Beszéd az Indonéz nagykövetségen

„A wayang bábjáték az ősök szellemét hívja segítségül, s a gyermekeknek adja tovább a tradíciót, a tudást és a hagyományt. A wayang bábjáték az, amely egyszerre ötvözi a festészet, a szobrászat, avagy a bábkészítés, a költészet, a zene, és a színház hagyományát, a wayang-bábjáték az, amely Indonézia egyik legnagyobb kincse, amelyet őszinte és melegszívű népe szellemének legszebb kifolyása eme jelenségvilágba. Erről kell most beszélni.” - Tari Eszter, pécsi festőművész „Jávai Árnyak” című könyvét mutatták be az indonéz nagykövetségen. A felszólalók között volt lapunk szerkesztője, Weiner Sennyey Tibor. Beszédét itt olvashatják.

Tisztelt Nagykövet, Kedves Eszter, Hölgyeim és Uraim, a déltengerről és hazánkból,

egy évvel ezelőtt Bali szigetén a Föld bolygó népeinek küldöttei, politikusok, gondolkozók, művészek találkoztak egy hatalmas konferencián, amelyen a klímaváltozást firtatták. Kevés olyan ország van, amelyet annyira érzékenyen érintene a környezet drasztikus változása, a tengerár vészterhes hullámai, a metropoliszok túlnépesedése, a környezeti katasztrófák, mint éppen Indonéziát. Éppen ezért teljesen érthető, hogy e konferenciát ott tartották.

Talán csak a véletlen műve, talán a gondviselésé, hogy én akkor értem Balira jávai utazásom egy hónapja után, midőn e konferencia elkezdődött. A Gunung Bali nagytemploma mellett teáztam egy belga barátommal, Peterrel, aki elmagyarázta, hogy azért gyűltek össze a népek vezetői és képviselői Balin, mert világossá vált, hogy ha néhány éven belül nem teszünk valamit, akkor a felmelegedés visszafordíthatatlanná válik, és súlyos következményekkel fog járni.

Akkor tudtam meg, hogy Bali szigetén a kis dobok, melyeket minden sarkon láthatunk, s melyekre pepita vásznat borítottak, arra hivattak, hogy ha a közösséget veszély fenyegeti megszólaljanak. Egy évvel ezelőtt az Istenek Szigetének dobjai újra megszólaltak, de most olyan veszélyre figyelmeztettek, amely nem csak a falvakat, nem csak a szigetet, nem csak Indonéziát, nem csak Ázsiát, nem csak Európát, hanem az egész bolygót fenyegeti.

A bolygó lakosai közül az ember csupán egyetlen faj, mert a bolygó teljes értékű lakosai a tengerek világának élőlényei, a kicsinyke csikóhalaktól a bálnákig, az erdők népe, az orchideáktól a mamut-fenyőkig, s az egek lakói a kolibriktól a hatalmas sasokig. Ő értük is mi felelünk. És a Föld népe nem csak a most élő emberekből áll, hanem őseink és gyermekeink is ide tartoznak. Az ősök szellemét kell hívni a bajban, s a gyermekeink életért kell megtenni, amit csak lehet.

A wayang bábjáték az ősök szellemét hívja segítségül, s a gyermekeknek adja tovább a tradíciót, a tudást és a hagyományt. A wayang bábjáték az, amely egyszerre ötvözi a festészet, a szobrászat, avagy a bábkészítés, a költészet, a zene, és a színház hagyományát, a wayang-bábjáték az, amely Indonézia egyik legnagyobb kincse, amelyet őszinte és melegszívű népe szellemének legszebb kifolyása eme jelenségvilágba. Erről kell most beszélni.

Amikor vészterhes idők súlyos fátyla borul az egykoron boldog bolygóra, akkor újra előadják Jáván a Barathayudhát, a Mahabharáta sajátos változatát, ahol az öt Pándava testvér, megküzd a Kurávákkal, azért, hogy a világ megmeneküljön. Legutóbb a Második Világháború idején mutatták be ezt a darabot.

Most, amikor az erdőirtások a Föld minden pontján ilyen méreteket öltöttek, most amikor az újabb és újabb válságok sem elegendőek ahhoz, hogy a gyökeres mentalitásbeli változás bekövetkezzék, most amikor minden pillanat a visszafordíthatatlanhoz visz minket közelebb, talán megfontolandó lenne, hogy a jávai dalangok újra előadják a Barathayudhát. De nem elég Jáván, a világ minden pontján elő kéne adni, mint afféle közös imát, az ősök szellemét segítségül hívandó, a gyermekeink világát megmentendő, s legfőképpen pedig az embereket felébresztendő.

