A Tokaji Írótáborról lapunk közölte Sáray Ákos, a tábor hivatalos fényképészének fotóriportját is, s most közzétesszük a tudósítónk által készített képeket is, melyek inkább az egyes írókra koncentrálnak, s talán közvetlenebbek is. A képek alatt készítőjüknek rövid jegyzeteit olvashatják.

 

 

 

 

"Miért nem tesz az Isten most csodát?"

 

 

 

Fotóriport tudósítónktól a Tokaji Írótáborról

 

 

 

 

Festmény a gyermek Kazinczyról Széphalomban. A képen meglepően nagy a feje a költőfejedelemnek.

 

"De már nem tudom mit csináljak? / Meginnám borát az országnak. / S mentül több az, amit megiszom, / Annál iszonyúbban szomjazom

// Miért nem tesz az Isten most csodát? / Változtatná borrá a Tiszát, / Hadd lehetnék én meg a Duna: / Hogy a Tisza belém omlana."

- mondá a "legnagyobb magyar költő" Tokajban.

 

 

A magyar nyelv múzeumba került, s vele szemben álldogál árván a finn-ugor nyelvcsalád fája.

 

 

A kortárs szépirodalom munkacsoport hozzászólásaiban elhangzott az is, hogy milyen témakban kéne a mai költőknek verset írni. Szerencsére kevesen hallották.

 

Iancu Laura, aki nyelvőrzés munkacsoportokat vezette, s akinek gyönyörű verseiből, már az Irodalmi Jelen is közölt, üldögél egy padon, s ásványvízzel szomját oltja.

 

 

A legfiatalabb generáció néhány lelkes tagja: Ughy Szabina, Izsó Zita és Ayhan Gökhan. Gökhan verseiből már több alkalommal közölt az Irodalmi Jelen, legutóbb meglehetősen megosztotta a hozzászólókat. A képen jól kivehető, hogy egy kedves, fiatal fiú, aki nem harap. :)

 

 

Mizser Attila a Palócföld fiatal, agilis főszerkesztője beszélget Nyilas Atillával.

 

 

Vass Tibor, a Spanyolnátha főszerkesztője olvas. Mellette Turczi István a Parnasszus főszerkesztője.

 

 

 

Irodalom- és biciklitörténeti pillanat: Nyilas Atilla dedikálja Álmoskönyvét.

 

 

 

 

Szerető Dániel (Gyapjas Betonka zenekarból) és Rutkai Bori, a "magyarok kisasszonya", akinek vers-dalát már közölte az Irodalmi Jelen.

 

 

 

Nyilas Atilla a "motoros" versét olvassa a Műút folyóirat bemutatóján.A költeménynek - s nem csak azért mert a Tisza túlpartján éppen motoros találkozó volt  – igen nagy hatása és sikere volt. A szerző és a Palócföld szerkesztőinek jóváhagyásával itt (is) közöljük a verset:

 

 

Nyilas Atilla:

Illa berek

 

Isten óvja a motorosokat.

 

Értük imádkozom legtöbbet
a család után.

 

Aki motorost ismertem,
az vagy halott,
vagy súlyos beteg,
egyikük a színpadot hagyta ott,
de legalábbis eltörött a karja.

 

Aki motoros, az már bukott,
csúszik neki szét az utcakép,
aszfalt szedi testét darabokra,
porban fertőződnek sebei,
útszéli kereszt.

 

Lettem volna én is motoros,
ha befizetek a tanfolyamra,
vonzott a postai karrier:
újságkihordóból táviratkézbesítő —
akkor már nem élnék.

 

Az olyannak, mint én, nemhogy motort,
autót nem szabad vezetnie —
a kerékpár is necces.

 

És úgy látszik, velük se más a helyzet.
Csak meg ne tudják, hogy ez az egyik,
amitől a legjobban féltem őket —

 

ilyeneken jár az eszem,
amikor a gyerekek a folyosón vadulnak
narancssárga, lila járgányaikon,
vagy megcsodálnak az utcán egy gépet,
és nagy családi harcokat
érzek előre a gyomromban.
 

(Palócföld, 2008/5–6. sz.)

 

 

Szőcs Géza, lapunk szerzője-szerkesztője és Szigeti Lajos

 

 

 

...mert végülis egy ilyen tábor legnagyobb érdeme az, hogy sok, különbözőféle írók és költők találkozhatnak. A képen már a két és fél napos tábor utolsó előtti pillanata látható, a búcsúzó fogadás.

 

 

 

 

Tudósítónktól.