válogatásból – melyben a szerkesztők elmondása szerint csak Nikica Petrak és Antun Šolján szövegeinek volt biztos helye –, ám a Meghalni a pandákkal című verseskötetet bátran ajánlhatom mindenkinek.

Klein László

Kapcsolódó:
A Nagyvilág horvát különszáma
Tartalomjegyzék

Kortárs horvát költők versei a Zetnán.