Mert a wayang előadás nézőinek azt hirdeti: Ébredjetek fel! Ébredjetek fel, és éljetek emberi életet a bolygón!

Az emberi élet nemes élet, igaz élet. A wayang ezt hirdeti minden nézőjének mesékbe szőve, játékosan, művészien, csipetnyi misztériummal.

A wayang nagy misztériuma millió apró részletből épül fel, melyet csak akkor értünk ha sokat tanulunk Jáva és Bali szigetének népétől, történelméből, művészetéből. S mindez még mindig kevés, kevés a sok idő, amit az ember rászán, kevés a gyűjtés, kevés a tanulmányozás. Nem elég megtanulni valamit, élni kell vele.

Éppen ezért tiszteletreméltó Tari Eszter, pécsi festőművésznő vállalkozása, hogy könyvet írjon – méghozzá nekünk, magyaroknak – a wayang-bábjátékról. Mert Tari Eszter vállalkozása az első lépés csupán. Ő megkezdett egy utat, egy nem könnyű utat, tanulni kezdte azt, hogy mi az a wayang.

Az indonéz szellemiséget kezdte tehát gyökereiben tanulmányozni. S e tanulmányútjának első és összefoglaló eleme ez a könyv, melyet most ünneplünk. Azért ünnepeljük ezt a könyvet, mert egy régóta tartó és nagy kísérlet része ez. A kísérlet pedig nem több és nem kevesebb, mint Magyarországot kinyitni Dél felé, a Déltengerek, és a Távol-kelet hatalmas tudása felé.

Magyarországon Távol-keletre olyan szellemek nyitottak, mint mindenekelőtt Kőrösi Csoma Sándor, vagy a Buddha életét tanulmányozó Schmidt vagy Téchy, a jógát tanulmányozó Kacsvinszky, vagy Baktay, de idesorolhatjuk az olyan univerzálisan nyitott elméket is, mint Hamvas Béla vagy Várkonyi Nándor.

Ők mind Kelet világossága felé nyitották meg a magyar gondolkodást. Ilyen szellemi nagyságok nyomán elindulni felelősséget jelent. Minden leírt sorért felelősek vagyunk. Nem elég ugyanis leírni egy-egy dolgot, nem elég azt csupán megmagyarázni, nem elég vonzóvá tenni. A tudást át kell adni. A logoszt meg kell ragadni, bármilyen nehéz is. Mert az élet csak akkor lehet magasrendű, ha adunk, s nem pedig ha elveszünk.

Kelet legfénylőbb művészete éppen a wayang, amelyről ez az első összefoglaló mű magyarul. Ami az erőssége az a gyengéje is Tari Eszter munkájának, oly vizekre evezett, hol előtte látszólag alig járt magyar hajós. Mégis szerencsénkre túlélte és visszatért a déltengerről, s mint oly sok régi utazó ő is Kelet mesés kincseiből merített. Ez a kincs pedig a szellem és tudás, a hagyomány és a művészet, amely oly kiemelkedőt alkotott Indonéziában a wayanggal. Tari Eszter munkája tehát egy nagy kutatás első és fontos lépése, melyet reméljük további lépések fognak követni az említett nagy elődök által kijelölt széles ösvényen.

Végezetül engedjék meg, hogy kiemeljem azt a nemes-lelkűséget, hogy az indonéz nagykövetség nem csak támogatja, hanem befogadja az érdeklődő és nyitott fiatal magyar művészeket, és segíti, hogy olyan könyveken keresztül, mint Tari Eszter Jávai árnyak című munkája, vagy Kiss Márti Sziklavirág mesekönyve, hogy mindezek révén, mint egy szelencében, erre a kontinentális óceánra megérkezzen egy virágillatú déltengeri fuvallat.

Ez az a virágillat, ami gyöngédségébe mégis annyi erőt rejt, hogy segíthet nekünk megidézni az ősök szellemét, hogy megmenthessük együtt, magyarok és indonézek, mi, emberek a bolygónkat.

Your excellency, Dear Ambassy, Eszter, Ladies and Gentlemen from the South Seas and from home,

About a year ago a delegation from the people of the planet Earth: politicians, philosophers and artists gathered together in Bali to discuss the changes of climate. There are but a few countries whom would be so much affected by the drastic changes of environment, the frightening waves of the sea currents, the overpopulation of metropolises and natural catastrophies such as Indonesia. Therefore it was absolutely inevitable to hold the conference there.

