"A magyar irodalom végtelenül nyársat nyelt és prűd. Ami pedig a kánonon keresztül az oktatásba eresztődött az végtelenül humortalan. Az a jó irodalom, amit ugyanolyan arányban itat át erős sírás és nevetés” – mondta a Jelenkor egykori szerkesztője, a pécsi folyóirat mostani szerkesztőjének vendégeként, s Keresztesi József jól irányzott kérdései nyomán másfél óra alatt feltárult a Parti Nagy-univerzum a Kossuth Klubban.

Szeptember 29-én főiskolánk oktatója, Zöldi László író–olvasó találkozót szervezett Nyíregyházán Bitó László, Bodor Pál és Böszörményi Zoltán közreműködésével. Erről be is számolt a Klubhálón megjelenő Médianaplójában október elsején. A hangulatos találkozóról, amelyen is részt vettem, ezt írja a szervező: „Miközben üldögéltem a bemutatkozó írók mellett, fölmértem a szemközt ülőket.”

 2009. szeptember 29-én, kedden reggel még nem sejtettem, hogy a délután egytől tartandó Médiapolitika című elméleti órám lesz főiskolai pályafutásom egyik leggyakorlatibb elméleti órája.

Aztán gratulációk, kézfogások – őszinték és örömteliek. Virág Bognár Ágota bejelentette, hogy a jövő évtől Lator László örökös tiszteletbeli elnöksége mellett az OIK műfordítás-pályázat zsűrijének elnöke Lackfi János lesz. A verset még meghallgathattuk lengyelül és a három díjnyertes fordításban is, aztán – hisz péntek délután egy verset, egy költőt, kilencvennyolc műfordítót és Chopint ünnepelve miért ne?  – pezsgővel koccintottunk a költészetre.

Mindenki beszél angolul, ugye, nem kell tolmács, közölte Turczi István a különböző kontinensekről érkezett költők felolvasóestjén. Így valóban több vers és kommentár hangozhatott el a kiszabott másfél óra alatt, de a zsidó kultúra és a holokauszt angol szókincsét kevésbé ismerőkkel szemben nem volt túl korrekt. Igaz, hogy kevés civil érdeklődő volt a Páva utcában.

2009. szeptember 30-án, pontosan 16 óra 19 perckor nem mindennapos látványként egy hatalmas, fekete színű autó gördül be a kisújszállási könyvtár belső parkolójába.Az autóból Böszörményi Zoltán lép ki. De már siet is elé a könyvtár vezetője, Marcella. Jó ismerősként, szívmelengetően üdvözlik egymást. Böszörményi Zoltán három éve járt már Kisújszálláson az Irodalmi Jelen-turnén Kukorelly Endrével, Szőcs Gézával, Nagyálmos Ildikóval.

Sokban hasonlatos, mégis egyéni sorsokat ismerhettek meg az irodalom iránt érdeklődők Nyíregyházán. A főiskola előadójában összegyűlt közönség, többnyire életútjuk elején tartó főiskolások két olyan íróval találkozhattak, akiknek jókora kitérő után adatott meg az irodalmi alkotás öröme. Szeptember 29-én két „amerikás” magyar író, Bitó László és Böszörményi Zoltán vendégeskedett a nyírségi megyeszékhelyen.

"Ha Radnóti sorsát pusztán emberi sorsnak tekintjük, és nem zsidóságát, kitaszítottságát, a fasizmus szülte kényszerkörülményeket hangsúlyozzuk (mint például a Mint a bika…, Járkálj csak, halálraítélt és számos más verse kapcsán), nagyobb esélyünk lehet arra, hogy az idegenség tapasztalata helyett közelebb kerüljön azokhoz is, akik fenntartásokkal fordulnak a másság felé." - Jordán Tamás és 600 diák mondott verset Radnóti emlékére Abdánál. Az eseménnyel párhuzamosan szintén Abdán rendezték meg, Dr. Fűzfa Balázs vezetésével azt a konferenciát, ahol Radnótiról és a "Levél a hitveshez" című verséről volt szó. Az egész hétvégén át tartó Radnóti-konferencián a legismertebb hazai kutatók és irodalomtörténészek vettek részt. Köztük lapunk munkatársa, Boldog Zoltán is, akinek előadását most közöljük.

Az alig negyvenéves rock’n’roll vadállat, Őz Zsolt a negyvenévesen öngyilkos lett Domján Edit dalát gitározta törött csuklóval. Legát Tiborék előadásában durván megdörrent a Beatrice Nagyvárosi farkasa és a régi Kézi-Chopin. A friss kötetes Keresztesi József pedig Új Párduc együttesével magasztalta a disznósajtot és Victoria Beckhamet. 

És akkor most itt a legnagyobb kihívás! Desdemona szerepe. A fojtogatós, ahogy apa hívja, hiába mondom neki, hogy: apa ne hülyéskedj. (Apa gyakran hülyéskedik. Ez is játék lehet. Szerep?) Engem ugyanis a köhögés nevezetű féltékenység gyötör, ő az, aki még a levegőt is sajnálja tőlem. Ezt az izét lehet, hogy először én hoztam haza a bölcsiből, de én csak hánytam egyet, nagyot aludtam és kész.

