A figyelmes hallgatóság megtudja, hogy Kálvin a szépségnek két formáját különböztette meg. Az egyik a materiális, ahová a hallható, látható, tapintható, ízlelhető esztétikai élményt sorolja. A másik pedig a nem materiális, hanem úgymond átlényegült szépség, ami a moralitásban, Isten Igéjének a szépségében, Isten dicsőségének a szemlélésében jut kifejezésre. Kálvin a rácsodálkozó ember, akit lenyűgöz a teremtett világban megnyilvánuló „poézis”.

Dr. Irodalom

Nehezen mozdulok ki a vidék védettségéből. Nem egyedül a szegénység az, ami konzervál, az elzártság hasonló tünet együttest képes produkálni. Megőrzi bennem azt az érzést, hogy a világ kerek egész, a dolgoknak pedig rendje van, s nem trendje. A házunk teraszáról a tekintetem a hegyoldalba fúródik, de nem azért állt ő ide nagy behemót, hogy a látóhatárom korlátozza, csupán a Nap kifutójául szolgál, melyről majd az égbe rugaszkodik. A hajnal derengésében kezd a számomra értelmet nyerni a két évtizeddel ezelőtt hallott elefántcsonttorony kifejezés. Augusztus 24-én egyszerre rugaszkodtunk el a hegyoldalról, a Tűzgolyó, hogy égi pályáját befussa, én pedig, hogy felkapaszkodjam a Hidasnémetibe érkező cityre, amely Budapestre visz a Református Egyház Doktorok Kollégiumára. 
   Az üvegablakos kalickában suhanva elszakadó táj, ébredező élet, nyakról lebukó fej tükröződik kis feleségem szemeiben. Majd egyszerre magamat látom az égkövek ragyogásában, amitől újonnan felfedezett elefántcsonttorony-fóbiám szűnni kezd. Azt hiszem megtaláltam azt a viszonyítási pontot, ami a következő öt napban átsegít a nehézségeken. Mintha lassítanánk, de az állomást nem tudom kivenni, a külvilág egyre távolabbi és zsugorodó képet mutat. A hangok párnázott ajtók mögül szüremlenek, míg egyszer csak tisztán, kivehetően hallom: teológia állomás, csatlakozások a diszciplínák szerint. Bibliai, históriai, szisztematikus, praktikus, ökumenikus átszállás után azonnal indul. A bemondó pattogó hangja egyre ismételi a lehetőségeket, ami ráébreszt, választanom kell. Na de mégis, merre tovább, hogy az irodalom állomásra eljussak? 
   Induljak a históriai állomás felé, amely a néprajzot és az egyházművészetet foglalja  magába? Az ősi vajákosok, ráolvasók mondókáitól egészen a versbe szedett, zsoltár dallamra ültetett, halotti toros énekekig? Esetleg vegyem célba a praktikus, gyakorlati irányba állított mozdonyt, s majd a homiletika alállomáson útbaigazítanak? Végtére is a prédikátor a nyelvet használja, az édes anyanyelvet. Brueggemann-t idézve, aki az igehirdetésről szól,  megállapításom visszaigazolást nyer: „A poéta/próféta hangja szétfeszíti a megkövesedett hétköznapokat, és új lehetőségekre ébreszti a hallgatókat.”  
   A Keletibe érve álmom foszladozik. A taxis maffia levadász minket, ahogy nagytáska, projektor és laptop lóg minden szabad felszíni nyúlványunkon. Az „extrákkal teljes, forintokkal terhes” tíz perces utat a Ráday Kollégiumba, ahol a Doktorok Kollégiuma idén ülésezik, megpróbálom kihasználni. Az előbecsült számla józansága az álmom motorikus erőit megfojtotta. Így maradtunk ketten a feleségemmel a taxi hátsó ülésén, az igazi teherrel, ami a csomagtartóba nem fért: teológia az irodalomban? Miért gondolom, hogy ez csak az én problémám? Az irodalomban épp úgy felmerül a hit, vallási hovatartozás kérdése az önértelmezés során. Írók és textusok rémlenek fel a távolból: „A beszéd tárgya nem lehetett a titok. A kérdéseim a vallásra és Istenre vonatkoztak, mert az valahogy kiderült, a ténynek, hogy titkos zsidók vagyunk, köze van Hozzá. Elmondták, hogy római katolikus vagyok… Tudtam, hogy hazudnak… A zsidóságot, tehát a bűnt nem lehet lemosni pár csepp szenteltvízzel.”- írja Németh Gábor: Zsidó vagy? c. regényében.
   „…a cserépkályha és az ajtó között volt a maga állította kis oltár, ő már előtte térdepelt, engem pedig maga mellé rántott…Nagyanyám megérezte, hogy csak tátogok, de nem imádkozom…szeme sarkából fenyegetően rám nézett…olyasféle viszonyban volt a Jóistennel, mint egy másik öregasszonnyal, aki abban különbözik a többitől… hogy hatalma is van hozzá, hogy kívánságait teljesítse.” – olvashatjuk Nyerges András: Voltomiglan c. könyvében.
   A Ráday Kollégium ősi falai közé érkezve a külső világ sokkoló hatása tompul. Ha nem is a saját elefántcsonttornyom, de a hit és a tudomány egyik távolra ható világítótornyában vagyunk. Németh Gábor és Nyerges András személyiségkeresésének újra és újra visszatérő vallási motívuma is megerősít abban, hogy a teológiai diszciplínák között a Doktorok Kollégiumában 2000-ben alakult irodalmi szekció munkája szükséges. Jómagam és feleségem még csak negyedik alkalommal vesszük ki részünket a tanácskozásból, de most sem az irodalomból esetlegesen áthallható dogmatikai fejtegetés, vagy a hit fogalmairól alkotott pontos terminus technikusok vonzottak ide, hanem az a nagyság, amit Susan Sontag így fogalmaz meg: „Írni annyi, mint tudni valamit. Milyen gyönyörűség olyan írót olvasni, aki sokat tud. Az irodalom tudás, habár a legmagasabb szintjén is tökéletlen tudás.” Pál apostol tükör általi homályos látásnak, ill. rész szerint való ismeretnek nevezi az állapotunkat. 