Maybe it was just a coincidence  that I arrived to Bali right when this conference kicked off as I had already been travelling in Java for a month prone to that. I was having tea right next to the big temple of Gunung Bali with my Belgian friend Peter, who explained to me that the delegation assambled in Bali as it was quite clear that if something is not done within a few years then global warming will become irreversible and that will have crucial effects.

It was then and there that  I learned that the small drums we can see all over Bali are used to alert the people of the community in case of danger. A year ago these drums alerted not only the villages, the island, Indonesia, Asia or Europe but the whole planet.

Humans are only one of the species from among the population of the Earth, as the whole population includes the creatures of the sea from the tiniest dragonfish to the whales, the population of the forests from the orchides to the Sierra Redwoods, not to mention the inhabitants of the skies from the colibries to the enermous eagles. We are responsible for them as well. And the people of the Earth are not only the ones living currently but our ancestors and our children included as well. When in trouble we shall call on our ancestors and we shall do whatever we can for the sake of our descendants.
 
 Wayang puppet theatre calls on the spirits of ancestors for help and passes on the knowledge and tradition to the children. Wayang puppet theatre is blending the traditions of painting, sculpting or puppet making, poetry and music. Wayang puppet theatre is one of the biggest gems of Indonesia, this is the most beautiful emanation of the spirit of an honest and warm hearted nation.  This is what we should talk about now.
 
When times are tough on the once so happy planet, the Barathayudha- this special cycle of the Mahabharata is performed in Java. In this the five Pandava brothers fight the Karawas in order to save the world. This play was last performed at the time of the Second World War.

Now, that deforestation has grown to such an extent, now that the latest depressions and crises are not enough for fundamental changes in mentality and now that every second is taking us a step further toward the irreversible- perhaps it would worth considering for the dalangs of Java to perform Barathayudha again. Perhaps it should not only be performed in Java but throughout the whole world as a kind of common prayer – calling on the spirits of the ancestors, saving the world of our children and most of all awakening the people of today.
For the wayang performance invites its audience with these words: wake up! wake up and live a humane life on this planet!

Human life is noble and truthful. Wayang theatre recites this to all its audience playfully, sophisticadetly with a pinch of mistery through tales.
 
The great mistery of wayang is assambled from millions of tiny frections that we will only comprehend if we learn from the people of Java and Bali about their history and art. And this will still not be adequate, the too much time is not enough, the gathering and studying of information is not sufficient. It is not enough to learn something, we should seize it and serve it.

Therefore it is admireable that Eszter Tari, an artist from Pécs, Hungary has written a book for us Hungarians about the wayang puppet theatre. Becouse her venture is only the very first step. She has commenced a path, and a very demanding path it is, she has started to learn the wayang.

She has started to investigate the fundamentals of Indonesian intellectual heritage. This book, that we are celebrating today is the first summary of her findings throughout her journey. We are celebrating this book as it is part of a long existing, difficult experiment.  This experiment being non other but exposing Hungary toward the South, the South Seas and the enermous knowledge of the Far East.

There were several Hungarian great minds who exposed toward the South East such as Sándor Kőrösi Csoma, Schmidt or Téchy, who studied the life of Buddha, Kacsvinszky, who studied yoga or Baktay, but the list would not be complete without the universally open minded intellects such as Béla Hamvas or Nándor Várkonyi.

All of them exposed the Hungarian thought toward the illumination of the East. To follow the footsteps of such great minds is a huge responsibility. We are responsible for all the lines we write. As it is not enough to jot down this or that, it is not enough to simply explain or to make it appeal. Knowledge must be passed on. Wisdom must be seized however hard it might be. As life can only be noble if we give not only take away.

 The brightest shining art of the East is the Wayang. Eszter Tari’s first book is about this. The strengths of her work are its weaknesses as well for she has sailed to such areas where seemingly no other Hungarian shipmen had sailed before. But luckily she has survived and returned from The South Sea and just like so many other travellers before her, she has also brought back some of the treasures of the East.  This treasure is knowledge and spirit, tradition and art, that created such outstanding outcomes with the wayang in Indonesia. All in all Eszter Tari’s work is just the first important step of a huge investigation that will hopefully be follwed by many others in the footsteps of the formerly mentioned great minds.

Finally let me highlight the generosity of the Indonesian ambassy for not only supporting but also welcoming the intrigued and receptive Hungarian artists. Also for enabling the publication of books like Eszter Tari’s Jávai árnyak or Márti Kiss’s Sziklavirág so as to bring us the flower scented breeze from the South sea.

This scent of the flower, which thogh fragile is strong enough to help us evoking the spirit of our fathers so we Hungarians and Indonesians- us, people can save our planet.
 
(Balogi Virág fordítása)