Ha Balázs Imre József csak azért érkezett volna Szegedre, hogy végigsétáljon a Vidra utcán, nem lepődhettünk volna meg, hiszen vidraverseiből kiderül: fanatikus rajongója a rejtélyes emlősnek. Úgy azonban, hogy Orcsik Roland szegedi költő meghívására érkezett a városba Fogak nyoma című legújabb kötetének bemutatójára, a Vidra utcával való találkozást megelőzte egy szerteágazó beszélgetés a Milleniumi Kávézóban 2009. szeptember 16-án.

Ezt követően Bakos Kiss Károly néhány versét olvasta fel. Elsőként, Vári Fábián László kérésére a „Vagyunk” című vers hangzott el. A szerző előadása után Erős Kinga, a Magyar Napló szerkesztője és az est moderátora fogta őt vallatóra. A közönség, amelynek soraiban a magyar irodalom néhány neves képviselője is helyet foglalt, a válaszok által közelebb került Bakoshoz, az emberhez.

A második részlet felolvasását diszkrét befejezés, hirtelenjében vásárolt és régóta könyvespolcon tartogatott Párhuzamos történetek, Emlékiratok könyve, fényképösszeállítások szerény mosollyal és mindenkihez egy-egy jó szóval kísért dedikációja követte. Kezemben a Saját halál c. szétrongyolt, szamárfüles kötettel, fejemben a paradoxonnal tértem haza, azaz klisével zárva jóleső érzés, ha néha mégis az történik, aminek történnie kell és nem az, amit egy konvenció vagy státusz beharangoz.

Mindeközben irodalmi estekkel is fellépett, 2006 óta szerepel repertoárjában – Köteles Lászlóval közös – Passió – magyar istenes verseket (Pilinszky Jánost, Reményik Sándort, Wass Albertet, József Attilát, Ady Endrét) megidéző, zenével kísért műsora. Tervei között szerepel barátaival egy – sajnos nagyságához képest kevéssé ismert, József Attilához hasonlóan tragikus sorsú erdélyi költő - Szilágyi Domokos, és határon túli magyar költők műveiből álló est színpadra állítása is.

Két pesti srác olvas fel most megjelent könyvéből, két pesti prózaíró, két fiatal, és szövegükből előbukkan, megszületik Lada Béla és Zsírsátán, és immár menthetetlenül részesei lesznek a pesti létnek, itt van a két megteremtett figura, alteregó, s közszemlére teszik a srácok meztelen szívét. Mutatják kezükben, hogy dobog, hogy vérzik, s a humor, tömény irónia mögött valami kegyetlen előérzet bujkál. Egyszer csak újra súlya lesz az írásnak, az írói létnek, és ezek a fiúk ezt tudják, és már nem fintorognak, nem züllenek annyira, hanem várnak. Várnak, és a várakozás legjobb formája a figyelem, a figyelem legjobb formája pedig az írás. Így születhettetek részben Berka Attila és Székelyhidi Zsolt új könyvei, a Lada Béla nem hal meg és az Ördöngős, melyeket a Spanyolnátha adott ki, s melyeknek szeptember tizenhetedikén, csütörtökön volt bemutatójuk a Magyar Írószövetségben.  Fontos pillanat.

Példaként - a sokak szerint egyik legjobb vers ebből a kötetből - az Elhagy című művét említeném és ebből az utolsó néhány sort emelné ki: ”Ott a világ, lesz más, aki vár! / Lesz majd benne, kit elhagyj. / Csukd be az ajtót, vissza se nézz: / várni a könnyebb, menni nehéz, / lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul, / mindig lesz, aki vár, aki fél, / mindig lesz, aki vissza se tér, / megszül, és meghal, és elhagy.”  

Az alkotók lelkesedését látva-érezve biztos vagyok benne, hogy Pásztón az Athéné Alkotó Körnek lesz 30. születésnapja, és hogy együtt ünnepeljünk, mi alkotók, írók, költők, festőművészek ott leszünk! Remélem, Önök is! 

Tündérek és boszorkányok repülnek, lovak, kutyák és elefántok kerülnek elénk, utazhatunk hajóval, vonattal és kerékpárral.„Ilyen kislányt ki látott?Ő nem szedi, rajzolja a virágot.Papirosra álmodja a világot!”

A figyelmes hallgatóság megtudja, hogy Kálvin a szépségnek két formáját különböztette meg. Az egyik a materiális, ahová a hallható, látható, tapintható, ízlelhető esztétikai élményt sorolja. A másik pedig a nem materiális, hanem úgymond átlényegült szépség, ami a moralitásban, Isten Igéjének a szépségében, Isten dicsőségének a szemlélésében jut kifejezésre. Kálvin a rácsodálkozó ember, akit lenyűgöz a teremtett világban megnyilvánuló „poézis”.

Stasiuk nyomban kikötötte, hogy a „Kilenc” nem politikai változásokról szól, hanem inkább és elsősorban nosztalgikus regény az idő múlásáról. Általában véve pedig „magyar lelkületűnek” érzi magát, amit úgy értelmez, hogy hajlamos a mélabúra, a pesszimizmusra (egyébiránt ezért szereti Budapestet: mert szomorú városnak találja, és át tudja érezni ezt a szomorúságot), épp ezért a változás számára rosszat jelent.