Mindenki beszél angolul, ugye, nem kell tolmács, közölte Turczi István a különböző kontinensekről érkezett költők felolvasóestjén. Így valóban több vers és kommentár hangozhatott el a kiszabott másfél óra alatt, de a zsidó kultúra és a holokauszt angol szókincsét kevésbé ismerőkkel szemben nem volt túl korrekt. Igaz, hogy kevés civil érdeklődő volt a Páva utcában.

Villanások a XXIX. Költők Világkongresszusáról

Turczi István elnökletével Budapesten tartotta 2009-es világkongresszusát a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő World Academy of Arts and Culture.

Huszonnyolc ország száznál több egyentáskás poétája osztotta meg egymással egyedi gondolatait és létértelmező, világteremtő költeményeiket. Angolul, többnyire. Nemzetközi seregszemléjük több helyszínen zajlott párhuzamosan, a záróest előtt a Cervantes Intézetben, a Holokauszt Emlékközpontban, a Francia Intézetben és a Mongol Nagykövetségen tartottak felolvasóestet.

A Páva utcában elsőként a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese, Martinkovits Judit ismertette a 2004 óta – a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettel együttműködve – zajló munkájukat, hangsúlyozva az oktatás segítésében betöltött szerepüket. Hiszen az országot bejáró és az állandó kiállításaik, múzeumpedagógiai vagy tudományos tevékenységeik nemcsak a túlélőknek, a zsidóknak szólnak, hanem a háború idején még meg sem születetteknek éppúgy, vagyis minden felelősen gondolkozó magyarnak. A Nobel-békedíjas Ernesto Kahan egy holokauszt témájú albummal ajándékozta meg az intézményt.

Ezután Szántó T. Gábor pazar előadásában a zsidó gondolkodásmód sokrétegűségét és a költészet mibenlétét fejtegette, elsősorban a diaszpóralétből és a kisebbségnek az irodalomban való megtestesülési lehetőségéből kiindulva. Idézte Marina Cvetajeva orosz költőnő megállapítását, miszerint: ,,Minden költő zsidó", vagyis ,,társadalmon kívül rekedt, a nyelv hontalanja" (John Hollander amerikai zsidó költő értelmezésében), éppen számkivetettségük miatt írnak – mint azt az ÉS-beli tanulmányában megfogalmazta Szántó. Mégis benne kell élnie a költőnek a társadalomban, érezze magát bármennyire idegennek, figyelmeztetett Hollander szavaival. A Könyv népének költője tehát duplán diaszpórában él gyakran: elkülönülve a héber nyelvtől és a zsidó kultúrától, másrészt – tehetjük hozzá – olykor szülőhazájában is kitagadottként, költőként idegenségtudattal. Otthont gyakran csak az irodalomban és az anyanyelvben találhat, mert hontalanságélményeit ezeken keresztül fejezi ki, így kerülve összhangba önmagával. Kafka említésével rögtön érthetővé vált, hogy mire gondolt a magyar nyelven megírt előadását ott helyben azonnal tökéletesen angolra fordító Szántó.

A zsidó költő nem teremti újra a világot verseiben – hiszen a szavakkal teremtés egyedül Istené –, hanem ,,ismétli" a létezőt, idézte Allen Grossman amerikai zsidó költő és líratörténészt a Szombat főszerkesztője. A modern, ateista, szekuláris zsidó irodalom is „túlterhelt a történelemmel”, gyakran a zsidó történelem eseményeire, a szent szövegekre reflektál, azokkal vitatkozik, bármennyire szeretne szabadulni a hagyomány kötelékeiből. A világkongresszus egyik résztvevője, a pszichológus Israel Bar Kohav ugyan vitatta azt a grossmani állítást, hogy zsidók körében a költészetet ne lehetne szent tevékenységnek felfogni, mert akkor a költői fantázia az isteni funkciót hátráltatná, a helyére tolakodna, ám végül megegyeztek nagyjából abban, hogy a tudattalanból feltörő álom és a képzelet minden ember meghatározó jegye.

Pia Tafdrup átlagos dán kislányként nőtt fel, de gyermekkorától felfigyelt a családi származás elhallgatására, a lefojtott hangú sugdolózásra. Számára természetes az identitás vállalása műveiben is. Verseit több mint harminc nyelvre fordították már, s számos neves díjjal kitüntették, a skandináv fesztiválok kedvelt vendége. Igazán érdekes volt, ahogy testének hullámozásával is követte-szemléltette verseinek ritmusát.

Az argentin-izraeli Ernesto Kahan torokszorítóan illusztrálta, hogy ami a történészeknek egy háborús évszám, térképlapok, stratégiák, az a zsidóknak karra tetovált azonosítószám, láger, gázhalál. Elhangzott verseinek címe: Shoah, Piece of bread in Auschwitz, Ashes.

Az izraeli Hedva Bachrach és Israel Bar Kohav héber nyelven írt verseikből szintén előadtak. Hedva Bachrach édesapja rabbi volt és költő, egyedül az ő művei számoltak be a vészkorszak egyes romániai eseményeiről. A költőnő gyermekének írt ringatódalával megidézte édesanyja szellemét is. Bar Kohav pedig egyik versét az Auschwitzban meggyilkolt lengyelországi nagyszülei, nagynénjei emlékének ajánlotta. Milan Richter a szlovákiai zsidóságnak állított emléket, s különös gesztusként saját testamentumát is elszavalta. Szántó T. Gábor angolra fordított verseivel ismertette meg költőtársait, a kulturális sokszínűség jegyében pedig végül Turczi István mondta el magyarul Anatevka című versét A zöld rabbi kötetéből.

Kép és szöveg: Klein László

Kapcsolódó:
XXIX. Költők Világkongresszusa: http://www.parnasszus.hu/wcpbudapest/
Szántó T. Gábor: A Radnóti-centenárium margójára: http://www.es.hu/index.php?view=doc%3B23667
Holokauszt Emlékközpont: www.hdke.hu