Stasiuk nyomban kikötötte, hogy a „Kilenc” nem politikai változásokról szól, hanem inkább és elsősorban nosztalgikus regény az idő múlásáról. Általában véve pedig „magyar lelkületűnek” érzi magát, amit úgy értelmez, hogy hajlamos a mélabúra, a pesszimizmusra (egyébiránt ezért szereti Budapestet: mert szomorú városnak találja, és át tudja érezni ezt a szomorúságot), épp ezért a változás számára rosszat jelent.

A tűnő idő nyomában

Helyszíni tudósítás a Gödörből

„Mert minden dolog, minden tárgy sugárzott,
anyagtalan illatot bocsátott ki magából, mely
áthatolt a kirakatok és vitrinek üvegén,
 és szerteszét úszott, mint valami füst,
köd vagy nehéz gáz.”
(Andrzej Stasiuk: Kilenc )

„…hogy érted azt tomi, hogy egy anyajuh vagy, a
természet gonosz tréfát űzött velem, csőbe húzott,
becsapott, embernek látszom, de ez számomra teljesen
természetellenes, minden porcikámban érzem, a testem
 idegen tőlem, rossz hüvelybe ültették a lelkemet…”
(garaczi lászló:metaXa )

Szagokból konstituálódó, létezésében ily módon nem igazolható világ, romok, panelházak, buszok, cigi, átlelkesített tárgyak, üldöző üldözöttek - az egyik oldalon; az önmeghatározás lehetetlensége, brácsa, joint, gigi, szanatórium, ahol az én a tét - a másik oldalon. Ami pedig közös a kettőben: képek szüntelen és fáradhatatlan sorjázása, múlt-jelen-jövő zavarba ejtő egybefolyása, harc az idővel az idő ellenében, talajtalanság, az olvasót zavarba ejtő többrétegűség: Andrzej Stasiuk és Garaczi László voltak 2009.szeptember 10-én a „20 év New Wawe” névre keresztelt irodalmi sorozat első estjének vendégei az Erzsébet téri Gödör Klubban.
Az egy évig tartó sorozat küldetése, hogy a meghívott írók művein keresztül az olvasóközönség betekintést nyerjen a kortárs kelet-európai irodalom rendszerváltás-feldolgozásába, illetve abba, hogy az azóta eltelt húsz év változásai hogyan jelennek meg a kortársak műveiben.
A nyitóest sok érdeklődőt vonzott, főként fiatalokkal telt meg a klub. A sejtelmesen megvilágított emelvény körül nem akadt üres szék. Ezzel mintegy újfent igazolva, hogy az irodalomnak van és kell, hogy legyen helye az életünkben.
A meghívott vendégekkel, -Stasiukkal és Garaczival- Körner Gábor, a lengyel író „Kilenc” című regényének fordítója beszélgetett. A beszélgetés gördülékenységét szinkrontolmács segítette.

