„A filozófiai beszélgetésekben, melyeket a szereplők egymással folytatnak, elhangzanak érvek és ellenérvek Isten mellett és vele szemben. Istent persze nem lehet felhívni mobiltelefonon, és nem lehet tőle megkérdezni, hogy önazonos-e saját magával. Isten a boncasztalon nem válaszol.” – Czapáry Veronika írása  

"Egész életünkben olyan emberekhez hasonlítunk, akik elkéstek a színházból. A cselekmény elejéről már lemaradtunk, és nem tehetünk mást, minthogy a második felvonástól, azaz az örök most pillanatától már figyelmesen kell követnünk az eseményeket. A valóságos kezdet ugyanis számunkra mindig a már-elkezdve-lenni eredményeiben adott csupán. A barázdák már ott vannak az arcunkon, a ráncok már ott húzódnak a szájszegletünk körül, a nyakunkban már ott ül a félelem, a keménység a hátunkban, a remegés a térdünkben, a feszültség a szívünkben, amikor rájövünk, hogy mi is történt és történik, amint ezt Peter Sloterdijk kortárs filozófus leírja. " –  Kurdy Fehér János esszéje.

Február 19. és 21. között a Trafóban az olasz TPO gyerekszínházi társulata mutatkozott be Japánkert c. interaktív műsorával (mozgásművészeti illetve hang-, kép-, fényinstallációjával).  Hogy pontosabban értsük, miről is van szó, e fogalmazásbéli tágasságot célszerű egy kb. 5x7 méteres varázsszőnyegre szűkítenünk. Első pillantásra persze ez egy közönséges, világos színű, minták nélküli szőnyeg, simán ellépnénk mellette, mint Indiana Jonesban a telhetetlen professzor az igazi Grál előtt. Pedig ha tudnánk! - Hegyi Botos Attila helyszíni tudósítása fotókkal és videóval.  

  Kezdetét veszi a beszélgetés. Kiderül, hogy Krusovszky Dénes és Darvasi László most találkoznak először személyesen. Soha jobbkor, mondhatnánk, péntek van, irodalmi est. Bán Magda kérdései folytán fény derül arra, hogy nem csak gondolatban, a fantázia és a teremtő képzelet berkein belül mozognak széles térben a szerzők, hanem földrajzilag is. Budapest és New York között ingázik Darvasi László, egy hét múlva már repül is vissza a tengeren túlra – „Milyen jó, hogy épp ittértük!” – jegyzi meg a moderátor –, aztán szóba kerül még Szeged, hát persze, ott töltötte egyetemi éveit. 

 Izgalmas – talán ez a szó jellemzi legjobban Sárközy Pál festészetét. Már azáltal is, hogy teljesen szokatlan módon párosban alkotja műveit Werner Hornung művésztársával (ezt Ilf és Petrov is így csinálták, de – mint Rubik Ernő is helyesen rámutatott erre – a festészetben erre azért ritkábban találunk példát). Ezek a festmények számítógépes vezérléssel vagy legalábbis közreműködéssel születnek, a keleteurópai ízlésnek talán harsány amerikai hangsúlyokkal.

   A Corvina Kiadó  15 kötetes sorozatának kiegészítő, 16. köteteként jelent meg nemrég a Magyar Művészet című album, melyet a Magyar PEN Club szervezésében mutattak február 4-én, csütörtökön este, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A szerzőkkel, Bellák Gáborral, Jernyei Kiss Jánossal, Keserü Katalinnal, Mikó Árpáddal és Szakács Béla Zsolttal Rényi András művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének vezetője beszélgetett. – Bereczki Csilla helyszíni tudósítása. 

 A Héttorony irodalmi magazin volt versszerkesztője, Fehér Miklós úgy véli: „Jól láthatóan uniformizált a stílus, az biztos, természetesen ez nem baj, hiszen egy adott helyen általában azonos ízlésűek gyülekeznek, és hatnak is egymásra, meg sokan igyekeznek megfelelni a helyi irányzatnak, az elfogadottnak, hogy elfogadottak lehessenek:) ezt nem kritikaként jegyeztem meg, csak tényközlés.”

