Irodalmi Jelen

Könyvbemutató a Közlöny Könyvesházban

2009. augusztus. 28. - 07:16

A nagy napon, izgalommal vegyes félelemmel készültem a bemutatkozásra, annak ellenére, hogy tudtam, a közönség jobbára kedves barátaimból, illetve a jó ismerősökből, kollégákból tevődik ki. Őket szóban értesítettem az alkalomról, de maga a könyvesház is besegített a reklámozásba, melyhez anyagot, egy szivárvány színű plakátot magam terveztem, és saját kezűleg vágtam, ragasztottam, állítottam össze. Igazán jól mutatott.

Könyvbemutató

a Közlöny Könyvesházban

Senki ne vegye elfogultságnak, pláne beképzeltségnek, de én a saját novellásköteteim bemutatójáról szeretnék beszámolni.
Mester vagyok – született „mester”. Ez ugyanis a lánykori vezetéknevem. Pár éve írogatok, prózát, nagyon rövid novellákat, ezekből állítottam össze három kötetet.
Igazán nem is tudom, mi jött előbb, az ötlet, hogy nevemből adódóan a három könyvet együtt lehetne „reklámozni” Mester-3as néven, vagy amikor már vége felé közeledett a harmadik kötet anyagának összeállítása, akkor döbbentem rá: ezt a lehetőséget nem lehet kihagyni, és „Mesterhármas”, vagy „Mester 3-as”-ként - ami ugye, egybeolvasva ugyanannyit tesz -, népszerűsíthetném az írásaimat.
Alkalom is adódott rá, egy ismerős révén lehetőséget kaptam, hogy a könyveimet - egy kis beszélgetés keretében -, bemutassam 2009. június 17-én, a Budapest VII. kerület, Rákóczi út 30. szám alatti Közlöny Könyvesházban.
A nagy napon, izgalommal vegyes félelemmel készültem a bemutatkozásra, annak ellenére, hogy tudtam, a közönség jobbára kedves barátaimból, illetve a jó ismerősökből, kollégákból tevődik ki. Őket szóban értesítettem az alkalomról, de maga a könyvesház is besegített a reklámozásba, melyhez anyagot, egy szivárvány színű plakátot magam terveztem, és saját kezűleg vágtam, ragasztottam, állítottam össze. Igazán jól mutatott.
Meg kell jegyeznem, könyveimről elmondható, „családi” vállalkozás keretében készültek, ami alatt azt értem, hogy a borítókat és a kötetben található szép, igényes és valóban kifejező illusztrációkat fiam készítette. Ebből az apropóból őt is meghívtam a bemutatóra, amiben nem is ez az érdekes, hanem az, hogy el is jött. Az ilyen rendezvényeken ugyanis nem szeret részt venni. Ezért, amikor a nagyjából egy tucat emberből összetevődő kis közönségem már teljes számban jelen volt, szükségesnek tartottam felhívni a figyelmüket arra, hogy jól nézzék meg a fiamat, a könyvek illusztrátorát, mert ő olyan, mint Colombo felesége: mindenki hallott róla, de még soha, senki nem látta. Ez persze, derültséget keltett, és megalapozta a jó hangulatot, egyben oldotta az én feszültségemet is.
Ezt követően, kedves ismerősöm, aki a könyvbemutatón beszélgető partnerem volt, bele is vágott a közepébe.
- Mondd csak, Györgyi, már kiskorodban is író szerettél volna lenni?
- Természetesen…nem. Akkoriban még mosónő vagy táncosnő szerettem volna lenni, imádtam ugyanis pancsolni, a jó, meleg, szappanos vízben, aztán meg táncolni is nagyon szerettem, már egészen kislány koromban.
A válasz újabb derültséget váltott ki. De mit tegyek, ha ez az igazság. Annyira még nem vagyok rutinos, hogy valami előre kitalált, szépen megfogalmazott, fennkölt szöveggel álljak elő.
Aztán sorban előkerültek gyermekkori, majd későbbi életem során megélt élményeim, tapasztalataim, melyekből írásaim táplálkoznak, és amelyekből novelláim különböző, igen változatos témáit merítettem.
Hiszen írok én mindenfélét, kezdve a krimitől, a fantasztikus, romantikus, idillikus történetektől, a kalandos, szomorú és megható, vagy éppen kacagtató, vidám prózákig. És persze, betartva az alapszabályokat: a novella legyen abszolút rövid, lényegretörő, semmi kalandozás, eltérés az alaptémától, minden azért íródik, hogy a csattanó a végén nagyot szóljon.
A beszélgetést időnként félbeszakítottuk egy-egy novella felolvasásával. A szomorú novellákat meghatott csendben, a vidámakat csendes mosolygással, halk nevetgéléssel fogadta a hallgatóság.

A beszélgetés során elmeséltem azt is, hogy korábban, pár évvel ezelőtt, egy hozzáértő ember úgy véleményezte az írásomat - mely az elsők közül való volt -, hogy „prózailag nem nagy dobás, de előnye, hogy derűt áraszt és nem nyomasztja az olvasót. Ilyen nyelvezettel nagy boldog, vagy boldogtalan regényeket lehet írni.”
Én mindig ehhez is tartottam magam, nevezetesen, hogy elandalítsak, meghassak, vagy éppen felvidítsam, egyszóval szórakoztassam az olvasóimat, hogy érzelmeket váltsak ki belőlük, olyanokat, amilyeneket én is éreztem a történetek megfogalmazásakor.
Ezért is mertem az említett könyvbemutató keretében közreadni, megismertetni, népszerűsíteni a „Mester 3-as”-t, remélve, hogy azért az eltelt 2-3 év alatt, talán egy kicsit a prózáim színvonala is emelkedett.
A jó hangulatú, kellemes beszélgetésért, és a felolvasott novellákért tapssal jutalmazott kis hallgatóságom.
Azt hiszem, megéri írni….nekik.

Mester Györgyi