Dolhai József élménybeszámolója – Egy író–olvasó találkozó lírai jegyzőkönyve

Sokban hasonlatos, mégis egyéni sorsokat ismerhettek meg az irodalom iránt érdeklődők Nyíregyházán. A főiskola előadójában összegyűlt közönség, többnyire életútjuk elején tartó főiskolások két olyan íróval találkozhattak, akiknek jókora kitérő után adatott meg az irodalmi alkotás öröme. Szeptember 29-én két „amerikás” magyar író, Bitó László és Böszörményi Zoltán vendégeskedett a nyírségi megyeszékhelyen.

Dr. Bitó Zoltán László az egyik leghíresebb amerikai egyetem, a Columbia professzoraként, kutató orvosként kísérletezte ki a zöld hályog gyógyszerét. Mindezt azután, hogy 1956-ban elhagyta Magyarországot. Több évtized múltán nyugdíjba vonult, és hazatérése óta a regényírás tölti ki az életét, de máig foglalkoztatja a látás, illetve a vakság kérdése is. Nemrég, 75. születésnapja alkalmából szerveztek neki ünnepséget a budapesti Új Színházban, ahol nem volt belépőjegy, helyette a jubiláns önkéntes adományokat kért. Felajánlotta a bevétel kétszeresét, és a teljes összeget a vakvezető kutyák kiképzésére utalja át. (Magyarországon 40 ezer látássérült van, közülük 20 ezer a teljes vak - összesen 120 kutya segíti őket. Egyetlen vakvezető állat kiképzése egymillió forintba kerül.)

Elsőként Balogh Zsuzsa főiskolai hallgató mondta el benyomásait az orvos-író legutóbbi, Áldott vagy, Káin című regényéről. Balogh Zsuzsiról - ahogy Zöldi László docens, a találkozó szervezője nevezte tanítványát - kiderült, hogy három éve Csillebércen, a kommunikáció szakosok médiatáborában még a résztvevők legfiatalabbikának számított, azóta viszont komoly eredményeket ért el az újságírásban. Jelenleg a debreceni Hajdú Online munkatársa, és Bitó László irodalmi életművéről írja a szakdolgozatát. Előadásában úgy viaskodott egymással az élet és halál, az anyaság és nőiség, a bűn és a jótett, mint ahogyan az íróban is, akinek humanista gondolkodásában ezek a fogalmak nem szemben állnak, hanem kiegészítik egymást - hallhattuk. Az embert és emberséget középpontba helyezve értelmezi az élet legfontosabb, gyakran ellentmondásos kérdéseit, amit jól kifejez Balogh Zsuzsa befejező gondolata: Mindannyiunkban ott van Éva!
 

Ezek után a harmadik íróvendég, Bodor Pál (Diurnus) foglalta össze, amit tizenöt éves ismeretség után tud Bitó Lászlóról. Kifejtette, hogy elolvasta ugyan az írótárs minden megjelent sorát, de nem sikerült egyetlen titkát sem megismernie, pedig mozgalmas és termékeny életet élt. Először is - folytatta a 80 esztendős vendég -, megkétszerezte, ha úgy tetszik, meghosszabbította az életét. Volt egy több évtizedes tudományos kutatói élete, amit be tudott fejezni, és kezdte a második életét, ami az írói munkásságát jelenti, melynek legfontosabb jellemzője, hogy senkit nem követett, kialakította a saját írói modelljét. Egyik legizgalmasabb gondolata a halállal való megbékéltetés, ennek eredménye az eutanázia továbbgondolásaként az eutélia, ami az életmű központi része lett. Ehhez kapcsolódik az író humanizmusa, mely elvezethet akár egyház alapításához is. Végezetül elmondta, Bitó László annak a híve, hogy az ember kihozzon magából mindent, amire képes, de úgy, hogy másoknak ne okozzon bajt.

Néhány perces filmbejátszás után, mely az Éva siralma című rész volt az Áldott vagy, Káin című regényről, a szerző beszélt önmagáról és könyvéről. Megtudtuk, hogy az a bizonyos humanista egyház még csak körvonalazódik, de úgy véli, hogy vasárnaponként nem isten-, hanem embertiszteletek lennének. Ez felel meg az ő istenképének. Akit ugyanis alkotó istenként képzel el, akkor boldog, ha mi az alkotásait, tehát egymást tiszteljük, ellentétben a Bibliából megismert kegyetlen istennel. Eredendő bűnnek azt tartja, ha elfogadjuk a Bibliában szereplő Urat istennek. Ha elfogadjuk azt, hogy Isten testvérgyilkosságokra bíztat, akkor igazolni lehet a modern világ testvérgyilkosságait is. Véleményét így nyomatékosította: „Az én gyermekkoromban negyvenmillió testvérgyilkosságot követtek el néhány év alatt. Az előző életemben a fizika vakság ellen küzdöttem, ebben a mai életemben a szellemi vakság ellen szeretnék tenni.” 

Bitó László úgy gondolja, kétféle halál van. Az egyik az életünk közepén áll elénk, és ez ellen minden erőnkkel küzdeni kell. Ha legyőzzük, harminc-negyven évvel is tovább élhetünk. A másik halál türelmesen vár ránk az életút végén, és nem érdemes ellene küzdeni, mert biztosan győzni fog. Ha ezt a halált elfogadjuk, akkor egész életünket boldogabban élhetjük.