Körner Gábor először is nagyvonalakban bemutatta a két írót, akik nagyjából egy generációhoz tartoznak (Stasiuk 1960-as, Garaczi 1956-os születésű). Majd elhangzott egy részlet a Kilenc című regényből, Stasiuk előadásában lengyelül, aztán ugyanezt a részt a fordító, Körner Gábor olvasta fel magyarul.
Ezután rögtön Garaczi László következett: az író metaXa című művéből ismertetett meg három kisebb passzust a közönséggel. Ezeknek a részleteknek az előadása egyébként nem kis feladat elé állítja a felolvasót, hiszen a „metaXában” a vesszőn kívül nincs egyéb írásjel; nem nyugodhat meg a hangsúly: tagmondatok hömpölyögnek fáradhatatlanul, nyugvópont nélkül, mintegy ezzel is nyitottságot, zaklatottságot, megoldhatatlanságot sugallva.
Sajnos a rendelkezésre álló idő korlátozott volta miatt nem jutott idő a bővebb elemzésre, és a figyelem elsősorban a külföldi vendégre irányult.
A felolvasások után Körner Gábor felvette a moderátor szerepét, és Stasiukhoz fordult a könyv címének fejtegetése kapcsán. Vajon mit jelent a „kilenc” a címben?
A cím jelentése, mint aztán Stasiuk elmondta, prózaibb annál, mint azt bárki gondolná, és nem a mélyben keresendő: a „Kilenc” egyszerűen a kilencedik könyve, és nem jutott eszébe más cím.
Körner további kérdései az írókhoz a programsorozat nyomvonalát követve a rendszerváltáshoz kapcsolódtak. Ezen a vezérmotívumon haladva, először is Stasiuk regényének főhőseit vették górcső alá, akiket Körner „ügyeskedőknek”, „selfmademaneknek”, „kisembereknek” nevezett, és arra volt kíváncsi, hogy Stasiuk ilyennek látja-e egyáltalában véve a rendszerváltást követő évek hősét. A lengyel író válaszában elmondta, hogy azért szereti a „kisembereket” - akik minden kornak a hősei, nemcsak és nem kifejezetten a kilencvenes éveké-, mert valódiak, igazi kalandjaik vannak, igyekszenek megtalálni a helyüket a világban.
Stasiuk elmondása alapján Varsóról szeretett volna írni, a szülővárosáról, amellyel ambivalens viszonyt ápolt, míg ott élt – hol szerette, hol mostohájának érezte-, amíg több mint húsz évvel ezelőtt el nem hagyta. Ezt a regényt pedig egyfajta búcsúnak szánta. És tényleg: a regény középpontjában az eleven, lüktető, antropomorfizált, sokszínű és esendő város áll. A szereplők pedig mintha csak ürügyül szolgálnának arra, hogy az író bemutathasson minden zegzugot, szagot, ízt, amelyek a városhoz kötődnek.
Körner a beszélgetést újra a rendszerváltás vonalára akarta terelni, és tovább faggatta az írót, hogy vajon számára a rendszerváltás miért nem egyértelműen pozitív. Stasiuk nyomban kikötötte, hogy a „Kilenc” nem politikai változásokról szól, hanem inkább és elsősorban nosztalgikus regény az idő múlásáról. Általában véve pedig „magyar lelkületűnek” érzi magát, amit úgy értelmez, hogy hajlamos a mélabúra, a pesszimizmusra (egyébiránt ezért szereti Budapestet: mert szomorú városnak találja, és át tudja érezni ezt a szomorúságot), épp ezért a változás számára rosszat jelent.

Körner aztán a magyar íróhoz fordult, vajon ő hogyan látja a rendszerváltás óta eltelt éveket. Garaczi válaszában kifejtette, hogy mindenképpen jobbnak érzi a mai világot például a hetvenes évekhez képest. Jobb és komplikáltabb egyszerre: a szabadsággal együtt túl sok megválaszolhatatlan kérdés is érkezett. Saját bevallása szerint ő terapikus okokból ír a múltról: azért, hogy feldolgozza, megoldja, rendbe tegye magában.
Garaczi gondolatfutamára reagálva vált aztán érthetővé Stasiuk időhöz való viszonya: azért érzékeli a változást rossznak, mert elmúlik az idő az ember fölött, aki csak tehetetetlenül nézi. Ezen kívül pedig rengeteg történet van, amit meg kellene írni, de nem telik rá az időből.
Körner Gábor ezután újra visszakanyarodott a „Kilenc” hőseihez, akikkel kapcsolatban az volt az érzése, hogy folyton menekülnek, de nem érti, hogy miért.
Stasiuk válaszában ezúttal is bizonyította, hogy nem kell mindig a mélyben kutatnunk az okokat: a hősei egyszerűen úton vannak, nem menekülnek. Ő maga is szeret utazni, és épp ezért a hősei is. Példának hozta fel a következő, még meg nem jelent könyvét, melyben a „Kilenc” hősének kalandjai folytatódnak, aki végül Isztambulban találja magát.
A moderátor újra magához ragadta a szót, és a magyar íróhoz fordult.
Garaczi Körner kérdésére - milyennek látja Stasiuk Varsóját a regény alapján- kifejtette, hogy egy sötét, apokaliptikus, reménytelen Varsót lát lefestve, melyhez hasonló Budapesttel még nem találkozott regény lapjain.
A lengyel író ezt azzal magyarázta, hogy Varsó és Budapest nem összehasonlítható városok; más a történetük, az arculatuk. Szándéka szerint különféle társadalmi rétegeket akart leírni, azon kívül múltat és jelent. Úgy véli, hogy a szláv lélek inkább a múltban él, minthogy előre tekintene, és talán erre is vezethető vissza a regény hangulata.
A beszélgetés zárszava sajnos hamar elérkezett, a hallgatókban pedig maradhatott némi űr és kinemmondott kérdés, Garaczi regényére pedig egyáltalán nem jutott idő. Mindezzel egyetemben is elgondolkodtató, izgalmas és színvonalas programsorozat elébe néz az irodalomkedvelő közönség.

delphoi

Stasiuk, Andrzej: Kilenc. Budapest: Magvető, 2009. 61.o.
Garaczi László: metaXa. Budapest: Magvető, 2006. 116.o.
 

Kapcsolódó:

Itt olvasható a többi pályamunka: http://www.irodalmijelen.hu/?q=taxonomy/term/117