 A háromnapos program a Szálinger Balázs zalai származású, ám költői identitása révén erdélyinek számító helyőrséges szerző meggyalázásában kulminált: este nyolctól szűkebb baráti körének tagjai tisztelegtek előtte válogatott vitriolos-humoros írásaikkal. Túlélte. Legalábbis úgy tűnt mindaddig, amíg OJD listába nem vette szerzőnk eddig megjelent műveit, majd sátáni vigyorral elő nem húzta a nyomdából frissen érkezett legújabb Szálinger-ópuszt, mely Az öngyilkos nyúl címet viseli. 

 Január 28-án a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának és a Magyar Versmondók Egyesületének szervezésében ismét megrendezésre került a Kortársalgók OPEN READING felolvasó estje. Ezen alkalommal Szőcs Gézát és Stiller Krisztát látta vendégül a házigazda, Turczi István. A helyszínen járt lapunk tudósítója, Csepcsányi Éva és szerkesztője, Weiner Sennyey Tibor.  

"Az előadás egyik alapkérdése ugyanis az volt, hogy miként alakíthatja az érdeklődő néző a vele történteket, és hogyan válhat főszereplővé? Mennyire mélyen akar belemenni a játékba?"Csepcsányi Éva: Átlátható? Átjárható?"Több út lehetséges, az egyedi bolyongás adott. Az egyes alkotók, ha jól tudom, mind maguk találták ki saját termeiket, saját ötleteiket vitték bele, a rendezőnő, Bársony Júlia pedig mint gyöngyöket, szépen láncra fűzte őket." Weiner Sennyey Tibor: Elveszni Pesten Három szemszögből vizsgáltunk meg egy nagyszabású előadást. Szőcs Tekla fotói, Csepcsányi Éva és Weiner Sennyey Tibor írása az Élőkép Társulat és a most alakuló Harmadik Hang Háza, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével létrejött performance-ot mutatja be, melyet Bársony Júlia rendezett. Az előadást három alkalommal, 2010. január 17–18–19-én láthatta a nagyközönség, a budapesti Gödörben.

Este elindultunk barátaimmal egy olyan előadásra, amely egyszerre volt ígéretes és riasztó. Ígéretes volt sokszínűségében, témamegjelölésében, és riasztó is, mert tartottam tőle, hogy szétszórt lesz, s a túl sok néző (résztvevő, bolyongó, eltévedő, kitaláló) megfojtja a labirintus személyes, és éppen ezért belső koncentrációt igénylő élményét. Budapesten, a Gödörben nem először mutattak be az Élőkép társulattól, Bársony Júlia rendezésében összművészeti happeninget, de nem csak ezért érdemes odafigyelni, írni és beszélni róla/róluk. 

Újbuda Önkormányzata évek óta adja át a kerületben élő művészeknek Pro Cultura Újbuda díjat a Magyar Kultúra Napján január 22-én. Idén Szkok Iván festőművész és Sipos Mihály hegedűművész, a Muzsikás Együttes tagja kapta meg Molnár Gyula polgármestertől az elismerést. A Kultúra Napján vehette át a szintén Újbudán élő Mészáros Márta filmrendező a kerület díszpolgári címét, valamint a nemrég elhunyt Cseh Tamás özvegye, a kiváló zenész posztumusz díszpolgári címét.

2009 októberének első napjaiban a nápolyi egyetem konferenciát szervezett a berlini fal leomlásának előzményeiről és következményeiről. A következő képek a konferencia néhány előadójáról készültek:

A jó magyar ember ezért szereti ködöt.   Ködből nem látja a többi hülye magyart, hogy nekik sem működik semmi, náluk sem működik semmi, ők is szeretik a ködöt, amiből látható, hogy a hidak többségén nem jutnak át (No pasaran!), aki a szomszédos hidak valamelyikét választotta, amelyeken ugyancsak négy óra az odaút, négy a vissza, ezzel éppen kivan egy kommunista műszak.