   Az irodalom látomásossága azonban sokszor hidat képez az ismeretlenbe, segítséget adva az elképzelésében annak, amit ember szeme nem látott, szíve meg sem gondolt. Az irodalom elmond valós és alternatív történelmet, sorskatalógust és társadalmi metszetet ad, pszichologizál és jövőt fest. A pszichoanalízis és irodalom kapcsolatára egy klasszikus példa jut eszembe. Jung személyesen küldi el Freudnak W. Jensen: Gradiva c. művét, figyelmébe ajánlva az írást átjáró álomvilágot. Ennek eredményeként jelenik meg Freudtól 1907-ben A téboly és az álmok c. elemzés, és évekig tartó barátságot indít el közöttük. A lélektan és az irodalom ölelkezése nem esetleges vagy véletlen. Kibédi Varga Áron: Jean de La Ceppéde és Szabó Lőrinc c. elemzésében az önértelmezésüket vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy az irodalom pozíciót vált. A teológiai és filozófiai nézőpontból a pszichológia irányába tolódik el.
   Folyamatosan érkeznek a résztvevők a világ különböző szegleteiből, és a kollégium könnyed öleléssel fogadja magába a 200 vendéget a regisztráció után. Ismerős és ismeretlen arcokba oldódva, ó- és újvilági nyelvek felhőin átvágva révbe érkezünk az ötödik emelet egyik termében. A szekció tagjainak az egymásra találását, és felismeréseik, előterjesztéseik megosztását a két napos nemzetközi Kálvin – konferencia késlelteti.

