Ugrás a tartalomra

KAPU TÜNDÉRORSZÁGBA

Tündérek és boszorkányok repülnek, lovak, kutyák és elefántok kerülnek elénk, utazhatunk hajóval, vonattal és kerékpárral.
„Ilyen kislányt ki látott?
Ő nem szedi, rajzolja a virágot.
Papirosra álmodja a világot!”

 

KAPU TÜNDÉRORSZÁGBA

 

 

Szeptember 10, délután 4 óra.
A Bazilika előtti téren jönnek, mennek az emberek.
„Vannak kapuk, amik, bár nem látszik rajtuk, egy másik világba vezetnek. Vannak kapuk, amelyek Tündérországba nyílnak. Talán a Te közeledben is van egy.”
Az egyik kapu előtt könyvpremier: asztal, rajta
TÜNDÉRISKOLA és KAPU TÜNDÉRORSZÁGBA címmel könyvek.
Azt gondolná az ember, hogy 2 könyvet lát, de valójában ez olyan kötet, aminek 2 eleje van és nincs hátulja.
Olasz Etelka, a szerző (aki egyébként mesemondó) úgy álmodta meg ezt az óvodás, kisiskolás korú gyerekeknek szánt könyvet, hogy az ,egy társasjátékon keresztül kapcsolódik össze.
Az egyik fele versekkel van tele: Tündér Ilona, Mondókák, Bendegúz, Altató, Mondok egy titkot, Kívánság, stb.
„Egy paripa lakik a Holdban.
Skót szoknyában és trikóban.
Egyik lába zöld, másik lába kék.
Azt hiszem, hogy elszaladna,
Ha felébrednék.”

 

 

A verseket Sarfenstein Ditta 8 éves diáklány rajzai hozzák közel a hasonló korú és fiatalabb olvasókhoz/hallgatókhoz.
Tündérek és boszorkányok repülnek, lovak, kutyák és elefántok kerülnek elénk, utazhatunk hajóval, vonattal és kerékpárral.
„Ilyen kislányt ki látott?
Ő nem szedi, rajzolja a virágot.
Papirosra álmodja a világot!”

Gyólai Gabriella grafikus segített a kis rajzolónak.
A könyv a gyerekek kedvére keménytáblás, csupa színes lappal és varrva is van, hogy sokáig örülhessenek neki.
A TÁRSASJÁTÉK a Tündérkaputól zöld ösvényen, kalandok során át vezeti az olvasót a Városkapuig.
A Kapu a városba viszi a látogatókat. Miként alakult ki a város, mi található ott, mivel utaznak és hogyan ünnepelnek?
Hartai Zsuzsa textilművész kelti életre a várost és a benne lakókat.
Jönnek az érdeklődők. Nézegetik, olvasgatják a vidám rajzokkal teli kötetet. A gyerekek kuncognak. A mamák elismerően hümmögnek.

Sok kérdés, és válasz hangzik el, de a könyv mond a legtöbbet. Forgatják, játszanak vele, felolvassák.
A szerzők örülnek, hiszen ezért készítették.
„Este a város álmodik, hatalmas parkokról, pillangókról.
Tovább szövi az emberek álmait. Mert sok dolog fontos, de a legfontosabbak a benne lakó emberek.”

Kép és szöveg: Csóka Dénes

 

 

A könyv keresi a terjesztőjét, egyelőre csak a szerzőknél lehet megvásárolni: www.folkinfo.hu/olaszetelka

 

Kapcsolódó:
A korábbi pályamunkák itt olvashatók:
http://www.irodalmijelen.hu/?q=taxonomy/term/117

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.