• Irodalmi Jelen

    Megalakult a Kárpát-Medencei Kulturális Szövetség

    A Budakalászi találkozón, egy igazán fontos, már talán égető probléma volt a téma. Egy koncepció, egy nemzetmentő stratégia kidolgozása. A cél az, hogy a széthúzás helyett, újra teremtsük a nemzeti egységet, és egy olyan tevékenységi program kidolgozása, ami arra hivatott, hogy kijelölje a mostani konkrét teendőket e cél megvalósítása érdekében. 

  • Irodalmi Jelen

    Spirituális utazás Újzsélandtól Izraelig

    Majdnem a vetkőző nős tollamat adtam kölcsön, hogy a feminista-kabbalista-szerelmetes regény szerzője dedikálni tudja Bódis Krisztának A zsidó menyasszonyt. Igazi elsőkönyves Margit Patrícia Eszter, nincs tolla a könyvbemutatón, ragyog az örömtől, élőszóban még keresi a szavakat, de a hat évig írt, olvasmányos műve már megállja helyét. Winkler Nóra felejthető volt, az esküvőjére készülő Vári György viszont remekül ellenpontozta.

  • Irodalmi Jelen

    Szálkák a színpad alól 2009/2. – Kritikus tudósítások a 19. szegedi Thealterről

     
     Aki sokat ül Becketten, tuti biztos bekattan – legalábbis ezt sugallja a Figura Stúdió Színház 3 tánc Beckettre című előadása, mert szereplői inkább bolondok és bohócok, mint az abszurd világából származó bármiféle hétköznapi figurák, így aztán nem is kellenek különösebben lehetetlen helyzetek, hogy a semmi láttán történjen valami. – Boldog Zoltán tudósításának 2. része a 19. szegedi Thealterről
     
     
     

  • Irodalmi Jelen

    Szálkák a színpad alól 2009/1. – Kritikus tudósítások a 19. szegedi Thealterről

     „A kiszolgáltatottság nem lepte meg a honosított, hazánkba igazolt Hamletet, aki az őrülettel kacérkodva az aranycsapat 1526-os számú mezébe bújt, haptákba vágta magát a Himnusz hallatán, és kiválóan dekázott térdvédőjében, rövidnadrágjában a Hobo Blues Band 6:3-jára.” – Boldog Zoltán tudósításának első része a 19. szegedi Thealter előadásairól. 

  • Irodalmi Jelen

    Fanzinkiállítás és privát sajtótörténet

    Az ingyenes koncertek mellett vártúrával, filmvetítésekkel, valamint plakát- és fanzinkiállítással várja látogatóit az ötödik éve megrendezett Free Fest. Mi az a fanzin? Olyan izgalmas, házilag készített, nonprofit lap (posztszamizdat), mely a lehető legolcsóbb – és legkönnyebben elérhető – sokszorosítási technikával készül, speciális érdeklődésű egyének csoportjának, biztosítva az információáramlást az egymástól akár több országnyira vagy kontinensnyire élők számára.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    BLANCHOT - Bölcsészlány olvas - Kalligram. 2009. június.

    Be kell valljam, míg bele nem olvastam a folyóiratba, ismeretlen volt a francia szó a címlapon: Blanchot. Talán most már kicsit jobban képbe kerültem, és nemcsak a XX. századi besorolhatatlan francia gondolkodók kapcsán. A Kalligram következetesen zöld-fekete számának címlapján ez is áll: Művészet és Gondolat. Művészet, mert ez a pozsonyi lap szép fokozatosan, türelemmel veszi végig a mai magyar irodalmi és kulturális jelenségek megfigyelését és elemzésést; és Gondolat, mert mindeközben nem hagyja, hogy az olvasó, aki nem tudja, mibe vágott bele, csupán futtassa a szemét a betűsorokon, hanem önálló állásfoglalásra is készteti.

  • Irodalmi Jelen

    Stefitávol

    Én nem akarom azt feltételezni, hogy az anyatejtől való elválasztásom volt a cél, hiszen korábban is megfordultunk Veresegyház lankáin. De olyankor Édesanya és Édesapa is ott volt, velük jöttem, velük mentem. Illetve egyszer Apával voltunk egy egész vasárnapot, mert Édesanya beteg volt. Akkor őt kíméltük éppen tőlem. Tehát Konkoly Gyuri bácsiéknál, Veress Enéhéknél, és most írom ide a legfontosabb nevet, mert őt már egyszer testvéremnek is neveztem Johanna unokatestvéremmel együtt: Kingáéknál már jártam és mindig szerettem is ott lenni.

  • Irodalmi Jelen

    Stefibúcsú

    A hét utolsó napján aztán Maigut Veráékhoz mentünk, ott volt Vea kislánya Zita, Lilike, Danika és Én. Veráék elköltöznek a Stefánia közeléből, mert a kert kutyakakás, az utcák gyakran zsúfoltak és a rendezvények a stadion szobor-parkjában nagyon hangosak. Ez egy búcsúzás, ahol mi gyerekek és a szülők is összejöttünk és örültünk, pedig bánatosnak kellene lennünk. Zita lakik hozzánk legközelebb, Lilike kicsit messzebb, Danika édesanyja is errefelé sétál mindig, mi meg itt lakunk. 

  • Irodalmi Jelen

    A bizarr évei - Sárközi Mátyás könyvbemutatójáról

    A bizarr évei címmel jelent meg a könyvhétre Sárközi Mátyás A Rákosi-korszak irodalompolitikája című 1980-as kötete kibővítve, és korszerűsítve kissé. A második világháború utáni évtized minden írójáról volt a szerzőnek egy anekdotája az Alexandra Könyvesházban tartott bemutatón. Németh László megakadályozott öngyilkossága, Szabó Magda visszavont Baumgarten-díja vagy a megosztott Nobel-díjra mégsem felterjesztett Illyés és Weöres éppúgy szóba került, mint a párt költőinek törtetése és sematizmusa.