A szerdai nappal végre megkezdhetjük munkánkat, irodalom és nyelv a teológia berkeiben, pontosabban kálvini hatások az irodalom vadvirágos mezején. Augustinus jár a fejemben, akit ugyan apologetikai szempont vezérelt, amikor a Vallomások c. művét 400-ban megírta, mégis egy új irodalmi műfajt teremtett, ami a hitetlen egzisztencialista, Sartre: A szavak c. írásának másfélezer év elteltével is spiritus rectora. A Bibliát a nemzetközi irodalom színterén vizsgálva, ha lehet így aposztrofálni, kanadai származású sztár, Nortroph Frye viszi el a pálmát, akinek nevét a tudomány művelői aranyba önthetik. A kritika anatómiájának megírásával a szakma elismerését kivívta, majd ezután két elemzést is szentelt a Biblia hermeneutikai vizsgálatára. A Kettős tükör és annak folytatása Az Ige hatalma mintául szolgálhat a téma megközelítéséhez. 
   Irodalmi szekciónk elnöke, dr. Ötvös László lelkipásztor, költő, bibliakutató, munkánk elődeként jobban szereti Móricz Zsigmond: Magvető c. antológiáját említeni, melyet a szerző a magyar irodalom bibliájának nevezett. Az 1940-ben megjelent kötet összegyűjti a szépírók munkáiban lelki lenyomatként megjelenő szentírási hatást. Ezt a munkát folytatja céltudatosan Hegedűs Lóránt és Nemeskürty István kezdeményezésére és ösztönzésére a 20-30 fő között mozgó lelki és szellemi közösség.  Mindig előre meghatározott pontos munkatervvel készülünk erre a néhány napra. Az idei ülésre 19 előadás volt eltervezve, amiből 17-et abszolvált a társaság.
   A épület legfelső szintjére, az Olümposzi csúcshoz, ahol a teremünk volt, az utolsó métereket lépcsőkön kellett megtennünk. Ahogy legyőztük a magasságot, arra gondoltam, vajon mennyire leszünk képesek a feladatunkhoz, témánkhoz felemelkedni és nem csak szimplán agytornának, szellemi virtuskodásnak tekinteni azt. Frye úgy vélekedett a kritikáról, elemzésről, hogy annak is komoly igénnyel kell fellépnie önmaga megformáltsága, nyelvi kimunkáltsága iránt. Amennyire az üvegházként működő terem hozzájárul, az előterjesztések elkészítői és a hozzászólók hősiesen eleget tesznek feladatuknak. Így hangzik el és kerül megvitatásra: dr. Tusnády László: Kálvin olaszországi jelenléte, dr. Korsós Bálint: Szabó Magda kálvinizmusa, dr. Ötvös László: Kálvini hatás irodalmunkra, dr. Kilián István: Diákszínjátszás kálvini vonásai, Karacs Zsigmond: Karácsony Sándor evangéliumi kálvinizmusa, Horváth Lóránt: Kálvini hatás a nyugati irodalomra, Szalay László Pál: Két dudás egy csárdában (Hamvas Béla és Kálvin János az egyházról), hogy csak néhányat említsek a színes kínálatból.
   Az ülés egyik különleges pillanata, amikor dr. Békefy Lajos, a szekció új elnökjelöltje megtartja előadását Kálvin esztétikájáról. A figyelmes hallgatóság megtudja, hogy Kálvin a szépségnek két formáját különböztette meg. Az egyik a materiális, ahová a hallható, látható, tapintható, ízlelhető esztétikai élményt sorolja. A másik pedig a nem materiális, hanem úgymond átlényegült szépség, ami a moralitásban, Isten Igéjének a szépségében, Isten dicsőségének a szemlélésében jut kifejezésre. Kálvin a rácsodálkozó ember, akit lenyűgöz a teremtett világban megnyilvánuló „poézis”.
   Az együttműködés örömét éljük át, amikor a Nap Alapítvány vezetői, Maczó János és Laczkó András megérkeznek.  A szekció több tagjának vették már eddig is gondozásba írásait és a megjelenésig kísérték. Most ajándékként a Népi Krónika folyóirat 2009/1 számát hozták el, amiben az elmúlt évben, az irodalmi szekció szellemi műhelyében elhangzott előadások lettek csokorba gyűjtve. Nem kevesebbre tesznek ígéretet a jelenlévőknek, minthogy 2010 elején a most előterjesztett munkákat szintén a Népi Krónika olvasói figyelmébe ajánlják. Ezen kívül bemutatják a Magyar Jövő c. kiadványt, ami besorolásuk szerint irodalmi és társadalom-élettani folyóirat. Ebben felvállalták egyebek mellett a „szárszói gondolat” életben tartását, a fiatal tehetségek bemutatását, eddig magyarul nem olvasható világirodalom közreadását és a Balatonra, mint „különleges alkotóklímájú” helyre újonnan történő rácsodálkozást. 

   Nem tudom kinek telt el hamarabb a hete, annak, aki valamelyik vízpartot választotta, vagy annak aki, a Doktorok Kollégiumát. Azt viszont bátran állíthatom, hogy egyikünk sem égett le a Ráday utcában. Összepakoláskor csomagjaink vészes tehernek bizonyultak, a Múzeumkörút azóta is szedi a gyanútlan áldozatokat, akik az irodalom, vagy egyszerűen a könyv iránt elkötelezettek. Málháinkat végül magunk választotta taxiba tuszkoltuk. „Taki Bácsink” optimizmusát, aki szerint az emberek 99% becsületes, véletlenül a viteldíj tízszeresével háláltam meg. Nem vettem észre, de ő sem figyelmeztetett. Milyen balszerencsések vagyunk, pont azzal az 1%-kal találkoztunk… Az irodalom őszinte, talán sokszor annyira, hogy mi magunk is meglepődünk. Na és persze dr. mert majdnem mindent tud. Mélyedjünk el továbbra is benne, okuljunk belőle, figyeljünk szavára, talán jövőre, Pápán nagyobb szerencsénk lesz.

Kép és szöveg: Szalay László Pál

Telkibánya – Dédestapolcsány 2009. szeptember 12-15.

Kapcsolódó:
A korábbi pályamunkák itt olvashatók: http://www.irodalmijelen.hu/?q=taxonomy/term/117