Előbb nagyapát és nagymamát hozta meg a vonat, sok süteménnyel, amit nagymama készített. Aztán az izgalom, hogy jön-e egyáltalán Jézuska, mikor mindenki készül rá és nemcsak nálunk! Jézuska szerintem többször járt többfelé, mert bár minden negyedórában azt mondták nekem, hogy ha nem húzol csizmát, nem jön a Jézuska, ha vagy hajlandó mást enni csak tésztát, akkor nem jön a Jézuska, mégis előbb nálunk tett le egy fát, majd Bandi keresztapáméknál, tehát Johanna unokatestvéremnél, Krisztiéknél az anyukáéknál, ahol aztán érdekes módon ajándék is termett.

A Csillagszeműeknél ez nem is olyan egyszerű, mert ott nagyon sokfélék vagyunk, nemcsak fiúk és lányok szerint, de kisebbek és nagyobbak szerint is, és én itt inkább a nagyok közé számítok a három évemmel. Mivel mindent én akarok csinálni itthon, az ajtónyitástól, a mikro sütő bekapcsolásáig, ott ezzel nem is volt gond. Pucoltam úgy, ahogy itthon soha. Ám ami ezután jött egy olyan napon, amikor a szüleim itthon szoktak maradni és Csillagszeműek sincs, akkor édesapa megérkezett autóval és mentünk is tovább a rádióba. 

Az idő múlását, illetve megragadhatóságának ciklikus jellegét szeretné képzőművészeti eszközökkel megjeleníteni mostani tárlatunk; a zene és a költészet világát mint ihletforrást is segítségül híva, ilyen módon emlékezve egyúttal Joseph Haydn halálának, illetve Felix Mendelssohn Bartholdy születésének kétszázadik, valamint Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára. Legyen ez a kiállítás tehát időbe ágyazottságunk mementója, tudva azt, hogy egy végeláthatatlan útnak vagyunk a letéteményesei. 

Az Irodalmi Jelen hagyományosan minden évben kiosztja díjait három kategóriában. Esszéiért Jász Attila, prózáiért Danyi Zoltán, verseiért Gömöri György kapott az idén elismerést. Boldog Zoltán három rövid laudációját olvashatják, melyek elhangzottak a díjak átadásaikor.

A címben idézett jókívánság Orbán János Dénestől, az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) elnökétől hangzott el szombaton este az aradi Jelen Házban megtartott díjkiosztó ünnepség végén, miután az est folyamán nem éppen rózsaszín kép alakult ki az erdélyi magyar irodalom és könyvkiadás, de legfőképpen a könyvterjesztés jelenlegi állapotáról. A válság közepette ugyanis, hallhattuk, az irodalmi élet sem könnyű, az erdélyi könyvpiacot nagyon megviselte – OJD egyenesen katasztrofálisnak minősítette a helyzetet. A könyvesboltok, mondotta, a legjobb könyvekből is maximum ötöt hajlandók átvenni, a könyvek 300-500 példányban jelennek meg, s lassacskán át kell nyergelni az elektronikus formára…

Az, hogy fundamentális alapmű a Nyugati Világ számára a Tibeti Halottaskönyv, sok különös véletlen sorozatának köszönhető csupán. Ezt sejteti a most megjelent, tegnap este bemutatott Tibeti Halottaskönyv új fordításának egyik kísérőtanulmánya. A könyv teljes és alapos fordítás, olyan kísérőtanulmányokkal, melyek már önmagukban is megállnák a helyüket. Megkerestem a bevezető tanulmány szerzőjét és a tibeti alapszöveg fordítóját: Agócs Tamást, továbbá a kísérő tanulmányok szerzőjét: Kelényi Bélát is, akik az új könyv kapcsán felmerülő néhány kérdésre készséggel válaszoltak.