  • Irodalmi Jelen

    Novellapályázat - eredményhirdetés - Névsor és a jeligék feloldása

    A zsűri visszavonja az I. díjat a Naftalin című novellától, mivel utólag kiderült, a szerző szabálytalanul változtatta meg írását. A továbbiakban a díjak a következőképpen alakulnak:   

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Fanzine-kiállítás a Közép-európai Egyetemen

    Annyi haszna volt a huszadik századnak, hogy kiderült; nagyjából minden fontos dolog körön kívülről jön, a házépítéstől a rock and rollig nem nagyon találni olyan területet, ahol nem valami intézményrendszerre és hagyományokra fittyet hányó figurát emlegetnénk ma úgy, mint az adott művészeti ág modern virágba borítóját. 

  • Irodalmi Jelen

    Lídia-siker a Balassi-kard borseregszemlén

            A kései szüretelésű olaszrizlingek sikerét hozta az V. Balassi-kard  borseregszemle. A költői borversenyben a Lídia Borház 2006-os olaszrizlingje győzött: ez a nedű viselheti a Balassi-kard Rizling védjegyet.

  • Irodalmi Jelen

    A magyar kisebbségi irodalom díja

    „Egy magyar kultúra van, nem lehet a nemzetből formálisan, adminisztratív eszközökkel kiszakítani senkit!” – mondta Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész, kisebbségkutató az elsőként neki ítélt Lőrincz Csaba-díj átadásakor. A 2001-es státustörvény kidolgozásában meghatározó szerepet játszott, tavaly elhunyt szakemberről elnevezett elismerést az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnökétől vehette át a kitüntetett. 

  • Irodalmi Jelen

    Barangolások Ráb szigetén - Hegyi Botos Attila írása és képriportja

    "Ha délnek veszem utam, untalan magammal találkozom, csontjaim a kövek, hajam a macchia bozótja, s tenger a tekintetem. Kiáramlok, tájjá szelídülök – de mi a legfőbb: veszítve gyarapodom, gyarapodva veszítek. Otthagyom az ittet, idehozom az ottat, áldozom. Míg végül elmúlik a fájdalom, s kettő között a különbség elmosódik, eggyé válnak – miként a tenger és az ég." - Az Adria örök téma a magyar irodalomban. Ráb szigetéről jelentkezik az Irodalmi Jelen tudósítója, Hegyi Botos Attila. Nyári barangolás és képriport.

  • Irodalmi Jelen

    Boris Vian emlékest a Tajtékos napokban

    „Élni tudni annyi, mint röhögni a halálon, s meghalni a röhögéstől” – írta Boris Vian, aki a Köpök a sírotokra című könyvéből készített film vetítése közben kapott szívinfarktust, s hunyt el ötven éve. Műveire s a szerzőre emlékezni hívott az egykori Tajtékos Lapok fanzin szerkesztője a Tajtékos Napok étterembe. Szentivánéji nekromantika, Chloé egy szívbe markoló festményen (természetesen Duke Ellington hangszerelésében), fekete mese szívvel-lélekkel. De Bery Aritól kölcsönözve: ez a cikk nem a szeretetről szól! 

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Kánonon kívül

    Badacsonytördemic, Baracska, Békéscsaba, Budapest, Győr, Gyula, Hajdúböszörmény, Miskolc, Répcelak, Sarkad, Sopron, Veszprém, valamint Németország és Svédország képviseltette magát a Barátok Verslista amatőr irodalmi csoportosulás összejövetelén, június 19. és 21. között, Sopronban. A kezdetek 2000. őszére nyúlnak vissza. Ekkor határozta el két lelkes ember, hogy lehetőséget és teret ad szárnyaikat bontogató amatőr íróknak, költőknek a megmutatkozásra és megmérettetésre.  

  • Irodalmi Jelen

    Édesapa karjában

    Ilyen hiteles helyen jártunk még szombaton, és vasárnap is, de ott a mámor a táncban volt nem az innivalóban. Ide szoktunk járni gyerek táncházba mi is péntekenként, át a Dunán, amit egy darabig tengernek hívtam, de ma már tudom, hogy folyó. A Hagyományok Házának nagytermében lépett föl a barátnőm Kinga, aki Konkoly Gyuri bácsi és Veress Enéh leánya. Kinga a Csillagszeműekkel táncol. 

  • Irodalmi Jelen

    IRODALMI FÉLHAJÓ, HA JÓ

    Hajónk, a visszaúton éppen a felújított Erzsébet híd alá ért, amikor ezt megemlítettem az útitársnőmnek. Mondván, hogy a kitűnő sportember íróban, vízbe érkezéskor rögtön, felébredt az életösztön, s az óhajtott halál helyett egyszer csak azon kapta magát, hogy klasszikus stílusban, egyenletes krallozással úszik kifelé. (S még föl is vette egy hajó). 

  • Irodalmi Jelen

    Tirpák a homokfutón

    Jutott mindez eszembe azon az összejövetelen a Sóstói Múzeumfalu tirpák portáján - igazi falócán ülve a kézi szőttes illatában -, a vörös postakocsi tavaszi számának bemutatóján (www.avorospostakocsi.hu) a hasonszőrű emberek között. Hallgattam mi van a címe mögött. TIRPÁKOK Tirpák pszicho. Belelapozva, és hallgatva a róla szóló ajánlást, nem kaptam mást, mint a múlt ismeretének becsületére épülő jövő építését a jelenben. Utólag belegondolva, mit is várhattam volna. Csodát? A csoda bennünk van.