Zöldi László moderátor Bodor Pálnak szánta az utolsó hozzászólás jogát, de ő továbbadta ezt Hadas Biankának, kérvén a már diplomás angoltanárnőt, énekelje el azt a szép szerb dalt, amit még főiskolás korában, a csillebérci médiatáborban hallott tőle. Rövid vita után Pali bácsi győzött, a hivatalosság végleg vesztett, és mindenki örömmel hallgatta Bianka kiművelt hangját és szép énekét. Érdekes percek voltak azok is, amikor a moderátor bemutatta egymásnak a két „amerikás” írót, hiszen személyesen a nyíregyházi főiskola színháztermében találkoztak először.

Böszörményi Zoltán Erdélyből származik. 1981-ben emigrált Kanadába, a torontói egyetemen szerzett filozófiai diplomát, majd amint tehette, hazament. Az ötvennyolc éves alkotónak három életműve van, közülük az egyik üzleti. Hazatérése után privatizált egy temesvári lámpatest-gyárat, és megszerezte Bukarest meg néhány romániai nagyváros közvilágításának rekonstrukciós jogát. Ezek jövedelméből kezdte második életművét, a szerkesztőit. Aradon alapított egy napilapot, majd ennek irodalmi mellékletét is létrehozta, ebből nőtt ki az Irodalmi Jelen című folyóirat. A havilap a nyomtatott változat mellett interneten is megjelenik, maga köré vonva a magyar nyelvű írótársadalom jelentős részét. Harmadik életműve az írói, melyet költőként kezdett Kolozsváron, ahol megismerkedett a pályakezdők segítésében jeleskedő Bodor Pállal. Néhány éve a prózai alkotások kerültek nála előtérbe.

E bevezető után Nagy Zsófia főiskolai hallgató tartott előadást Böszörményi Zoltán Az éj puha teste című regényéről. Zsófiról tudni kell, hogy jelenleg az RTL Klub híradójának munkatársa, és tavaly ősszel ő nyerte a pályakezdő újságírók legrangosabb kitüntetését, az ifjúsági Pulitzer-díjat. Szerinte igen színvonalas a mű nyelvezete, és helységneveknek nyomuk sincs benne, mégis azt érezni, hogy nem Magyarországon játszódik a cselekmény - kezdte a mű bemutatását. Az a cselekmény, amely ködbe vész, a felszabadultság érzetét kelti, hiszen nem kell elhelyezni térben és időben a történetet. Ez annál inkább előny, mert ebben a vaskos kötetben több könyv is felfedezhető, gyakran nehéz, súlyos terheket cipelő szereplőkkel, a háttérben meghúzódó szerepjátékokkal. Tragikus véget érnek a sorsok, megnyugvás nem jut az olvasónak még akkor sem, ha Tamás, aki az összes szereplő közül a legmélyebbről jött, végül boldog lehet.

„Olyan könyvet szerettem volna írni - mondta az író -, melyet ha becsuk az olvasó, hatalmas hiányérzet legyen a lelkében. Tolsztoj szavaival élve olyan érzés legyen úrrá rajta, amit még sosem érzett, és szavakkal nem képes kifejezni. Olyat akar az író írni, hogy felkavarja az olvasót. Írással kezdődött az életem, de igazából ötvenéves korom után lettem íróvá. Rimbaud tizenkilenc évesen felhagyott a költészettel, és elment fegyverkereskedőnek. Én előbb voltam fegyverkereskedő, és aztán lehettem író. Egészen eddig csak készültem erre az életre.”

Ezután Bodor Pál mindössze három percet kért, hogy felolvasson Böszörményi Zoltán első két verseskötetéből. Már visszalépett volna a mikrofontól, de a moderátor nem engedte, hanem bíztatta, hogy mondja el, milyen körülmények között ismerte meg az írót. „Tizennyolc-tizenkilenc éves lehetett - válaszolta Diurnus -, amikor én nagyon gyöngéden lebeszéltem a versírásról. Azt mondta, jó, köszönöm, és megjelentette két verseskötetét. Aztán eltűnt, és fogalmam sem volt, hogy hol lehet.” Innen átvette a szót Böszörményi Zoltán, aki beszélt az egykori Kolozsvárról, a város művelődési lehetőségeiről, a Gaál Gábor Körről, ahol megismerkedett Bodor Pállal, aki szerinte szintén nem örömmel hagyta el szülőföldjét, hogy Magyarországra települjön át. És persze szó esett még a szigorú szerkesztőkről és kiadókról, a magyarországi könyvterjesztés sajátosságairól és a regényírás rejtelmeiről.

Végezetül Zöldi tanár úr fölvetette, hogy az Irodalmi Jelen hasábjain kaphatnának-e megjelenési lehetőséget a literátus tanítványai, akik a Klubháló internetes portálon megalapították az Olvasólámpa című diák hetilapot. Amilyen természetesen hangzott a kérés, olyan természetes volt a főszerkesztő Böszörményi Zoltán igenlő válasza, miközben Bodor Pál mosolygósan bólogatott. Ezek után remélhető, hogy a közönség soraiban ülő tehetséges fiataloknak talán nem kell hosszú évtizedekig készülniük az írói bemutatkozásra.